Amióta ovis a fiam, kezelhetetlen, hisztériás, folyamatosan bántja a hugát. Kikészültem, már nem szeretek vele lenni?!

Folyton vele "kell" játszani, nem is engedi, hogy a kicsivel játszak. Vele építek legót, vele szerepjátszom, vele beszélgetek. Pont, hogy már szerintem egy kicsit sok ez, mert a kicsi igaz elvan egyedül, de szeretnék azért vele is és 3-ban is játszani.

Sokszor délben el van hozva, így elég sokat együtt vagyunk.

Oviról: beíratásnál, beszoktatásnál ott voltam, dehát hogy tudjam meg, hogy milyen a közösség?

Veszélyeztetett vagyok, nyitott méhszájjal, és a páromat kérdezem, hogy mi van, dehát mit lát ő is? azt, hogy gyerekek rohangálnak reggel, délben, esetleg altatás után hozva.

Szülői gáz volt, még a csoportpénzt sem akarják/tudják fizetni, ezen veszekedtek fél órát. Utána az óvónők sorolták, hogy mit kell vinni, mennyit, mi a házirend.

Nem beszéltek ott másról.

Párom szerint semmi gond, kérem én, hogy kérdezzen.

Volt, hogy meg is dícsérték, mert segített pakolni az ágyakat.

Azt mondták, hogy a 6 éveseket megszégyenítően viselkedik, öltözik, wc-zik, eszik egyedül, alszik egyből, segítőkész, nyitott kisfiú.

Ezt mondják. És, hogy milyen jó, hogy be sem kellett szoktatni, "jó szülői nevelés"

Na ennyit mondtak.

Egyszer felhívtam a vezetőt, ő is azt mondta, hogy meglepően jó kisfiú.

Ekkor nem részleteztem a problémát, a mai este verte ki a biztosítékot nálam.

Azért nem én viszem, mert fél órányi sétára van oda és fél óra vissza, még busz sem jár az útvonalon.

De nemsokára én fogom vinni, ha megszületik a kisbabánk.

De nem tudom eldönteni, hogy átmeneti a helyzet, és idővel javul vagy az ovi váltja -e ki vagy én/mi csinálunk valamit rosszul.

Jó lenne, ha mi a szülei meg tudnánk oldani ezt a kritikus helyzetet.