5 éves, és egyetlen éjszakát sem alszunk át, normális?

Az a gyerek, aki a szülei ajtaja előtt kuporog, mert megkérték, hogy ne zavarja őket este, az már egy ideje szorong VAGY nem megkérték, hanem valami más történt, pl megfélemlítés!

Az én gyerekemmel tegnap megbeszéltem, hogyha felébred nézegessen könyvet, igyon, vagy foglalja el magát kislámpával(kapcsolnia se kell, magától kigyullad ha hangot ad), ha sír átjöhet, ha csak kicsit rosszat álmodott, akkor a plüssök megvédik, próbáljon ott maradni. Sírás nélkül nagy vigyorral jött át 12:30kor, hogy nem akart egyedül lenni..

Rendesen nevelt gyerek nem retteg a szüleitől és nem attól fog félni tőlük, hogyha megkérik, hogy próbáljon visszaaludni éjszaka, ha félne.

Sajnálom azt az ismerősöd, én is átéltem ilyet(félve aludtam el párszor, mert nem mehettem át), de az én szüleimtől jópár pofont kaptam és rengeteg megszégyenítést, azért nem mertem ellentmondani.

Mellesleg minden reggel tök bátornak éreztem magam, a szüleim a fent említett okok miatt nem bírtam, nem is dicsértek meg, ha nem mentem át, de magam miatt.. nekem jó volt, hogy elmúlt, le tudtam küzdeni, párnabunkert építettem, behúzódtam a sarokba és megpróbáltam megnyugtatni magam, ami vagy sikerült, vagy elnyomott az álom és úgy nyugodtam meg. Szerintem ezek hasznos tapasztalatok 5 éves kor felett, és át is kell élni, mert aztán jön a suliban az erdei iskola..

Jó lenne, ha az én gyerekem is megpróbálni megküzdeni a félelmeivel. Nem kell sikerülnie, de legalább próbálkozzon már menekülés helyett, sokkal stabilabb lenne. Támogatom és lehetőséget biztosítok ehhez. Az a gyerek aki nem mer átmenni, mert a szülei megkérték, hogy ne tegye.. ott valami nagyon félrecsúszott a bizalmi viszonyban. Én se toltam le a gyerekem, amiért átjött, egy rossz szavam nem volt, de ma megint megkérem, és meg fogom kérni utána is, hogy legyen benne valami aprócska megfelelési vágy, ami miatt megpróbál megküzdeni a dologgal.

Nem rossz érzés a félelem, mindenki fél, a bátrak is! Nem eltűntetni kell, hanem megtanulni önállóan kezelni

#28

Engem anyum pont így szoktatott le arról h éjszaka felébresszem őt, mint ahogy én csináltam a lányommal.

Köszönöm szépen nem vok lelki roncs mint a barátnőd. Gyanítom neki ösdzetettebb problémája van.

Úgy gondolom hogy van az a kor mikor már megkell tanulnia a gyereknek kezelnie egyes problémákat.

Soha nem mondtam a lányomnak hogy ha rosszat álmodik és átjön akkor megbüntetem stb.

Motiváltam őt. Ettől ő is büszke volt magára.

Mi is ezzel a baj?

Úgy nyilatkozol valamiről h fingod nincs róla, csak a bnődtől hallottad. De az észt osztod

Itt senkinek nincs fogalma, miről van szó, mert egy anonim tanácskérés tíz sornyi infóval. Mindenki a véleményét, tapasztalatait írja.

Én is bátorítanám a gyereket visszaalvasra, de ennek van egy határa, hogy meddig pozitív motiváció és mikortól nem. Bizonyos értelemben a jutalomnal való nevelés is fegyelmezés amúgy, mert a jutalom elmaradása büntetésnek számít. Raadásul elfedi a probléma nagyságát, mert a gyerek meg akar felelni és úgy érezheti, a szülő szeretete forog kockan.

Ennél a kérdésbeli gyereknél szerintem (is) már másodlagos szorongást idéztek elő a szülők. Lehet hogy már rég jól aludna különben. Azért a minden ellenkező kísérlet, nyomas, trükk ellenére fennálló szorongása bennem már mögöttes ok benyomásat kelti, én azzal foglalkoznék, nem viselkedésterápiát, vagy ilyen jutalmazás-büntetés szintű "neveléssel", ami már egy összetettebb kutyakiképzéshez vagy egy érzèkenyebb kutya neveléséhez sem igazán elég.

