Nem is akarom a gyereket igazán. Hogyan lehet lemondani róla csak az apa javára?

38-as ne ezen akadj ki hogy én mit írtam... PAJZSIMIR ALULMŰKÖDÉSEM VAN

remélem így megefelel

Szia! Olyan sokáig vártál erre a babára, hogy más lelkiállapotra, boldog várakozásra számítottál, de a terhesség bizony inkább ilyen. Fizikálisan is "terhes". A komplikációk gyakoriak, én már csak tudom, sérült babám született. De a koraszülést nem borítékolhatná előre neked egy szakember sem. Biztos vannak olyanok, de nem jellemző és nem is reális, hogy ilyenkor már kötődést érezz a gyereked iránt. Az elsődleges kötődés jön majd a szülés után, a hormonok hatására, az igazi szeretet pedig majd, ahogy összeszoktok, összenőttök. Azt teljesen átérzem, amit a már átalakuló életetek miatt érzel. 2 kis szobában élünk, amit minimalista stílusban rendeztünk be és kincstári rendben tartottunk, hogy minél élhetőbb legyen. Most lépten-nyomon átesek a játékokon, fejlesztő eszközökön. Ott tudok csak takarítani, "ahol a papok táncolnak".

Ez kívül esik a kényelmi zónámon, de azt a szülés után 1000 más tényező is feszegeti majd és ezek a dolgok többé nem lesznek olyan fontosak. Nem tudom, milyen a kapcsolatod a férjeddel, de ha nem támaszkodhatsz rá 100%-ban, ne beszélj neki arról, hogy legszívesebben lelépnél a babád nélkül a szülés után. Nehogy aztán később egy veszekedés során, vagy ne adj Isten egy gyermekelhelyezési perben felhasználhassa ellened... Egyébként nekem és szerintem más édesanyának is sokszor megfordul a fejemben, hogy felülök az első vonatra és vissza se nézek... Ha megszületik a kicsi, az is egy nagyon nehéz időszak lesz, de kárpótolni fog nagyon hamar mindenért, ezt megígérhetem... és te is 1000x erősebb leszel. Minden jót, könnyű szülést! :)

"Egyébként nekem és szerintem más édesanyának is sokszor megfordul a fejemben, hogy felülök az első vonatra és vissza se nézek..."

Ez jellemzően nem egy nehezen összejött, régóta várt, kívánt terhesség esetén szokott előjönni, hanem kb.a dackorszak kezdetén, vagy 2-3 gyerek mellett.

Hát, én simán meg tudom érteni, ha valakit hosszú évek várakozása és sikertelensége után sokkol, hogy mégiscsak teherbe esik. Pláne, ha állandóan azt hallgatta, hogy nem lehet gyereke.

Most sikerült, és a támogatás helyett, amire szüksége lenne, pont az ellenkezőjét kapja a környezetétől. Ez nem hogy nem segít, csak ront a helyzetén. Ha folyamatosan a negatívat sulykoljak bele, mitől lenne pozitív?

Az is érthető, hogy volt egy elképzelése az anyaságról, meg a gyereknevelesrol. Ti nem terveztetek anno? Hordozni a babát, vagy babakocsizni, külön szobába tenni, vagy együtt aludni, császárral szülni, vagy otthon? Mindenkinek vannak ilyen almák, tervei és igenis xar érzés, ha nem lehet úgy, ahogy elképzelted.

Az ember élete, életkörülményei nem állandóak. Van, hogy anyagi vagy egyéb okok miatt kisebb lakásba költözik, valami miatt arra szorul, hogy felélje a tartalékait, vagy munkahelyet változtat. Emiatt se kell senkire köpködi.

Kérdező!

Beszelj a férjeddel, mondd el neki, hogy erzel. Mar az is segiteni fog, ha ki tudod onteni a szíved valakinek, aki szeret és támogat. Na és sosem tudhatod, lehet hogy benne is ugyanilyen kétséges vannak, mint benned csak elmo sem mer róla beszélni. Menj el, vagy menjetek el pszichológushoz, az is sokat fog segíteni.

Senki nem várja tőle, hogy ne legyenek elképzelései, ne érezze magát xarul a terhesség alatt, ha amúgy nincs jól. De akibe ez miatt felmerül, hogy elhagyja majd a gyerekét, és még meg is magyarázza, hogy ez miért jó, na az egy igazi hlye.

Aki meg még buksit is simiz a kérdezőnek, arról sincs más véleményem. Mindenki lehet rossz passzban, de normális felnőtt ember arról ismerszik meg, hogy tud mérlegelni, és dönteni, és ez alapján cselekszik.

Persze, egyszerűbb a komplett családot otthagyni, mert gonosz volt a nővér a vérvételnél, meg babakocsiba kell tenni a gyereket, sőőt nem volt babakék festék a boltban a falra. Stimmt. Csak tőlem ne várjon együttérzést egy ilyen "ember".