Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Kerékpárral szabályosan...

Kerékpárral szabályosan közlekedtem, ennek ellenére sérelem ért. A furgon vezetője ingerülten viselkedett, akadályozott a szabályos közlekedésben, ráadásul igaza sem volt. Tehetek valamit ezzel utólag?

Figyelt kérdés

Óra:perc pontossággal meg tudom mondani, hogy mikor (és persze, hogy pontosan hol) történt az eset Budapest belvárosában, ahol vélhetően térfigyelő kamera is működhet.


A probléma a következő:

[link]


Itt várakoztam kerékpárral a reggeli órákban, hogy zöldre váltson a lámpa és utamat a Belgrád rakpartról az Erzsébet híd alatt áthaladva a Petőfi tér irányába folytathassam. Amíg a lámpám zöldre nem vált, addig itt a hídról letérő, Belgrád rakpartra, a Fővám tér irányába igyekvő autók haladnak át előttem. Így történt ez most is azzal, hogy kissé feltorlódtak, és egy furgon a gyalogosátkelőhelyen, illetve az azzal párhuzamosan futó sárga felfestésen (kerékpáros sáv) állt előttem, amikor zöldre váltott a lámpám. Amikor megkezdtem a szabályos áthaladást, azt tapasztaltam, hogy a furgonos egyre közelebb áll az előtte várakozó, álló autóhoz direkt azért, hogy lehetőleg annyi rést se hagyjon nekem és a mögöttem lévő többi kerékpáros részére, amennyin átférve én/mi a szabályos közlekedést folytathatom/folytathatjuk, amikor pedig megállni kényszerültem és kézzel jeleztem részére, hogy így nem férek át, ingerülten kiabálni és mutogatni kezdett, valamint láthatóan az engem érintő jelzőlámpára mutatott, mintha itt én lennék az, aki nem közlekedik szabályosan, holott ezt rosszul tudta, az én lámpám valóban zöld volt ekkor. Ingerültségére úgy gondolom, nem adtam okot, sem a kiabálását, sem a mutogatását nem viszonoztam, eddigre az előtte álló autó előrébb tudott mozdulni, így átfértem a furgon előtt és folytattam utamat, hogy a mögöttem álló többi kerékpáros se álljon miattam (pontosabban a furgon vezetője miatt).


Nem a feljelentés az elsődleges célom, de a furgon vezetője számomra világos, hogy veszélyt jelent a többi közlekedőre, ezt ma első kézből megtapasztalhattam. Tehetek valamit utólag az ügyben? Rendkívül irritálónak találom azokat az agresszív közlekedőket, akik úgy akarnak rendőrt játszani, és saját akaratukat erővel másokra kényszeríteni, hogy ráadásul még igazuk sincs. A furgon rendszámát nem figyeltem meg, típusát sem ismerem.



2022. aug. 10. 09:22
1 2 3 4 5
 31/47 anonim ***** válasza:
nehogy a tiéd legyen az utolsó szó, idegbeteg biciklis...
2022. aug. 11. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/47 anonim ***** válasza:
0%

#29 Egyetértek. A sértett egoizmust remekül bemutatta kerekes, de mégis egy kerékkel kevesebbel rendelkező barátunk...


Mehet a 0%, nagyobb örömöd az életben ne legyen....

2022. aug. 11. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/47 A kérdező kommentje:
#31-32. Szerinted nem érdekes, hogy míg én igyekszem higgadtan, érvelve reagálni mindenkinek, addig te agresszív módon engem minősítgetsz folyamatosan? Most, hogy sikerült reprodukálnunk a kérdésben is említett problémát, kezded már kapiskálni, hogy mi a gond ezzel, vagy maradsz az ordítozó sofőr szerepében? :))
2022. aug. 11. 13:46
 34/47 anonim ***** válasza:

"Tehetek valamit ezzel utólag?"


igen tehetsz, ne csak egyszer vezess szabályosan!


mutass példát: állj meg a pirosnál, ne menj a járdán, főleg ha a drágán kialakitott kerékpársáv ott van az út szélén, a zebra a gyalogosoké, a buszsáv a buszoké, stb.

2022. aug. 15. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/47 A kérdező kommentje:

#34. Úgy érzem, hogy ezek rám igazak.


"a buszsáv a buszoké"


Itt számos esetben megengedett kerékpárral menni egyébként.

2022. aug. 16. 01:02
 36/47 anonim ***** válasza:

ha van kiegészítő jelzés, akkor igen

a Rákóczi úton szólhatnál a kollégáknak, ott nem lehet

2022. aug. 24. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/47 A kérdező kommentje:

#36. "ha van kiegészítő jelzés, akkor igen"


Pontosan. Szándékosan nem írtam, hogy mindenhol.


"a Rákóczi úton szólhatnál a kollégáknak, ott nem lehet"


Azért nemár', hogy én tehetek a többi kerékpáros szabálytalankodásairól! :) Én ott nem biciklizem, ez teljesen biztos. Ennyit tudok tenni a közjó érdekében, a többi a hatóságokra tartozik.


Amúgy nem csak biciklis vagyok, szoktam autóval is közlekedni és én sem szívlelem finoman szólva sem a szabálytalan bicikliseket, pláne, ha a pofa is nagy.

2022. aug. 24. 19:49
 38/47 anonim ***** válasza:

"bicikliseket, pláne, ha a pofa is nagy."


meg is érkeztünk, az élet nagy körforgása.

2022. aug. 24. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/47 A kérdező kommentje:
#38. Mitől körforgás? :D
2022. aug. 24. 21:36
 40/47 Alex Fly ***** válasza:

Azért az elég sokat elmond a hazai közlekedési kultúráról, hogy egy szabályos kerékpáros és egy autóbaszorult szabálytalan tulok esetéről szóló poszt alatt a kerékpároson kérik számon a szabályok betartását...

Ezek szerint a gépkocsikkal elkövetett szabályszegések már természetesnek számítanak, hogy senki nem foglalkozik velük.

2022. aug. 25. 03:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!