Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » A szomszéd felújít. De az...

A szomszéd felújít. De az normális hogy hétvégén egész nap kopácsol? Igaz írt ki egy cetlit, de ezt így szabad? Mert megőrülök tőle.

Figyelt kérdés
2009. febr. 7. 17:07
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
60%
Hát halljátok. Azért egyesek mit képzelnek magukról. Azért mert felújít valaki még nem kell hogy megőrüljön a másik. Lehet ezt normálisan is tenni normális időben. Én már két lakásomat újítottam fel, de mindíg kiírtam hogy mikortól előreláthatóan meddig tart és mindíg figyeltem rá, hogy délután ötnél tovább véletlenül se tartson a zörgés. Viszont a felettünk lévő lakást pontosan egy éve csinálják és memondom őszintén hogy már nagyon unom. Úgyhogy eggyütt érzek azokkal akiket ez zavar. Ráadásul kisbabánk van és például tegnap délután pont akkor állt neki fúrni a pasi amikor a babám elaludt. Persze ezt ő nem tudhatta de még én is majd infarktust kaptam mert semmi előzmény, még a légy zümmögését is lehetett hallan és egyszer csak a semmiből elkezdődött ez az égtelen fúró hang. Hát persze hogy a gyerek is felébredt. Csak a festőjük négy hónapon át járt kelt fölöttem reggeltől estig minden áldott nap a létrával. Én akkor már hatalmas pocakkal itthon sínylődtem és azon gondolkodtam hogy agyon ütöm a pasast mert éjjel nem tudtam pihenni a pocaklakó miatt, nappal meg az idióta festő miatt. És ez még csak a festőjük volt. Fúrtak ezek egy nap 168 lukat is a falba mert almbériázták. Mindezt egy két szobás nyamvadt panel lakásban. Úgyhogy csúcsokat döntenek fölöttünk és eddig jópofát vágtam hozzá de már a férjem is káromkodik ha meghallja őket. Hát csak bíztatásként írtam nektek hogy KITARTÁS sorstársaim. Egyszer csak befejezik a felújítást..... És után jön a köv. kaló:)
2009. febr. 7. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim válasza:
59%

Tessék vidékre költözni! Bár ott a kutyák ugatnak. Az se kellemes. Azokat még feljelenteni sem lehet.

Itt városban jó lenne ha előbb adnánk valamit mielőtt követelünk. Pl nem tudom hányszor hívta meg a felújítós szomszédját kávézni. Vagy beszélgetett el vele a lépcsőházban. Iszonyatosan hatásos tud lenni ha egy embertársunkat (akitől mellesleg csak pár fal választ el minket) emberként kezelünk.

2009. febr. 8. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
58%
Fúrás előtt kurjantsa el magát, hogy "figyelem, fúrok!", vagy mi? Add el a panelt, ha ennyire nem tetszik, hogy az embertársaid néha csinálnak is valamit (tudom, a panellakóknál ez nem szokás, csak egész nap a tévét nézitek), és költözz tanyára. Lehet ám családi házat kapni, már 4-5 millióért is, szóval nem kifogás, hogy nincs pénz. Ti választottátok ezt.
2009. febr. 8. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim válasza:
100%

Az igazi kérdés az, hogy szabad-e egész hétvégén kopácsolni zajjal játó felújítást végezni?


Amennyiben társasházi lakásról van szó, úgy a Szervezeti és Működési Szabályzatban megtalálható milyen napokon hánytól hány óráig lehet zajos tevékenységet folytatni. A bevált gyakorlat szerint hétközben 8-18 óráig, szombaton 10-14 óráig, vasárnap és ünnepnap egyáltalán nem lehet felújítani.

