Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » A feleségem szerelmes lett,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A feleségem szerelmes lett, megcsal, és el is akar válni . Mit Tegyek?

Figyelt kérdés
Közel 20 éve vagyunk együtt, voltak jó és kevésbé jó korszakaink, de eddig sikerült mindent megoldanunk ( de azt is elismerem, hogy többnyire én voltam a hibás sok dologban), tényleg vele szerettem volna leélni az életemet . Az utóbbi időben sajnos eléggé elhanyagoltam a házasságunkat, nagyon sokat dolgoztam vidéken, napokig, sőt néha hetekig nem voltam otthon . Kb.2-3 hónapja megjelent egy "árny a múltból" a fiatalkori szerelme,30 évvel ezelőtt jártak egy-két évig, "ráírt" a Facebookon, randiztak, összejöttek,stb. hétvégente már együtt voltak, a feleségem bejelentette, hogy megtalálta a "lelki" társát, akivel közös az útjuk, és el akar válni tőlem, ezt egy hete tudom, nagyon megvisel ,4-5 napig nem ettem, nem aludtam, nem tudok a munkámra koncentrálni, teljesen kétségbe vagyok esve (bár próbálom nem mutatni). Szeretem a feleségem, és mindent meg szeretnék tenni, hogy megtartsam, ill. visszahódítsam, de nem tudom mit tegyek, mi lenne a jó megoldás ? . (tudom , hogy már sok ilyen kérdés volt , de nekem nagyon fontos lenne a válaszotok ... )
2018. dec. 1. 20:54
1 2 3 4 5 6
 11/52 anonim ***** válasza:
77%
Nincs beleszólásod szerintem a dolgokba... Ha ő el akar menni akkor el is fog. Bármennyire is fáj ez neked...
2018. dec. 1. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/52 A kérdező kommentje:
Köszi az eddigi válaszokat , az első válaszolóknak :, azt azért nem fogom hagyni , hogy kisemmizzen , - elég jó anyagi körülmények között éltünk (élünk) , szerencsére a vidéki "birtok " , a szüleim nevén van , azt nem tudja kihúzni alólam , a lakás meg közös , azért harcolni fogok , beszéltem már én is ügyvéddel , anyagilag nem fogok összeomlani , az esetleges válás miatt , de az anyagiak most nem is igazán érdekelnek. Van egy 16 éves - nagyon okos kisfiunk , vele szerencsére szuper a kapcsolatom - ( én 49 vagyok, a feleségem 50 éves ) , aki előtt az egészet titkolni akarta , de én mindent elmondtam neki , úgy gondolom , hogy hárman vagyunk egy család , és egy 16 évesnek is joga van tudni mindenről . A fiunk is azt szeretné , hogy együtt maradjunk , nem igazán akar új apukát , ez érthető . Most jól viseli az egészet , de nem tudom később mi lesz , ha tényleg válásra kerül a sor , akkor az igazi vesztes valszeg a gyerek lesz.
2018. dec. 1. 23:46
 13/52 anonim ***** válasza:
86%
Tehát megcsaltad, elhanyagoltad, és gyakran veszekedtél vele, de most szörnyen meg vagy döbbenve, amiért elhagy valakiért, aki szereti? És gyanítod, hogy nem a normális bánásmód és hangnem miatt megy máshoz, hanem pénzért? Mert bár 50 évig megvolt sok pénz nélkül, de az mégsem lehet, hogy te hibáztál annyit, hogy elege lett, nem-nem, neki hirtelen vagyonra fáj a foga.
2018. dec. 2. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/52 anonim ***** válasza:
85%

Szerintem közel sem egy plátói fellángolás ez, bármennyire is egyszerű lenne ezt gondolni. Hónapokon vagy éveken keresztül xartál rá magasról, te magad nyírtad ki a kettőtök közti kapcsolatot, ő meg vigasztalódott másnál. Ez nem a szexről szól, mint a te félrelépésed, hanem érzésekről, amit te már nem váltasz ki belőle.


