Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ti értitek a szentháromságot?

Ti értitek a szentháromságot?

Figyelt kérdés

Nem értem a szentháromságot.

Hogyan lehet Istennek fia?

Aztán ha Mária az anyja, akkor vagy felerészben az ő génjeivel rendelkezik Jézus, vagyis maximum félisten, ám ha olyasféle módon nemzette Isten, mint a modern klónozás, akkor Mária nem az anyja,

csak egy un. béranya akiben kifejlődött, vagyis az ő jelentősége redukálódik totálisan a lombik szerepére.

A kapcsolat Isten és Jézus között megint csak érdekes, mert ha mondjuk egy embert leklónozunk, akkor sem egyek, hiszen a klón születése után más dolgok történnek velük, két különböző lény fejlődik a különböző hatásokra.

Ha mondjuk Isten benne is van valamilyen módon Jézusban, Jézus nincs benne Istenben, hiszen ő a fiú, de ha mégis benne lenne, akkor az egész értelmetlen, akkor mondhatnánk azt is, hogy Isten megduplázta önmagát és nincs szükség sem Máriára, sem az atya - fiú bonyolításra.

Isten mégsem nemzhette saját magát és a szentlélek szerepe is furcsa, érthetetlen, mi szükség van rá.(?)

Azt vajon hogyan és miért teremtette Isten? Talán azért, hogy amikor a szentlélek megszáll valakit, akkor ne Isten legyen a befolyásoló, hiszen akkor sérülne a szabad akarat, de így Istennek csak közvetve van hozzá köze, bár ugye egylényegű vele, vagy mi a szösz.

A szentlélek ha akarom maga Isten, ha akarom nem és egy kissé ilyen Jézus is.

Úgy sejtem, az okozta a problémát, hogy a kereszténység a zsidók között alakult ki és a zsidó hitből fejlődött fokozatosan.

Egy idő múlva már szerettek volna tőle megszabadulni, de sajnos előzmény gyanánt az Ószövetség nem vehető ki a Bibliából, ezer szállal kapcsolódik hozzá, pedig a megbocsátó Jézus már nem a bosszúálló Jehova, vagy JHVH.

Az ariánusok ki is vették volna az Ószövetséget a Bibliából, de akkor sok minden nem lenne érthető, például a bűnbeesés és a többi is, így csak elterelik a figyelmet a teremtő Istenről Jézussal, aki csupán a kereszténység Istene, a zsidóké már nem.

Sokkal érthetőbb lenne a szerepe, ha csupán próféta maradt volna, mint Mohamed, de akkor a már meglévő zsidók által kreált és Jézus korára már elavult tanokat kellene tovább hinni, mert maga az Isten mégsem változhat csak úgy meg ripsz, ropsz.

Azt tudom, hogy nem minden felekezet hisz a szentháromságban, csak akkor meg miképpen beszélhetnek egyistenhitről, hiszen a fiú és az atya megnevezés kizárja azt, hogy ne több Istenről legyen szó.

Egyáltalán nem kekeckedésből írom ezt, kíváncsi lennék a magyarázataitokra, mert talán éppen ezért nem hiszek Istenben, mert akárhogyan is próbáltam ezt megemészteni, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ókori szakállas rabbik kitalációja ez az egész és lényegében semmi értelme nincs.



2016. szept. 7. 10:32
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/533 anonim ***** válasza:

"Korai keresztények nem fogadták el hogy Jézus Isten."

Voltak korai eretnek szekták:

olyanok, kik

1. nem fogadták el isteni mivoltát

2 nem fogadták el emberi mivoltát

------------------------------


Ezek valójában a lényegét nem fogadták el, magukba is hamvadtak.

Jézus KIrsztu telejsen ember és telejesn Isten.


Ez azt alapkő és a zárókő - csak így van értelme.

régen jártak istenek a földön, emberek is egy páran:)))

-------------

a kettő együtt egyszerre: Jézus Krisztus

2016. szept. 8. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/533 anonim ***** válasza:

jaj. Javítás:

*Jézus Krisztus teljesen ember és teljesen Isten.


ez az, ami követhető

"Az Isten emberré vált, hogy az ember Istennél lehessen"

2016. szept. 8. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/533 anonim ***** válasza:
90%

# 40

Ja, te ugyanaz a muszlim vagy, aki itt is írogat 42 százalékkal?

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__8..


Veled nem vitázok, mert itt sem tudtál érdemben felelni semmire. Csak tudnám, mi a fenének okoskodik bele egy Mohamedet követő ember keresztény vitákba?! Vagy legalább akkor jelezné, hogy milyen vallású...

2016. szept. 8. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/533 anonim ***** válasza:

#43 nem kell jelezni - ha tagadja a Szentháromságot, ha tagadja Krisztus isteni mivoltát - mindenki számára világos, hogy visszaesett az Ószövetségi hitbe, noha idő szerint később keletkezett akkor is ez a pontos meghatározás, muszlim, Jt.


És nem Krisztust követi (minek is? hisz egy egyszerű ember volt)


Követi az Őrtornyot, az 53 évesen 11. nejként 9 éves feleséget elvevő példaképet, stb lényegtelen. Más kultúra.

Nem fognak változni, nem azt jelenti, hogy bántani kell őket, csak a vitának sok értelme nincs.