A jutalom elmaradása nem büntetés.. a büntetésben benne van a büntető szándék MINDIG! Mikor nem tudja a gyerek kiérdemelni a jutalmat, az nem büntetés, egyszerűen nem tudta azt teljesíteni, amiért a jutalom jár..

Akkor lenne büntetés az elmaradás, ha mindig kap matricát az önálló fogmosásért, majd egyik reggel hisztizik, káromkodik, verekszik, majd önállóan fogat mos, te pedig direkt nem adsz neki azért, amiért járna, mert épp ideges vagy. Az egészen más..

És igen, a kutyakiképzés nagyon hasonlít a gyereknevelésre, következetesség, dicséret, semmi tettlegesség. Persze egy németjuhásznál másodikra sikerülhet, egy franciabulldognál meg egy élet is kevés.

Nem feltétlen azért, mert nem értik, hanem mert rendkívül makacsok és más a temperamentumuk vagy bármi..

Az egyetlen amiben különbözik, hogy kutyáknál diktatúra van, gyereknevelésnél meg.. hát valami a demokrácia és diktatúra között..

Értem a szempontodat. Én se vagyok teljesen a jutalmazás ellen.

De. A jutalom-büntetés mindenképpen az a téma, amikor a gyereket egy norma illetve elvárás követésére tanítod. Megmondod, mit szeretnél tőle, ő töri magát a jutalomért és az elismerésedért.

Ha nem kapja meg a jutalmat, kudarcot vallott. Nevezzük akkor így, ne büntetésnek.

Ezzel nincs baj, ha jó helyen alkalmazzák. Például megjutalmazhatom a gyereket, mert szépen segített mondjuk a kertben.

De helytelen alkalmazás ha az adott helyzet nem a normativista hozzáállást igényli, és nekem az, hogy fél a kisgyerek a sötétben, az nem olyan helyzet, ahol a behaviorista trükkök a nyerők. A testi funkciók szabályozása leginkább idegrendszeri érettséget igènyel, a korábbi erőltetésük inkább pszichés és testi betegségekhez vezet.

Nyilván nem ismerjük őket szóval a benyomásaink a rövid szöveg alapján az előismereteink stb alapján nagyon külömbözők lehetnek, lehet én tévedek, de én azt olvasom ki, hogy már évek óra ezzel "izélgetik" a gyereket. A motivációs tábla pl "kisebb korában" volt a most 5 évesnek, tehát talán túl korán, és most mindenféle büntetést is alkalmaznak nála, és a gyerek mindennek ellenére kéri a szülői jelenlétet, mert fél... hát...

Én hagynám az alvás témát és az egész életvitelünket átgondolnám, kiszámítható-e, egyszerű-e, elég időt tölt-e a szülőkkel, kiegyensúlyozott-e a légkör illetve megpróbàlnám eljátszatni szerepjátékkal, hogy mi van amikor felebred, mitől, mért fél, vannak erre játékok, amik az érzelemkifejezést segítik.

Illetve segíthet meg relaxációs technika tanítása (légzéstechnikák), valamilyen màgikus erejű tárgy bevonása pl vmi rendőrfigura vagy kispárna, éjjeli fény.

Ha felteszi a kérdést valamelyik erre alkalmas FB csopiba (pl vannak kötődő neveléses csopik vagy akár a "muti mit játszotok" vagy az Egyszerűbb gyermekkoros), akkor biztos fog jó tanácsot adni, ha az a kérdés, hogy segítsen átlendülni a gyerek félelmén, és nem az hogy ő mikor tud már nyugton lenni a gyerektől (mellesleg ez is fontos persze). De szemleletvàltás kell szerintem és amíg nincs megnyugtató megoldás, addig nem nyomasztanám normativista módszerekkel mert ezek szorongást kelthetnek a gyerekben, ha mar amúgy is ki van hegyezve a témára.

(Megjegyzem, én nem hiszek ebben a "következetesség mindenek előtt" elvben, sem a büntetesben (nálunk otthon ismeretlen is volt), jutalom ahogy írtam, jól megválasztva szóba jön, de tudom hogy itt sok kommentelő ezeket követi és nem szeretném félrevinni a témát bár hajlamos vagyok rá, tudom.)

