Mással is viselkedett így a párja terhesség alatt?

Nagyon sajnálom kérdező amit át kell élned most főleg igy hogy már mindjárt itt a baba szinte.

Én a saját páromon éreztem pánikot de csak kb az első ultrahang fotóig (kb 8 hetesen), ahogy meglátta utána tudatosult benne, hogy bizony itt tényleg elindultunk egy másik úton, pedig hozzáteszem abszolút tervezett baba volt, tudatosan nem védekeztünk évek (3) óta.

Na de ez a pánik sem volt közel sem olyan mértékű amit itt a párod rendez és azért ez után a viselkedés után mindennek nevezném csak férfinak nem , neharagudj kérlek!

Hogy van egyáltalán szíve ezt tenni veled ?

Le kéne ülj vele beszélni amikor látod hogy nyugodt hangulatában van és "oltható", tehát leb.szható a viselkedése miatt... és akkor elmondani neki normálisan tükröt állítva elé hogy hogy viselkedik... hátha megszólal a lelkiismeret és belátja hogy mi a baj?!

Ami lehet :

-pánikol mert már érzi hogy lassan az egész életetek a feje tetejére fog állni ahogy megjön a kicsi

- lehet fél attól is hogy mivel nem dolgozol nem tud majd mindent biztosítani nektek egyedül kevés lesz hozzá. (anyagilag)

- amit már irtak itt hogy bizony valakije van, vagy akár csak a fejében kezd megfordulni a dolog, akár plátói -- tehát érzelmileg keres magának egy biztonságot ... máshova vágyik (lehet hogy nem csalt meg, de esetleg beszélget mással akár interneten keresztül - és abban nem lát olyan mértékű felelősséget mint amit a családalapítás hoz magával néhány héten belül - azzal hogy megszületik a kicsi)

MIndenképp javaslom ülj le vele erről beszélni, mert őszintén mondom, hogy még durvább lesz ha meg lesz a gyerek.

Mi lesz üvölteni fog mert sír a kicsi? Az a kicsi mégjobban fog bömbölni, és tiszta stressz lesz majd az apja miatt. Ne hagyd hogy a gyerekednek ezt át kelljen élni , a gyerekedért tegyél ennek a problémának a végére pontot, mond meg neki, ezt a viselkedést te nem tűröd, a te gyereked nem idegbeteg szülők mellett fog felnőni, ugyhogy gyorsan változtasson vagy te fogsz!

Én a helyedben ezt tenném, a gyerekemért állnék ki és ezt jó ha kezded gyakorolni, mert most azt látom hogy ez bánt lelkileg , elhiszem engem is bántana, de hidd el, hogy itt a gyerek fog a legnagyobbat szivni, mert lesz egy paraszt idegbeteg apja, meg egy általa idegileg tönkrement lelkibeteg anyja... ezt akarod ???? Állj ki magatokért (magadért és kicsiiért) mert hidd el az életben nagyon sokszor ki kell majd érte (a gyerekedért) állnod, és ez a te feladatod, az hogy kivel szemben, teljesen tök mindegy, ha ilyen mérgező ember az apja, akkor akár az apjával szemben is !!!!!

Bocsi az őszinteségemért de azon felül hogy a saját lelkifájdalmadat éled, azért gondolj bele, hhogy itt pár hét mulva a dolgok sokkal durvábbak lesznek és ott lesz a kisbaba, aki viszont full nektek (neked) van kiszolgáltatva! Erre gondolj amikor a drága apjával leülsz beszélni !!!

Azért a megcsalást ne zárd ki, rengeteg nő ilyen naiv , hogy nem megy sehova csak dolgozni , aha igen az én exem a babánk hat hónapos korában összejött a munkatárs nőjével.

Igen, én is tudtam a beosztását, igen ő is otthon volt időben csak ugye voltak női kollégái.

Egyébként én is kórházban dolgoztam, volt egy nővér kolléganőm aki a gyerekkórházban az egyik apukával szexelt rendszeresen. Hidd el, ez bárhol meglehet oldani és te nem fogsz róla tudni.

Csak arra reflektálnék, hogy mennyire nincs sok dologra előjel.

Férjem edző, 16 éve űz egy harcművészetet. Láttam övvizsga után sérült combizommal dolgozni. Láttam, hogy milyen szigorú és tekintélyt parancsoló a tanítványaival.

Aztán egyrészt 37 fokos hőemelkedéssel menni nem tud. Másrészt jobban túlfélti a gyereket, mint egy tucat paramami. Kettőt köhög, mert félrement a tej, és pánikol.

Semmi, de semmi a világon nem utalt erre.

(Jah, és a két éves úgy csavarja az ujja köré, hogy csúnyán nézni se tud, nem hogy szigorúan rászólni. Még jó, hogy a tanítványok nem látják otthon. 😂)

Voltál már korábban mélyponton valami miatt? Olyankor hogy viselkedett?

Nálunk akkor csinálja ezt a férjem, amikor kivagyok valami miatt. Egyszerűen nem tudja kezelni, és inkább "bánt" még ő is.

Nehéz volt elfogadnom ezt, mert nekem nincs senkim rajta kívül - külföldön élünk, tehát a barátaim, családom többezer kilométerre vannak, így nincs kinek panaszkodni, kisírni magamat. Sajnos a férjem egyáltalán nem tűri a gyengeségemet. De már nagyjából megszoktam, és az az igazság, hogy drasztikusan meg is erősödtem lelkileg ezáltal. Gyakorlatilag már annyit sem sírok, mint ő, pedig régebben egy szappanoperán is elsírtam magam. Pont múltkor eszembe jutott az egyik film (talán a Holiday-ben volt), amikor a csaj nem tud sírni. Azt hittem, hogy ilyen nem létezik, mert én bármikor tudtam. Nagyon gyengék voltak az idegeim. Erre most én is olyan lettem, hogy egyik nap is olyan jól esett volna bőgni egyet, és próbáltam, de nem ment.

Visszatérve a témához: én nehezen, de elfogadtam, hogy a férjem ilyen, és változtattam magamon: nem panaszkodok neki, nem sírok előtte, feldolgozom magamban ha valami bánt.

Ha esetleg nálatok is ez a helyzet, akkor döntsd el, hogy tudsz-e te is alkalmazkodni ehhez, vagy nem. Ha az utóbbi, akkor nem fog működni a kapcsolat hosszútávon.