Veteránok Magyarországon? "Élmények"?

15:12

Valóban elképzelhető, hogy a németek is adtak élelmet a polgári lakosságnak, nemcsak a jenkik.Egyébként az amik -leszámítva pár lelőtt pilótát- nem is jártak magyarországon a háború alatt.

Ne feledjük, hogy a történelmet a győztesek írják!Szóval nem feltétlenül volt minden wermacht vagy SS katona maga a sátán.

Folytatom az élmányeimet.

Az előzőekhez annyit,hogy Magyarországon nem voltak Amerikaiak. A fogolytáborokban adhattak élelmet.

A lakónk a városháza közelében dolgozott egy szabóműhelyben. Ott volt a katonai parancsnokság is. 1944. okt.20.-én,egy szombati napon délben mondta,hogy az oroszok a város határában vannak. Beüzentek a Polgármesternek,ha este 8 óráig nem adják fel a várost,megkezdik az ostromot. Anyámék szóltak a szomszédoknak is,és ami biztos-biztos alapon átvittek élelmet,ruhákat,ágyneműt a szomszéd pincéjébe. Nagy kb.3x6 méteres volt a pince. Ők bútorasztalosok voltak,és vittek le matracokat,hogy tudjunk min aludni. Este nyolckor valóban megszólaltak az ágyúk. Apám otthon minden ajtót-ablakot kinyitott,hogy a légnyomás majd ne törje be azokat. Akkoriban nem kellett félni a betörőktől,az ablakokon egyébként is rács volt. A pincében rajtunk kívűl (egy öcsém is volt) a szomszédék és ikerlányaik,és a szomszédasszony húga a férjével és két gyereklével volt. Ők rokonoktól akartak hazamenni,de már nem mertek haza menni a város másik végébe.

Anyám még délelőtt levágott egy libát,és szegényt hétfő reggelig kopasztotta. Amikor kilőttek egy ágyút,akkor tompa puffanást lehetett hallani,és 5-10 perc múlva a becsapódást. A házinéni vasárnap ezeket az időközöket használta ki,hogy felmenjen a konyhába és ebédet főzzön mindannyiunknak. Természetesen féltünk,de nem sokat tudtunk tenni,csak imádkoztunk,hogy legyen mielőbb vége.

Vasárnap délután a közelből erős lövéseket hallottunk elég hosszú ideig. Apámék utcai harcokra gondoltak. Később derült ki,hogy a házunkkal szembeni udvarban német teherautók voltak lövedékekkel megrakva. Ők már nem tudtak elmenekülni,és ezeket a kocsikat találta el egy lövedék. Amit utcai harcoknak gondoltunk,az ezeknek a felrobbanása volt. Egy bácsi épp akkor akart a lányáéktól hazamenni,és egy lövedék eltalálta. Ő volt az egyetlen halott és még egy katona,aki az utcasarkon vérzett el.

Igen jól céloztak az oroszok. A másfél nap alatt csak néhány ház sérült meg,de az sem súlyosan. Az állomást, a városházát,a laktanyákat lőtték inkább.

Hétőn hajnalban lett vége az ostromnak,és apám gyorsan hazament körülnézni. Szerecséje volt,mert egy katonaautó akkor akár behajtani az udvarba,a bezárt kapun keresztül.

Itt most egy megjegyzést tennék.

Amikor ma az oroszok bejöveteléről beszélnek,ellentmondóak a vélemények. A Kádár-rendszerben,hős,gyerekeknek kenyeret adó katonákról,ma pedig rablóbandáról,nőket erőszakoló katonákról beszélnek.

Így egyik verzió sem igaz,de nem is hazugság.

A katonaviselt emberek akkor azt mondták,hogy mindenütt,ha egy várost fegyverrel vesznek be, az elfoglaló katonaságnak 3 napi szabadrablás engedélyezett. Ez igaz lehetett,mert nálunk feltörték az üzleteket(lakásokat nem). Nagyanyámék egy Dunán túli sváb-községben laktak. Ott már nem volt katonaság,igy harc nélkül adták át a községet. Náluk sem betörések,sem lopások nem voltak.

Az oroszokról,ahogy mi megismertük őket: egy-egy csoportban a SZU minden államából való emberek voltak. Nem voltak rosszindulatúak,szerették a gyerekeket. Hozzánk képest viszont elég primitívek voltak,csak a tisztek voltak kulturáltabbak és műveltebbek.

