Lányt szerettem volna mégis fiú, hogy tudtátok ezt megemészteni akik hasonló cipőbrn vagytok?

15-ös vagyok.

Én megértelek. Elmeséltem neked az én történetemet remélve, hogy rájössz, el lehet engedni ezt a vágyat. Nekem sem ment könnyen.

Tudod mit? Egy válaszoló sorai még jobban rádöbbentettek arra, amit már eddig is tudtam (de évekbe telt, mire rájöttem), hogy mekkora egy önző, kicsinyes és idióta voltam (kérlek, ne vedd magadra, magamról beszélek), amiért görcsösen ragaszkodtam a 18 éves kori vágyaimhoz, hogy lányos anyuka legyek. Magamtól jöttem erre rá, mégis ütött az a mondata az említett válaszolónak, hogy nem érti, miért szeretnének sokan kislányt, a fiú nem is gyerek? Üzenem neki, ennyi év és 4 fiú után már nem tudom. De én köszönöm neki ezt a mondatát.

És igen, szégyellem ma már azt is, mikor annyi év sikertelensége után az örökbefogadásnál is jobban szerettem volna kislányt. De ez a múlt. Ahogy sorban érkeztek a fiúk, úgy állt át bennem a kapcsoló, hogy nincs olyan, hogy fiú és lány, csupán gyerek van. És hogy ez a gyerek fiú vagy lány? Mindegy.

Ezt próbáltam neked átadni segítő szándékkal. El lehet engedni a kislányok utáni vágyat. Sokkal könnyebb, mint a gyerek utáni vágyat. Benne voltam, tudom.

Ha szeretnél erről beszélgetni, írj privit.

En az ellenkezoje vagyok, fiut szerettem volna, ket lanyom lett. Amikor a masodik gyereknel is megtudtuk a nemet, megsem voltam annyira csalodott, mint az elsonel. Talan mert lany babaval mar megvolt a tapasztalatom, nem kellett uj, szokatlan problemakkal szembesulnom.

Ami meg konnyitett egy kicsit a helyzet elfogadasan, az a gondolat, amit valahol az interneten olvastam, mi szerint a megszuleto kis lelkek maguk valasztjak ki a szuleiket, akikhez szuletni szeretnenek. Nem vagyok ugyan vallasos, de ha igy gondolok a gyermekeimre, hogy ok azok, akik engem valasztottak, eros kotodest erzek, es ugy erzem, sosem tudnek csalodast okozni nekik.

Szia. Tudom, sok választ kaptál már, de ha nem bánod, leírnám a történetemet, hátha valamit tanulsz belőle.

Anyum 23 évesen szült engem. Fiút akartak (bár kezdettől fogva én apuci pici lánya vagyok, imád, szeret)

Na most anyunál ilyen szintű volt a "baj", mint nálad.

Kisgyerek koromban nem éreztették velem soha, hogy ők fiút akartak, nem éreztem ebből semmit.

Aztán mikor én 6,5 voltam megszületett öcsém. Na akkor változott meg minden.

Öcsikének mindent, fényesre nyalt popó stb., nővérke meg leszarva.

Anyu nem egyszer hozzámvágta, hogy sajnálja, hogy megszült, biztos ha fiú lettem volna, nem ilyen lenne az élete.

Tehát ez a pszichés probléma sajnos idáig fajulhat, azért is lenne érdemes orvossal beszélned.

Példa: minden vágyam volt egy xbox kinect. Dolgoztam érte, már majdnem megvolt a pénzem rá (jelzem, 11 éves voltam, akkor ilyen 60 körül voltak még) mikor egyszer csak elkezdett eltűnni. Anyu apránként kivette a helyéről. Csak később jöttem rá, hogy mindig az volt a célja, hogy ne sikerüljön semmi..

Öcsém kiejtett valamit a száján, másnap ott volt, mindegy milyen értékű.

Foglalkozásban is ugyan úgy észrevehető a mai napig, hogy ő a nagybetűs fiú

Csakhogy értsd, miért nem csak magad miatt kezeltetsd magadat:

Nálam ez olyan szintű problémákat okozott, hogy többször begyógyszereztem magamat, volt, hogy a vonat sínek mellett.. nem sokon múlt. Aztán olyan 15-16 éves koromban elhatároztam, hogy átműttetem magamat hogy megfeleljek a családomnak.