2009. febr. 11. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
53%
Szerintem is ki kell bírnotok türelemmel a szomszéd lakásfelújítását. Mert gondolj bele, ha te újítanál fel valamit a lakásodban, akkor bizony nálatok sem lenne hallkabb a dolog, ami miatt meg mások dühengenének. Ha a babát nagyon zavarja a fúrás, vagy kopácsolás, akkor esetleg megkérdezheted a szomszédodat, meddig tart kb. ez a zaj, mert addig inkább sétálsz a parkban a babával. Egyébként meg ha a baba alszik a zaj ellenére is, akkor nem zavarja különösebben.
2009. febr. 12. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 anonim ***** válasza:
46%
Mi 2 éve cseréltünk lakást,és mindjárt neki is fogtunk a felújításnak.Mivel november volt,már nem volt szabija a páromnak,így esteénként csináltuk.Soha senki sem szólt.Igaz nem fúrkáltunk este későn.A másik lakó teljes lakásfelújítást csináltatott napi 4-5 ember dolgozott kb.1 hónapig.Volt mikor idegesített,de soha senk nem szólt nekik.Vagyis megértették a lakók,hogy zajjal jár az ilyen munka.Akit ennyire idegesít,annak nem szabad ilyen lakásba költöznie.Mi lesz,ha ő is felakar újítani?Elvárja másoktól,az elnézésüket.Nem mindenkinek van pénze mestereket fogadni,akik napi 8 órában dolgoznak.Legyél elnézőbb!
2009. febr. 12. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 anonim válasza:
77%

Látom, nem vagyok egyedül ezzel a kérdéssel! Már én is sajnálom hogy panelben lakom, én is várom a babám, és nem a legkellemesebb amikor a szomszéd(közvetlen falszomszéd) elkezdi az életlen fúrójával döngetni a falat, nem tudok menekülni, mert mindegyik szobában(2szobás lakás) lehet hallani ahogy szenved. Nálunk is volt hogy kiírták, az első emeleten (mi a harmadikon lakunk) majd 2 hónapig zajongani fognak! Mondtuk is hogy rendben, kicsit hosszú idő, de csak kibírjuk, na meg örültünk, hogy végre egy normi lakó aki ki is írja, hogy felújít. Igen ám, gondolkodtunk, most vették a lakást, az előző lakó, kb 3 hónapja újította fel kellőképpen hogy el tudja adni. Akkor minek a felújítás? Hát persze később kiderült egy terjengősebb levélből, hogy masszázs szalon lesz! Az egész lakást(komolyan az egészet) átalakították. Mint mondtam, panel lakás, és amikor a plafont fúrta, na meg a fürdő és mellékhelységet, azt még a 9.-en lakó ember is megérezte. Szerencsére hétvégén ők nem fúrtak. De a párom hétköznap pont azon a héten éjszakás volt. Komoly gondot jelentett, hogy délelőtt nem tudott aludni, sokszor hulla fáradtan jött haza reggel és kellett volna aludni, de mire álomba esett, neki kezdtek a hangosabb műveleteknek, és azon a héten nem csak a párom volt az éjszakai műszakban. Sokan itt egy helyen dolgoznak, egy műszakbeosztásban. Tehát nem csak mi kértük meg a kedves újítókat, hogy tegyék a hangos teendőket későbbre, mondjuk csak hogy pár órát tudjanak aludni a műszakba járók!

Próbáltunk mi is toleránsak maradni a szomszéd felé, de mikor már 3. hete nem tudod magad kialudni, kicsit idegesítő tud lenni!

Ja és akarunk is elköltözni, de az anyagi helyzetünk még nem engedi meg, és kösz azoknak a nevében is akik még így állnak, de nem olyan könnyű a cuccaidat egyik helyről a másikra tenni. Gondolom a költözést olyan vetette fel, aki nem panelben él, hanem mondjuk családi házban. Tudod a kisembereknek a panel jutott, és a mai pénzvilágunk(kormányunk) nem engedi a pénztárcánknak, hogy jobb helyre költözzünk.

