Veteránok Magyarországon? "Élmények"?

Elég nehéz a kérdésedre válaszolni!

A körülményeink a komfort teljes hiány miatt sokkal nehezebb voltak ( a politikai helyzetről nem is beszélve),sokkal nehezebb volt a háztartás ellátása,mint ma. Néha elgondolkodom,hogy mellette hogyan volt időnk még kikapcsolódni,szórakozni is.

De talán mégis jobb volt akkor,főleg a 60-as évek közepétől.

Ebben az időben még élt a régi erkölcs. Nem csak a családok,de az ismerősök,munkatársak is összetartottak. Ha valakinek segítségre volt szüksége,számíthatott rájuk.

Az emberekben volt a másik iránt tolerancia,empátia. A gyerekeket sem kényeztették úgy el,mit a mai időkben. Úgy nevelődtünk fel,és a gyerekeink generációja is,hogy csak akkor számíthatsz elismerésre,megbecsülésre az embertársaidtól,ha megteszed a kötelességed. Elképzelhetetlen volt,hog már a gyerek is a jogokra hivatkozzon,és visszabeszéljen vagy megverje a tanárát.

Tisztelték a felnőtteket és egymást is. Voltak persze viták,ez a kamaszkor velejárója,de ha morogva is, a végén elfogadták a szülők döntését. Akkor még nem a pénz határozott meg mindent,mint manapság.

Holnap folytatom a történetemet. Ha unjátok,akkor szóljatok és abbahagyom.

1951.februárjában egy ismerős asszony,aki főkönyvelő volt a Tangazdaságban,felvett kisegítő adminisztrátornak,havi 200.- Ft fizetéssel. Ez akkor elég jó fizetés volt. Egy kiló hús ( már ha kapható volt) 16.-Ft,egy tojás 50 fillér és 1.- Ft között volt,nyáron 1 kg zöldborsó 1.- ft.

Ekkor még elég kicsi volt a létszám. A gazdaság vezetője (akkor még nem volt igazgatói címe) 800.- Ft-ot kapott, a Főagronómus (mezőgazdász) és a Főkönyvelő 600.- Ft-ot .

Rajtuk kívül volt még egy segédagronómus és még egy adminisztrátor.

Volt egy kis tehenészet,8-10 szarvasmarhával, és 4 gulyással.

Ezek az iskola területén voltak.

A gazdaság területén laktak a kocsisok,traktorosok . A gazdaság területén kívül ugyan,de hozzátartozva volt egy juhász a nyájjal,és természetesen a legfontosabb ember: a párttitkár.

Ők voltak a gazdaság állandó dolgozói. Az évközi munkákra pedig időszakos munkásokat vettek fel.

Az állandó munkás -státusz egyéb előnyökkel is járt.

Ebben az időben újra bevezették a jegyrendszert az alapvető élelmiszerekre. Ez még nem jelentette azt,hogy feltétlen lehetett is kapni őket. A cukrot elvileg szabadon lehetett vásárolni,csak éppen nem volt az üzletekben.

Ha híre ment,hogy valamelyik boltban van kenyér,vagy cukor,aki tehette, az ment és sorbanállt. Hosszú sorok álltak a boltok előtt,és akinek szerencséje volt,annak jutott is amiért sorbanállt. A cukrot csak negyedkilós csomagolásban lehetett kapni.

A gazdaság állandó dolgozói havonta kaptak a központi keretből természetbeni juttatást. Zsírt,szalonnát,lisztet( vagy a gazdság készletéből gabonát)gyümölcsízt. Temészetesen csak néhány kilónyit. De lehetett igényelni kerékpárhoz belsőgumit is. Ez sem volt a boltokban. Akkoriban a városban még volt több malom,ahol a gabonát meglehetett őröltetni.

Néhány szót a gazdaságról.

Ebben az időben a kisajátított földeken Rákosiék Állami Gazdaságokat hoztak létre,melyeknek vagy nem voltak munkagépeik,vagy csak nagyon kevés. A szükséges gépeket a Gépállomásoktól vették bérbe,természetesen a traktorosokkal együtt. A gépek elég régiek voltak. Akkor még csak a Hoffer-traktorok léteztek. Ezeken nem volt semmilyen tető,vagy fülke a vezető védelmére. Teljesen nyitott volt,és semmi nem védte a traktorost az időjárás viszontagságaitól. Elég balesetveszélyesek is voltak.

Igen magasak és nagyok voltak a hátsókerek, az elsők viszont kicsik és alacsonyak. Emiatt, ha a traktor elakadt a sárban,vagy egyéb okból,ha a traktoros nem volt elég ügyes,a gép eleje felágaskodott,és nem egy esetben "hanyatt" esett,maga alá temetve a vezetőjét.

