Jehova Tanúi! Egy kisgyermek valóban felelőssé tehető a szülők bűneiért?

Kedves kérdező, a Wikin ezt olvastam:

"Az ószövetségi szent könyvek és a zsidó teológusok azonban az ősszülők bűnét még nem úgy értelmezték, hogy az átterjed az utódokra is."

Ez azért érdekes, mert teljesen nyilvánvaló a Biblia ebben a kérdésben. Az engedetlenség, az Istennel való szembeszegülés büntetése volt a halál, a halál pedig Krisztus földi élete előtt is nyilvánvalóan "átterjedt az utódokra is". Ennek felismeréséhez nem kellet megvárni Jézus váltságát, vagy Pál apostolt, hogy elmagyarázza.

Tehát Pál csak azt a kezdettől fogva nyilvánvaló igazságot fogalmazta meg, melyet minden hithű zsidó is ismert, és vallott.

De hogy pontosan mi is az eltérés a véleményekben, azt részleteiben összefoglalnám:

Isten előtti igazságosság — Hogyan nyerhető el?

„God ’e say ’im alrite.” (Isten mondja meg rólam, hogy rendben vagyok.) Az új-guineai pidzsin nyelvű „Újszövetségben” ily módon adták vissza a „megigazulás” szót. Bármilyen furcsának tűnik, ez a mondat valójában azt az alapgondolatot fejezi ki, amelyet sok bibliafordításban a Róma 5:16. versében „megigazulásnak” vagy „igazzá nyilvánításnak” fordított szó jelent.

De egyesek azt mondják: „Én becsületesen élek. És ha csak tehetem, jót teszek mindenkivel. Kész vagyok szembetalálkozni az én Alkotómmal.” Nyilvánvalóan a megigazuláson itt ön-igazulást értenek. A Biblia szerint a „megigazulásról” szóló tan arra utal, ahogyan Isten tekint bennünket, és ahogy ő kezel bennünket. Jehova „a Teremtő” (Ésaiás 40:28). Ő „az egész föld Bírája” (1Mózes 18:25). Ebből következik, hogy számunkra az a legfontosabb, hogy ő milyennek lát bennünket.

Miért kell rendeznünk dolgainkat Istennel?

A Biblia azt mondja Jehováról: „Kőszikla! Tevékenysége tökéletes, mert minden útja igazság. A hűség Istene ő, akinél nincs igazságtalanság; igazságos és egyenes ő” (5Mózes 32:4). Ő az igazságosság megtestesítője. Neki mint Teremtőnek és Életadónak, joga van mércét vagy zsinórmértéket felállítani annak eldöntésére, mi a jó és mi a rossz. Az tehát, ami mércéjének megfelel, igazságos.

De Isten meghatározza a célt is, amit értelmes teremtményeinek el kell érniük, ha vele mint Teremtőjükkel összhangban szeretnének élni. E célnak vagy irányadó mértéknek az elvetése vagy el nem érése a Biblia eredeti nyelvén maga a bűn. A bűn tehát igazságtalanság. Vagyis, ha valaki nem felel meg a jó és rossz Isten szerinti mértékének, akkor bűnös. Következésképpen a bűn a rendetlenség és a törvénytelenség formája is (1János 5:17; 3:4).

Jehova „nem a rendetlenség, hanem a békesség Istene” (1Korinthus 14:33). Eredetileg minden mennyei és földi teremtmény tökéletes volt. A szabad akarat képességével ruháztattak fel (2Korinthus 3:17). Örvendeztek „Isten fiai dicsőséges szabadságának” (Róma 8:21). Ameddig tiszteletben tartották Isten igazságos zsinórmértékeit, az egész világegyetemben béke és rend honolt. A rendetlenség akkor tört be a világegyetembe, amikor, előbb a mennyben, majd később a földön, egyes teremtmények Isten szemében törvénytelenekké váltak és elutasították Istennek azt a jogát, hogy ő uralkodjék felettük. Eltévesztették a célt és ezáltal bűnösök lettek.

