Nem is akarom a gyereket igazán. Hogyan lehet lemondani róla csak az apa javára?

28 hetes vagyok. Állítólag úgyis koraszülés lesz. Állítólag nem fogok tudni szoptatni. Állítólag császármetszés lesz. ( Tök mindegy, a szüléstől is rettegek a komplikációk, a megaláztatás miatt.) Folyton a kórházzal riogatnak, hogy odakerülök a vérnyomásom miatt. A védőnő semmiről nem hajlandó beszélgetni, de cserébe mindig azt mondja, fehérje és baktérium van a vizeletemben. Emiatt folyton a laborba járok, ahol meg nem találnak semmit. Nincs szülészorvosom elvből, de ha akarnék se futna rá. Állami ultrahang nem játszik, mert háromból három lett katasztrófikus, utána rendesen bőgős. Elvileg a gyerek jól fejlődik, gyakorlatilag éjjel-nappal rettegek, mikor indul meg a szülés, mikor meszesedik el a méhlepény. Én megpróbálok mindent jól csinálni : 5 és fél óránként szedem a vérnyomáscsökkentőt, reggelente a 4 féle vitamint. De így is van bennem gyulladás, alacsony a vasam stb... Nem tudunk szexelni sem, mert fáj tőle a hasam már az eleje óta. Nincs hely a lakásban, nem tudom, mit dobjak ki, hogy egyátalán elférjen a gyerekágy. Nem érzem, hogy szeretném azt, aki bennem van, egyátalán nem érzek semmit iránta. Boldog se vagyok. A melleim folyton fájnak, és sebesre ki vannak száradva, és lógnak, és gusztustalanul néznek ki. Mindenki csak sorolja, mit kénem még venni a gyereknek, de nincs már rá kapacitás se térben, se pénzben. A fáradtságtól átaludtam a második és harmadik hónapot, de még most se tökéletes. Egy tehetetlen szarcsimbóknak érzem magam. És akkor ezt az egészet azért viseljem el, hogy utána szenvedések és testcsonkítások között legyen egy gyerekem. Ráadásul lány, én meg nem vagyok nőies nő, nem sminkelek, nem csinálok frizurákat, a lányos dolgoktól kitör a frász.

Ez így tömörített változata.

Anyukám se partner. A horrisztikus szülései ellenére a terhesség alatt ő volt a földöntúli boldogság mintapéldánya.

A férjem se ort semmit. Azt se, hogy rettegek a haláltól, és attól még jobban, hogy az orvosok megnyomoríthatják a gyereket és engem.

Én meg szimplán megszüntem létezni. Se munka, se emberi interakciók, csak heti szinten többször az orvosok, a várótermek, a több órás őrlődés, a lecseszés.

Minden kicsúszott az iráyításom alól. Senki nem ért meg, és abszolút nem szeretem ezt a gyereket, aki miatt ilyen gondjaim vannak. ÉS tudom, hogy később rajta csattanna ez. Jobb, ha megóvom őt magamtól.