Talán ez lenne a legjobb döntés. Félek nem tudnék neki mindent biztosítani. (? )

Figyelt kérdés
Teherbe estem. Párommal 2 éve vagyunk együtt, 18 éves vagyok, ő 20. Nekem még van 2 év sulim és neki is a fősulin. Fogamzásgátlót szedek, de egy nap nem vettem be este, mert hamar aludtam el reggel pedig együtt voltunk a párommal, aztán keltem és láttam, hogy nem vettem be este, a 12 órán már jóval túl voltam. Sosem maradt ki, nem gondoltam rá, hogy pont ebből baj lenne. Nem jött meg a megvonásos és 2 csíkos lett a tesztem. A párom szülei tehetősek nagyon is, de nem várhatunk tőlük segítséget. A nagymamájának nagy haza van, de oda sem vihetem a picurit, nem tudnának nyugodtságban lenni. Mi tevő legyek?
2018. júl. 9. 16:20
1 2 3 4 5
 41/45 anonim ***** válasza:
21%
Nagyon sok híres ember van, aki szegény családba vagy nagyon "rosszkor" született, sőt egész életében komoly anyagi gondjai voltak, de biztos, hogy a legjobb döntés lett volna abortálni pl. Beethovent vagy Móricz Zsigmondot vagy Csokonait? Utólag már nem tudjuk meg, hány híres tudós, író, zeneszerző lett volna azok között a "sejtcsomók" között, akiket abortáltak. Ezt csak azért írom, mert nem tudni, mit hoz az élet, egyik "sejtcsomóról" sem lehet tudni, aki érdekes módon egy pillanat múlva már embernek számít, hogy ki lenne belőle később. Persze nem azért jó a gyerekvállalás, mert az egyik gyerek tuti Nobel-díjas lenne, a másik meg tuti Oscar-díjas, ezt azért írom, hogy lásd, az élet nem annyira fekete-fehér, hogy felelőtlenségnek számít, ha megtartod a kicsit. A legtöbb, amit biztosítani tudsz neki, az az, ha engeded, hogy teljesítse a feladatát, amiért megfogant!!!!! Még akkor is, ha csak egy átlagos ember lesz és nem tesz szert világhírre.
2018. júl. 12. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/45 anonim ***** válasza:
0%
Igaz, hogy még fiatalok vagytok és tanulók, de eddig akkor ki biztosította az anyagi hátteret? Nyilván a szüleitek. Ha megtartanád a kicsit, nem hinném, hogy kiraknának titeket az utcára, a rokonság meg hirtelen felszívódna. Szerintem nem pofátlanság a rokonok "nyakára" szülni, nem hinném, hogy a kicsi felnőttkoráig sem lenne munkátok meg keresetetek. És ha ez nem jön be, a mai világban annyi szervezet van már, akik szívesen segítenek. Nehogy már ezen múljon, hogy ne tarthasd meg, amikor te írod, hogy nagyon szeretnéd!
2018. júl. 12. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/45 anonim ***** válasza:
100%

Aha, legalább újabb ember, aki majd mehet a Fókuszba panaszkodni segélyért, meg szidhatja a kormányt a neten, hogy itt nem lehet megélni..

Mert ezek SOHA nem látják be, hogy nem másban, hanem magukban keressék a hibát.

Leírta, hogy nem tudnának nyugodtságban lenni sehol.

Akkor hol lesznek?

Az utcán?

Meg lehet itt példálózni Beethovennel, kevés esélye lesz, hogy a gyerek egy újabb zseni lesz.

Tudod mi lesz inkább?

Felnő indulatok közt, valszeg apa nélkül (megjósolható), anyagi körülmények hiányába ha nem is nélkülözve, de lehetőségek nélkül, anyuka majd megy valami gyárba robotolni, normális párt nem fog találni, hozzámegy valami hülyéhez max, aki azt a "sejtcsomót" nem fogja annyira szeretni, szerencsétlen majd alig várja hogy 18 legyen, hogy lelépjen..

Ez borítékolhatóbb jövő.

És nem, nem kell mindenkinek szülni csak azért mert besikerült.

Tessék tanulni, elmenni dolgozni, elköltözni és 24-25 évesen lehet menni szülni.

2018. júl. 12. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/45 anonim ***** válasza:
100%
Fúú, a 49%-os beindult:D:D
2018. júl. 12. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/45 anonim ***** válasza:
Mi lett végül ?
2018. dec. 4. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!