Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért is gonosz a Sátán?

Miért is gonosz a Sátán?

Figyelt kérdés

Nem nagyon értek valamit. Azt értem, hogy bűnös volt, mert fellázadt Isten ellen. De ezen túl: mit rosszat csinált a Sátán? Ő nem parancsol, Isten igen. Ő nem tilt semmit, Isten igen.


Ateista vagyok, ezért nem tudom, hogy ezzel megbántok-e valakit, ugyanis nem akarok senkit sem megbántani a hitében, csak már nagyon foglalkoztatott a dolog.


2011. márc. 9. 18:50
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 51/88 anonim ***** válasza:
43%

A Sátán hatalma


Vannak, akik nem hisznek a Sátán létében, vagy nem tulajdonítanak különös jelentőséget működésének. Ők azok, akik a legbiztosabban az uralma alatt állnak.

„Mennyire sajnálatra méltók is vagyunk, ha nem támad minket hevesen a Sátán! Minden látszat ellenére a Sátán barátai közé számítunk. Engedi, hogy veszedelmes békességben éljünk; elaltatja éberségünket azzal, hogy elhiteti velünk, hogy teszünk néhány jó cselekedetet, adunk némi alamizsnát, és kevesebb rosszat teszünk, mint mások.”

Vianney Szent János idézi Nagy Szent Gergelyt: „Ha nincsenek kísértéseitek, ez annak a jele, hogy a démonok a barátaitok, vezetőitek és pásztoraitok A démonok hagyják, hogy nyomorúságos életeteket nyugalomban töltsétek, és napjaitok végén magukkal rántanak a mélységbe.”

Majd így folytatja: „Jóllehet, nagyon megalázó az, hogy kísértést szenvedünk, mégis azt mondhatjuk, hogy ez legbiztosabb jele annak, hogy a mennybe vivő úton vagyunk.” (Vianney Szent János)


A nehézségek, kísértések a javunkat szolgálják. „Megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Isten azért fenyít, mert szeret. A fenyítés a szeretet gyümölcse. Ebből következik, hogy azokról, akik nem próbáltatnak meg, és akiket nem fenyítenek meg, nem lehet elmondani, hogy az Atya gyermekei. A kísértések hiánya mintegy az örök elvetésnek a jele.” (Aquinói Szent Tamás)

„Azért, hogy érdemeinket nagyobbá, erényeinket tisztábbá és tökéletesebbé tegye, és hozzá való jutásunkat siettesse, Isten megengedi az ördögnek, hogy megkísértsen minket, és próbára tegyen.” (Grialou) A kísértés a Sátán leggyakoribb tevékenysége.


„Ha valaki megkérdezi tőletek, hogy Isten miért engedte meg, hogy az ördög (lázadása után) tovább éljen, ezt feleljétek: Isten azért engedte meg, hogy a démon tovább éljen, mert a figyelmes és éber embereknek, ártani nem tudván, hasznára van. Mindenesetre nem szándékosan, hiszen akarata megromlott és gonosszá vált, hanem azok bátor ellenszegülése folytán, akik gonoszságát javukra fordítják.” (Aranyszájú Szent János)


Vannak, akiknek nem kell bizonygatni a Sátán létezését, ők tapasztalják életükben munkálkodását, viszont félnek tőle. A következő gondolatok nekik szólnak. „A Sátán tud ugatni, de nem tud harapni; félelmet kelthet önben, de nem tud semmi rosszat tenni; erről Isten előtt biztosíthatom önt, akinek jelenlétében önhöz szólok.” (Páli Szent Vince egy missziós papnak) „A Sátán olyan, mint egy dühös kutya, amely azonban nem tud ártani a gyermeknek, aki édesapja vállán ül.” (Kis Szent Teréz)


A Sátán Isten eszköze. Zaklatásaival, saját akarata ellenére, az ember javát szolgálja. Hogyan segítheti az ördög az embert? Hogyan válhat hasznunkra a Sátán kísértése és egyéb ellenünk irányuló tevékenysége?

