Talán ez lenne a legjobb döntés. Félek nem tudnék neki mindent biztosítani. (? )

Figyelt kérdés
Teherbe estem. Párommal 2 éve vagyunk együtt, 18 éves vagyok, ő 20. Nekem még van 2 év sulim és neki is a fősulin. Fogamzásgátlót szedek, de egy nap nem vettem be este, mert hamar aludtam el reggel pedig együtt voltunk a párommal, aztán keltem és láttam, hogy nem vettem be este, a 12 órán már jóval túl voltam. Sosem maradt ki, nem gondoltam rá, hogy pont ebből baj lenne. Nem jött meg a megvonásos és 2 csíkos lett a tesztem. A párom szülei tehetősek nagyon is, de nem várhatunk tőlük segítséget. A nagymamájának nagy haza van, de oda sem vihetem a picurit, nem tudnának nyugodtságban lenni. Mi tevő legyek?
2018. júl. 9. 16:20
1 2 3 4 5
 31/45 anonim ***** válasza:
92%

Azt az undorító, érzelmi zsarolós hanyinger fajtatokat, de tényleg....

Mielőtt itt dobaloztok azzal, hogy lehet később nem is lehet gyereke majd a kérdezőnek, nézzetek már meg, hogy ennek mennyi is valójában az eselye. Ritka, mint a fehér holló, ettől kell a legkevésbé tartania.

Fontos továbbá tisztázni, hogy a kérdezőnek NINCS gyereke és nem is értem miért feltételezi bármelyik fanatikus is itt, hogy majd annak a gyereknek a kérdező be fog szamolni arról h volt anno egy abortusza, mert semmi köze nem lenne hozzá és nem, ez az embrió, ha elveteti a kérdező nem, hogy a testvére nem lesz a majdani gyereknek, de nagyjából senkije nem lesz!! Fel nem foghatom, hogy akinek ennyire hiányos a tudása, az miért itt akar észt osztani.

Nem anyagi jólétről van szó b*aszki, nem arról h lenne megfelelő anyagi hátter a gyereknek, de ők inkább nem tartják meg, mert ennél jobb anyagi helyzetük is lehetne, hanem épp arról hogy nincs SEMMILYEN anyagi hátterük. Ezt tényleg ilyen nehéz felfogni?! Se munkájuk, ezáltal se pénzük. se külön lakásuk, ahova haza mehetnénk egy újszülöttel, se semmijuk, ami igen is elengedhetetlen egy gyerekhez. És nem, az h a fiú szülei és a nagymama tehetős, az nem anyagi biztonság, mert az nem az övek!

Aruljatok már el hát akkor, hogy mi a feszkes fenéből fogjak tudni eltartani a “babókát?? Majd mennek tartani a markukat segélyért és imádkoznak, hogy egyik napról a másikra meg tudjanak elni? Gyönyörű kilátás, és a legelszomoritobb, hogy sokan még buzdítják is itt a kerdezot, hogy szüljön a semmire meg más nyakára. Bravó nektek..!

2018. júl. 10. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/45 anonim ***** válasza:
84%
Nekik csak addig számít a "gyerek", amíg meg nem születik... Utána meg csendben lapítanak, hogy hát ez van...
2018. júl. 10. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/45 anonim ***** válasza:
0%
Kérdező, vannak szervezetek, amik segítséget nyújtanak, hozzájuk lehet fordulni. Ők nem fognak elküldeni azzal, hogy "bocsi, nem érdekelsz, mert letelt a 12 hét". Mérlegeld, hogy ez a jobb, vagy később kezelni a posztabortusz-szindrómát. Akkor nem biztos, hogy megnyugtatna az a tudat, hogy a "semmire szültél volna". Persze ezt most nem azért írom, mert ezt kívánom neked. Attól, hogy leírják egy gyógyszernél vagy orvosi beavatkozásnál, mik a mellékhatásai, még nem jelenti azt, hogy azt kívánják az illetőnek, sőt azt sem, hogy az bekövetkezik.
2018. júl. 10. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/45 anonim ***** válasza:
77%

A semmire ne szülj.


A te, a pasid meg a gyerek élete is el lesz tolva.


A dédi meg lehet nem csecsemőt akar a nyakára, hanem nyugalmat.


Az utca meg télen hideg..

Szóval..


Ha csepp eszed van tanulsz, dolgozol, elérsz valamit, és szülsz.


