Veteránok Magyarországon? "Élmények"?

16 16.

A katonák voltunk nem kalandnak mutatja be a filmet, de semmiképp sem reális a filmi képábrázolás

A ryan közlegény megmentése is annyira heroikus, hogy az már hihetetlen, filmnek nem rossz, jó, lehet van mögötte egy valós történet, de túl van színezve, mint minden háborús film.

De visszatérve a történetre, nagyapám katona volt, nagymamámmal hazatérve a háború végén Ausztriából -ez olyan június eleje lehetett, kint voltak a demalkációs vonal másik oldalán- sok katonával együtt hadifogságba vitték őket valahova a szovjetek, és mindezt a háború befejezése után. Bányában dolgoztak, volt egy olyan táborvezető, sok hadifogoly éhen halt, Moszkvában komolyabb fülekbe jutott, kimentek megvizsgálni az ügyet, megállapították, hogy sok halott tényleg éhen halt, azt a parancsnokot helyben főbelőtték. Mindehol égett a villany, a barakkokban egy kapcsoló nem volt, csak villanykörte- ugye SZU. megtehette- éjszaka vödör vízbe rakták az ágyuk mindegyik lábát, hogy a mindenféle tetvek, meg egyéb bogarak ne tudjak felmászni. Abban az évben karácsonykor megkérték az egyik tisztet, hogy kimehessenek a bányából egy órára imádkozni, megengedte nekik, abban az órában láss csodát, amikor mindenki kint volt, hirtelen beszakadt. Néhány hónappal később került haza, a "kékcédulás" választáson leszavaztatták őket, ekkor engedték haza. Ezek után, mint aki tiszt volt a Horthy korszakban, hadbíróság elé kellett állnia, de szerencsére nem találták semmiben bűnösnek.

Ennyi az én sztorim, remélem érdekesnek találod.

16:16 meg 1:17 vagyok! Annyi sztorim nekem is van, hogy nagy fatherom a háború végén nem a szovjeteknek akarták megadni magukat mivel tudák, h szibériában kemény az élet ezért az marikai csapatkonál rakták le a fegyvert. Bár elég éheztető kosztot kaptak de minden héten azt hiszem kaptak vagy 1x egy szelet csokit=)

Ám nagypapám kb 30-40 kilós volt mikor hazaért.

ám lenne egy kérésem a kérdezőhöz! Ezt a kérdésedet kélek emeld majd kimert elég jó kérdés és szerintem sokakat érdekel még másoknak a háborús történetei! Köszi!=)

Itt a beszámolóm az emlékeimről.

Egy vidéki kisvárosban éltünk,a szerb határtól 30 km-re. Apám rézműves kisiparos volt. A házunk a belvárosban volt. A mi lakrészünk kétszoba-konyha volt,és volt még egy szoba-konyhás lakás,ahol lakóink voltak.

A háború előtti időkben (és még utána is évekig) mások voltak az életkörülmények,mint most.

A házakban nem volt vízvezeték,az utcáról kellett a vizet hordani a főzéshez,mosáshoz stb. Fával-szénnel fűtöttünk, főztünk. Kézzel mostunk teknőben,üstházban melegítettük hozzá a vizet,szenes vasalóval vasaltunk. Mosakodni is egy nagy lavórban mosdottunk. Nekünk apám csinált egy hordozható fürdőkádat,amiben tudtunk néha fürödni. Vagy időnként elmentünk a városi gőzfürdőbe. Nem volt semmilyen háztartási gép,hűtőszekrény csak a gazdag családoknál volt,az sem árammal,hanem jéggel működött.Azt természetesen időnként cserélni kellett.

A városban majdnem minden házban volt kert,neveltek baromfit és egy-két disznót is. Nekünk még a város határában szölleink is voltak. Elég kevés volt,amit a piacon kellett vennünk. A boltban pedig csak cukrot,sót,élesztőt vettünk. A kenyeret anyám sütötte. A parasztoktól apám mindig kapott gabonát,azt a malomban megőröltették a szüleim,a lisztet a padláson tárolták és azt használták a sütés-főzéshez. A tejet naponta egy néni hozta.

Apám szerencsére nem volt az egész háború alatt katona. Csak egy-két hónapig volt távol,amikor Bácskát visszafoglaltuk. Akkor még nem voltak nagy harcok,és szerencsére nem is sebesült meg.

A háború eseményeiről a mozik híradójából vagy a rádióból értesültümk. Ez természetesen csak a németek szemszögéből volt hallható. A rádióban sem lehett másik adót hallgatni,mert annyira zavarták. Eleinte csak győzelemről szóltak a hírek,később pedig tervszerű visszavonulásról beszéltek. Még akkor is,amikor a front már a határainknál volt. Ahogy közeledtek a szovjetek,megkezdődött a propaganda: elviszik a gyerekeket stb. Szálasi hatalomra kerülése után nem sokkal mindenkinek bekellett vinnie a rádiót becsomagolva és lepecsételve, és a kerékpárokat a rendőrségre. (Autó a városban csak a polgámesternek és az állatorvosnak volt). Ettől az időtől fogva csak a mozi híradójából vagy a szóbeszédből értesülhettünk a front állásáról.