Még annyi, hogy én semmiképpen nem alkalmaznék olyan módszert, ami arra tanít, hogy ha a bajodban társas támogatásért folyamodsz, akkor hibát követsz el, rossz vagy, akkor téged meg kell büntetni, nem érdemelsz jutalmat stb.

Mivel a gyerek a szülőt fogja a frontális lebenyébe/felettes énjévé internalizálni, ezért ebből baj lehet, főleg ha azt se tudjuk mibe nyúlunk (mitől fél, milyen hiánya van stb).

Lehet érvelni az önállóssággal, de egy biztos kötődésű gyerek maga fogja a saját önállósodását hajtani, maga akarja a fogát mosni, ne kapják el a csúszdán stb.

Lehet erre biztatni persze az alvásnál, de csak nem ok nèlkül nem megy.. csak nem direkt tol ki a szüleivel, evolúciósan ellenérdekelt benne.

Szerintem a "nem megyek át a szüleimhez este" nem testi funkció. Az a vizelet visszatartási képesség például.

Egészen mások a félelmek, mint az önállóság.. Nem lehet összehasonlítani a fogmosással és a félelmek(hacsak nem a szülő elvesztésétől vagy szeretetének elvesztésétől fél), köze nincs a kötődéshez, nem tudom pl, hogyha póktól félsz, annak mi köze lenne a kötődéshez..

Plusz rosszul használod az internalizál kifejezést és a felettes én nem szinonimája a frontális lebenynek, azt se tudom mit akartál ezzel a mondattal, gyanítom valami azonosulást a szülővel, de neem, 5 éves és a felett már bőven külön tudják választani magukat a szüleiktől.

A gyerekek 5 év felett nem csak akkor használnak segítségkérést, ha rászorulnak, hanem ugráltatják az embert akár egész felnőtt korukig. Van gyereked? Láttad már, hogy felöltöztettetik magukat, pedig képesek rá x éve, megkavartatják a teájukat a kiskanállal, megoldatják veled a házit, kiszedetik veled a labdát a bokorból, löketik magukat a hintán? Ennek 5 éves kor felett SEMMI köze nincs a kötődéshez, nem azért csinálják, mert szegényekkel kevés időt töltöttek a szüleik. Nyilván van pár elszigetelt szélsőséges eset, de 5 éves kor felett rossz kötődéssel is meg kellene csinálnia maguknak a dolgokat, nem csak belső, de külső nyomás hatására is. Egyik gyerek sem azért öltözködik és pakol, mert örömmel tölti el az önállóság iránti vágy, azok kisebb gyerekre vonatkoznak, pl 2-3 évesekre, mikor bejön az önállóság iránti vágy..

Meg kell kérdezni mitől fél, de valószínű, hogy van neki lámpája, tárgya x dolgot próbáltak, ami nem rástresszelés, hanem foglalkoztak egy problémával, ami teljesen normális, több különböző módszerrel, ami szintén rendben van. Nem akar ott aludni, mert máshogy jobb neki, általában ilyen egyszerű a gond. Nem lehet jobbá tenni a helyét, mert neki a társaság hiányzik az ágyban..

És szerintem viszont az a helyes, hogyha csak annak segítünk, aki már próbálkozott, különben kihasználnak minket és többet ártunk, ha sosem hagyjuk kényszerhelyzetben, mintha segítenénk.. Pl cipőfűzőkötésnél ha mindig megcsinálod, sosem tanulja meg. De mindennél ez van, ha lehetne a gyerekek (és felnőttek)sosem engednék el a deszkát úszásnál, vitetnék magukat kényelmesebbé és biztonságossá téve az életüket.. Pedig gyakorolni kell az önálló megküzdési stratégiákat, hogy képesek legyenek megbirkózni sok dologgal és legyen igényük(szokással alakítunk igényt) nehéz feladatok elvégzésére.. Meg persze szerintem személyiségformáló.. Nem egy bezárt szobában hagyom, csak elvárom, hogy próbálkozzon egyedül visszaaludni úgy, hogy a másik szobában várom, ha nem megy.

Ha felkel este, megszólal, a lámpája felgyullad, lássam, hogy olvasott a sötétben könyvet, a plüsseivel játszott, vagy bármi, ami arra mutat, hogy megpróbálta egyedül megoldani. Aztán ha nem ment, segítek. A gyerekekért nem kell első szóra ugrani, hadd legyen lehetőségük önállóan megoldani a helyzetet.. A gyerek pl ha fél a csúszdán, lecsúszol vele, vagy fogod a kezét, de bátorítod(vagy szerinted elvárod, tuszkolod a megoldás felé) arra, hogy vigye véghez az, amire te tudod, hogy képes, de ő nem meri megpróbálni..