A kísértés alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy olyat tegyünk, ami közelebb visz minket Istenhez. Az ördög a kísértéssel egy alternatíva elé állítja az embert. Rákényszerít, hogy válasszunk a jó vagy a rossz között. Ezáltal a mi érdekeinket szolgálja. Hiszen az, aki valakinek az erkölcsi fejlődésre ad lehetőséget, ezzel értékes szolgálatot tesz neki. Hány ember éli le életét erkölcsi középszerűségben csak azért, mert sohasem került olyan választás elé, hogy lesüllyedjen vagy felemelkedjen. Ha egy gyermek ifjúságát egy olyan faluban tölti, amelyen egy kis patak folyik keresztül, sohasem fog megtanulni úszni. Ha azonban egy tenger melléki helységben nő fel, bár több veszélynek van kitéve, néhány év alatt kiváló úszó lesz belőle.


Isten engedélyével a Sátán – a kísértések mellett – mindenféle akadályokat támaszthat az ember útján: anyagi nehézségek, egészségi zavarok, értetlenség, ellenállás, ellenségeskedés, féltékenység, gyűlölet stb. Mindez megannyi alkalom, hogy két megoldás között válasszunk: kapituláció vagy harc.


Nem kell félni a Sátántól azért sem, mert nem korlátlan a hatalma. Csak Isten beleegyezésével tehet bármit is. Akármit tegyenek is a gonoszlelkek, minden teljesen Isten ellenőrzése alatt történik. Teljes mértékben Isten uralma alatt állnak, aki saját céljaira használja őket. Isten nem ad a gonoszlelkeknek korlátlan hatalmat. Amiként parancsol a tengernek, „mondtam neki: eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!” (Jób 38,11), ugyanúgy korlátok között tartja a gyűlölet és az irigység kitöréseit is. Máté evangéliuma mutatja, hogy a gonoszlelkeknek még oly prózai vállalkozáshoz is, hogy megszállják a sertéseket, Isten engedélyére van szükségük.


Aquinói Szent Tamás azt írja, hogy a Sátánnak nem áll módjában, hogy az embereket olyan mértékben tegye próbára, ahogyan szeretné. Csak olyan mértékben szorongathatja őket, amilyen mértékben Isten engedi neki. Sem jobban, sem kevésbé!


„Ha Isten a démonokat nem tartaná pórázon – mondja Szent Ágoston egy homíliájában –, nem létezne több igaz a földön. Valójában a Sátán és angyalai, ha Isten és az emberek iránti gyűlöletüknek szabad folyást engedhetnének, mindent szétrombolnának, ami Isten dicsőségét szolgálja.”

A Sátán, akarata ellenére, Isten országának a kiterjesztésén munkálkodik. Nem olyan, mint egy elszabadult, dühös kutya. Isten szüntelenül pórázon tartja.


Vannak, akiket erőik végső határáig kísért a Sátán. Ők ne feledkezzenek meg a Szentírás szavairól: „Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1 Kor 10,13)


Az Istent szeretőknek minden a javára válik. Még a kísértés is, még a Sátán szorongatásai is. „Hányszor elhagytál volna, gyermekem, ha nem feszítettelek volna keresztre.” (Pio atya) A gonosz erősebb, mint mi önmagunkban, képességei az emberi természet erőit meghaladják. Viszont nem erősebb nálunk, amíg Krisztussal egységben maradunk. Amíg természetes erőinkre hagyatkozunk, fölényben van velünk szemben, viszont felette állunk, ha Krisztussal közösségben maradunk. „Az ördög fél az olyan lélektől, aki Istennel egyesült, éppen úgy, mint magától Istentől.” (Keresztes Szent János) Avilai Szent Teréz azt mondja, hogy amikor kapcsolatban van Istennel, nem fél jobban az ördögtől, mint egy légytől vagy egy hangyától.


A Sátántól való szabadságunknak, ahogyan boldogságunknak is a kulcsa az Istennel való egységünk. Ezen munkálkodjuk, és akkor a Sátántól szabadok és Istenben gazdagok és boldogok leszünk.


