Kit mennyire visel meg lelkileg a Covid, és a velejárói?

Alapvetően tök úgy állok hozzá én is, mint a 33-as. Megteszek minden tőlem telhetőt, néha már kicsit többet is annál. Értem ez alatt, hogy bevásárlás után - ami házhoz jön heti 1x - minden vízhatlan csomagolású dolgot lefújok Domestos-szal és hagyom állni, aztán leöblítem. Amit lehet, azt kiveszek a csomagolásából, stb. Van akinek ez már beteges, tudom.

Ennek ellenére mostanában én is mélyponton vagyok néha. Nem mondom, hogy eluralkodik rajtam, az idő 90%-ában működöm, teszem a dolgom, de a maradék 10-ben kicsit kikészít ez a bizonytalanság, hogy meddig tart még. Variánsok jönnek-mennek, lesznek is mindig, vakcina kevés van, oltási hajlandóság még kevesebb. Közben feljönnek emlékek koncertekről, bulikról, esküvőkről és el se tudom képzelni milyen lenne újra emberek között lenni úgy, hogy ne legyen bennem semmi belső feszültség és bizalmatlanság. És akkor így, ebben a mentális állapotban kéne most jobban odafigyelni, mint eddig valaha...

Nekem is tegnap ezt mesélte egy barátnőm, akinek rokona dolgozik így, hogy most sokkal durvább a helyzet, sokan el se jutnak az intenzívre, hanem két órával aztán, hogy belerültek, meghalnak.

Egy 50-es, alapbetegségtől tudtommal mentes rokonom hálistennek nem így járt, 3-4 hétig lázas volt, mielőtt bekerült egy hétre, most engedték haza, a lélegeztetőt kihagyta, de irdatlan sok gyógyszert kapott és nagyon legyengült. 4 gyerekük van, az egyik hozta haza, mindenkin végigment, de a krónikus beteg eüsként már beoltott felesége viszont nem kapta meg, pedig csak a fele oltásnál tartott.

Nekem a szomszédom kutyájanak a nagybatyjanak a lánya mondta mi van a korházba....

Ez főleg a 37-38as valaszolónak a reakciójara szól...