Van, aki nagyobb gyerek(ek) mellett él háztartásbeliként? Így is szeretitek ezt az életet, hogy már nincs, aki veletek legyen 24/7, nem kell mindig babás dolgokat csinálni?

Az irasodbol nagyon kedvesnek tűnsz, talán kicsit naivan is. De. Ha ezt megteheted és boldog bagy élj vele! Egy ferfinek az a boldogság ha kedves, gondoskodó, jókedvű feleség várja otthon, nem egy lestrapált, kiegett hazisarkany, aki mindenen morog és mindig faradt.

Viszont használd ki a pénz és a szabadidő adta lehetőségeket. Utazz sokat, gyerekkel is, ismerjetek meg nyelveket, kultúrakat, legyetek nyitottak a vilagra. Tanulj hangszeren, vagy nyelvet ahogy irtad de te most abban a helytetben vagy, hogy bármit megtehetsz és ez irigylésre méltó. Talald meg azt, ami még plusz oronet okoz, fotozz, fess, írj, süss, köss viragot akármi aztán indits el egy sajat valalkozast ahol magad ura vagy és kiteljesedhetsz.

Ne adjatok ala a lovat, egy troll.

A fel evvel ezelotti kerdeseben meg terhes sem volt, most meg mar megvan a gyerek.

Érdekelt volna, mások hogyan élték meg a fent leírt szituációt, hogyan alakult kisiskolás, kamasz mellett az életük.

Nem.

Ha ez érdekelt volna, egyszerűen felteszel egy kérdést, hogy htb anyukák, milyen otthon, nem bántázok meg.

Teljesen irrelereváns a gazdag öreg férjed, a jog, a sütős workshop, az utazások, a házassági szerződés.

44.

Ezeket azért írta le, mert az előző kérdésben írták, hogy mit csinálna válás esetén, akkor kitalálta, hogy a párja olyan szerződést iratna, ja, mert ott még házasok se voltak azt hiszem, hogy a pasi vagyona egy nagy részét válásnál neki adná, ja, teljesen hihető.

A sógornőmnek négy gyereke van. Volt egy munkája, amiben nagyon jó volt, de már beleunt és amikor az elsővel terhes lett, alig várta, hogy ne kelljen dolgoznia. A férjével is megbeszélte, hogy htb lesz, nem megy vissza soha. Erre voltak berendezkedve. De nem bírta. Amikor a legkisebb is iskolás lett, már klinikai depressziója volt és gyógyszert kellett szednie, komoly súlyproblémái lettek, mert az unalmát sütésbe-evésbe fojtotta. Pedig 4 gyerek mellett elhiheted, hogy még akkor is van mit csinálni, ha már intézménybe jár mind. Szóval összeomlott, azt mondta utólag, azt érezte, elviselhetetlen volt, hogy csak jönnek-mennek a napok, mindenkinek van valami hasznos dolga, ő meg csak tölti az idejét, csak várja, hogy elteljen a nap, egyik a másik után. Pedig tele vannak barátokkal, ott állandóan mennek a grillpartik. És mégis. Ő visszatért az eredeti szakmájába, de vállalkozóként. Most mondta pont két hete, mikor beszéltünk, hogy végre elhagyta a gyógyszert, és kezdenek jönni a megrendelések is, még csak nagyon kevés, de már érzékelhető, és hogy mennyire más saját jogon tevékenykedni, ami nem másokat szolgál és nem csak puszta időtöltés.

Hát én ilyen sztorit tudok. De mások vagyunk. Még előtted az élet, annyi minden történhet. Én azt mondanám, ha nem is a jogot, de valamit azért tanulj ki. A tudás sose felesleges.

Hát, ha igaz ez a sztori, akkor nagyon nem irigyellek. Falra is másznék, ha évekig, évtizedekig kellene háztartásbeliként élnem. A munka nem feltétlenül egyenlő a napi nyolc órás robotolással. Vannak, akik szeretik a munkájukat, mert olyasmi, amit szeretnek csinálni, amiben kiteljesedhetnek, ezek mellett vannak hobbijaik, szívesen űzött tevékenységeik.

"A legjobb barátnőm pl. most kezdett el szeptemberben dolgozni, míg előtte minden nap találkoztunk, most legjobb esetben is heti egyszer. Én hívom mindenhová, akár a babával, akár nélküle. De nem ér rá, nincs ebédszünete, most túlórázik stb. Ilyenkor én megsértődöm, mert elhanyagolva érzem magam."

Na ezen jót röhögtem, miss luxus megsértődik, amiért másoknak nem láblógatásból áll az életük, ezért nem tudnak és nem is akarnak úgy ugrálni, ahogy ő fütyül. Amúgy meg egyértelmű trollkodás, szándékosan akarod hergelni a válaszadókat. Ha pedig mégsem, akkor nagyon buta vagy.

Hogy a kérdésedre válaszoljak: nagyon szerettem otthon lenni, 2 gyerekkel összesen 6,5 évet voltam otthon. Nem voltak egy percig sem bölcsisek, élveztem minden percét az együtt töltött időnek.

Nehéz volt visszamenni dolgozni, de szükségét éreztem. Nem az anyagiak miatt, megtehetnénk most is, hogy egy fizetésből élünk,

DE nem ezt az értékrendet akartam átadni a gyerekemnek.

Nem akartam, hogy valaha azt érezze, hogy "ingyenélő kitartott" vagyok annak ellenére, hogy esetünkben szó se volt arról, hogy beleültem volna a készbe. Nem egy pénzes vénemberhez mentem, hanem együtt teremtettük meg az anyagiakat. Gyerekek előtt egyenlően jól kerestünk.

Előttem volt a baratnőm példája is, aki 10 év után besokallt a munkahelyén, felmondott hogy háztartásbeli legyen, otthon töltött 2 évet és ezalatt azt tapasztalta, hogy a lányai máshogy kezdik kezelni, nem értékelik úgy az otthoni munkáját ("csak apa dolgozik"), ahogy kellene és nem akart ilyen példát mutatni.