Valaki megnyugtatna? Nagyon szomorú vagyok.

Nagyon tulreagaltad, pedig en is nagyon erzekeny vagyok. Ha otthon sirsz, ok, en is sokszor sirtam, de mar egy eve probalkoztunk, plusz elotte egy evig probaltak a ciklusomat beallitani.

Szerintem gáz, amit csináltál, és lehet, hogy a férjed is bunkó volt, de te jobban tulreagaltad a dolgot, mint o.

Utolsó, senki nem azt írta, hogy őszintén örüljön, hanem azt, hogy egy felnőtt ember tudja már annyira turtoztetni az erzelmeit, hogy nem rohan ki bogni. Mert ez nem nirmalis reakcio. Sokan vannak padlon idonkent, akik evekig probalkoznak, de meg ok sem bogik el magukat.

A kerdezoek meg nem is nagyon probalkoznak...

én értem, hogy mit írtok, igen ezt várja el az emberiség, az illem..(jesszus , én még magát a kifejezést is utálom: illem)

na mindegy, szóval értem mire gondoltok, hogy legyen felnőtt stb stb, fogja vissza az érzéseit viszont én azt gondolom, hogy pont ezért van ennyi depressziós ember, mert megtanították, hogy nem szabad kimutatni az érzéseid vagy azt is csak olyan esetben amikor illik.

No de itt érzékesekről beszélünk, ami illik vagy nem illik elárassza az embert.

Azért bocsánat, de én is jobban viseltem már pl a sokadik terhesbejelentést, mert kell egy kis idő mire megszokja az ember.

Nekem szerencsém volt, és nem premier planba kaptam az arcomba az örömhírt.

Pedig ahogy írtátok szegénynek, én pont hogy nem szeretek a közzéppontban lenni, és pl az eljegyzésünket nem kezdtem el megosztogatni az interneten , egy darab képet nem raktam fel, és most vettük észre, hogy alig tudja valaki, és csomó barátunk még nem is tudja.

Pedig decemberben történt!! :D

Szóval hidjétek el nekem, nem biztos hogy azért sír.

Én elmagyaráztam a páromnak, hogy én örülök a barátainak, de azért sírtam el magam, mert egy : érzelmileg felfokozott állapotban voltam(minden nőre máshogy hat a menstruáció) , kettő: mert az örömhír a saját kudarcomat erősítette fel.

Hogy nekik elsőre, ráadásul egy alkalomból jött össze, és eszembe jutatta hogy mi meg már mindent bevetünk , méregdrága vitaminokat mindent és mégsem jön össze.

Ettől még nem tartom magam irigynek.

És ha valahol irigység, akkor mi van?

Abban a pillanatban lehet irigy voltam, de nem biztos hogy ez irigység, csak elgondolkoztam rajta, hogy milyen érdekes hogy vannak akiknek hipp-hopp összejön , amíg mások évekig küszködnek , minden trükköt bevetnek és mégsem.

Aztán az ember nyilván rájön, hogy ilyen a világ, én valahol hiszek benne, hogy hozzánk majd akkor érkezik , amikor érkeznie kell.

Nagyon érdekes világban élünk amúgy, mert úgy érzem mi felnőttek büszkék vagyunk arra, hogy elnyomjuk az érzéseinket, viszont ezzel megnyomorítjuk magunkat hosszútávon és bizony ez meg hülyeség.

Hát...szerintem nem egészséges így élni.

Én inkább várvék egy ilyen reakciót az emberektől, akár ha örömhírt közlök, mint egy színészkedést.

Soha nem akarnék valakit ilyen nehéz helyzetbe hozni, és örülnék ha nekem megnyílna valaki és elmondaná, hogy ne haragudjak , de most nem tud nekünk örülni, mert nekik nem jön össze régóta.

Amúgy tök mindegy , hogy mióta próbálkoznak, valaki lehet pont az első negatív teszt után akad ki, amíg a másik a 20. teszt után.

Mindannyian mások vagyunk.

46: ez a kulcsmondatod.

"Hogy nekik elsőre, ráadásul egy alkalomból jött össze, és eszembe jutatta hogy mi meg már mindent bevetünk , méregdrága vitaminokat mindent és mégsem jön össze."

Ha próbálkoztok, szenvedtek vele, akkor ez valid. De a kérdezőék nem próbálkoznak.