Ez volt a helyzet ősszüleinkkel, Ádámmal és Évával (1Mózes 3:1–6). „Ezért . . . jött be a világba a bűn és a bűn által a halál, és ilyenformán a halál minden emberre átterjedt, mert mindannyian vétkeztek” (Róma 5:12). Évszázadok óta a bűn „királyként uralkodott a halállal” együtt, mivel Ádám összes leszármazottai „vétkeztek és nem érték el Isten igazságos mértékét (Róma 5:21; 3:23). Ebből következik, hogy szükségünk van Istennel rendeznünk dolgainkat.

Katolikus felfogás a „megigazulásról”

Minden úgynevezett keresztény vallás elismeri az Istennel való kiengesztelődés fontosságát. De abban a kérdésben, hogy hogyan lehet ezt a kiengesztelést elnyerni, és hogyan állhat egy keresztény Isten előtt, már eltérő nézet uralkodik, attól függően, hogy katolikus vagy protestáns tantételről van szó.

A The Catholic Encyclopediá-ban erről a katolikus dogmáról ezt olvashatjuk: „A megigazulás azt a lélekben végbemenő változást vagy átalakulást fejezi ki, amelynek eredményeképpen valaki az eredendő bűn állapotából, amelybe Ádám gyermekeként született, átmegy a kegyelem és az istenfiúság állapotába Jézus Krisztuson, a második Ádámon keresztül.” Az A Catholic Dictionary című mű a továbbiakban ezt így fejezi ki: „Egy olyan folyamatnak vagyunk alávetve, amely által a felnőttek a halál és a bűn állapotából eljutnak az Istennel való barátság és kegyelem állapotába; ami a csecsemőket illeti, az Egyház velük kapcsolatban azt tanítja, hogy a keresztségben mindennemű saját cselekedet nélkül is elnyerik a megigazulást.”

Egész röviden, a katolikus egyház tanítása szerint a „megigazulás” Isten aktusa, amely révén a katolikus hitben megkeresztelt személyt az isteni „kegyelem” ajándéka valóságosan is igazzá és megszenteltté teszi. Ez a tan azt is kimondja, hogy az ilyen „megigazulás” 1.) az egyén érdemei vagy jó cselekedetei révén növelhető; 2.) de el is veszíthető halálos bűn vagy hitetlenség által; 3.) illetve újra visszaszerezhető a töredelem szentsége által. A megigazult katolikusnak — ezen az elrendezésen belül — meg kell gyónnia bűneit a pap előtt és így kell feloldozást nyernie bűnei alól. Mindenféle „ideig tartó büntetés”, amely a feloldozás után még tart, jó cselekedetekkel jóvátehető, sőt „búcsú” útján mentesülni is lehet alóla.*

(*A katolikus egyház dogmája szerint a bűn bűnösséggel és kétféle — ideig tartó és örökké tartó — büntetéssel jár együtt. A bűnösség és az örökké tartó büntetés alól a töredelem szentsége révén mentesülni lehet. Az ideig tartó büntetést már mostani életünkben jó cselekedetekkel és a kiszabott penitenciák elvégzésével, illetve a túlvilági életben a tisztítótűzben kell jóvátenni. A búcsú (indulgentia = büntetés elengedése) az ideig tartó büntetés alól részlegesen vagy teljesen felmenthet Krisztus, Mária, és a „szentek” érdemeinek igénybevétele által, amelyek az „Egyház kincsesházában” vannak felhalmozva. A búcsú elnyeréséhez szükséges „jó cselekedetek” magukban foglalhatnak zarándoklatot vagy pénzadományt is, amelyet valamilyen „jó ügy” érdekében használnak fel. A múltban ezen a címen gyűjtöttek pénzt a keresztes hadjáratokra és a székesegyházak, templomok, és kórházak építésére.)

