Jogos a felháborodásom?

Kedves 29-es! Könnyen megbocsátod a más gyereke ellen elkövetett dolgokat!

A kérdező világosan, és többször is leírta, hogy a kisgyerek azóta is rossznak, hibásnak, butának érzi magát. Magamból indulok ki, és a kisebb bölcsis-ovis összecsapásokon: ha azt látom, hogy a gyerekem könnyen túllép valamin, akkor én is könnyen túllépek rajta, ha viszont rágódik, szorong, magát hibáztatja más hülyesége miatt, akkor az engem is bánt. Az tökéletesen rendben van, hogy az anyuka elmondja, nem akart rosszat a másik apuka, és nyomatékosan azt is, hogy a gyerek nem hibás, stb. Megbocsátani is meg kell nyilván, de többet nem bíznám olyanra a gyerekemet, aki a smemiért megüti. Lehet, hogy ez a különbség közted és a többi válaszadó között, hogy neked teljesen belefér az ütés a nevelésbe.....

HOzzáteszem, sosem aludt még másnál a fiam, sőt, úgy alakult, hogy a nagyin kívül más nem is vigyázott még rá. Azt tanultam meg ebből a kérdésből, hogy ha valaha előáll az a helyzet, hogy átmegy máshoz a fiam, előre tisztáznom kell a szülőkkel, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, ne verjék meg és ne alázzák meg legyenek szívesek. Elég gáz, és elég életszerűtlen....

Nem fér bele a veres a nevelésbe nálam, nem tudom honnan szedted. Korábban már leírtam, hogy mi a büntetés nálunk, sosem ütöttem meg a gyerekemet, nem is fogom.

A különbség köztem, meg a többi válaszod között az, hogy én a gyerekem jövőjét nézem és bizony a barátság elvesztése komolyabban érintené, mint az hogy racsap valaki a kezére. Nade ti tudjátok, azt csináltok amit akarto, biztosan úgy a jó.