Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ti értitek a szentháromságot?

Ti értitek a szentháromságot?

Figyelt kérdés

Nem értem a szentháromságot.

Hogyan lehet Istennek fia?

Aztán ha Mária az anyja, akkor vagy felerészben az ő génjeivel rendelkezik Jézus, vagyis maximum félisten, ám ha olyasféle módon nemzette Isten, mint a modern klónozás, akkor Mária nem az anyja,

csak egy un. béranya akiben kifejlődött, vagyis az ő jelentősége redukálódik totálisan a lombik szerepére.

A kapcsolat Isten és Jézus között megint csak érdekes, mert ha mondjuk egy embert leklónozunk, akkor sem egyek, hiszen a klón születése után más dolgok történnek velük, két különböző lény fejlődik a különböző hatásokra.

Ha mondjuk Isten benne is van valamilyen módon Jézusban, Jézus nincs benne Istenben, hiszen ő a fiú, de ha mégis benne lenne, akkor az egész értelmetlen, akkor mondhatnánk azt is, hogy Isten megduplázta önmagát és nincs szükség sem Máriára, sem az atya - fiú bonyolításra.

Isten mégsem nemzhette saját magát és a szentlélek szerepe is furcsa, érthetetlen, mi szükség van rá.(?)

Azt vajon hogyan és miért teremtette Isten? Talán azért, hogy amikor a szentlélek megszáll valakit, akkor ne Isten legyen a befolyásoló, hiszen akkor sérülne a szabad akarat, de így Istennek csak közvetve van hozzá köze, bár ugye egylényegű vele, vagy mi a szösz.

A szentlélek ha akarom maga Isten, ha akarom nem és egy kissé ilyen Jézus is.

Úgy sejtem, az okozta a problémát, hogy a kereszténység a zsidók között alakult ki és a zsidó hitből fejlődött fokozatosan.

Egy idő múlva már szerettek volna tőle megszabadulni, de sajnos előzmény gyanánt az Ószövetség nem vehető ki a Bibliából, ezer szállal kapcsolódik hozzá, pedig a megbocsátó Jézus már nem a bosszúálló Jehova, vagy JHVH.

Az ariánusok ki is vették volna az Ószövetséget a Bibliából, de akkor sok minden nem lenne érthető, például a bűnbeesés és a többi is, így csak elterelik a figyelmet a teremtő Istenről Jézussal, aki csupán a kereszténység Istene, a zsidóké már nem.

Sokkal érthetőbb lenne a szerepe, ha csupán próféta maradt volna, mint Mohamed, de akkor a már meglévő zsidók által kreált és Jézus korára már elavult tanokat kellene tovább hinni, mert maga az Isten mégsem változhat csak úgy meg ripsz, ropsz.

Azt tudom, hogy nem minden felekezet hisz a szentháromságban, csak akkor meg miképpen beszélhetnek egyistenhitről, hiszen a fiú és az atya megnevezés kizárja azt, hogy ne több Istenről legyen szó.

Egyáltalán nem kekeckedésből írom ezt, kíváncsi lennék a magyarázataitokra, mert talán éppen ezért nem hiszek Istenben, mert akárhogyan is próbáltam ezt megemészteni, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ókori szakállas rabbik kitalációja ez az egész és lényegében semmi értelme nincs.



2016. szept. 7. 10:32
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/533 anonim ***** válasza:

#18 tele vagy téveszmével és úgy hangoztatod, mintha nálad lenne a bölcsek köve.


Nézd meg ezt a térképet:Pál térítő útjai az I.sz-ban:

[link]

A Jehova Tanúktól már megkaptad az alacsony szinten befogadható választ: nem értem, nem látom a Bibliában -> tehát nincs.. Hogy a Szentháromság misztérium arról majd később, ha az alapokat kicsit helyre raktuk.

2016. szept. 7. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/533 anonim ***** válasza:
0%

Isten nem része egy titokzatos háromságnak.


ezt a 3-4. században a hitehagyott vallások kezdték el lefektetni, bevenni a vallásos tanításba, hogy kedvébe járjanak a császárnak, és azoknak akikből így meghagyva a hamis Isten képet bevettek a kereszténységbe,


Így hatalomra jutottak, lepaktálva a politikai, és emberi uralkodókkal, gondolva hogy akkor nem bántják Őket a hatalmak


Ugyan is Jézus elmondta, hogy a követői mindig is kevesen lesznek, nem alkotják a részét az emberi kormányzatoknak a világnak, és üldözni fogják, őket, ilyen olyan módon.


A hatalomra jutott vallások, így aztán szépen kialakították a maguk kis világát, úgy hogy a politikai, emberi uralmaknak is jó legyen, így nem kell tartaniuk a "bántalmazástól"

elaltatták az emberek lelkiismeretét a háború, a házasság előtti nemi élet és az egyéb keresztény tanításokban is, engedélyt téve, szemet hunyva ezek felett.

Egyszerűen megoldották, a "mondj el 50 mi atyánkot' "büntetéssel.


Így nem csak a háromság, de sok olyan kereszténynek titulált dolgok vannak, amik nem csak hogy nem Bibliai, de Jézus, és Isten szégyenére vall.


Mint a pokol tüzének tanítása, amihez még ragaszkodnak is, mint ha ez normális dolog volna a Teremtő Istentől.

Valamint Jézus születésének meghamisítása, egy pogány ünnep kedvéért, miközben szeretetet igazából nem gyakorolnak az emberek egymással úgy ahogy Jézus tanította.....



