Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Egy házasságban elfogadható ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy házasságban elfogadható ez?

Figyelt kérdés
Több, mint 10 éve vagyunk együtt a férjemmel, 2 gyerekünk van.A ház amiben élünk az ő tulajdona, még a házasságunk előtt vette, akkor még nem voltak gyerekeink. Azóta azért költöttünk az ingatlanra, de még haszonélvezőnek sem tesz meg. Évek óta kérem, hogy közös kasszán legyünk, mert így nehéz egyről a kettőre jutni. A rezsit ő fizeti és a nagybevásárlásokat. Egy évben egyszer elvisz bennünket nyaralni.Az ő jövedelme 5- szöröse az enyémnek. A gyerekeket én ruházom, én fizetem nekik az iskolai ebédet, a kocsimat fenntartom, telefonszámlámat magam fizetem. Ő veszi igénybe a gyerekek után járó adókedvezményt, nála van a kártyám amire a családi pótlék jön. Nekem semmit nem szokott venni, a gyerekeknek néha 1-1 cipőt vesz. Most is 30ezer volt a nagyobbik szemüvege, azt is én fizettem. Több, mint 50 ezerbe került múlt hónapban a fogászatom, arról sem vett tudomást. Közös kasszából hallani sem akar. Nagyon nincs ez rendben így. Állítja, hogy hó végén nem marad semmi a fizetéséből. Holott magára és ránk sem költ, a fél milliós fizetéséből rezsit fizet és élelmiszert vesz. Már a válást fontolgatom...Ti marad átok egy ilyen házasságban?

2017. febr. 26. 07:40
1 2 3 4
 21/32 A kérdező kommentje:
A nyaralásokhoz a férjem ragaszkodik, a gyerekeknek nincs még igénye külföldi utakra. Pénzt soha nekem nem adott, amin van azt én kerestem meg. Lehet, hogy a ruháztatás kevesebb, mint a rezsi, élelem, de ötszörös a fizetése, a családi pótlék is nála van, az adókedvezményt is ő veszi igénybe. Nem vagyok költekezős típus, nem járok fodrászhoz, kozmetikushoz, nincs semmi hobbim ami pénzbe kerülne. Persze ha megyünk rendezvényekre, ami neki kötelező, nekem pedig kötelezően kísérnem kell, akkor elvárja a csinos ruhát, frizurát stb. De, hogy miből oldom meg, nem érdekli. Igen, én is hibás vagyok, hogy nem merek szembemenni vele, hogy engedem magam elnyomni.
2017. febr. 26. 11:39
 22/32 A kérdező kommentje:

Mesa_biome!

Hidd el, hogy magamat hibáztatom a leginkább a kialakult helyzetért. Már az elején látnom kellett volna, hogy ez hosszú távon nem tartható. Én mindig csak a saját keresetemmel gazdálkodhattam, akkor is amikor még 200- at keresett és most is, amikor 500-at kap. Épp tegnap vettem egy vasalót is, mert már hetek óta mondom, hogy kellene egy új, 8 éves a régi és naponta vasalom az ingeit, de hiába, végül én vettem egyet. Ezzel fele annyi energia kivasalni. És ez így megy minden téren. Akkor miért is kell nekem férj? Van bármi előnyöm belőle? Csak a plusz munkát érzékelem, ami vele jár.

2017. febr. 26. 11:52
 23/32 A kérdező kommentje:
Tavaly amikor mondtam, hogy ki kellene festeni a szobákat, megvette ugyan a festéket, de én festettem ki egyedül,ő csak a plafont, ahol én nem értem el. Még a férfimunkát sem végzi el otthon. Mindenki azt hiszi a beosztása miatt, hogy nekem arany életem van, bejárónőm stb. Nem is sejtik, hogy hó végén már nincs miből tankoljak. Soha egyszer sem kérdezte még meg a férjem, hogy van-e még pénz a számlámon, holott tudja, hogy alig több 100 ezernél a havi bérem.
2017. febr. 26. 12:13
 24/32 anonim ***** válasza:
100%
Nem is kell, ilyen legalábbis nem.Tehát bár biztosan, az ő szempontjait is lehet nézni,neked erre nincs szükséged, tehát próbálj meg elválni, és elköltözni,igen.
2017. febr. 26. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
0%

nagyjából nálunk is hasonló a helyzet, csak nincs gyerek. Nem vagyunk közös kasszán, mindketten önálló keresettel rendelkezünk, van egy közös rezsi számla (120000ft/hó), amiből a közös dolgokat fizetjük, azon felül mindenki a saját, egyéni kiadásait.

A saját tulajdonomban lakunk, de a páromnak is meg van a régi lakása, albérlője van, ehhez nekem semmi közöm sincs. Ha gyerekek lesznek akkor persze kiesik az egyik kereset vagyis átmenetileg át kell vállalnia a családfenntartónak a párja szerepét, de ez tudatos.

Ami a válást illeti....ez a Te döntésed, ha úgy érzed fenn tudod tartani az életszínvonaladat és gondoskodni tudsz a gyerekekről, akkor vágjál bele. A férjedtől jó esetben számíthatsz 100000 körüli gyerektartásra, de ez csak egy becslés. Azzal is tisztában kell lenned, hogy a gyerekek élete felborul a költözés miatt, nem fognak ennek örülni.