Beindítani kurblival kellett. Ha hideg volt,akkor csak úgy indult be,ha benzinlámpával felmelegítették.

Mivel a nők egyenjogúak lettek a férfiakkal, voltak női traktorosok is. Őket minden adandó alkalommal felvonultatták,fényképezték, a híradókban szerepeltek,mint öntudatos,hős asszonyok. Dicsőségük 1-2 évig tartott,mire rájöttek,hogy ez a munka nem nőknek való.

Ilyen gazdaság volt a mienk is.

A városban már a háború előtt is volt egy mezőgazdasági népiskola. Ezt az iskolát alakították technikummá.

A technikumok újonnan létrehozott középiskolák voltak, a gazdasági élet minden ágazatában. Míg a gimnáziumok csak érettségit adtak, a tecnikumok az érettségi mellett szakirányú technikusi oklevelet is. (Akár több szakágból is pl. mezőgazdász és állattenyésztő).Ez a végzettség középvezetői munkakörre jogosított.

A Tangazdaság önálló gazdasági egység volt,de a diákok itt végezték a szakmai gyakorlataikat is.

Az iskola területén több épület volt. Ezekben lakott a gazdaságvezető,a főagronómus, az iskolaigazgató stb.

A főépületben voltak a tanáriszobák és eleinte a gazdaság irodái is. (Összesen 3 helyiség)

Maga a gazdaság földjei a központi épülettől 3 km-re kezdődtek,és messzire nyúltak. Kb 800-1000 hold volt a terület. Az agronómusok csézán vagy lovaskocsin járták be a határt.

A gazdaság vezető 6 elemit végzett egyszerű,de jóindulatú ember volt. A szakmai munkát ráhagyta a főkönyvelőre és a főagronómusra. Ő egyébként Kisvárdáról került ide "büntetésként",mert a háború előtt egy uradalom intézője volt.

Jelentős személy volt a párttitkár. Ő tartotta munkakezdés előtt a Szabad Nép vezércikkeinek a felolvasását. Általában hetenként egyszer volt szeminárium,ahol a gazdaság minden dolgozójának részt kellett (volna) vennie. A nagy munkák idején az emberek emiatt nem jöttek be a Központba.

A Pártbizottság hetente adott ki brossurákat "tananyagként".Ezeket meg is kellett vennünk. Sőt megkelett venni Lenin és Sztálin műveinek bőrkötéses sorozatát is. Soha nem olvastam el egyet sem belőlük,bár még mutatóban megvan 1-1 példány.

A brossurák tartalma lényegében azonos volt: A SZU dicsérete, Lenin,Sztálin.Rákosi dícsérete. A munkás-paraszt összefogásra való felszólítás az ország népének boldogulása és a jobb lét érdekében. (Ez mostanában sokszor eszembe jut) És természetesen szidták a kapitalistákat és Titót. Ő volt a "láncos kutya". Azt ugyan a mai napig sem értem,hogy miért nevezték el így.

Hetenként voltak termelési értekezletek. Röviden megbeszélték a soron következő munkákat,és néha órákig is tartott a politiki okítás,a szocialista öntudatra való nevelés. Ahányszor nagyjaink vagy a SZU neve elhangzott, az emberek felállva tapsoltak és éltették őket.

Tavasszal átköltözött az iroda egy nagyobb épületbe,mert bővült a létszám egy új segédagronómussal. A szakmai "tudását" egy 6 hónapos tanfolyamon szerezte. Eredetileg csepeli segédmunkás volt, földet pedig életében nem látott. Viszont naponta berúgott. Az egyik tanyán lakott és kerékpárral kellett mennie. Ez nem is volt még józanon sem olyan könnyű,éjjel pedig lehetetlen.

Csak földutak voltak,és a föld is homokos volt. Nagyon keskeny út volt,ahol lehetett kerékpározni. Egyik oldalon a kocsiút,másikon vagy szántóföldek,vagy árok. Aki nem figyelt,az könnyen felborult.

Egy alkalommal a termelési értekezleten az öreg parasztoknak "osztotta" az észt. Egy öreg bácsi megunta,és felszólalt: Takács elvtárs bízza ránk,hogyan műveljük a földet. Törödjön inkább azzal,hogy esténként az ágyában aludjon el,ne az árokparton takarózzon a biciklijével.

Kisebb botrány lett belőle,és fél után eltávozott vissza Pestre az új munkaerő.