Baj csak az első egy-két hétben volt azokkal,akik többet ittak a kelleténél. Ezek valóban erőszakoltak meg nőket. A városban nem igazán,de a tanyákon többször előfordult.

Ahogy azoktól hallottam,akik a harctéren voltak, a német és a magyar katonák sem voltak különbek a lakossággal. Sőt, Németországban az amerikaik sem. Férfiak voltak,akik régen nem láttak nőt,és nem tudtak-akartak parancsolni az ösztöneiknek.(Ma is akadnak ilyen férfiak.) Ez természetesen nem menti fel őket.

Reggel folytatom. Ha nem unod,akkor elég sokáig fog tartani.De nekem is érdekes visszaemlékezni erre a régmúlt időkre.

Apám kinyitotta a nagykaput,a kocsi bejött az udvarra. 18-20 katona ugrott le róla. Kettő géppisztollyal bement a házba. Minden szekrénybe,ágy alá benéztek "nyemeckit" keresve. A szobáink egymásba nyíltak,de mindegyiknek volt a folyosóra is ajtaja. Anyámék szobájában csak két ágy és egy sezlon volt( heverő),meg egy asztal. A másik szobában hálószoba bútor volt. Ez volt a mi szobánk az öcsémmel.

Közben amnyám elkezdte sütni-főzni a nagy nehezen megkopasztott libát. A parancsnokuk behozott a konyhába egy zsák krumplit és több kiló húst. Kézzel-lábbal mutogatta,hogy anyámék főzzék meg nekik. Ez nem okozott nagy gondot,mert a front ideérkezése előtt a csendőrség elhozott javításra néhány táborikonyhába való üstöt.Ezt már nem tudták magukkal vinni.

A lakóasszony és az oroszok is segítettek krumplit pucolni.

Anyám sváb volt,és tudott németül. Az egyik tiszthelyettes,magas,jóképű szőke 25 év körüli srác németül kezdett beszélni. Anyám persze nem mert neki válaszolni. Nyilván rájött,hogy anyám megérti,mert mondta neki,hogy beszéljen nyugodtan ,nem lesz semmi baja sem.

Ez jelentősen megkönnyítette a velük való kommunikációt.

A katonák elfoglalták a mi szobánkat.Egy rossz kinézetű mongol viszont mindenáron a sezlonon akart maradni. Anyám szólt a srácnak,hogy félünk,ezért maradjanak mindannyian a másik szobában.Relytélyes módon a 20 katona elfért a két ágyban éjszaka. Másnap továbbmentek.

Közben az egyik kinézett az utcára. Visszajött és elkapta az öcsém kezét,és vitte kifelé. Anyámék megijedtek,hogy elviszik őt. Kiderült,hogy az utcasarkon egy teherautó áll,tele végszövetekkel és ruhákkal. Egy katona osztogatta minden arra járónak. Volt egy csizmanadrág,ami éppen az öcsémre volt jó. Ezért vitte ki őt a katona.

A nadrégnak érdekes utótörténete lett. Tavasszal apám kivitte az öcsémet a szőlőbe. A szomszédék állnadóan ott laktak,és meglátták rajta a nadrágot. Megkérdezték,hogy honnan van? Apám elmesélte a történetet. Kiderült,hogy a szomszéd vette a nadrág anyagát a fiának, és a tőlünk pár házzal arréb levő szabóműlyeben varatta meg. Az ostrom előtt már nem tudta elhozni,után pedig már nem volt meg. A nadrág visszakerült a jogos tulajdonosához.

Még egy sztori. Valamilyen rejtélyes okból az oroszok odavoltak a zsebórákért.Karóra még akkor csak kevés nőnek volt. A másik utca sarkán élt egy gazdag paraszt. Iszonyú fukar volt,és amolyan kiskirály a családjával és a szolgáival is. Meglátta a katonákat,azt hitte,hogy amerikaiak (hogy ezt miből gondolta,rejtély) üdvözölni akarta őket. Felvette az ünneplő ruháját, a mellényzsebben vastag aranyláncon az órája. Ahogy a katonák közelébe ért, az egyik kirántotta a zsebéből az órát: Davaj csasz kiáltással. Az öreg felháborodott,és ha a szomszédok nem fogják le,és viszik el onnan,komoly baja lehetett volna belőle.