2016. szept. 8. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/533 anonim ***** válasza:
Istvan35, Én csak felhívtam a figyelmedet a tévedéseidre. Minden kérdésedre válaszoltam és ezeket Bibliai versekkel bizonyítottam. A kérdező nem mondta hogy csak keresztények válaszolhatnak, és irtam hogy muszlim vagyok, egyébként meg neked kellene bizonyítanod a szentháromságot amit nem tettél meg csak mellébeszélsz. Mivel a három nem egyenlő egyel, a kereszténység nem lehet egyistenhivő. Az is nyilvánvaló hogy a szentháromság egy pogány tan aminek semmi köze Jézushoz. Még Jézus születésének idejét is áttették decemberre ami a romai pogány napisten ünnepe volt, de még így sem esik le neked. Én nemcsak Mohamed prófétát követem hanem Jézust is, és az összes többi prófétát mivel mind muszlimok voltak.
2016. szept. 9. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/533 anonim ***** válasza:

A Szentháromság tökéletesen igazolható a Bibliából, a Fiú az Atyával egylényegű Isten ez világosan ott van a Bibliában, s ezt bizonyítottam is annál a másik kérdésnél.


"Minden kérdésedre válaszoltam és ezeket Bibliai versekkel bizonyítottam."


Nem válaszoltál te semmire, csupán azt hazudtad, hogy a keresztények meghamisították a Bibliát, a Jézus Istenségét és a Szentháromságot bizonyító versek csak betoldások, viszont erre semmi bizonyítékot nem tudtál hozni. Ezt nevezed te Bibbliaversekkel alátámasztott válasznak? Vicc...

2016. szept. 9. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/533 anonim ***** válasza:

Akkor olvasd el figyelmesebben:



Márk 12:29 Jézus így válaszolt: "A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr,


Márk 12:32 Az írástudó ezt mondta neki: "Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más;


Jézus azt mondja egy Isten van, nem három. Utána meg is erősítik hogy rajta kívül nincs más, ahogy az iszlám tanítja.



"János 14:28 Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam."


Jézus azt mondja az Atya nagyobb nála, vagyis nem lehetnek egyek, nem egyenrangúak.



János 5:30 Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.



Vagyis Jézust Isten küldte és azt az üzenetet továbbija az embereknek amit Isten mondott neki, ahogy az iszlám szerint is van.



Máté, 4:10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.



Itt sem mondja Jézus hogy ő Isten, hanem azt mondja Istent kell imádni és csak Őt szolgálni. Ha Jézus Isten lenne akkor a Sátán nem kísérti meg és nem ajánlja fel a földi javakat mert az egyébként is Istené.



Továbbá Jézus nem tudta megmondani mikor lesz a végitélet napja, mert azt még a próféták sem tudják csak is Isten, ahogy az iszlám szerint van.



Jézus is imádkozott, de ha ő Isten akkor kihez imádkozott? Önmagához? Nem, azt mondta csakis Istenhez imádkozzunk. Sohasem mondta hogy Ő Isten vagy hogy hozzá kellene imádkozni. Mikor konkrétan rákérdeztek akkor sem mondott ilyet. Azt válaszolta" Te mondád" annak aki hamisan megvádolta.



Világosan látszik hogy a szentháromságnak nincs Bibliai alapja csak egy későbbi hamisítás.

2016. szept. 9. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/533 anonim ***** válasza:

érdeklődnék, hogy akik ma hallanák Jézus Krisztus tanítását, ma is megköveznék? Halálra szánnák? Megölnék?


János 10:30-33


30 Én és az Atya egy vagyunk.


31 Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék õt.


32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem?


33 Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.

2016. szept. 9. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/533 anonim ***** válasza:

#47

"Jézus azt mondja egy Isten van, nem három. Utána meg is erősítik hogy rajta kívül nincs más, ahogy az iszlám tanítja."

Alapból ott hibádzik az elképzelésed, hogy ahhoz ragaszkodsz valamilyen oknál fogva, hogy Isten egyenlő az Atyával. Ellenben éppen arról van szó, hogy a három személy együtt AZ Isten.


"Jézus azt mondja az Atya nagyobb nála, vagyis nem lehetnek egyek, nem egyenrangúak. "

Mondta ezt emberként. Fil 2:6-8 pont erről szól:

"A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,

Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig."

Azaz önmagát megüresítve emberi formában, halandó testben persze hogy kisebb volt. De ez egy pillanatnyi állapot, ettől még ahogy e fentebbi ige is írja, Isteni formájában Istennel egyenlő, azonos, csak emberként születve nem, de ez logikus is kéne legyen.

2016. szept. 9. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/533 anonim ***** válasza:

"Istennel egyenlő, azonos, csak emberként születve nem, de ez logikus is kéne legyen."


Egyáltalán nem logikus. Ha azt feltételezzük hogy Isten és mégha emberként meg is jelenik akkor sem lenne alacsonyabb. Ebben az esetben is korlátlan tudással kellene hogy rendelkezzen, nem mondaná azt hogy nem tudja mikor lesz a végitélet napja. Ha egyek az Atyával tudnia kellene. Ahogy korábban is mondtam ez egy az egyben az ókori pogány vallásokra emlékeztet. Van egy főisten, annak van gyereke, aki lejön a földre hogy segítsen az embereknek, de elveszíti isteni erejét, de mikor visszamegy az apjához visszakapja az isten erőt. Ugyanaz a történet.



"32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem?"


Egyébként itt is az Atyára hivatkozik, nem mondja hogy ő Isten.

2016. szept. 9. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!