A "szellemi" színvonaláról egy eset.

A főagronómus és a főkönyvelő egyhetes továbbképzésen volt az ország északi részében.

A központ azonnali tájékoztatást kért a gazdaság széna-szalma készletéről és a várható borjúszaporulatról. Nem lehetett megvárni a főagronómus visszatértét. Ezért a gazdaságvezető és Takács elvtárs ült össze az elkészítéséhez. Nekem és a másik adminisztrátornak (Verának hívták,és nálunk lakott albérletben),éjfélig bent kellett maradnunk,hogy lemásolhassuk és másnap postára adjuk a jelentést.

Unalmunkban egy füzetecskébe jegyeztük az elhangzottakat. Sajnos ez a füzet a Főagronómusnál maradt,aki halálra röhögte magát a "jegyzőkönyvön".

Eleinte nem volt nagy probléma. Rövid töprengés után megszületett az adat. Nehezen,de megtudták saccolni,hogy hány borjú születése várható.

Komoly gondot jelentett viszont a széna és a szalmakészlet felmérése. Azt ugyanis köbméterben kellett megadni. Az udvaron 8-10 asztag volt,és volt amelyiket már megkezdték.

Sokáis gondolkodtak azon,hogy is kell a köbmétert kiszámolni. Végre rájöttek,hogy magasság-szélesség-hosszúság kell hozzá. Ekkor jött az újabb gond. Hogyan állapítsák meg? A hosszúság és a szélesség még csak ment valahogy. Egy lépés kb. félméter. Ha körbesétálják a kazlakat,akkor ezt megtudják állapitani. De mit kezdjenek a magassággal? Azt nem lehet lépéssel lemérni! Nagysokára úgy döntöttek,hogy keresnek egy hosszú rudat,azt "lépik" le,és teszik az asztaghoz. A baj az volt,hogy nem találtak elég hosszú rudat. A segédagronómus létrán felmászott a tetejére,lenyujtotta a rudat. A gazdaságvezető "megjegyezte",hogy kb. meddig ér és onnan mérték meg újra. Igaz,hogy most hosszabb volt a rúd a kelleténél, ezért a végén egyszerűen megsaccolták a magasságot. Mivel ekkor már éjszaka volt,kénytelenek voltak egy gulyást megkérni,hogy tartsa nekik a viharlámpát a művelethez. Mondanom sem kell,hogy az mennyit nevetett magában rajtuk.

Így működött akkoriban a szocialista gazdaság.

Jól gondolod. A háború végefelé már behívták azokat a férfiakat is,akik koruk miatt kimaradtak a bevonulásból.Sok 16-18 éves gyereket is besoroztak,részben önként mentek,részben akaratuk ellenére. Nálunk a Leventék voltak ilyenek,Németországban a Hitlerjugend,az oroszoknál az Ifjú Gárda.

Otthon csak a nők maradtak (bár közülük sokan elmentek önkéntes ápolónőknek) Nemcsak a háztartást és a gyerekeket kellett ellátniuk,hanem a férfimunkákat is. Sőt,volt olyan ország,ahol a gyárakban is kellett dolgozniuk.

Nehéz időszak volt ez mindenkinek.

Folytatom a történetet.

Ebben az időben már minden munkahelyen minden dolgozóról volt "káderlap". Ezt a párttitkár és,ahol volt a személyzeti vezető készítette. Szigorúan titkos volt, és senki nem tudta,hogy mi van ezekben róla. (A forradalom alatt előkerült helyenként néhány ilyen).

Természetesen a mi párttitkárunk is készített ilyent. Sőt időnként elbeszélgetett az emberekkel,"tájékozódás" ürügyén.

Az öcsém ebben az évben fejezte be a 8 általánost,kitünő bizonyítvánnyal. A gimnáziumba jelentkezett,és vártuk a felvételi értesítést. Nyár közepén az egyik tanára felkereste a szüleimet. Elmondta,hogy az igazgató (a volt kántor) nem javasolta továbbtanulásra,mert hittanra járt. Ekkor már a hittan nem volt kötelező,csak választható.

Másnap elmondtam a dolgot a főkönyvelőnőnek,és hogy nem tudjuk,most mi lesz vele.

A párttitkár véletlenül meghallotta a beszélgetést,és behívott az irodájába. Amíg mentem mögötte,végig gondoltam,hogy mit mondhattam vagy tehettem,ami nem tetszett neki.

Az irodában leültetett és kikérdezett az öcsémről. A beszélgetés végén azt mondta: az elvtárnő munkájával megvagyunk elégedve. Ha még fejleszti a politikai öntudatát,kiváló dolgozó is lehet. Az öccse dolgán pedig majd megpróbálunk segíteni.

