Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Kisbabával válás? Vagy a...

Kisbabával válás? Vagy a család mindenáron?

Figyelt kérdés

Tavasszal született meg a kislányunk, most lett 5 hónapos. Imádom, bármit megteszek érte és tényleg úgy érzem, hogy ő adott értelmet az életemnek, hiába voltam előtte is sikeres az élet más területein. Viszont a férjemmel a pici születése óta rengeteget vitázunk... Vagyis már terhesen kezdődött, hogy sok helyre nem akart elengedni, egyszer be is zárt a házba. Akkor nagyon összevesztünk, utána nyugi volt hetekig, bocsánatot kért. Majd kezdődtek a mostani cirkuszok.

Mindenbe beleköt, beszólogat, hogy én semmit nem csinálok, minek megyek ide, vagy oda, miért beszélek pl. az anyámmal. Ugye nincs annyi bevételem, mint amikor dolgoztam, ezzel ő is tisztában van. Vannak tartalékaim, de pl. ami pénz le van kötve, ahhoz nem nyúlok egy mozi, vagy kozmetikus miatt. A szülés után kértem tőle pénzt, mert mentem fodrászhoz, mire közölte, hogy nem ad. Mikor kérdeztem, hogy miért, annyit válaszolt, hogy "mert nem". Ezután újra elkezdtem dolgozni, bejárni az irodámba (nyilván nem napi 8 órában) és ezen még jobban kiakadt. Komolyan, már gyomoridegem van, ha megáll a ház előtt, vagy hallom, hogy jön befele... Legszívesebben összepakolnám minden cuccát és kiraknám a bejárathoz, hogy menjen Isten hírével, ahová akar.


Csak közben itt van a pici, nem akarom tőle elvenni az esélyt, hogy családban nőjjön fel... Mindenki (a családom, barátnőim) mondja, hogy itt vagyok fiatalon, szépen, csinosan, akár minden ujjamra találhatnék valakit, aki szeret és megbecsül, nem pedig tönkretesz. De az a valaki mégsem a lányom apja lenne, nem tudom, mennyire vennénk ezt könnyedén.

A férjemmel már próbáltam beszélni, néha csak kiröhög, hogy én reagálom túl, máskor meg ígérget minden változást, aztán 1-2 hét múlva kezdődik minden újra.


2018. szept. 22. 11:51
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
64%

16

Vegyél vissza, mert számára sértő, hogy többet keresel?!


Azaz visszahúz téged, és te ne keress jól, mert ez őt sérti?! ÉS te ennek az arrogáns, senkiházi lúzernek szültél?


Itt a lényeg. Azt érzi, hogy végre valamiben le tud téged nyomni, hatalma van feletted. Rúgd ki ezt a senkit a p.ba, nővér!

2018. szept. 22. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
90%

19


Nem igaz.

Láttad az előjelet.

De nem akartad látni.


Amikor már korábban arról beszélt, hogy vegyél vissza a karrierből, mert számára sértő, hogy te többet keresel, mint ő, az szerinted mi volt? Elárulom: ennek az első lépése.


Me-ne-külj.

2018. szept. 22. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
95%
Ha meg tudod oldani a picit és vissza tudsz menni dolgozni válj el a pici érdekében,amit írtál hogy mások mondják a “családba nőljön fel storyt” biztos kevesebbet tudnak jóval a férjedről így könnyű ilyent mondani.. és te sem ismered igazából ha a tetteit amiket veled csinált nem nézted ki belőle igaza van az egyik kommentelőnek előbb-utóbb meg is fog ütni mert ez egy bántalmazó kapcsolat már most,így hogy van gyerek úgy van vele úgyse mész semmire mert kicsi-nem tudsz annyit dolgozni & a biztos pontot látja benned,ki is élvezi rendesen az erőviszonyokat ami később sokkal durvább lesz.. mellesleg van az a mondás hogy a lányok az apjukhoz mennek hozzá” ,kívánnák te ilyen férjet a lányodnak?
2018. szept. 22. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 A kérdező kommentje:
Mivel nem szeretném, hogy bárki (ismerős, barát) felismerjen. Anonim oldal, és már így is rám írtak azzal, hogy nem-e XY a teljes nevem. Vagy már ez is probléma?
2018. szept. 22. 14:53
 25/31 anonim ***** válasza:
79%

Teljesen igaza van a 24-esnek.


A jelek mindig ott vannak csak altalaban nem veszik eszre, massal magyarazzak, elsiklanak felette stb.. utana meg nem ertik ki ez az ember itt?!


Valas! Mindenkeppen!

En orultem volna ha anyamek elvalnak. Sajnos nem tettek.. mar anyammal se beszelek!

Es igen a lanyod ezt a mintat viszi majd tovabb. Ez semmilyen szempntbol nem epito hanem totalisan rombolo szoval hiaba a latszolagos csalad ha az sokkal rosszabb mintha csak ketten lennetek. Nem a tagok szama adja a csaladot hanem ahogy allnak egymashoz az emberek.

2018. szept. 22. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 A kérdező kommentje:

72%-os válaszoló, maximálisan igazad van. Lehet hogy én nem figyeltem eléggé, mikor bezárt akkor is fél nap után megbocsájtottam neki, vakon hittem abban, hogy ez csak egy kis semmiség volt és többet nem lesz ilyen, tanult belőle. Persze...

Csak nekem a szüleim nem ilyen példát mutattak, ők együtt voltak jóban-rosszban, mindent megbeszéltek. A mai napig nincs náluk hangos szó, teljesen jó a házasságuk ennyi idő után is. Én is ilyenre vágytam, és egy ideig magamban kerestem a hibát, meg elhittem, hogy majd a férjem is megváltozik idővel, ahogy nő a pici, stb.


61%-os, gondolom te a takacszora nevű, nagyon magas IQ szinttel rendelkező válaszadó vagy, aki privátban is "megkeresett" (már ha azt a két szép szót annak lehet mondani). Nem tartozom elszámolással, hogy mit miért teszek. Igen, kint volt a nevem, de miután írtak privátban miatta, leszedtem. Ennyi a térténet, nem kell több trágár üzenet.

2018. szept. 22. 15:02
 27/31 anonim ***** válasza:
39%

azért vetted le a neved, mert ezt a kérdést is te írtad ki. Szívás, hogy mindkét privimre válaszoltál...


https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhe..

2018. szept. 22. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim válasza:
93%

Kérdező, ne haragudj, de ha itt ennyire határozott vagy, akkor a férjeddel miért nem voltál az, amikor bezárt? Vagy szerinted ez teljesen elfogadható egy házasságban? Meg mi az, hogy "nem akart elengedni"? Ki ő, az apád, hogy az engedélye kell? Ne röhögtess már.


A kicsi 5 hónapos, hidd el, az a stresszes és feszült légkör sokkal jobban megviseli, amiben él, mint egy válás. Mert nem tudom elhinni, hogy 1-1 ilyen vitának nincsenek "utóhatásai", hanem a bocsánatkérések után minden el van felejtve.

2018. szept. 22. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
67%

Hűha! Akkor most 5 hónapos lányod van, jól fizető állásod és egy terrorizáló férjed, vagy egyetemista terhes apuci-anyuci által eltartott leányzó, aki abortuszra készül? Jelentettem a kamudat!

Imádom a hétvégéket, unatkoznak a tinik!

2018. szept. 22. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
0%
Tied a haz?Ha nem akkor nem rakhatod ki
2018. szept. 22. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!