Otthon közben elkészült az ebéd. A katonák az asztalhoz ültek. Mi már megebédeltünk akkorra. A paracsnok engem és az öcsémet is odaültetett és magyarázta,hogy együnk mi is. Természetesen nem akartunk enni. Megint a németül tudó srác mondta el,hogy félnek,hogy megmérgezték anyámék az ételt, ezért akarják,hogy mi is megkostoljuk.

Másnap ez a társaság tovább ment,de jöttek helyettük mások. Ahogy távolodott a front úgy mentek tovább,és jött az új csapat. Tavaszig hat vagy hét társaság tisztelt meg bennünket a jelelétükkel. Nemcsk nálunk laktak,hanem a környező házakban is. Ahonnan elmenekültek,azokat a házakat feltörték,és ott is laktak,és a lakatlan házakban is. A gazdag parasztok kint laktak a tanyán,de a városban is volt házuk,ahova csak télen,vagy ritkán jöttek be. Ezeket a házakat később Rákosi mind államosította.

Az első időkben nem volt még parancsnokságuk,és félni kelett a részeg katonáktól. Sokszor előfordult,hogy este beugrottak a kapu tetején élelmet és szállást keresve.

Ilyenkor anyám, a szomszédasszony és én átmentünk éjszakára a szomszédba aludni.Mivel volt fegyverük, ha erőszakoskodnak, a férfiak nem tudtak volna megvédeni bennünket. Főleg tanyán fordult elő,de egy eset a város szélén is,hogy lelőtték a férfiakat,és megerőszakolták a nőket.

Novembertől már jobb volt a helyzet,mert megalakult a parancsnokságuk,és tilos volt a katonák minden rednbontás.

A lakónk ott dolgozott a parancsnokság mellett. Mesélte,hogy a készültség behozta az összevert katonák,lerúgták a pincébe és otthagyták. De az utca másik felén levő házban az istállóban "rendeztek" be börtönt. A berendezés az ott maradt szalmából állt. Az ott lakók mesélték,hogy amikor hoztak valakit,puskatussal összeverték, rugdosták,és rálökték véresen a szalmára ,az ajtót pedig rázárták. Másnap elvitték őket valahova. Félig megfagyhattak,mert azon a télen nagyon hideg és nagy hó is volt.

Ekkor már anyámék tudták,hogy a szhomszéd utca egyik házában tisztek laknak,akik közül nagyon sok tud németül. Ha beugrott valamelyik,akkor anyám szólt nekik. Egy tiszt átjött,és elvitte a katonát.

Tulajdonképpen még örültük is,ha voltak "lakóink",mert velük nem sok baj volt,és nem kellett félnünk. Igaz,anyáméknak volt velük dolga,mert nemcsak főzni,hanem sokszor mosni is kellett rájuk. Mosógépről még akkor nem is hallottunk,az utcáról kellett hordani a vizet,üstházban melegíteni és fateknőben mosni háziszappannal. Nem is a mosás volt a legnehezebb,hanem tele voltak ruhatetűvel. Mindig féltünk,hogy mi is elkapjuk tőlük. Szerencsére ezt megúsztuk.A másik dühítő dolog volt, hogy a WC-ét állandóan mosni kellett utánuk. (Akkor a házakban csak udvari WC-ék voltak mindenütt.

Orosz szokás szerint nem ültek rá,hanem ráálltak,és a fele "termés" az ülőkén landolt.

Mi egész idő alatt anyámék szobájában aludtunk,mert legfeljebb egy hétig nem laktak nálunk kastonák. Anyám pedig nem akarta állandóan cserélni az ágyneműt. Közben az elhagyott házakból hoztak fekvőhelyeket magunknak. Amikor elmentek,azt pedig itthagyták. Igénytelenk voltak midnen tekintetben.

Egyszer egy fiatal orvosnő jött hozzánk 8-10 beteggel. Sokat sírt,és elmondta,hogy a férjét siratja,aki mellette esett el. Egyszer megvágta a kezét elég csúnyán. Anyám rögtön keresett egy fehér ruhát,amivel bekösse. Mire elővette,a doktornő talált a földön egy rongydarabot és bekötötte avval a sebet.

Ha valóban érdekel továbbra is,javaslom,hogy add meg az email címedet a GYIk-en keresztül. Úgy egyszerúbb lesz a kommunikálás. Nem kell mindig visszakeresnem a linket.

Úgy látom,hogy mást már nem igazán érdekel.