Egy hét múlva szólt,hogy másnap reggel 8-ra legyek az öcsémmel együtt az irodájában,és vigyük a bizonyítványát is.Amikor bementünk,ott találtuk az iskola igazgatóját is. Ő már a háború előtt is az iskola élén állt,és "elfelejtették" leváltani. Ez valószínűleg a párttitkár jó vélemények volt köszönhető (Csak 4 év múlva nyugdíjazták)

Az Igazgató úr elkérte az öcsém bizonyítványát,megnézte,majd a fontosabb tárgyakból "levizsgáztatta". A végén annyit mondott: tehetséges vagy fiam.

A párttikár erre közölte,hogy rám való tekintettel megbeszélték az Igazgató Elvtárssal,hogy Bizottsági ajánlás nélkül is felveszik technikumi tanulónak,de arról ne beszéljünk senkinek,hogy nincs a Bizottságtól ajánlása.

Érdekessége a dolognak,hogy az igazgató még egy gyereket (akinek baptista pap volt az apja) felvett ajánlás nélkül.

Akkoriban még dívott az iskolafelügyelő rendszer. Magasrangú tanárok meglátogattak egy-egy iskolát,és ellenőrizték az oktatás színvonalát. Természetesen ez alapján minősítették a tanárokat is. ( A háború előtt és még utána is sokáig működött a rendszer)

Karácsony felé jöttek az iskolába,és ekkor kiderült,hogy van két "engedély nélküli" diák. Ekkora már az öcsém és a másik gyerek is kiváló volt matematikából,és iskolaközi versenyeket is nyertek. Így a büntetés elmaradt.

Az öcsém éppen a matematika tudása miatt a következő évet már Mezőtúron járta,kollegistaként ( azt is ingyen). A tanára javasolta,mert az gépészeti technikum volt. Érettségi után eredményeinek köszönhetősen felvételi nélkül jutott be a Budapesti Műegyetem Villamosmérnöki karára.

Ebben az időben beindult az első Ötéves terv,és áttértünk a tervgazdálkodásra,természetesen a sovjet példát követve.

Ekkor határozták el Rákosiék,hogy legyünk az acél a vas országa! Ekkor épült többek között Sztálinváros( ma Dunaújváros), az ózdi kohászat stb. Ostobaság volt nyersanyag nélkül nehézipart működtetni.

A tervgazdálkodást a mezőgazdaságban is bevezették. Kevés volt az élelmiszer,ezért a Mezőgazdasági Minizstériumban megállapítottéák, hogy miből mennyit kell termelnie az roszágnak. A tervszámokat leosztották a gazdaságoknak, a tanácsok mezőgazdasági osztályainak.

Ez még nem is lett volna baj,ha figyelembe veszik azt a tényt,hogy nem minden földön lehet mindent termelni. A környékünkön homokos talaj volt,ahol nem a legalkalmasabb volt gabona termesztésre,de itt azt kellett termelni. A Baja környéki feket földeken,ahol kiváló gaona és kukorica termett volna, a szovjeteket követve:gyapotott termeltek,siralmas eredménnyel. Két év után abba is hagyták. A gyapotnak sokkal melegebb éghajlat kell,mint ami nálunk volt,igy az nem érett be rendesen. Októberben kezdték el szedni. Ez viszont nehéz munka és főleg ember igényes volt. Ezért a környező gazdaságok munkásnőit is odavezényelték. Nekem is mennem kellett,hogy a bérszámfejtőknek segítsek. Ideiglenes szállásokon laktunk, szobánként 6-8 vaságy volt. Az étkezés is elég silány volt. Reggel egy szelet kenyér feketekávéval. Ez természetesen nem babkávéból készült,hanem pótkávéból. Egyetlen jó az volt benne,hogy meleg volt. Délben az üzemi komnyhán ettünk valami híg levest,és általában paprikásprumplit,babot,szárazborsót többnyire hús nélkül. Vacsorára a kenyér mellé gyümölcsíz,vagy egy pici szalonna volt.

Esténként a hazajövő asszonyok szidták még az anyját is annak,aki kitalálta a gyapotot,sebes ujjaikat gyógyítgatva.

Egy nap én is kimentem megnézni a "szüretet". Meglepődtem,hogy a gyapotföld szélén fegyveres,kutyás határőrök cirkáltak. Kiderült, hogy Csátalja határsáv, a jugó határ csak 15 km-re van. Vigyázni kellett az ott dolgozó emberekre,nehogy disszidáljanak ! Ez ugyan aligha jutott bárkinek is az eszébe.