ISTEN CÉLJA A KÍSÉRTÉSSEL:

– Szeretet

– Megengedi, hogy az embereknek alkalmat adjon arra, hogy az erény cselekedetei által hozzá emelkedhessenek

– Alkalmat ad az embernek a lelki felemelkedésre


A SÁTÁN CÉLJA A KÍSÉRTÉSSEL:

– Gyűlöletes irigység

– Gyűlöletből az ember bukását akarja

– Ezt az alkalmat igyekszik felhasználni arra, hogy az ember bukását okozza

2011. márc. 11. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/88 anonim ***** válasza:
23%
Olvasd el: [link]
2011. márc. 11. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/88 anonim ***** válasza:
23%

Van erről rádióadás, hallgasd meg:

* [link] Vallásóra - A sátán, mint személy

"E műsorban a bűn fogalmát bontottuk ki, valamint a sátánt, mint személyt. A mondás úgy tartja, az ördög legnagyobb sikere az volt a történelem során, hogy elhitette nem létezik. Vajon mit kell tudnia és hinnie egy hívő katolikusnak a hazugságok uráról? Megtudhatja a műsorból."


* [link] Vallásóra - Exorcizmus, mítosz és valóság

"Ebben az adásban egy nagyon érdekes témát, az exorcizmus (ördögűzés) témáját tárgyaltuk meg. A téma nagyban kapcsolódik az előző műsor tartalmához, melyben a sátánról és a démonokról esett szó."

2011. márc. 11. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/88 A kérdező kommentje:

Öhm, hát, köszönöm a hosszadalmas válaszokat. Kicsit sok benne az idézet... És ne vedd sértésnek, de ha a Biblia véleményére lettem volna kíváncsi, akkor elolvasom...


De így legalább megtudtam a hivatalos álláspont minden részletét, így nem botlok fekete lyukba az elmémben, ha épp válaszolni akarok. ^^


Köszi a válaszodat és a linkeket!

2011. márc. 11. 19:55
 55/88 anonim válasza:

Szia!

Tudom, hogy már én biztos nem kellek ide, főképp nem egy ilyen forrással, de mivel nem véletlenül ajánlom, közzé teszem.

Ez egy gyüli tanítása, de nem ám olyan, amilyenre legelsőre gondolhatsz, hanem nagyon életközeli, és különös kiemeléssel említ számunkra elhanyagolhatónak gondolt információkat a Sátánról.

De én nem is tudom, neked igazán ajánlani,úgy értem itt szavakkal nem tudok többet írni, egyszerűen annyit hogy számomra hiteles az amit mond, és az, aki mondja.


/csak hallgass bele, ha taszít hogy az egésszel ezt tedd, de nézz bele, ajánlom! :) /


[link]

[link]


Ne (csupán) előítélettel vedd nagyító alá.

2011. márc. 11. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/88 anonim ***** válasza:
23%

Kedves kérdező,


a gond az, hogy, amit mondasz, az egyértelműen nem igaz. A keresztény Istent mi jobban ismerjük, mint gondolnád. Csak az a gond, hogy először észre kéne venni a realitást, amelyből kiindulunk: és sajnos ez a realitáskép sajnos nem a brahmanizmusból ered, hiszen LastOne.Left egyértelműen lefelől jövő tanokból táplálkozik, melyek az Isten megismerésére irányulnak, azonban Isten Krisztus előtt csak a zsidó népnek adott megszentelő kegyelmet, hogy egyes igazságokba a zsidó népet bevezessék; tehát ebből a szempontból mind az isteni tekintély, mint a teológia függvényében teljesen nonszensz, pl. azt állítani, hogy a rossz, a bűn a mi daduskánk, amely minket egyenget azzal, hogy önmagát megszünteti abban a pillanatban, hogy felismerjük.


Péter kommentjét abból az aspektusból egészíteném ki, hogy a rossz mindazon törvényszegések, amelyek Isten szeretetének kinyilvánulása ellen törekszik. Megismertük, mi keresztények, a teljes realitást, és tudjuk azt, mi Isten, mit vár el tőlünk, és most már tudjuk, mi vagyunk: a világi életben Isten kegyelme nélkül mindenki semmi nem lenne. Hát akkor a hit mekkora kegyelmi ajándék. Hát akkor a kereszténység mekkora ajándék.


