Hogyan győzzem meg a szüleimet?

Nem tartom magam könnyűvérűnek. Nem fekszem össze akárkivel, de ha valakivel eleve úgy kezdem, hogy komolyan gondoljuk, akkor igenis fontosnak tartom megvizsgálni, hogy szex terén összeillünk-e. Ettől még nem tartanak ringyónak az emberek.

Rám sosem aggattak hasonló jelzőket, mivel akivel összejövök általában nem 2 hetet vagyok együtt...

A másik meg az, hogy szerintem jó esetben egy nő értékét nem befolyásolja, hogy hány emberrel feküdt le és mennyi idő után. De szerintem az a kemény 3 ember, akivel lefeküdtem nem számít soknak így 17 évesen.

Igen, sajnos nem elfogadott. Persze az senkit nem érdekel, hogy egy férfi hány nővel volt együtt. Én ehhez úgy állok hozzá, hogy a jelenlegi párom például nagyon sok nővel volt, de nem érdekel, viszont ha balhézna azon, hogy én hány emberrel voltam, szerintem el is hajtanám melegebb tájakra. Szerencsére van olyan értelmes, hogy ne érdekelje az ilyen. Apukám meg pont az a fajta, aki azon balhézik, ha nem ő veszi el a párja szüzességét, evégett pedig azt hiszi, hogy minden férfinak gond az ilyesmi, pedig nekem soha semmi hátrányom nem volt abból, hogy nemi életet élek. Még csak ki sem tudtak sosem használni, mert átlátok azért az emberek szándékain. Nem hordtak el mások sem olcsó lotyónak, mert igaz, hogy minden barátommal hamar lefeküdtem, de ennek ellenére addig tartottak a kapcsolataim, amíg akartam, mindig meg tudtam tartani a fiúkat/férfiakat, erőfeszítés nélkül. Ha valakit, engem pont nem kellene félteniük. A barátomról például azt hiszik, hogy csak a szex miatt van velem, hiába mondom, hogy egy üzenetébe kerül és sokkal jobb nővel bújik ágyba, mint én, nem hisznek nekem, állandóan hibát keresnek benne. A semmirekellő exemet pedig agyondicsérik, miközben ő csak előadta a szüleimnek a szépet és a jót, nekem rengeteg bajom volt vele a végefelé... Nála azt sem érdekelte a szüleimet, ha heteket töltöttem nála folyamatosan, pedig tudták, hogy vele is hamar lefeküdtem. De igazából tényleg az bánt a legjobban, hogy nem bíznak a döntésemben. Hiába szólok rájuk, hogy feleslegesen sorolják a lehetséges pofáraesési lehetőségeket, mert már az összeset átgondoltam, ahogy minden más embernél is átgondolom. Ismernek annyira, hogy tudják, hogy ha úgy gondolom, hogy igazam van, akkor meghallgatom a tanácsokat, véleményeket, de nem fogadom meg. Nem kamaszos dacból nem fogadom meg, hanem, mert ilyen a jellemem. Elsősorban mindig a saját megérzéseimben bízok a saját ügyeimmel kapcsolatban. Jelenleg pedig széttép az ideg, hogy észérvekkel megindoklom az álláspontomat, minden haverom (és itt bőven felnőtt emberekről beszélek, a korosztályommal ugyanis nem jövök ki) egyetért a véleményemmel és mégis kénytelen vagyok az ő (nagyon szigorú) szabályaik szerint cselekedni, mert még nem vagyok nagykorú és megköti a kezeimet a családi hierarchia. Miért kell tőlem elvárni azt, hogy ugyanazok legyenek a normáim? Az a legviccesebb, hogy még ezek után azt mondják, hogy majd 18 éves koromtól tesznek rá. Addig biztos 180 fokos fordulatot vesz a véleményem...