Ha más is olvassa,akkor folytatom itt. Különben a kérdésed "jól jött",mert a gyerekeim-unokáim már többször kérték,hogy írjam le az emlékeimet,de mindig halasztottam. Most viszont miattad kényszerítve vagyok rá.

Valamilyen csoda folytán decembertől január közepéig nem voltak "vendégeink". Viszont kezdett baj lenni az ellátással.

Nagy hó volt,és hideg. Szenet viszont nem lehetett kapni. Szerencsére nekünk volt tüzelőnk,és fa is. Azt lehetett vásárolni is. Az iskolába mindennap kellett vinni egy kosár fát,hogy ne fagyjunk meg.

Élelemben nem volt hiány,de sem rizst,sem cukrot nem lehetett kapni. Disznóvágáskor a hurkába és a káposztába kölest tett anyám. Nem volt valami jó,de ez volt,ezt kellett szeretni. A cukor pótlása már nem volt ilyen egyszerű. Közeledett a karácsony,és anyám sütni szeretett volna és szaloncukrot készíteni.

Apám vett egy paraszttól cukorrépát. Meghámoztuk,anyám felszeletelte és egy nagy fazékban elkezdte főzni a konyhában. A második adagot már kint a folyosón (nyitott volt), főzte az üstházban,mert iszonyatosan büdös,émelyító szaga volt,és hetekig nem ment ki a szag a lakásból. A hideg miatt nem lehetett ajtót- ablakot nyitni. Amikor a répa megfőtt,akkor leszűrtük. Elég gusztustalan,barna lé volt.

A répát megették a diszók. A lé néhány nap alatt leüllepedett. Anyám lemerte és alatta volt a barna cukor,amit a sütőben megszárított. (tetszett volna a mai divatot követő egszséges ételek kedvelőinek,nekünk nem annyira.)

Eljött a karácsonyeste. Apám szerzett egy karácsonyfát. Mi a szaloncukrot celofánpapírba csomagoltuk,és elkezdtük díszíteni a fát olyan este 6 óra tájban. A lakóék is nálunk voltak és a szüleimmel arról beszélgettek,hogy merjünk-e elmenni az éjféli misére? Egyszerre repülőgépek zúgását hallottuk,ami akkor már szokatlan volt. Apám kiment az udvarra. Gyorsan visszajött,és azt mondta,hogy öltözzünk fel melegen,vegyünk kabátot,mert lehet,hogy átkell mennünk a pincébe. Átment szólni a szomszédoknak is,és elindultunk vele mi is. A másik szomszédaink is jöttek velünk,mert nekik messzebb volt a pincéjük. Amikor kiléptünk a házból, nagyon meglepődtünk. Az egész város fényárban úszott. Az égből hosszú világító "gyertyák" szálltak lassan lefelé. Ezek voltak a "Sztálin-gyertyák",amelyek jól megvilágították a várost a bombázó gépek számára. Sokan nem fogták fel a veszélyt,sőt dícsérték az oroszokat,hogy karácsony este tiszteletére ünnepi kivilágítást rendeztek. Alig értünk le a pincébe,amikor megkezdődött a bombázás. Kb 1 órahosszát tartott. Szerencsére a mi házunk nem kapott találatot. De a másik szomszédnak szerencséje volt,hogy nem a saját pincéjükbe mentek,mert azt lebombázták.

Másnap derült ki,hogy elég sok házat ért találat. A vasútállomás mellett volt egy temető. A vasutasok közül sokan a temetőbe menekültek. A vasutat nem érte egyetlen találat sem,de a temetőbe leesett egy-két bomba. Akik oda menekültek,azok közül többen is meghaltak.

A hivatalos verzió az volt,hogy a németek bombáztak. Ezt már akkor is sokan kétségbe vonták. A front akkor már elég messze volt,és az oroszoknak jó volt a légelhárításuk. A másik,hogy egyetlen laktanyát, vagy a vasutat sem ért találat. A németek nem voltak olyan ostobák,hogy minden bombát a sínektől messze dobjanak le.

Volt aki éjjel jött haza munkából,és tapasztalta,hogy az orosz kommandó kocsija a bombázás alatt is közlekedett az utcán. Tehát valószínűbb volt,hogy az oroszok bombáztak propaganda célból. A mai kutatások is ezt támasztják alá,bár megbízható forrás nincs. Ebben az évben az éjféli mise elmaradt.