Ne emberi fikciókkal foglalkozzunk, hanem az Isten kegyelmét őrizzük meg, mert máshonnan sem magunk hitéleténél, sem mások hittel való megajándékozását, sem a Sátán elleni küzdeni nem tudunk. Amit elnyert Krisztus, azokkal a kincsekkel kell élnünk, nem mással. Ne törekedjünk egyes eszközök (fogalmak) bálványozására, felülírására, mert az önelégültséget hoz, mely a Szentlélek elleni legnagyobb bűn és átok az emberre nézve.


Visszatérve témához: A Sátánról bibliai igehelyek bizonykodnak, és a Szentháromság misztériumának tudatában kitalálhatjuk Sátán lázadásának ősokát: Krisztust; Lucifernek kellett volna Krisztust vinni a teremtett világnak, Ő neki lett volna a legnagyobb kegyelem. Lucifer tudatlansága miatt nem volt tisztában saját valóságával, és, hogy, mitől lehet boldog.


Üdvözlettel:

Martinus S., a katolikus misztika egyik tanulmányozója

2011. márc. 13. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/88 anonim ***** válasza:
45%

kedves 18:29 es válaszoló.


Ha már belevontál a kommentedbe...:)

Isten igazságosságából kiindulva olyat kijelenteni, hogy csak ennek, vagy csak annak nyilatkoztatta/nyilatkoztatja ki magát Isten, elég nagy ellentmondás, nem gondolod? Hiszen ez megkülönböztetés, válogatás...Isten nem válogat, vagy tévedek? :)

Azt is elárulhatod, hogy a negatív éle nélkül a dolgoknak mit kezdenénk? Hogyan lennénk képesek tudni a jóról, hogy az az, ha nem tudjuk mihez hasonlítani? :P

Jézus Krisztus nem e szerette ugyanúgy a rosszat, mint minden mást, hogy képes legyen azon túljutni?

A Biblia nem e azt tanítja, hogy Istenben nincsen bűn? Nos ha úgy szemlélünk, hogy a rossz kötelező, és ezt meg is értjük, akkor rájövünk, hogy bűn tényleg nincsen(persze Isten útmutatásával vagyunk erre képesek), csak kötelező negatív éle a dolgoknak az előzőleg elmondottjaim miatt. Nem e ekkor vagyunk tényleg Istennel, hiszen benne nincsen bűn ugyebár? :)

Nem e így tökéletes minden, ahogyan van?


ui.: Az ember oly tökéletes, hogy képes önmagával elhitetni, hogy tökéletlen és hogy van bűn, vagyis önmaga bűnös...:)


üdv

26/F

LastOne.Left

2011. márc. 13. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/88 A kérdező kommentje:

Kedves Martinus S.,


az, amit leírtál az szép és jó, de nem válaszolt az eredeti kérdésemre.


" Megismertük, mi keresztények, a teljes realitást, és tudjuk azt, mi Isten, mit vár el tőlünk, és most már tudjuk, mi vagyunk: a világi életben Isten kegyelme nélkül mindenki semmi nem lenne. Hát akkor a hit mekkora kegyelmi ajándék. Hát akkor a kereszténység mekkora ajándék."


Ezzel tökéletesen megfogalmaztad azt a dolgot, ami miatt én nem vagyok képes elfogadni a katolikus hitet. Egy, maga az a dolog, hogy a hit ajándék. Ha ajándék lenne, akkor nem kellett volna senkit sem kényszeríteni a hitre, márpedig a történelemben ez nem egyszer előfordult. Kettő, ha a hit önmagában elég volna, akkor nem lennének testi igényeink, mint evés, avás, stb. Három, miért várja el tőlünk egy olyan isten a teljes odaadó hitet, akit még soha senki sem látott? Ez utóbbi problémám természetesen minden vallásal szemben áll.


Ezzel nem akarlak megbántani, csak nekem ezek a problémáim vannak Istennel.

2011. márc. 13. 20:00
 59/88 anonim ***** válasza:
17%

"Ezzel tökéletesen megfogalmaztad azt a dolgot, ami miatt én nem vagyok képes elfogadni a katolikus hitet. Egy, maga az a dolog, hogy a hit ajándék. Ha ajándék lenne, akkor nem kellett volna senkit sem kényszeríteni a hitre, márpedig a történelemben ez nem egyszer előfordult. Kettő, ha a hit önmagában elég volna, akkor nem lennének testi igényeink, mint evés, avás, stb. Három, miért várja el tőlünk egy olyan isten a teljes odaadó hitet, akit még soha senki sem látott? Ez utóbbi problémám természetesen minden vallásal szemben áll."