A protestáns felfogás

A XVI. század elején tapasztalt búcsúcédulákkal való visszaélés robbantotta ki a protestáns reformációt. Luther Márton, katolikus szerzetes 1517-ben a wittenbergi vártemplom ajtajára kifüggesztett 95 tételben támadta ezt a gyakorlatot. Luthernek a hivatalos katolikus dogmával való szembefordulása valójában ennél a pontnál jóval messzebbre ment. Érintette az egyház egész megigazulási tantételét. Az A Catholic Dictionary erről a következőket mondja: „A reformáció idején a katolikusok és protestánsok közötti vita főleg amiatt robbant ki, hogy a katolikusok is és a protestánsok is másképpen értelmezték azt, miként igazul meg a bűnös Isten előtt. ’Ha ez a tantétel’ (tudniillik a kizárólag hit által történő megigazulás) ’megdől’ — mondja Luther Table Talk című művében —, ’akkor vele bukunk valamennyien. ’ ”

Mit értett egész pontosan Luther a ’kizárólag hit által történő megigazuláson’? Luther mint katolikus, azt tanulta, hogy a megigazulás feltétele a keresztség, az egyéni érdem, és a jó cselekedet, valamint a töredelem szentsége, amelyben azáltal részesül valaki, ha egy pap előtt meggyónja bűneit és ő föloldozást ad bűnei alól, majd elégtételt szerző jó cselekedeteket ír elő, amelyek önként vállalt büntetést is magukban foglalhatnak.

Luther abban a törekvésében, hogy Istennel megbékülhessen, a katolikus dogma szerint minden „megigazuláshoz” vezető eszközt igénybe vett, de hiába. Nem tudott megnyugodni. Így újra és újra elolvasta a zsoltárokat és Pál leveleit. Végül is abban a végkövetkeztetésben talált lelki megnyugvást, hogy Isten teheti megigazulttá az embert, de nem érdemei, jó cselekedetei, vagy vezeklése alapján, hanem egyes-egyedül a hite által. Ezen a „kizárólag hit által történő megigazulási” felismerésen annyira fellelkesült, hogy a Róma 3:28. versben a saját készítésű bibliafordításában a „kizárólag” szót beszúrta a „hit” szó elé!*

(*Luther a többi között kétségbe vonta Jakab levelének kánonikusságát is, mert úgy vélte, hogy a 2. fejezetben Jakabnak az az érvelése, hogy a „hit halott cselekedetek nélkül”, ellentmond Pál apostol „cselekedetek nélküli” megigazulásról szóló magyarázatának (Róma 4:6). Csak azt nem vette észre, hogy itt Pál a zsidó törvény cselekedeteiről beszél (Róma 3:19, 20, 28).)

A legtöbb protestáns egyház lényegében véve elfogadta a „hit által, kegyelemből történő megigazulás” lutheri felfogását. Valójában ezt a felfogást már korábban egy francia pre-reformátor, Jacques Lefèvre d’Étaples is megfogalmazta. Az A Catholic Dictionary a megigazulás kérdésében vallott katolikus és protestáns felfogás közötti különbséget így összegezi: „A katolikusok a megigazulást olyan aktusnak tekintik, amely által az ember valóságosan is igazzá lesz; a protestánsok viszont olyannak, amelyben csak igazzá nyilváníttatnak vagy igaznak ismertetnek el, egy más valaki — tudniillik Krisztus — érdemeinek érdekükben történő beszámítása alapján.”

Sem katolikus, sem protestáns „megigazulás”

A katolikus dogma túlmegy azon, amit a Biblia tanít. Ugyanis azt állítja, hogy az „ember valóságosan is igazzá lett”, vagyis igazságossá, a keresztségben elnyert isteni kegyelem ajándéka révén. Tény, hogy nem a keresztség, hanem Krisztus kiomlott vére az, ami eltörli az eredendő bűnt (Róma 5:8, 9). Nagy különbség van a között, hogy ha Isten valóságosan igazzá tesz valakit, vagy a között, hogy ha ő csak igaznak számít vagy tekint valakit (Róma 4:7, 8). Minden becsületes katolikus, aki a bűn ellen harcot vív, tudja, hogy valóságosan nem lett igazzá (Róma 7:14–19). Ha már valóságosan is igaz lenne, nem volna meggyónni való bűne a pap előtt.

