Kezdőoldal » Közlekedés » Biztosítás, papírmunka » Mit tehetek ebben a helyzetben...

Mit tehetek ebben a helyzetben? Átvertek? Ha felszívódnak, tudok valamit kezdeni a rendőrségen kiállított papírral?

Figyelt kérdés

A sztori röviden:

Januárban az egyik áruház parkolójában nekitolattak a kocsimnak ameddig én vásároltam. Egy szemtanú felírta a rendszámot és a kocsi típusát egy cetlire, és a szélvédőmre tette. Mivel semmi elérhetőséget nem hagytak, ezért elmentem a rendőrségre, ahol kiderítették ki volt az, be is hívták azonnal, kitöltöttük a papírokat, kapott egy bünticsekket, elnézést kért és megbeszéltük, hogy egyik nap találkozunk, elmegyünk a biztosítóhoz.

Találkoztunk is, de megkért, hogy intézzük biztosító nélkül a dolgokat, mert nem az övé a kocsi, nem az ő nevén van a biztosítás, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a haverját. És van egy ismerőse, aki helyrehozná az okozott kárt (a lökhárítóról lejött a festék egy tenyérnyi helyen, de nem tört el), ő pedig kifizetné a költségeket. Nem akartam megszivatni senkit, belementem. A srác kérte, hogy februárban legyen a javítás, mert akkor lesz pénze. Ebbe is belementem. Megadtam neki a napokat, amikor ráérek, beszélje le mikor vihetem a kocsit.

Ebből az lett, hogy adott egy számot, hogy hívjam fel a fényezőt, hogy melyik nap ér rá. Próbálkoztam többször, nem vette fel. Írtam a srácnak, hogy szerintem nem nekem kéne futkosni utána, hanem ez az ő dolga lenne, ha a biztosítón keresztül intéztük volna, akkor bevittem volna az első műhelybe ami útba esik, és már rég kész lenne, ő ragaszkodott ehhez az emberhez, ő ismeri, beszélje le vmelyik alkalmas napra.

Pár nap múlva jött egy üzenet, hogy már odaadta a pénzt a fényezőnek, aki mondta, hogy beszélt velem hogy mikor viszem a kocsit. Csakhogy én nem beszéltem vele 1 szót sem, mondtam is neki, hogy nem tudom kivel beszélt meg időpontot, de velem biztos nem, én nem tudtam elérni. Állítólag utána beszéltek, majd egyik nap jött egy sms, hogy most vihetem, megnézi mit kell javítani, de dolgoztam éppen, válaszoltam is hogy nem jó, és ismét megadtam pár napot amikor szabad vagyok, de erre már válasz se jött (ez volt 1 hete).

Mit kellene csinálnom? Holnap felhívjuk egy másik számról, és megérdeklődjük (ha felveszi), hogy meddig várjak még... Ha nem tartják be amit megbeszéltük, mit tudok tenni? Egy rendőrségi papírom van, rajta az adatok, illetve a rendőrök lefotózták a kocsimat. Tudok valamit kezdeni ezzel?



2017. febr. 22. 21:05
 1/9 anonim ***** válasza:
81%
Mifelénk ezt tanulópénznek hívják...
2017. febr. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
A legközelebbi szabadnapodon menj be az illető kötelező biztosítójának irodájába a rendőrségi papírral meg a kocsiddal. Ehhez őrá semmi szükség nincs, bőven elég a rendőrségi papír. Épp eléggé voltál már jófej. A végén még te kérsz tőle bocsánatot.
2017. febr. 22. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

#2 A haverja nevén van a biztosítás, akinek a nevét nem tudom, csak a kocsi rendszámot. Lehet ezzel még vmit kezdeni? Már nagyon elegem van ebből az egészből. Még én teszek neki szívességet, tekintettel vagyok rá... szerintem arra számítanak, hogy megunom és megcsináltatom valahol vagy elfelejtem.


#1 Tanultam az esetből, csak remélem valamit ebből még ki lehet hozni. Nem vagyok túl tapasztalt ilyen téren, nem rég óta vezetek, sosem voltam ilyen helyzetben, sajnos könnyen át tudnak verni.

2017. febr. 22. 21:37
 4/9 anonim ***** válasza:

Van egy papírod a rendőrségtől, hogy az xy rendszámú kocsi neked kárt okozott. Ha tudod legalább a biztosító nevét, (ha a kötvényszámot nem is), bemész az adott biztosítóhoz, és kéred a károd kifizetését. Azt hogy a biztosító ezt hogy rendezi le, és hogy a tulajjal vagy a károkozóval, az már nem a te dolgod. Itt te vagy az ártatlan. Ha nem tudod a biztosító nevét sem, menj vissza a rendőrségre, vagy hívd fel az ügyintézőt, aki kiállította neked a papírt, és mond el, mi a helyzet, kérd, hogy adja meg neked ő a kötvényszámot, vagy a biztosító nevét. A rendőrségi rendszerben benne van.


Nekem nagyobb sérüléseim voltak, én úgy oldottam meg mindkétszer, hogy kerestem egy olyan szervízt, aki vállalta, hogy minden ügyet intéz a biztosítóval. Leadtam náluk a kocsit, és mikor elkészült, elmentem érte. De egy festéklejövetel miatt nem éri meg napokig, hetekig kocsi nélkül lenni, ezért mondom, hogy a biztosítóhoz menj.

2017. febr. 22. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Nem is ertem miert nem mész a biztosotohoz. A biztosítást a gepjarmure kötik, bem nevre szól.


A spforre pedig ehhez nincs szükség csak a rendőrségi jegyzokonyvre.

2017. febr. 22. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Tudom a biztosító nevét, szerintem nem várok tovább a semmire.
2017. febr. 23. 00:07
 7/9 anonim ***** válasza:

Felesleges eddig húzni az időt, csak rosszul járhatsz vele.

Nekem is volt hasonló esetem, meglett az elkövető, először tagadta, mondtam, hogy jó, kamera van a területen, mivel a képet nem adják ki, feljelentést teszek aztán mennek maguktól a dolgok, egy óra múlva hozta a pénzt és kész. Minél több idő telik el annál nehezebb az ügyintézés. De majd írd le mire jutottál a biztosítóval. Mert ugye a biztosító is ellened lesz, neki nem érdeke, hogy fizessen

2017. febr. 23. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Sajnos mi is így jártunk és kiderült,hogy a kocsin ami nekünk tolatott azon lopott lejárt német rendszám volt,szóval bottal üthettük a nyomukat...
2017. febr. 23. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Jelentkezett a fényező. Mintha megérezte volna, hogy hétfőn vinném a kocsit egy szervizbe, ahol a biztosítón keresztül megjavítanák.

Normális volt, gondoltam adok neki egy esélyt. Lefixáltuk az időpontot, hétfőn viszem a kocsit, keddre kész lesz. De azért tanulságos volt ez az egész. Legközelebb (remélem nem lesz több ilyen) nem hagyom hogy ennyi ideig várakoztassanak.

2017. febr. 25. 17:22

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!