Kedves kérdező,


Megpróbálok érthetően válaszolni, köszönöm, hogy reagáltál rá.


"Egy, maga az a dolog, hogy a hit ajándék. Ha ajándék lenne, akkor nem kellett volna senkit sem kényszeríteni a hitre, márpedig a történelemben ez nem egyszer előfordult."


Igen, ez szokott mindig lennie a kiváltó ok. A térítés Jézus Krisztustól származó intelem, igaz nemcsak egyben nagyon de nagyon nehéz dolog, de még annak módjait is megítélni nehéz, hogy melyik legjobb megoldás. Tehát figyelembe kell venni, hogy a hitéletet felnőttkorban elkezdeni azért nehéz, mert a világi gondok oly gyakran az isteni kegyelem befogadását nehezítik, ha már csak a kezdetekre gondolok. Mert ha valaki már "megtér" (legyen az akár ilyen internetes fórum), onnantól fogva is nehezen fog eljutni oda, amelyet a Hiszekegy megfogalmaz. Másrészt a világ, amely most a Sátánt nyögi, sem teszi ennek lehetőséget nyitottá. Régen az adott uralkodó érdekében is állt a kereszténység, mint a jog és a rend egyetemes forrása, megvédése és elterjesztése. Az akkori pogány, primitív vallások nem voltak ilyen kifinomultak (a vallási tolerancia okos kihasználására), tehát ő szemükben nem volt a kereszténység valami tűrhető dolog. Lásd, a pogány magyarok, vikingek, és a muszlim arabok az akkori világot végigkalandozták, nem jelentéktelen károkat okozva az akkori államoknak, melyek már akkor sem voltak tele a pompával. Azt se feledd, hogy Szilveszter pápa a magyarokra, mint jelentős politikai erőre a német-római császárral szemben számított, ld. invesztitúraharc. A kereszténység felvétele a középkorban nem volt valami "sötét" dolog, hiszen Bizáncban ugyanúgy virágzott, és ott megmaradt az ókori kultúra. Nyugatot bevették a germán népek, így ez történt. Tehát Európa békéjére, egységére, indentitásának, hegemóniájának szuverenitásának megőrzésére szolgált a kereszténység.


"Kettő, ha a hit önmagában elég volna, akkor nem lennének testi igényeink, mint evés, avás, stb."


A hit az Istennek transzcendens (természetfeletti) ajándéka az emberek részére, a megváltás, és a krisztusi élet stb. A világi igényeinket nyilván természetünknek megfelelően nem utasíthatjuk el, hiszen Isten így alkotott meg minket. DE, megfelelő hierarchiában kell kezelnünk a szellemi igényeink ellenében. Tehát földi életünkben minél inkább kell törekedni az Istennek való önátadásra, a Gondviselésre, nem az embernek kell mindennek, de mindennek a középpontjában lenni. A rossz a világban ezért is van.


"Három, miért várja el tőlünk egy olyan isten a teljes odaadó hitet, akit még soha senki sem látott?"


Isten látása és az önmagukhoz képest mért tökéletesség a Paradicsomban alapvető volt; Nem ecsetelem, hogy milyen boldogságot nyújt ez az ember számára. Ez megint az eredendő bűn következménye. :-( Apropó boldogság:


"1. "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.

3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.

7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.

8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,1-10)."


Egyébként Isten létezését tomista úton lehet bizonyítani, az üdvösséget elősegítheti, azonban az egyszerű embernek csak a fejét fogja megfájdítani.

2011. márc. 13. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/88 anonim ***** válasza:

Kedves Martinus,

mivel nem tudok neked privit küldeni, így offolok egy kicsit. Én keresztény vagyok, de tanulmányozom a zsidó misztikusokat, főleg az ószövetség érdekes magyarázatait. Nem vagyok katolikus, de nagyon érdekelne a katolikus misztika. Tudnál ajánlani egy pár könyvet, ami bevezet ennek rejtelmeibe?

Freya

2011. márc. 13. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!