Továbbá, ha katolikus dogma a Bibliához igazodna, akkor a bűnösségét érző katolikus bűneit Istennek vallaná be és tőle kérné bűnei bocsánatát Jézus Krisztus által (1János 1:9—2:2). Semmi alapja nincs a Bibliában annak a felfogásnak, hogy egy emberi pap közbenjárhatna Istennél a „megigazulás” bármilyen szakaszában, mint ahogy annak sincs, hogy érdemek gyűjtésével meg lehetne szabadulni a büntetés alól, ahogy a búcsúról szóló tanítás tanítja (Zsidók 7:26–28).

A protestáns felfogás a megigazulás kérdésében kétségtelenül közelebb áll a Biblia tanításához. Eszerint a keresztény Krisztus áldozatának érdemei alapján igazzá nyilváníttatik. Egyes protestáns felekezetben azonban azt tanítják, hogy „kizárólag hit által lehet megigazulni”. Ez a tanítás, amint majd a későbbiekben látni fogjuk, figyelmen kívül hagy bizonyos, Pál apostol és Jakab által feltárt konkrét érveket. Ezeknek az egyházaknak önelégült szellemi magatartása abban a jeligében összegezhető, hogy az „egyszeri megmentés, mindenkori megmentés”. Némely protestáns ember azt hiszi, hogy a megmentés elnyerése céljából elegendő csupán hinni Jézusban, és ennek megfelelően a keresztség a megigazulás előfeltétele.

Van aztán olyan protestáns egyház is, amely jóllehet tanítja a hitből való megigazulást, de a francia reformátort, Kálvin Jánost követi, és azt tanítja, hogy Isten minden ember sorsát eleve elrendeli, ezzel tagadván a szabad akaratot, amit a Biblia tanít (5Mózes 30:19, 20). Ezek után elmondhatjuk, hogy sem a katolikus, sem a protestáns megigazulásról szóló felfogás nincs teljesen összhangban a Bibliával.

Mit tanít a Biblia?

A Biblia vitathatatlanul tanítja a „megigazulás” tanát, vagyis azt, hogy az ember hogyan nyerheti el Isten előtt igazságos állapotát. Korábban már kimutattuk, mi miatt kell az embernek Istennel rendeznie dolgát. Ugyanis mindannyian bűnben születtünk a „harag gyermekeiként” és nem „Isten gyermekeiként” (Efezus 2:1–3). Az, hogy Isten haragja rajtunk marad-e vagy sem, attól függ, elfogadjuk-e, illetve elutasítjuk-e a Vele, a szent és igaz Istennel való kiengesztelődés érdekében tett irgalmas gondoskodását (János 3:36). E szerető gondoskodás a „Jézus Krisztus által lefizetett váltságdíj” (Róma 3:23, 24).

Pál apostol kimutatta, hogy Krisztus váltságáldozata kétféle reménységet nyit meg előttünk: az egyik a „földön”, a másik a „mennyben” megvalósuló reménység. Ezt írta: „Isten jónak látta, hogy benne [Krisztusban] lakozzék az egész teljesség, és hogy általa békítsen ki magával újra minden más dolgot azzal, hogy a kínoszlopon kiontott vérével békességet szerzett, legyenek azok akár a földön levő dolgok, akár a mennyekben levő dolgok” (Kolossé 1:19, 20).

