Költözzek, ne költözzek? Van egy közös gyerekünk. Bővebben lent. Kicsit hosszú, bocs, és ezer köszi ha elolvasod!

Ja hogy nem vett el aha

En nem szultem volna soha egy ferfinek ha nem a felesege vagyok.

En megis ugy erzem neked kell tenni annak erdekeben hogy a kapcsolat helyrejojjon tudod massal sem lesz jobb amig magad nem latod be te is hibaztal es ketton all a vasar.

Ha megromlott a kapcsolat, boldogtalan vagy és a párod a jelzéseidre sem reagált, akkor menni kell. Akármilyen rossz anyagi körülmények vannak, akkor is költözz el oda ahova csak tudsz, aztán majd szépen lassan helyrerázódsz anyagilag. Gyerektartás, egyedüli szülőként magasabb családi pótlék jár, önkormányzattól tudsz kérni rendkívüli gyerektámogatást, ott segítenek lakáshoz jutni stb. Van segítség, csak meg kell találni.

A hitelt viszont, hogy ha közösen vettétek fel mindenképpen közösen fizessétek a szakítás után is, ezt jó lenne lepapírozni ügyvédnél. Sikerülni fog a költözés, a váltás, meglátod sokkal boldogabbak lesztek, csak a kezdeti nehézségeken kell túl lenni. Kitartás!

Hű, mintha én írtam volna ki... 1,5 éves gyerek, szüleim hitele a nyakamban, párom nagy ívben tojik mindenre, próbáltam szépen, csúnyán, kedvesen, durván, de immunis... Ugyan ez az "ülsz egész nap a gép előtt" szöveg, ő meg egy ölelés a gyereknek hazaérkezéskor, és kész... Altatni nem, foglalkozni vele max annyit, hogy kapcsol neki TV-t, és nézheti vele a gyerek a discoveryt...Ez volt régen.

Voltatok előtte boldogok? Olyan igazán, nagyon boldogok?

Amikor megbeszélitek, milyen érveket hoz fel? Nem fáradt, mikor hazaér a munkából? Tudom, Téged a legkevésbé sem érdekel, hogy fáradt-e, vagy nem, a gyerek nem kérdezi meg... De dolgoztál gyerek előtt, írtad is, hogy önmagadnak előteremtő típus vagy,és hogy GYED-et kapsz. Emlékszel, milyen fáradt voltál munka után? Aztán jön egy gyerek, akire oda kell figyelni, elvárás a munkahelyen, elvárás a feleségtől... Igen, rengetegen röhögve teljesítenek, de ha ezeket az embereket megkérded az első időszakokról, biztos vagyok benne, hogy azt mondják majd: az első pár év durva volt. Kihívás egy gyerek, egy új életmód, új elvárások... A férfiak nem mutatják, de biztos, hogy sok teher van most a vállán. Mikor beszélgettek, próbálj komolyan odafigyelni arra is, amit ő mond, és tudasd is ezt vele, pl. "szeretnélek megérteni szivem"... Nem kell kinyalni a nemesebbik felét, csak olyan odafigyelést tanúsítani, amit Te is elvársz. Értsd meg őt, aztán kérd, hogy ő is értsen meg. Nekem az volt a legőrjítőbb, hogy egész nap nem volt más, csak a gyerek és a négy fal. Se barátok, se ismerősök, a program változatlan: gagyogás a gyereknek, hallgatni a férjem morgását, esetleg pár futó mondat facebookon a régi ismerősökkel. 200 km nagy táv, gondolom nem vagy tele babás ismerősökkel, akikkel ki tudsz menni nap, mint nap sétálgatni.

Nálam ez volt a segítség, megszült egy barátnőm, aztán egymásra találtunk egy régi gimis osztálytársnőmmel, ő is babázott, együtt jártunk ki, megbeszéltük a gondjainkat, és máris nem kellett a férjemet azokkal hazavárnom, mikor egész nap gondokat lát a munkahelyén.

Próbálj ott a közeledben baba-mama klubot keresni, családi játszóházakat, régi ismerősöket, bármit... a játszón esetleg, ha látsz a tiéddel egy korú gyerekes anyukát, ne félj vele leállni beszélgetni, lehet, hogy neki is annyira szüksége van a társaságra, mint Neked.

Semmiképp se menekülj a kapcsolatból, ha szereted, és látod az esélyét, hogy ő is szeret. Ha meg tudjátok beszélni, és tényleg ki tudsz törni a hétköznapok mókuskerekéből kicsit, akkor könnyebb lesz, hidd el.

Ne haragudj, hogy magunkkal példálózok, de nekem is az segített, hogy láttam a hasonló helyzetű barátnőmet kívülről, hallottam, hogy a férje ugyan arról panaszkodik, és így oldottam meg. Most mindenkinek jó, mikor apa hazaér, megszeretgeti a babát, mi akkor indulunk sétálni, ő eszik, pihen, mikor hazaérünk együtt vagyunk, beszélgetünk, vagy játszunk, együtt fürdetünk, és hárman, a nagy ágyban alszunk el. :) Hátrányunk is volt, mi például csak most építjük a házunkat, ez is sok probléma, mikor szabad ideje lenne, azt sem fordíthatja ránk... Egy kapcsolatban (főleg gyerekkel) rengeteg tolerancia, türelem és megértés kell, persze mindkét fél felől.

Merre laksz egyébként? Egy közeli nagyvárost elég, ha írsz, hátha tudok segíteni.

Bocsi a hosszú postért, tényleg nagyon hasonló a problémánk, és ma már bánnám, ha az akkori nehézségek miatt "eldobtam" volna azt, akit szeretek.:)