Bocsánat de ez kikívánkozott..... :(

2016. szept. 7. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/533 A kérdező kommentje:

"Pál térítő útjai az I.sz-ban"


Pál maga is zsidó és a térkép nem hiteles.


"Tamás például a Pártus Birodalomban, majd Indiában térített."


Azt mondod, hogy a kereszténység Indiában és a Parthus birodalomban elterjedt?

Ezt most hallom először.

2016. szept. 7. 12:19
 24/533 anonim ***** válasza:
44%

PÁL Első misszionáriusi útja során Cipruson és Kis-Ázsiában járt.

Második útján eljutott Makedóniába és Görögországba.

A harmadik útján úgy három éven át prédikált Efézusban, a római világ fontos útjainak egyik gócpontjában. Utána Makedóniába és Görögországba ment, hogy építse az ottani gyülekezeteket.


Utak

PAMFÍLIA

Tárzusz

Derbé

Lisztra

Ikónium

GALÁCIA

Antiókia

PIZIDIA

Perga

Attália

Antiókia

Szeleukia

SZÍRIA

CIPRUS

Szalamisz

Páfosz

PÁL MÁSODIK MISSZIONÁRIUSI ÚTJA

Második út: Cs 15:36–18:22

Pál útja

Utak

SZÍRIA

Antiókia

CILICIA

Derbé

PAMFÍLIA

GALÁCIA

Lisztra

Ikónium

FRÍGIA

ÁZSIA

BITÍNIA

MÍZIA

Troász

Filippi

Amfipolisz

Tesszalonika

Berea

Athén

Korintusz

Efézus

Földközi-tenger

KRÉTA

CIPRUS

Cezárea

Jeruzsálem

PÁL HARMADIK MISSZIONÁRIUSI ÚTJA

Harmadik út: Cs 18:23–21:19

Pál útja

Utak

Antiókia

GALÁCIA

FRÍGIA

Efézus

Troász

MAKEDÓNIA

Filippi

GÖRÖGO.

Asszosz

MITILÉNE

KIOSZ

SZÁMOSZ

Milétusz

KÓSZ

Patara

RODOSZ

Földközi-tenger

KRÉTA

CIPRUS

Tírusz

Ptolemaisz

Cezárea

Jeruzsálem

[Térkép a 750. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

PÁL UTAZÁSA RÓMÁBA

Rómába megy rabként: Cs 23:11–28:31

Pál útja

Cezárea

Szidón

CIPRUS

CILICIA

GALÁCIA

Mira

ÁZSIA

Knidusz

KRÉTA

KAUDA

Földközi-tenger

Szirtisz

MAKEDÓNIA

ITÁLIA

MÁLTA

SZICÍLIA

Szirakúza

Régium

Puteoli

Róma

2016. szept. 7. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/533 anonim ***** válasza:

"Azt mondod, hogy a kereszténység Indiában és a Parthus birodalomban elterjedt?

Ezt most hallom először."


Persze, hogy elterjedt. Valahol meg kellett erősödnie a kereszténységnek, és nyilván nem ott tudott, ahol üldözték. Az első két ország, ahol az államvallás a kereszténység, az Grúzia és Örményország.

2016. szept. 7. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/533 anonim ***** válasza:

"Azt mondod, hogy a kereszténység Indiában és a Parthus birodalomban elterjedt?

Ezt most hallom először."



Kicsit OFF, ami azt illeti igen, megjelent a kereszténység mindkét helyen. A Parthus birodalomban, és Indiában a Malabár-parton. A hagyomány szerint Tamás apostol volt aki terjesztette az evangéliumot. Bár Indiában nem volt eredményes az ottani hindukkal és buddhistákkal szemben. Inkább az ott élő zsidó kereskedőket, telepeseket tudták jobban megszólítani. De a lényeg hogy tartósan meg tudott gyökeresedni a kereszténység. Ráadásul az évszázadok alatt nagyfokú tolerancia volt a kis keresztény közösséggel szemben a hinduk és buddhisták részéről.


[link]

2016. szept. 7. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/533 anonim ***** válasza:
94%

Hagyjuk a genetikát, nem kell belekeverni. Egyszerűbb a dolog. Tehát az Isten a maga képére teremtette az embert. Miből áll az ember?

1. test

2. lélek

3. elme, amivel gondolkozol és emlékezel


Ezt isteni módra visszafordítva, a test az Jézus. Fizikai testet kapott, részben ember, mivel az anyja is ember.

A lélek az a Szentlélek.

Az elme a Teremtő.

2016. szept. 7. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/533 Pietrosol ***** válasza:

Szia!


Honnét veszed, hogy az összes apostol zsidó volt?

2016. szept. 7. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/533 anonim ***** válasza:

Máté 15:24 Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.


Máté 10:5 Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta nekik: "Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be


Máté 10:6 inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz.



Vagyis Isten a zsidókhoz küldte Jézust.

2016. szept. 7. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/533 Pietrosol ***** válasza:

#29!


Akkor ezek szerint Jézus Krisztus nem a világ világossága, csak a zsidóké?


Egyébiránt a judaizmus szemszögéből a krisztusi tanítás pogánynak, sőt istenkáromlónak minősül, hiszen a judaizmus törvényeire hivatkozva végeztették ki.


Másrészt izrael jelentése, aki istennel jár, tehát ez nyilván nem egy népcsoport.


Továbbá galilea jelentése nem zsidók földje. Mindamellett, hogy nyilván éltek ott zsidók is, valószinűleg többségben voltak a nem zsidók.


Szóval mi a bizonyíték, hogy az apostolok mind zsidók voltak?

2016. szept. 8. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!