E kétféle reménység bármelyikének elnyerése céljából szükségünk van arra, hogy igazakként álljunk Isten előtt, és ez többet kíván, mint csak „hinni Jézusban”. Hogy mit foglal magában ez a mennyei reménységet váró keresztények és mit a földön örök életet remélő keresztények számára, ezt a következő két cikkben fogjuk megvizsgálni. Kérünk, olvasd el ezeket, és habozás nélkül kérj meg valakit Jehova Tanúi közül, aki rendelkezik e folyóirattal, hogy nyújtson segítséget e cikkek közös megvizsgálásához a Biblia segítségével.

Összefoglalva:

A KATOLIKUS EGYHÁZ tanítása szerint a megigazulás révén az ember valóságosan is igazzá lesz, de ezt a megigazulást elveszítheti azzal, ha halálos bűnt követ el, vagy fordítva, személyes érdemekkel növelheti azt

SOK PROTESTÁNS úgy hiszi, hogy a megigazulás vagy az igazzá nyilvánítás kizárólag hitből történik, és ez a Jézusba vetett hit biztosítja a megváltást. Egyesek szerint a megigazulás eleve elrendelt dolog

A BIBLIA azt tanítja, hogy az ember szabad akarattal rendelkezik és Krisztus váltságáldozata kétféle reménységet nyit meg előtte: vagy egy mennyei vagy egy földi reménységet. Mindkét reménység megköveteli, hogy az illető igazként álljon Isten előtt

Én Baptista vagyok, a Russelistákat (JT-i) istenkáromlónak tartom, már a nevük miatt is. Érdekesnek találtam a válaszokat és a nyílt ellenmondást. Meg kell jegyezzem, hogy ez nem csak a Russelistáknál van így...az egyik tanárom úgy fogalmazta ezt meg, hogy mind egyetértésben vagyunk egészen addig, amíg nem firtatjuk, hogy ki hogyan értelmezi a Szentírást bizonyos témákban (függetlenül a hitvallástól, hisz az összeköt minket)...mint pl. hány éves a Föld, vagy voltak-e dinoszauruszuk (sajnos ebben is vannak agnosztikusok, vagy esetleg tagadók...no comment), vagy mi lesz a halál után stb.

Mi a baptisták véleménye? Nos a fentiek alapján, fogalmam sincs, a sajátom is alakulgatott, ahogy végig olvastam a hozzászólásokat.

De maradtam az eredeti véleményemnél, ami kb. így összegezhető:

1. Először is, az Ószövetségben kevés a kinyilatkoztatás a szellemi dolgokról, Isten milyenségéről, és a zsidók világszemléletét, Istenképét tükrözi, ami az Ószövetségen belül is változott, kezdett kiforrni. Ezt pl. abban vettem észre, hogy az egyiptomi 10 csapást Istennek tulajdonítják, amivel Ő megdicsőíti nevét (itt direkt-nek tűnik), és a 10. csapásban hol a Pusztítót (HaMashit) nevezik meg, hol Istent magát 2Mózes 12:23... A 78. Zsoltár 49-ben viszont már úgy fogalmaz, hogy Isten a csapásokban az egyiptomiakra szabadította a gonosz angyalokat (tehát Sátán angyalaitól nem védte meg őket).

Aztán amikor átvitte őket a Vörös-Tengeren, akkor sem annak örültek, hogy megmenekültek, hanem hogy Isten vízbe fojtotta az egyiptomi sereget ami végezni akart velük. Kissé kárörvendők voltak, és ez azért a Zsoltárokban is meglátszik, amikor átkozza az író az ellenségeit.

Azt vettem észre, hogy Isten jelenlétét gyakran angyalokkal is azonosították (ApCsel 7:38,53 versekben is), a 10 Csapás esetében bukott angyalokkal is, ami kissé furcsa egy Újszövetségi hívőnek, de én úgy fogom fel, hogy ezt nem Isten jelentette így ki magáról, hanem a zsidók írták le a történteket ahogy a saját "szemüvegükön" keresztül feltudták fogni. A zsidók (illetve héberek) számára Isten teljes abszolút volt. Mindenért Őt okolták, minden jóért és minden rosszért is. Ésa 45:7. "Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, a ki mindezt cselekszem!"