A félelem egészen más dolog, nem függ a neveléstől, pláne ha irreális a félelem, mondjuk nem háborúban fél, hogy lelövik, hanem fél egyedül aludni a biztonságos, meleg, ismert, szúnyoghálós, plüssállatos, szülőközeli szobájában, ahol a saját szeretett holmijai vannak, ahol napközben rengeteg időt tölt.. Leghamarabb magától kistinikorban aludna külön, mert akkor már neki is kellemetlen lesz és lesz jobb elfoglaltsága az ágyban, addig simán letagadhatja a suliban, ha ciki lenne.. A különalvás egy olyan dolog, amire nem alakul ki magától az igény a gyerekben soha(egyébként nem természetes, nem véletlen nincs szüksége a gyerekeknek erre, egy sem mondja, egy sem kéredzkedik át.. )

Áh mindegy, inkább megyek kirándulni, a kérdező nem rossz anya, nem teszi tönkre a gyerekét, ha arra buzdítja a másik szobából, hogy ne féljen, mert itt van a majdnem iskolás gyereke mellett, hogy az éjszaka maradjon a saját ágyában, csak ha retteg, nagyon fél, akkor zavarja őket, ne akkor, mikor neki kényelmesebb lenne velük aludni.. Egyszerűen van, mikor a gyereknek el kell fogadnia, hogy nem kaphatja meg mindig a számára legjobb lehetőséget.

Egyébként sír, mikor fél? Látod rajta? Én az enyémen nem látom, nem húzódik össze, nem sír, sőt vigyorogva jött át ma is, de amint elaludt átvittem a helyére. Reggel fel volt háborodva a félelem helyett..

Iskoláskor körül a gyerekek változnak, nem érvényesek rájuk a 2-3 évesekre vonatkozó szabályok, már nem annyira ösztönös a viselkedésük, gondolkoznak, mérlegelnek, taktikáznak, terveznek, próbálgatják az értelmüket és a határokkal tudatosan okosan ismerkednek..

Hú. Később reagálok hosszabban. Tudom, mi a frontális lebeny, szakmámba vág. A gyerekek frontalis lebenye éretlen, ez a legkédőbb erő struktúra, többek között a kritikai keszségért, normakövetésért illetve viselkedésszabályozásért felel.

Ahogy a frontális lebeny érés erre lehetőséget ad, a gyerek elkezdi maga a szülőktől látott szabályozasi mintákat leutánozni. Tehát nem amit akarsz neki tanítani, hanem amit látott, hogy Te hogyan kezeled.

A felettes én kicsit más nyilván, az egy pszichológiai fogalom, de a kettő összefügg, a felettes én a frontális lebenyben "lakik".

A szorongások alakulása egy összetett dolog, a frontális lebennyel ellentétben nem vág szakmámba, de tanulni úgy tanultam, hogy a szorongás "tárgyat keres", maga a generalizált vagy vmi által kiválzott szorongás talal magának tárgyat pl pók.

Ezért is olvasunk Piroska es a farkast es hasonlókat, ezeknek ez az egyik lényege.

Az 5 éves gyerek még korantsem biztos hogy érett arra, amit itt elvárnak tőle, egyszerűen az idegrendszer még nem olyan fejlett. Mivel pedig mindig rossz alvó volt, ahogy írják, vsz lassabban "fejlődik" az alvás nála.

Valóban 2 tema van, a felébredés és a szülőkhöz átjövés, de ilyenformán mindkettőnek van biológiai alapja.

Értem, amit írsz, van gyerekem, de kisebb. Ha "ugráltat" annak altalában oka van, nem hobbybol teszi. De ahogy írtam, érdemes bátorítani az önállóságot, de ennél a gyereknél láthatóan nem váltak be ezek a szokott nevelési fogasok, ezért mással próbálkoznék, ahogy már írtam, mert a túlzott stressz blokkolja a fejlődést, marpedig az hogy minden egyes este elvárnak tőle valamit, amit valamiért nem tud teljesíteni, az meglehetős stressz egy kisgyereknek.