Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ha már most a terhesség...

Ha már most a terhesség elején nem tudok benne megbízni, mi lesz később? Úgy érzem őrültség lenne gyereket vállalni? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A párommal kisbabánk lesz, ő akarta jobban, én bizonytalan voltam a teszt pillanatától kezdve. Mondtam, hogyha tényleg gyereket akar, bizonyítsa be.

Az egyik az volt, hogy kevesebbet fog a barátaival lenni, bulizni. Mert én kisbabával biztos nem fogok éjszakába nyúló vacsorákra menni, meg itthon virrasztani egyedül, amíg ő éli ugyanúgy világát. Mondta hogy persze persze, számíthatok rá az első perctől fogva, jön velem minden vizsgálatra, kevesebbet fog dolgozni, stb.

A másik, hogy kapok egy nagyobb autót. Én, nem úgy, hogy magának veszi, aztán használom. Ez számomra fontos, mert mindenhová autóval megyek, szeretek vezetni és már régóta szeretnék egy bizonyos modellt a mostani kis csajos kocsim helyett. Ebbe is belement.


Igen, csak éppen kedd este van, és se ma, se tegnap nem volt itthon este... Mert hogy tegnap pókerezni ment a barátaival (ez még oké), ma pedig "spontán összejöttek páran, de 11-re itthon lesz". Az autóval is egyezkedik már, hogy inkább a cégén keresztül venné, vagy intézné, mert hogy neki az úgy kevesebb kiadás és jobban megéri, igazából nem értettem annyira, amit mondott, de a lényeg, hogy az autó nem az én nevemen lenne... Szóval eddig a két dologból, amit megbeszéltünk, egyiket sem sikerült igazán megtartani. És még csak a 7. hétben vagyok, később félek hogy ez csak rosszabb lesz.


Tele vagyok kétellyel és félelemmel, egyszerűen úgy érzem, túl nagy falat lenne ez nekünk, a kapcsolatunknak. Ő azt mondja, nagyon várja már, és milyen jó lesz, ha itt lesz már velünk. Igen, csak ha akkor is ennyit lesz itthon, akkor a gyerek nem velünk lesz, hanem velem. Nem tudom, mi tévő legyek, vagy hogy egyáltalán hogy döntsek így.


2019. dec. 10. 22:49
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
83%
Egyedül fel tudod/akarod nevelni? Ha nem, akkor tudod, mit kell tenned. :/
2019. dec. 10. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
99%

Te komolyan megmondod, hogy autót kérsz... Abból is bizonyos modellt?

Tényleg nem vagytok felkészülve szerintem. Az írásodból az jön le, hogy kB most ismerkedtetek meg és fogalmatok nincs mivel jár egy gyerek. Gondold át ezt sztem még egyszer, hogy mi a fontos.

2019. dec. 10. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 A kérdező kommentje:

Nem most ismerkedtünk meg. Több, mint 2 éve együtt vagyunk, együtt másfél éve.


Egyedül nem akarnám bevállalni, anyukám egyedülálló anyukaként nevelt fel. Azt sosem szeretném.


És igen, mondtam, hogy milyet szeretnék, sőt azt is, milyen felszereltséggel. Az autóvásárlás szerintem pont nem az a kategória, ahol meg kéne lepni a másikat. Én tudom, nekem mi a fontos egy autóban, mit hogyan szeretnék, stb. Nyilván ha ez túl nagy kiadás lenne, akkor eszembe sem jutna.

2019. dec. 10. 23:01
 4/38 anonim ***** válasza:
70%

Nem mindegy, hogy kinek a nevén van a kocsi?

Emlékszem az előző kérdésedre, semmit sem javultál..

2019. dec. 10. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

Nem, számomra nem mindegy. Főleg, hogy a környezetemben is azt látom, hogy minden párkapcsolat, házasság tönkremegy szinte, kivétel nélkül. Nem azt mondom, hogy a miénknek is vége lesz, de ha mégis megtörténne, nem szeretnék ott állni a végén a nagy semmivel. Lehet ezért rosszat gondolni rólam, de nem izgat. Én kockáztatom az egészségemet, a testem épségét a terhességgel, plusz utána még elég sokáig korlátozva leszek a baba miatt... Mivel én leszek vele itthon, nem a párom.


Az előző kérdésem egy kutyás témához kapcsolódott, nem is ebben a kategóriában van. Tehát sok kapcsolat nincs köztük.

2019. dec. 10. 23:19
 6/38 anonim ***** válasza:
100%
Félreértettél. Gondold át még egyszer mi a fontos nem az autóra és a felszereltségére értettem, hanem hogy egyáltalán vállalj e gyereket, ha vállalod akkor mi a fontos esetleg átértékelni dolgokat. Ki kapsz egy hasfájós gyereket aki éjjel nappal ordít hidd el az ingatag kapcsolatod nem össze fogja tartani, hanem inkább szét rombolni. És legkisebb gondod is nagyobb lesz, mint hogy milyen autód van. Egyszerűbb lett volna olyan férfinek gyereket vállalni, akinek nem autós igényeket nyújtás be, hanem inkább biztonságot ad... Igen anyagilag is, érzelmileg is. Én nem mondom, hogy nem fontos az anyagi biztonság. Sőt. De nevetséges egy gyerek miatt autót követelni.
2019. dec. 10. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
100%
Márpedig az irományod alapján a párkapcsolatod egy nagy kalap kaki.
2019. dec. 10. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
100%

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..

Akkor viszont kezet foghatsz a hölggyel :)

2019. dec. 10. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
84%

"hogy kapok egy nagyobb autót."


Mi az, hogy kapok?? Esetleg vesztek. KÖZÖSEN. Vagy te talán nem dolgozol, nincs kereseted?? Nem közös kasszan vagytok?



"nem szeretnék ott állni a végén a nagy semmivel."


Hát talán nem kellene a nagy semmire szülni, elvárni hogy új autót vegyenek neked stb stb és akkor nem állsz ott 0 Ft-tal. Pont úgy jön le, mint ha a teljes mértékig a férjedtől függnél anyagilag, magadnak nem tudsz venni pl 1 autót, a férjedet kell érte nyüstölni.... Ő neki még a haverok, buli, póker a lényeg. Így biztos nem vállalnék gyereket.

Azt meg nem értem miért lenne gond, ha pl nem a te nevedre kerülne az autó.🤷🏽‍♀️

2019. dec. 11. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
89%

Szóval szülsz egy gyereket, ha vesz neked egy autót???


Ne, ne szülj kérlek!!!

2019. dec. 11. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!