A gyapotcserje kb. 50 cm magad volt. Mindegyiken 10-05 terméssel. Ebből kellett kicsipkedni a gyapotszálakat,úhy,hogy ne maradjon benne semmi. A tok tüskés volt,és a szedéskor felsértette az ujjakat. Kb úgy képzeld el,mint egy gesztenye külső burkát,benne rövid szálakkal.

Ezt a gyapotot a rossz minősége és rövidsége miatt a textiliparban nem lehetett felhasználni. Többnyire zsákot készítettek belőle, no meg háztartási vattát. Annak elég alkalmatlan volt,mert tele volt tüskeszilánkokkal. De ez volt,ezt kellett szeretni.

Novemberben pedig elkezdődőtt a következő évre szóló terv-készítés ideje.

A főnökség meg kapta a szükséges nyomtatványokat és az előírásokat: Miből mennyit kell termelni,mennyi jószágot nevelni stb. Mekkora összeg lehet az összköltsége a gazdaságnak,és milyen nyereséget kell elérnie.

December közepére elkészítették a "tervet",amit engedélyeztetni kellet még.

A Tangazdaságnak Kecsekméten volt a megyei központja,és Pesten a Főigazgatóság. An engedélyezést ők adták meg.

Ez azért nem volt ilyen egyszerű.

A gazdaságvezető.főkönyvelő, a főagronómus,egy segéd agronómus,és ketten adminisztrátorok egy hétre felköltöztünk Pestre a Duna szállóba .(Azóta már lebontották) Első osztályú szálló volt, közel az akkor nemrég épített Duna-hídhoz,és a közvetlen a Duna-parti sétánynál.Ketten laktunk egy fürdőszobás szobában. A szállásköltséget a gazdaság fizette,mi pedig 31.- Ft napidíjat kaptunk az étkezésre.

A reggeli benne volt a szobaárban. Tea,tej,zsemle,vaj.dszem,szalámi volt a menü. (Itt nem érződött az élelmiszerhiány).

A tárgyalás Budán, a Kertészeti Egyetem épületében volt. Délben valamelyik közeli vendéglőben ettünk,este pedig vagy a szállodában,de volt amikor elmentünk a Mátyás-pincébe vacsorázni. A szállodában olyan bőséges adagot adtak,hogy legtöbbször ketten ettünk meg egy adagot. Em lékszem,hogy egyszer töltöttkáposztát rendeltünk. Két nagy káposzta volt a tányéron,rajta egy kisütött karajszelet, és egy szalonnataréj.Mindez bőségesen megöntözve tejföllel. A Mátyás-pincében pedig libamájat ettünk.

Mindezt nemcsak kifutotta a napidíjunk,de még maradt is belőle.

Reggel elmentünk az egyetemre. A főnökök bementek az egyeztetésre. Ez valójában a gazdaságok közötti csere-bere volt. Akinek pl. krumplitermesztés volt az előírás,de a földjén csak a kukorica hozhatott jó termést,az cserélt azzal,akinek a földjén a kukorica nem termett meg , a krumpli viszont igen. Ehhez még a pénzügyi vonatkozást is egyensúlyba kellett hozni. Mi az aulában a többi gazdaság adminisztrátoraival kártyázással,malmozással töltöttük az időt,amíg szükség nem lett ránk. Ha ugyanis valamilyen egyezség született, akkor az új tervet nekünk kellett lemásolnunk. Addig a főnökök pihentek. Általában délelőtt és délután is készült egy új verzió.

Egy hétbe telt,amikorra kész lett és elfogadták a terveket,és a Tangazdaságok tervei a Minisztérium által előírtaknak megfeleltek.

A terveket általában nem lehetett teljesíteni. Volt,hogy a vetőmag volt rossz,nem volt elég munkagép,vagy az időjárás volt rossz,stb. Akkor évvégén a vezetőknek kikellett találni valamilyen hihető indokot,amiért a tervet nem teljesítették.

Nem gond,hogy kiemelted. Érdekes lenne olvasni pl. egy psti visszaemlékezéséz is. Ők másképpen élték át ezt az időszakot,mint mi itt vidéken.

Miért akartak gyapotot termeszteni? Mert mindenben utánoztuk a szovjeteket. Ott pedig gazdaságos volt a gyapottermesztés,ahogy a nehézipari is.

53 körül már nem volt alapvető élelmiszerekben hiány,de természetesen nem a mai bőséggel.