Engedd el. Semmi értelme küzdeni.


N

2018. dec. 2. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/52 A kérdező kommentje:
8-9 . végigolvastam , hát tényleg elgondolkodtató..
2018. dec. 2. 00:23
 16/52 A kérdező kommentje:
Ja és az egész félrelépés , az állítólagos hétvégi tanfolyamok , nem úgy derült ki , hogy elém állt volna és a szemembe mondja , hogy van valakije akivel megcsal és el akar hagyni , - nem szokásom senki után kémkedni és nem is nagyon szoktam - , hanem egy nyitva hagyott facebookos levelezésből tudtam meg az egészet. A legvisszataszítóbb az volt , hogy az összes barátnője ( akik mind elváltak ,többször elváltak v. rossz házasságban élnek ) - tisztelet a kevés kivételnek , hetek óta ezen "csámcsogott" , szinte nyomták bele ebbe az új kapcsolatba a tanácsaikkal , hozzászólásaikkal pl: " a szerelem mindennél fontosabb , valósítsd meg önmagad , úgy irigyellek , bárcsak én lennék szerelmes , vett már gyűrűt? , a férjeddel ne foglalkozz , úgyis összeomlik , lépj túl rajta" ....stb . de kapott konkrét tanácsokat is a közös bankszámlánk leürítésével és földhivatali tulajdonlapok kikérésével kapcsolatban . Hát elég érdekes volt ezeket olvasni. , meg látni a fényképeket amiket küldött nekik , nem kívánom senkinek ezt az érzést . ( az alakomnak jót tett - 5 nap minusz 8 kg )
2018. dec. 2. 01:02
 17/52 A kérdező kommentje:
14 : Valóban megcsaltam - egyszer , 10 évvel ezelőtt , egy futó kaland volt ,- amit sokszor megbántam , megbeszéltük , megbocsátott(?) , - de én legalább titokban csináltam ,nem dicsekedtem vele a haverok előtt , nem posztoltam a FB-re , és valahol szégyelltem is a dolgot. Szerintem kb annyit veszekedtünk mint egy átlag pár, nem többet , Nem állítom , hogy a pénzért megy máshoz , látom rajta , hogy szerelmes , csak egy kicsit elgondolkodtató , hogy a nők nem a futószalag mellett minimálbérért robotoló gyári munkásban , hanem a netto 1.5 millát hazavivő ( adócsaló , fehérgalláros bünőző ) , öltönyben pöffeszkedő gyár igazgatóban találják meg a lelki társukat ..... , de hát ki vagyok én , hogy belelássak a női lélek rejtelmeibe ...
2018. dec. 2. 01:27
 18/52 anonim ***** válasza:
20%

hanem a netto 1.5 millát hazavivő ( adócsaló , fehérgalláros bünőző ) , öltönyben pöffeszkedő gyár igazgatóban találják meg a lelki társukat ..... , de hát ki vagyok én , hogy belelássak a női lélek rejtelmeibe ...


Mi ebben a furcsa? Te is a jobbat választanád ha megtehetnéd. Miért nyomorogjon valaki mellett ha élhet gazdagon is? Neked a deszka, jellegtelen, ronda nők tetszenek ellentétben a babaarcú, nagymellű, feszes nőkkel?

2018. dec. 2. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/52 A kérdező kommentje:
19: nincs ebben semmi furcsa .. csak akkor ne hívjuk már " lelki társ"-nak az illetőt ..
2018. dec. 2. 01:58
 20/52 A kérdező kommentje:
19 Az is teljesen természetes , hogy egy nőnek igényei és elvárásai vannak egy férfi felé , és ebbe beletartozik az anyagi biztonság megteremtése is . Amúgy nekem se a deszka, jellegtelen, ronda nők ,de se a babaarcú, nagymellű, feszes nők sem jönnek be igazán . ( na jó ,nagy mell az jöhet :) )
2018. dec. 2. 02:04
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!