2009. febr. 12. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 anonim ***** válasza:
81%
A panel lakásokat minimum 15-20 éve építették- vagy ennél is sokkal tobb éve) (most azt hiszem,hogy ezt a technologiát már nem használják). Sajnos mint minden,ezek a lakások is eloregedtek,de mivel sem az államnak sem a lakoknak nics arra anyagi lehetoséguk,hogy ezeket lebontassák,sajnos el kell viselni a felújítással járo kellemetlenségeket. Elobb utobb a ti lakásotok is rászorúl majd valamiféle felújításra. A jobbik eset,amikor a felújítást szakképzett dolgozok végzik,így talán hamarább végeznek. De nem mindenkinek van erre anyagi lehetosége,így kénytelen egyedúl végezni a felújítást. Sajnos ezt altalában hétvégén és esténként tudja csinálni,amikor nincs a munkahelyén. Az ezzel járo zajjal sajnos nem lehet sok mindent csinálni,csak turni. Gondoljatok arra,hogy egyszer nálatok is meg kellesz valamit javítani. Nálunk is most karácsony elott csinált az egyik szomszéd teljes felújítást,en is azt hittem,hogy megorjít, mert mindig akkor kezdett el fúrni,amikor egy kicsit le akartam pihenni.Nyugdíjas vagyok így csaknem egész nap otthon tartozkodom,éjszaka meg nagyon rosszúl alszom, igy nappal szoktam bepotolni az éjszakai alvást. Oszintén sajnállak, annyit probálj vele megbeszélni,hogy akkor amikor a babád alszik,nefúrjon,vagy kopácsoljon, a baba biztosan mindig ugyan abban az idoben szokott pihenni.
2009. febr. 12. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
41%
Kisemberekre a panel jut??? Ne viccelj már. A panelban lakók sokkal jobban élnek, mint a családi házban lakók (persze nem a Rózsadombra gondolok). Nézz körül falun. Jó, ha 4 milliót ér egy ház. És egy panellakás? 6 milliónál kezdődik. Akkor nem mondja nekem senki, hogy nem teheti meg, hogy elköltözzön. Csak így olcsóbb, mert csak távfűtést kell fizetni, meg kényelmesebb is, nem kell minden nap fát vágni havi 50-60 ezer forintért, és csak nappal van meleg. Meg ugye közel vannak az áruházak, nem kell megvenni a helyi kisboltban a 300 Ft-os tejet.
2009. febr. 12. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 A kérdező kommentje:

Úgy látszik mindenki félre ért.

Hétközben dolgozom, mellette tanulok, reggel elindulok 7 előtt, és este nyolckor érek haza legkorábban.

Számomra a hétvége az egyetlen amikor pihenhetnék egy kicsit, vagy készülhetnék a nyelvvizsgámra.

És igenis bosszant hogy reggel 7:30-kor(!!!!)arra kell riadnom szombaton és vasárnap is hogy a falat vésik, vagy tudom is én mit, de nagyon hangos. És már a második hétvégén ezt csinálja, és még gondolom fogja is.

Nem tudom megérteni, és kész. Igen, vegyen ki szabadságot.

Túl vagyok a lakásfelújjításon, több hétig tartott, szigorúan hétköznap munkaidőben.Eszembe sem jutott hogy hétvégén is dolgozzunk. És nem panelben lakom, évekig voltam koleszos, és kikérem magamnak hogy rámvetítik hogy Pesti vagyok. A lakók pedig most vették a lakást, nem is láttam őket. És valóban baromira megőrjít ez az egész, de nem írtam hogy rendőrt hívok, meg beszólok nekik, a tapasztalatokra voltam csak kíváncsi.

Ehelyett igen bunkó válaszokat kaptam, mert arc nélkül mindenki annyira kemény és okos tud lenni. Persze tisztelet a kivételnek, akik segíteni próbáltak. Aki volt már ilyen helyzetben, csak az tudja hogy miről beszélek. A többi rosszindulatúnak pedig remélem hogy egyszer át fog élni ilyen "kellemes" heteket, mint én.

2009. febr. 12. 12:35
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!