Szépítőszerek alig voltak. Hajlakk,púder,arckrém és rúzs. Ezeket a drogériákban lehetett kapni.

52-ben már lehetett cukrot kapni,de egyszerre csak keveset és sorba kellett állni érte. Addig mézet használtunk inkább. Bár akkoriban sokkal kevesebb cukrot használtunk,mint manapság.

52 elején a gazdaság felfejlődött. Gépeket kaptunk,nőtt az állatállomány is.

Az iroda is kiköltözött egy 3-4 km-rel messzebb levő tanyára. Létrehoztak egy üzemi konyhát is, a tanya egyik épületében. De az udvarban volt a tehén és a lóistálló is. Egy külön épületben voltak az agronómusok ( jött még egy idős agronómus és egy lány,aki állattenyésztési agronómus volt,) és az adminisztrátoraik is.

Az eddigi gazdaságvezetőt elhelyezték valahova városi párttitkárnak. Helyette egy pártvonalon jól álló,meglehetősen agresszív kubikos lett a gazdaság vezetője,mint ilyen nem értett a gazdálkodáshoz. Sokszor voltak vitái az agronómusokkal,brigádvezetőkkel,a rossz utasításai miatt.

A főagronómus is visszament Kisvárdára. Helyette Debrecenből helyeztek ide "büntetésből" egy másikat. Ő is gazdatiszt volt a háború előtt. Azért kapott büntetést,mert az előző helyén a szarvasmarhák száj-és körömfájást kaptak. Mint osztályidegennek,természetesn ez az ő hibája volt. Talán azért úszta meg ennyivel,mert a környező gazdaságokban is volt járvány,sőt volt ,ahol még a sertések is elkapták.

Az eddigi pártitkár az iskolánál maradt. A gazdaságnak nem lett független titkára,az egyik traktoros lett az.

Nagy vívmány volt: telefon is volt a gazdaságban.

Az adminizsztráció is szakosodott.

Én lettem a bérszámfejtő. Nyár elejéig egyedül,akkor jött egy segítség,egy 50 év körüli,leszereltetett honvéd főtörzs személyében.

A havibéresek elszámolása nem jelentett nagy gondot. A fizikai dolgozóké már igen.

Ők 10 naponként kaptak fizetést. A számfejtésnek már a dekád 7-8. napján késznek kellett lenni,mert a bérösszegét bekellett jelenteni a Kecskeméten levő bankhoz,és 9.-én személyesen hozni ki onnan. Volt,hogy egyedül vagy ketten mentünk a pénzért,és a retikülömben hoztuk el a sok pénzt. Akkor még nem kellett rablástól tartanunk.

Rákosiék a termelékenység érdekében bevezették a munkaversenyt,és a teljesítménybérezést.

Eddig a mezőgazdasági munkások vagy napszámot kaptak,vagy megmondták nekik,hogy pl. egy sor megkapálásáért mennyi bér jár.

Most viszont bejött a normarendszer.

Kijött egy normás stopperórával a kezében. Kiment a dolgozók közé,a stopperral a kezében mérte az időt. Az átlagteljesítmény lett a norma. Természetesen mindig reggel mérte a teljesítményeket,amikor még az emberek nem voltak fáradtak.

De ez még nem volt elég. Egyéb kategóriákat is kitaláltak.

A talaj lehetett homokos,félkötött,kötött stb. a traktorosoknál száraz,sáros,gyepes stb. A föld lehetett enyhén gazos,mérsékelten gazos,erősen gazos stb.

Ezeknek alapján a kapálásnál pl. 8-10 szempontot kellett figyelembe venni,és más volt az érte fizetendő összeg is.

Minden hó 4-5-e körül a brigávezetők leadták a munkalapokat a megfelelő "minősítéssel". A normakönyből kikellett keresnünk a hozzátartozó bért,és kiszámolni,hogy mennyi jár a dolgozónak,és lajstomba venni.

A bérszámfejtésre max. 5 napunk volt,de sokszor csak négy. Emiatt túlórázni kellet, de volt olyan is,főleg amikor beindultak a munkák,hogy nem is mentünk haza. Hanem az agronómusok szobájában dőltünk le a heverőre néhány órára. Természetesen fejben számoltunk mindent. Számológépnek a hírét sem hallottuk. Ha kész volt a számfejtés,akkor az SZTK lapokat kellett felbélyegeznünk.

A havi díjasoknak csak utalni kellett az egésségügyi járulékot. Táppénzt nem mi számoltuk,hanem az SZTK.

Az idénymunkásoknak egy kis könyvecskéje volt,benne minden hónap napjaival. Vettünk SZTK-bélyeget és amelyik napon dolgozott az illető,arra a napra ragaszttottuk be a bélyeget.