Más nyakára, 25.000 ft GYES-re aki szül az nem normális.


Meg tudtok élni 3an 25.000+12.000ből?

2018. júl. 10. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/45 anonim ***** válasza:
28%
Most őszintén, az eddigiekből úgy jött le, hogy a kérdezőnek van egy csepp esze is akár?
2018. júl. 10. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/45 anonim ***** válasza:
11%
Szerintem várd meg, míg 40-50 évesen eléred azt az életszínvonalat, hogy kényelmesen el tudj tartani 1 gyereket.Ha nem gyün össze, akkor meddőségi klinikák zsebeit tudod tömködni (már lesz miből) A dédit már nem zargatja a gyerekvisítás, mert már nem láthatja az unokát...
2018. júl. 11. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/45 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell 50 éves korig várni, na de nehogy már odaszüljön anyukáék/nagyiék nyakára, 0 munkatapasztalattal, 0 végzettséggel. Van átmenet a kettő között!:) De egy fanatikusnak minek magyarázom...
2018. júl. 11. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/45 anonim ***** válasza:
74%

36.


Ja mert a 18 éves semmi meg az 50 éves kor közt nincs semmi átmenet?


Csak nézzünk 5-7 évet.


Annyi idő alatt befejezik a sulit (2 év)

Elmenek dolgozni 3-5 évet, annyi idő alatt lehet fizetni 2 lakáskasszát, függetlenedni, esetleg házasságot kötni.


Máris ideálisabb lenne a helyzet.

És akkor is 23-25 éves lesz....

2018. júl. 11. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/45 anonim ***** válasza:
21%
Ne az alapján hozz döntést, hogy mások leszólnának, hogy milyen anyagi körülmények között vállalsz gyereket. Ha megtartod, az nem feltétlenül felelőtlenség. Egy abortusz nem szórakozás, ezt szerintem tudod, de tényleg ez lenne a kisebb rossz?! Pillanatnyilag fellélegezhetnétek az anyagiak miatt, ez igaz. De megéri-e a pillanatnyi jobb miatt "bevállalni" egy olyan választást, ami később nagyon rossz emlék lesz? És nem, nem azért, mert a prolife-osok meg az egyház sujkolja a bűntudatot. Ezek a csoportok inkább segítenek később ezt feldolgozni. De sajnos a közvélemény tanácsa csak addig tart, hogy ne tartsd meg az anyagi körülmények miatt, a későbbi lelki teherrel neked kell szembenézned. Ezt nem azért írom, mert ezt kívánom neked, sajnos ez tapasztalat. Én is ismerek olyanokat, akiket lelkileg nagyon tönkretett az abortusz, ezt a fájdalmat nem kívánom senkinek függetlenül most attól, hogy milyen döntéseket hoz és miért. És azokat a nőket nem vigasztalja annyira, hogy racionális döntést hoztak.
2018. júl. 11. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/45 anonim ***** válasza:
46%
Persze most jöhetne az, hogy hány megkeseredett anya van, az anyaság nem olyan jó buli stb...Igen, a gyerekvállaláshoz kellenek áldozatok, de az abortusz sem egy kellemes dolog. Úgyhogy szerintem azon gondolkodj el, hogy az abortusz kevesebb áldozatba kerül-e, mint az anyagi áldozat. Most pillanatnyilag valószínűleg igen, de később is?! Tény, hogy vannak egy anya életében nehéz időszakok, főleg az elején, az is megfordulhat utólag az anya fejében, hogy talán jobb lett volna elvetetni. Ezért nem szabad az ilyen nőket elítélni, de azért egész életükben egyszer sem fordulna meg a fejükben, hogy örüljenek a gyereküknek?! Valahogy posztanyaság-szindrómáról még nem hallottam. Olyan előfordulhat, hogy valakinek a gyerekével teljesen tönkremegy a kapcsolat, vagy később valami nagyon szörnyű bűncselekményt követ el a gyereke, na akkor érthető, hogy megbánja az anya a gyermekvállalást, de annak meg semmi köze az abortuszhoz. Lehet, hogy annál a családnál lesznek a legnagyobb anyagi, erkölcsi, lelki problémák, akik a legjobban várták a gyereket és akkor még semmi gond nem volt. Vagy a tudomány már annyira fejlett, hogy pontosan látjuk a jövőt?!
2018. júl. 12. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!