Igaz, ez már tompult, hála a szakszerű segítségnek és a PÁROMNAK. Nagy segítség volt. Nagyon nehéz volt neki ezeket elmondani, de tudtam, hogy az én érdekem, hogy elmondjam neki. Sokat segített túllépni. És így értette, hogy akár mikor állva pisilni látom, miért borulok ki stb.

Röviden ennyi. A teljes történet hosszú, de úgy gondolom szemléltetésnek ennyi elég.

Mindenképp beszélj szakemberrel, pároddal stb, mert nem lesz jó vége. De a lényeg, hogy neked is akarni kell továbblépni. Nagyon nehéz, én is küzdök, mert AKAROM. akarok teljes értékű életet élni, hogy ne ez legyen bennem minden percben és ne bűntessek emiatt mást (pl páromat)

És ha ez megmarad nálad, hidd el, a gyerekeid érezni fogják. Ne akarj nekik olyan életet, mint ami nekem volt.

Sok sikert, sok erőt, örülj, hogy egészséges a gyereked

Üdv, egy csajszi, aki 19 hónapja küzd kisbabáért (és már mindegy a neme, csak jöjjön már :))

Nekem is van több ismerősöm, akiben tüskét hagyott, hogy ellenkező neműnek várták.

Egy felnőtt családapa szülinapján kb. minden évben meghallgattam a nagymamájától, hogy mit képzelt magáról, hogy másodikak ő is fiúnak született, mert vissza kellett vinni azt a nagyon drága babát, meg nem is készültek fiúnévvel és akkor kellett kitalálni gyorsan (persze olyat, ami hasonlít ahhoz). A kisgyerekkori fényképein meg csupa lányos ruhában van, hosszú hajjal... még mindig kirakva a tévé mellé, mert olyan cuki...

Harmadik lánynak született barátnőm (van egy öccse, akivel egyébként jóban vannak és kívülről nagyon szép család) is egyszer azon fakadt sírva valami lelkizésünk közben, hogy őt már biztos nem akarták a szülei, azért ilyen szerencsétlen, hogy párnak se kell senkinek.

Nagymama korú ismerősöm is mesélte, hogy mivel elsőnek nem fiú lett, amíg nem jöttek az öccsei, sokszor hallotta a szüleit sopánkodni, hogy ki viszi tovább a nevet.

Nekem két fiam van. Naaaagyon kíváncsi vagyok milyen lett volna, sőt lenne lányos anyukának lenni. A családban is volt nyomás, mert mindenhol fiúunokák születtek. De mégis már a másodiknál is úgy voltam vele, mielőtt tudtam volna (és a 23. hétig nem mutatta magát), hogy mégis jó, hogy nem én döntöm el, mert a fiú már "bevált", tudom, hogy fogom tudni szeretni, és örülök neki, hogy majd tudnak egymással játszani (így is van, nagy bajtársak). Aztán meg rájöttem, legalább én maradtam A királylány, na meg majd öregkoromban két szép szál legény vihet ölben (persze ha hajlandók) :) És tényleg most teljesen úgy vagyok vele, ha egyszer harmadik lesz, az se baj, ha ő is fiú volna. Szerintem próbáld meglátni a jót abban, hogy újra fiad lesz. És amellett, hogy tényleg pszichológus sokat segíthet elgyászolni magadban a toporzékolást, hogy nem kaptál meg egy ajándékot (amit pedig nem ígért meg senki), hogy "továbbadhasd", beszélj a férjeddel, ne legyenek ilyen titkaitok egymás előtt, mert amit írtál, az alapján jó eséllyel neki is van mit feldolgoznia ebben a témában.

Menj orvoshoz mert ez beteg. És sajnálom a gyerekeid mert hiába mondod hogy szereted őket nem hiszem el hogy ezekel az érzésekkel őszintén szereted őket. Ránézel és szomorú leszel. A másik meg hogy inkább ne csináljátok több gyereket mert lehet a 10. Se lesz lány .. Unokába lehet kaptok lányzót. Én tényleg be próbálkozzatok lánnyal mert ha tényleg lesz a fiukat el fogjatok hanyagolni.. ezt többen alátámasztották történetekkel és biztos sok hasonló van .

Szakemberhez menj és próbáld a fiaidat odaadoan őszintén szeretni .