Szabadításért és betegségekért, mindenért, még a megszállottságért is.

Ez mindig is így volt, csak az értelmezés változott. A zsidók úgy fogták fel, hogy Isten közvetlenül felelős a rossz dolgokért is, és ha Dávid és Betsabé gyereke betegen született vagy megbetegedett, akkor azt a bűnös viszony miatt büntetésnek fogták fel (amúgy akkoriban gyakori volt a gyermekhalálozás, tehát Isten áldása volt, ha életben maradt egy csecsemő). Nem volt ez számukra visszatetsző, mint ahogy nekünk az, az esemény ilyen olvasatában. Mert Istent mi nem ilyennek ismertük meg, nem ilyennek, ahogy a zsidók látták Őt, hanem amilyennek Jézus bemutatta. És Jézust ismerjük annyira, hogy ilyet sosem csinált volna.

De mindennek Isten az oka. Annak is, hogy a gyermek Dávidék bűne miatt meghalt? Igen. KÖZVETETTEN. Ez a kulcs. Mert KÖZVETETTEN Isten azért is felelős, hogy a Sátán képes volt fellázadni ellene, illetve Ádámék, vagy bárki. Miért? Hát mert Isten adott nekünk szabad akaratot, hogy választhassunk jó és rossz között, és Isten nem mindig igazságos. Nem??? Nem. Hogy mondhatok ilyet? Úgy, hogy Isten olykor irgalmas. Különben nem volna Sátán, de nem volna emberiség sem. Csak akkor mit mondtak volna az angyalok, ha a Sátánt azonnal a Tűz Tavába veti Isten? Azzal érvelhetett az Ördög, hogy Isten vissza él a hatalmával. Ha azonnal pokolra küldte volna a Sátánt, akkor az angyalok igazat adtak volna neki.

A KÖZVETETT szó annyiban segít, hogy beláthatjuk, Isten NEM AKARTA, hogy bárki is megtagadja Őt, vagy bármelyik gyermek is meghaljon a szülei vétkeiért. Isten SOSEM akarja a gonoszságot. Gyűlöli. Ám egyszerűen megtörténik, mert Isten lehetővé tette a szabad akaratot, mert a szeretetet nem lehet kikényszeríteni, és Isten szeret minket, és szeretné, ha viszont szeretnénk Őt. Nem zsarnok.

2. Eredendő-bűn. Az, hogy a Judaizmus meg a Korán nem tanítja, nem azt jelenti, hogy nincs a Bibliában:

90. Zsoltár

3. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!

4. Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.

5. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, a mely reggel sarjad;

6. Reggel virágzik és sarjad, és estvére elhervad és megszárad.

7. Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!

8. Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orczádnak világa elé.

9. Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.

10. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.

11. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat?

12. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.

13. Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.

14. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben.

Egyértelművé teszi, hogy az ember azért halandó, mert bűnös, és a halandóság Isten bosszúállása, büntetése. Hogyan lehet valaki bűnös, ha még semmi vétket nem követett el? Úgy, hogy örökölte. Kiktől? Erről szól az Édeni bűnbeesés. Erre ad magyarázatot.

Minden szülő tudja, hogy a gyermeke csak akkor ártatlan, amikor alszik. Keresztény házaspárok is megfigyelték, hogy mihelyst elég nagy a gyerekük, máris elkezd hazudni, engedetlenkedni stb. és nyilvánvalóan nem tőlük tanulták. De ez még az állatoknál is így van, a kiskutyával is (azért tény, Róma 8:20-22). Aki óvónő vagy gyermektáborban dolgozott, az tudja, hogy a kisgyerekek gonoszak. Nincs bennük együttérzés, nem érzik, hogy ha megütik a másikat, az neki fájni fog, nem értik, miért nem szabad el venni, ami a másé, ugyanakkor ha őket ütik meg vagy veszik el a játékukat azt már felfogják, hogy rossz.