A nyilasok hatalomra kerülésével megkezdődött a zsidó üldözés. Először minden zsidónak a ruháján sárgacsillagot kellet viselnie,majd a templomukban kialakított gettóba kellett menniük. Természetesen a házukat,minden benne levővel elkellett hagyniuk. (Azokat később vagy a nyilasok vagy az oroszok,és a magyarok egyrésze kifosztotta). Rövid idő múlva a német katonák kísérete mellett bevagonírozták őket és a táborokba szállították. Nagyon kevesen jöttek vissza közülük,és csak két család volt,akik a családostól jött vissza.

Én a zárdába jártam iskolába. Volt a tanulók között egy zsidó kislány. Egyik nap németek jöttek a zárdához. A nővérek a kislányt a klauzúrába vitték. Oda az apácákon kívül senki nem léphetett be különben. A németek követelték a kislány kiadását. Közölték a főnöknővel,hogy választhat: vagy kiadja a lányt (14 éves volt),vagy mindenkit elvisznek,aki a zárdában tartózkodik. Apácát,gyereket egyformán. Sírtunk mi is,amikor a kislány beszállt a németek autójába. Ő sem jött vissza soha.

Közben a front egyre közeledett. Az angolok elkezdték bombázni Budapestet. Naponta megszólalt a sziréna és bemondták,hogy : légiveszély,zavaró berepülés,majd nem sokkal utána légiriadó: Baja,Bácska,Zombor,Újvidék.

Ekkor tilos volt az utcára kimenni. Az udvarból láttuk a repülőket,amint ék alakzatban mentek Budapest felé. Nagyon pici,fénylő pontok voltak csak. Ebben az időben már sötétedés után az ablakokat,ajtókat elkellett teljesen sötéteni,takarókkal,vagy kék csomagolópapírral. Ha valahol kicsi világosság is kiszűrődött,a rendőrök bekopogtattak,és figyelmeztették a ház lakóit. Természetesen az utcán sem lehetett járkálni.

A propaganda még akkor is tervszerű visszavonulásról beszélt,amikor már Tiszántúlon folytak a harcok. Azt mondták,hogy a Tiszánál megállítják az oroszokat,mert jön a német csodafegyver.( ez az atombomba lett volna).Sokan hittek nekik,de mások nem. A nagynéném férje vasutas volt,Bácska visszafoglalása után Nemesmiliticsen laktak. Anyám sokszor mondta nekik,hogy jöjjenek haza,mielőtt a front odaér. Ők nem hallgattak rá. Egy este megjelentek

nálunk. Mindkettőjük hátán egy-egy lepedőbe kötözött csomag. Csak az maradt meg nekik,ami ebbe belefért. Mindenüket ott kellett hagyniuk és újra kezdeni az életüket. A karjukban hozták az akkor kétéves kislányukat,a nagynéném a fiukkal 8 hónapos terhes volt.

Az emberek féltek a közelgő oroszoktól,ezért sokan menekültek Dunántúlra,remélve,hogy ott biztonságban lesznek majd. Tömegével jöttek a lovaskocsik (autó még nem volt),rajta annyi holmi,ami ráfért. A többit otthon hagyták. Volt olyan szegedi is,aki itt gondolta meg magát és visszafordult,de aligha érhettek haza,mert pár nap múlva már hozzánk is bejöttek az oroszok.

A házunk két másik ház közöttvolt. A 3 ház két utca között volt.Csak az egyik szomszédnál volt pince,és nekik mindkét utcára volt kijáratuk. Ahogy közeledett a front,apám mindkét házat elválasztó kerítésen csinált egy ajtót,így áttudtunk menni hozzájuk a pincébe,amikor a várost lőni kezdték.

Este majd folytatom.

A dédnagyapám az első háború után került orosz fogságba.Nekem a nagyapám adta tovább a történetet: az örök beleköptek és pisáltak az ételbe.Olyan hideg volt, hogy mire leért a húgy a földre szószerint megfagyott.

Gyalog jött haza az öreg.

Nagymamám a másodikról mesélt: Látott légiharcot.Olyan alacsonyan kergették egymást a gépek, hogy a légcsavar már a kukoricást verte.Mondta azt is, hogy a sebsültek a mai kis Posta előtt hevertek.Meg azt hiszem 44-ben bombázták a ruszkik az orosházi vasútállomást , elég sokan megis haltak.A ref. Mezőkovácsházi templom tornya pedig pár méterrel magasabb volt, mint most. Egy szál géppuskával próbálták megállítani a Battonya felől érkező ruszki tankokat!Állítólag a visszavonuló németek élelmet adtak (nem mindeggyik). A ruszkik és a romának pedig gyilkoltak , fosztogattak és erőszakoltak.Boztosan szürnyű lehetett.