Minden dekád elején volt 2-3 üres napunk. A túlórát nem fizették ki,de lecsúsztatni sem lehetett. Ilyenkor,ha valamelyik agronómus csézával ment a határba,velük mentünk mi is. Jó időben pedig a környező földeken sétáltunk. Az is előfordult,ha éppen a főkönyvelő is ráért,hogy mindannyian átkerékpároztunk a 15 km-re levő Tajói Állami gazdaságba egy kis beszélgetésre.

Beindult az első ötéves terv. Vele az első Békekölcsön is.

Volt még második is). Mindenkinek legalább egyhavi fizetését "illett" jegyezni. Ezt 6 hónap alatt vonták le a fizetésünkből. Erről 100-200 ft-os kötvényeket kaptunk. Félévente sorsolást rendeztek. Voltak kötvények,amiket nyereménnyel sorsoltak ki,de a legtöbbet névértékben.

Azoknak is kellett jegyezni,akik nem dolgoztak munkahelyen. Nekik egyösszegben kellett kifizetni a jegyzett összeget. A határban még elég sok kisparaszt élt.

Őket is megkellett (volna) agitálni a jegyzésre. Ezért vasárnap reggel minden szellemi dolgozónak bekellett menni. A párttitkár vezetésével a traktor pótkocsiján kivittek bennünket a határba,és kettesével kerestük fel a tanyákon élőket. Nagyon kevés helyen jártunk sikerrel. Mi különösen rosszul jártunk,mert egy Jehova családhoz kerültünk. Egész délelőtt a bibliájukból okítottak bennünket,és nem is jegyeztek semmit.

A gazdaságnak több hold zöldborsó ültetvénye volt,és hirtelen érett. A munkások nem győzték a munkát. Ezért a gazdaságvezető kirendelte a technikum diákjait,és mindenkit,aki az irodákban vagy a konyhán dolgozott borsószedésre. De nem nappal. Akkor a diákok tanultak, a többiek dolgoztak. A borsószedés este 6-tól hajnali négyig tartott,minden másnap egy héten keresztül.

Majd megkezdődött a gabonafélék aratása.

Minden szem gabona aranyat ért,ezért vigyázni kellett rá. Az osztályellenség,a kulákok szabotálni akarták az aratást. Ezért a gazdaság udvarán építettek egy magaslest. Az irodistákat,konyhai dolgozókat,de még az állatgondozókat is beosztották gabonaőrségbe. Sötétedéstől virradatig óránként váltottuk egymást a magas lesen,figyelve,hogy valahol nem gyújtja -e fel az ellenség a gabonatáblákat. Kettesével voltunk figyelők,egy személy pedig a telefon mellett. A Gazdaságvezető természetesen nem jött fel a lesre. Az irodájában volt,és csak a "váltásokkor" jött ki onnan.

A diákoknak kötelező gyakorlat volt az aratás.

Mivel a munkások nappal dolgoztak,azért nekik éjjel kellett aratni a holdvilágnál.Az irodisták lettek a marokszedőik.

A központtól 5-6 km-re való táblába vittek bennünket. 11 óra körül Verával már nagyon untuk a dolgot,és szép csendben meglógtunk. Sokáig hallottuk még a diákok kiabálását,akik keresték az eltünt marokszedőket.

Begyalogoltunk a központba,hogy onnan kerékpárral menjünk haza. Az iroda ajtaja viszont be volt zárva, a biciklijeink pedig bent voltak. Találtunk egy nyitott ablakot, Vera bemászott,kiadta a cajokat,és szépen hazamentünk.

Másnap megkaptuk érte a fejmosást. Sőt,este termelési értekezlet volt,ott is szóba hozták. Nem vagyunk elég öntudatosak, még fejlődnünk kell stb. Az egyik gulyás látott meg minket a kerékpár kivételkor.Szerencsére ettől komolyabb büntetést nem kaptunk.

Holnap folytatom.

Már az aratás közepén jártunk,amikor a gazdaságvezető bejelentette,hogy kapott a gazdaság egy szovjet aratógépet.

Utasította a főagronómust,hogy gondoskodjon róla,hogy a gépszerelők azonnal üzemképes állapotba hozzák,és kezdjék meg vele az aratást! Ne kelljen az embereknek a tűző napon tovább kaszálni.

A főagronómus mondta neki,hogy az idén már nem lehet a géppel aratni,mert túlérett a gabona és kipergeti a gép a szemeket. Géppel csak viaszérésben szabad aratni.