Azt eddig nem írtam,hogy a rendre részben az orosz kommandó,és a megmaradt rendőrség vigyázott. Ekkor már az orsozoktól nem kellett tartani. Néha előfordult,hogy egy eltévedt katona bement valahová élelmet,esetleg ágyat kérni,de más baj nem volt velük. Akadtak viszont "tisztességes" honfitársaink, (nem cigányok,mert azok nem is mertek bejönni a városba),hanem magyarok,akik kihasználták ezeket a zavaros időket,és lopni jártak,többnyire az elhagyott házakba,de a boltokba is betörtek. Egy éjszaka hozzánk is betört valaki, és a műhyelyből ellopta apám biciklijének a kerekeit. Abban az időben kerékpár is kevés háznál volt,alkatrészt pedig nem lehetett kapni hozzá.

Mivel a városban kevés volt a rendőr, a polgármester javaslatára a lakók szerveztek éjszakai őrséget,néhány óránként váltották egymást,és két férfi járőrözött a közeli utcákban. Egy síp volt náluk,hogyha valami gond van,akkor a sípszóra a rendőrök tudjanak jönni. Fegyverük csak bunkósbot volt. Apám a sajátjába és a szomszédokéba is szerelt vasat,így az elég "hatásos" volt. Szerencsére nem kellett soha használniuk.

Ekkorra már a városba a lehetségekhez képest visszatért a hétköznapi élet. A polgármester szilveszterre a moziba hangversenyt szervezett,ahol a helyi műkedvelők mellett az oroszok is szerepeltek. Ma is emlékszem egy orosz férfire,aki Verdi operáiból énekelt gyönyörű tenor hangon.

És volt a lakosságnak még egy meglepetés. Az egyik pékmester is fellépett magyar nótákat énekelve. Róla később kiderült,hogy rejtegetett egy zsidócsaládot,akik hálából később karrierehez segítették. Itt hagyta a várost,Pestre költöztek, és sikeres magyarnóta énekes lett belőle. Az idősebbek emlékezhetnek is Puskás Sándorra. Nem túl régen halt meg.

Majd holnap folytatom.

A lét (melaszt) pedig teába megittuk.

17.38.-nak. Még elég soká lesz,amíg eljutok a Kádár-korszakig. Ha érdekel,akkor olvashatsz még. Ha esetleg valamit kérdezni akartok,arra is szívesen válaszolok.

A reggeli harangszót meghallva,eszembe jutott egy történet a 43-as évből. Ezért egy kicsit visszaugrom arra az időre.

Mint írtam,apám rézműves volt. Szeszfőzdei berendezéseket,permetezőket,rézüstöket készített. Évente egyszer-kétszer Pestre utazott,hogy a rézlemezeket,alkatrészeket a nagykereskedőknél megvegye. Ilyenkor mindig hozott nekünk narancsot. Abban az időben vidéken déligyümölcsöt nem lehetett kapni.

Az üstöket vagy síma rézlemezből kalapálta ki üst formára, vagy ha kapott kialakított rezet,azt dolgozta fel tovább. A 43-as években már nem mindig kapott anyagot. A hadiiparnak szüksége volt a rézre is.

Ezért sok helyen a templomok harangjait vitte el a katonaság. A mi templomunkból is elvittek egy nagyharangot. Mivel egyben nem tudták a toronyból kivinni,ott verték szét és darabokban szállították el. Az egész városban lehetett hallani,ahogy a harangot kalapáccsal szétverték. Nagyon rossz élmény volt.

Még egy visszatekintés.

A Horthy-rendszerben egészen a Rákosi-korszakig a társadalmi rétegek erősen elkülönültek egymástól. Társadalmi téren nem keveredtek az alattuk levőkkel. Felfelé jutni pedig nagyon ritka és nehéz volt.

A legfelső réteg a nagybirtokosokból,gyárigazgatókból,katonatisztekből és a Polgármesteri Hivatal fejeseiből állt. Ők az úri kaszinóban vagy a tiszti kaszínóban éltek társadalmi életet,vagy éppen otthon.

Külön kaszt volt a mérnökök,orvosok stb. társasága.

De volt katolikus és református legény és leány egylet,volt parasztegylet. Az iparosok és kiskereskedők egylete.

Ezekben az egyletekben év közben találkozgattak,előadásokat tartottak. Bálok csak a farsang időszakában voltak,máskor nem.

Este majd folytatom,ott ahol abbahagytam.