Tehát az eredendő bűn tény, nem "tan", amit valaki kitalált. Objektíve igaz. Akár tetszik, akár nem, ez van. Az Ördög fennhatósága miatt van ez, mert az első emberek megtagadták Istent. Mert ahogy Jézus mondta: "a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek." János 8:34. Az ember természete vált romlottá, ezt örököljük, és emiatt nem tud az ember Isten előtt önerejéből igazságos lenni.

3. A Judaizmus a farizeusok pártjából nőtt ki, a Talmudjuk tele van embertelen és bibliátlan szabályokkal, irányelvekkel...az is vicces, amikor Nikodémust feddi az egyik farizeus, hogy olvassa el az Írást, hogy Galileából nem származott próféta...közben meg marhára igen, éppenséggel Jónás (2Királyok 14:25). Izráel nem fogadta el Jézust, Templomjuk viszont nincs, ahogy Jézus megjövendölte, így aztán a bűneikért nem tudnak áldozatot bemutatni (ami egyébként Jézus lenne hit által)...ezért KELL hinniük abban, hogy Isten majd a jó tetteikért elengedi az ítéletet. Pedig ez sosem volt így, és nem is lesz.

Korán? Ne nevettess. Allah egyetlen Isten, de azért végig többes számban beszél 1. ellentmondás. Azt mondja Jézus nem Isten Fia "csak" A Messiás és nem halt meg, és azt is mondja, hogy Allah beszédei a Tóra, a Zsoltárok és az Evangéliumok, és hogy Allah beszédét nem lehet megváltoztatni (a Koránban nincs benne, hogy a "könyv népe" megváltoztatta a Bibliát...ez a muszlimok "magyarázata" arra, hogy miért tartják varázskönyvnek a Bibliát, és miért nem olvassák, habár a Korán felszólítja őket erre) 2. ellentmondás. Tagadja ami az Evangéliumban van, de elismeri szent iratnak, és felszólít az olvasására.

Az pedig végképp visszatetsző, hogy a Talmuddal egyetemben a hitetlenek meggyilkolására szólít fel. Sőt, aki elhagyja az iszlám hitet, azt meg kell ölniük. Have a nice day!

Kedves válaszoló! Nincsenek "Russellisták", Jehova Tanúi vannak, akik már sok mindenben NEM Russellt követik, mivel nem bálványoznak egy embert, mint sok-sok vallásos csoport, akik tagjai vagy magukra ismernek, vagy nem!!!

"az egyik tanárom úgy fogalmazta ezt meg, hogy mind egyetértésben vagyunk egészen addig, amíg nem firtatjuk, hogy ki hogyan értelmezi a Szentírást bizonyos témákban"

Nem az ilyesféle "firtatás" a probléma. Nézd csak meg a magukat (hamisan) keresztényeknek vallók történelmét és jelenét! Mind egyetértéséről van szó? Ugyan már! Még az azonos vallásúak is egymást irtották egy sátáni eszme miatt, melyet a Biblia világosan leleplezett volna, ha számított volna..., de az ún. kereszténység nagy részének most sem számít.

Nem kedves kérdező! Tévedsz. Russell idejében sem őt követték, hanem gyakran az ő nevéhez kötötték azt a nemzetközi Bibliakutató csoportot, mely a munkássága nyomán létrejött. Ahogy ma is, sokan a felületességük miatt úgy beszélnek rólunk, mint akik embereket követnek, pedig 100 éve sem, Russell idejében sem kultuszként működtek, nem hogy most, amikor még csak központi figura sincs.

Nyilván a bibliai igazságok alapjait már Russell idejében lefektették, de ő maga is mindig elismerte, hogy mennyi mindent köszönhet másoknak. Ha őszinték vagyunk, akkor látjuk, hogy sohasem egy embernek köszönhetjük ezen igazságok felismerését, hanem sokaknak, akik tudása egymásra rakódik. Jehova Tanúi mindig így voltak ezzel.