A gazdaságvezető felháborodott. Ez egy szovjet gép,nem olyan,mint a kapitalista gépek. A főagronómus talán szabotálni akar? A gép aratni fog!

Másnap elkezdték a géppel aratni a búzát.

Néhány hét múlva az iroda előtt megállt a Pártbizottság fekete Volgája. A gazdaságvezető szólt a főagronómusnak,hogy menjen velük határjárásra.

Amikor visszajöttek, a főagronómus falfehéren jött be az irodánkba. Egy papírra gyorsan felírta a felesége címét,és ideadta. Megkért bennünket,hogy írjuk meg a feleségének,hogy letartóztatták,és már sietett is ki.

Mindenki megdöbbent,és nem értettük a történteket.

A gazdaságvezető este értekezletet tartott. Ott elmondta,hogy a főagronómus kárt akart okozni a népgazdaságnak,szabotálta a géppel aratást. Nem figyelt oda, a gabona kipergett és a tarló kizöldült. Nagyon sok búza ment így veszendőbe.

Senki nem merte megmondani neki,hogy a valódi felelős ő,és nem az agronómus.

Természetesen értesítettük a feleséget a történtekről.Elég sokáig beszédtéma volt közöttünk az eset. Két héttel később a gazdaságvezetőt a Pártbizottság egyhetes tapasztalatcserére küldte Moszkvába,jutalmul,hogy lebuktatott egy osztály- ellenséget.

Alig jött haza,amikor Kecskeméten a Megyei Bíróság kitűzte a "bűnper" tárgyalását.

A gazdaságvezetőt, a párttitkárt,egy munkást ,a főkönyvelőt,és kettőnket az irodából beidéztek tanunak

a tárgyalásra.

A Bíróság folyosóján vártunk. Ott volt a főagronómus felesége is. Megköszönte,hogy írtunk neki. Elmondta,hogy őt is elbocsátották a tanítónői állásából. Kitették a tanácsi lakásukból. Most a szüleinél húzza meg magát a két kisfiukkal. Fogalma sincs,hogy hol kap majd állást.

Közben két fegyőr megbilincselve felkísérte a főagronómust. Arccal a fal felé fordították. Civilben volt még. A felesége látva rajta a piszkos inget,megkérdezte,hogy talán nem kapta meg a tiszta inget? Csak bólintani tudott,mert a fegyőrök durván rájuk szóltak,hogy tilos beszélgetni.

Természetesen tudtuk,hogy az ÁVH vitt el embereket,börtönben tartották őket,voltak koncepciós perek. Hallgattuk rádión a Mindszenty pert. De naívan azt hittük,hogy ez egy tisztességes tárgyalás lesz,ha már tanunak hívtak bennünket.

Először a gazdaságvezetőt hívták be. Moszkvából hozott egy bőrmappát,az elején egy feltűnő,dombornyomású Kreml-képpel. Ezt természetesen a tárgyalásra is elhozta .(Akkor még ritka volt,aki járt Moszkvában).

Egyenként hívtak be bennünket. Aki már megtette a vallomását,az bent maradt a teremben. Így a gazdaságvezető mindenkit végighallgatott.

A bírón kívül két ülnök is volt.

Vera és én beszámoltunk az igazságnak megfelelően arról,hogy az aratást a főagronómus tiltakozása ellenére, a gazdaságvezető parancsára kezdték el.

A feleség végig jelen volt a tárgyaláson.

A vallomások meghallgatása után kiküldtek egy negyedórára,majd kihirdették az ítéletet:

Figyelembe véve,hogy az előző munkahelyéről is szabotálás miatt bocsátották el,most pedig különösen nagy kárt okozott a népgazdaságnak, 8 év letöltendő börtönre ítélik.

Még ennyi év után is magam előtt látom a szerencsétlen arcát,és a feleségéét is. Ő megköszönte nekünk a vallomásunkat,hogy kiálltunk- bár hiába- a férje mellett.

Tartottunk tőle,hogy a vallomásunknak következményei lesznek. Szerencsére nem lett semmi,amit nem igazán értettünk.

Később egy ismerős,nyugdíjas bíróval beszélgetve értettük meg,hogy miért nem.

Mivel ez nyilvános tárgyalás volt, megkellett őrizni a törvényesség látszatát. Ezért nem volt baj,hogy a kirendelt védőn kívül valaki más is kiállt a vádlott mellett.

Még ma is nagyon rossz rágondolni,hogy mi lett a szerecsétlennel és a családjával. Ha még életben volt,akkor 56-ban kiszabadulhatott.