39F

2017. febr. 26. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim ***** válasza:

"Én mindig csak a saját keresetemmel gazdálkodhattam, akkor is amikor még 200- at keresett és most is, amikor 500-at kap."

Szerintem valahol itt kezdődtek a gondok. Sok ember (többek közt én is) szereti, ha a saját keresete fölött csak ő rendelkezik. De ahogy elnézem, egy család fenntartásánál ez már nem működik, mert tényleg van hogy kiesik egy kereset vagy egyéb okok miatt.

Ezek után lehet tényleg jobban megéri neked elválni. Talán még tehetsz egy próbát: közöld vele, hogy vagy változtasson ezeken a dolgain, amit felsoroltál, vagy elválsz. (Ha ezután agresszív viselkedésre számíthatnál, akkor inkább visszavonom, ne beszélj vele, csak add be a válópert.)

2017. febr. 26. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
72%
Nagyon fontos! Addig ne vegyen eszre semmit, amig el nem mész ügyvédhez! O mindent elmond majd. Meg ne tudja, mert kimenti külföldre a megtakarított pénzét! Pedig annak a fele a tied!!! Es tuti van neki!,mindent gondosan tervezz meg! Ügyvéddel es csak utána lepj! Ha beadtad a keresetet, kb egy hónap, mire idézést kap. Addigra legyen kész terved, albérlet, stb stb. Akkor kell elkoltozni.
2017. febr. 27. 05:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
60%

"28"reagálva......

Azért ez nem ilyen egyszerű. Ha valakinek saját jövedelme van és azt nem bankszámlán tartja hanem készpénzben(értéktárgy,arany, stb) akkor nagyon nehéz bizonyítani hogy az létezik és közös. A bankszámlán lévő pénz simán lekövethető, de ha egyszer kiveszed a bankból és készpénz válik belőle, akkor annak annyi. A másik fél simán hivatkozhat arra, hogy elköltötte,eljátszotta mert nem ellenőrzik, főleg nem évekre visszamenőleg.

Ha köt a saját nevére egy nyugdíj előtakarékossági számlát, vagy egy életbiztosítást ahhoz sincs a házastársnak semmi köze, hiába a közös évek alatt képződött. Szóval vannak kivételek, egy dörzsölt ügyvéd tisztában van ezzel. A rutinosabbak cégekbe mentik ki a vagyont és egy megbízható barátra simán átíratják a tulajdont egy másodperc alatt(ehhez nem kell a házastárs engedélye csak akkor ha ő is tulajdonos), ezzel sem lehet mit kezdeni, aki dörzsölt az pillanatok alatt eltünteti minden vagyonát a házastársa elöl. Mondjuk ha a másik fél semmit nem tett azért, hogy a vagyon gyarapodjon, akkor ne is legyen követelése, de ez a személyes véleményem. Már lassan 8 éve hogy elváltam, az exem szeretett volna jól kijönni a házasságból, 1,5 évig pereskedtünk, a végén kevesebbet kapott mint az elején felajánlott összeg és még az ügyvédet is fizethette belőle.

2017. febr. 27. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
100%

Azért annyira nem tűnik tragikusnak a helyzet, hogy a "szökést" kelljen tervezni.

Hiába tudja az ember az eszével, hogy mi helyes és mi nem, nem olyan egyszerű lépni. Általában idő mire az ember rászánja magát egy ilyen döntésre.

Érthető ha félsz az ismeretlentől. Szerintem ezzel kezdetben mindenki így van. Aztán általában az idő igazol, hogy jó döntést hoztál. Te már legalább felismerted, hogy ez így nem jó.

Szerintem érdemes leülni és átbeszélni ezeket a dolgokat (akkor is, ha már ezerszer megtettétek), elmondani, hogy ez neked nem jó, és a válást fontolgatod. de figyelj, hogy ne csak üres szavak legyenek, szerintem sok nő elcseszi, hogy ultimátumot ad, bár tudja, hogy valójában sose fog lépni (innentől csak erősíti a férfiban, hogy vele bármit meglehet tenni). Ha nincs változás, akkor lépj! De nyilván ez se megy egyik pillanatról a másikra, hisz kell egy megfelelő albérlet is, ha nincs kihez menned. Számolnod kell azzal, hogy a válás sokáig húzódhat, és lehet addig egy fillért se lát

2017. febr. 27. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
4%

Valszeg azért nem csinálta meg a festést, mivel mint említettem a bazi sok pénz mellé bazi sok meló társul és sok meló = sok stressz, sok stressz = kontrollálatlanság.

És mivan ha csak irigy vagy a pénzére és azért akarsz elválni, hogy több legyen neked is.

Remélem, ha elváltok nem fogsz tőle gyerektartásra pénzt kérni, legalábbis nem orbitális nagy összeget.

"A nyaralásokhoz a férjem ragaszkodik"

Ha nem vinne el nyaralni akkor meg az lenne a gond.

2017. febr. 27. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!