Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Megbántam, hogy a Fideszre...

Megbántam, hogy a Fideszre szavaztam! Hogyan tehetném jóvá?

Figyelt kérdés
Az àprilisi vàlasztàsok előtt szinte az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy kire szavazzak. Pontosabban azt tudtam, hogy már évek óta a Fidesz politikàjàval szimpatizàlok, 2014-ben is rájuk szavaztam és korábban is rájuk szavaztam volna, de lakhely vàltoztatàs miatt, máskor pedig a fiatal korom miatt nem tudtam leadni a voksom. Tetszett a politikàjuk, mert épült az ország és a mai napig épül és nagyon büszke voltam rájuk, hogy megvédik az országot a migràciótól. Szerintem ez utóbbiért is szavaztam meg nekik az újabb bizalmat. Amiért nem volt még a választások előtti éjszakáig sem teljesen egyértelmű a döntésem, az az utóbbi években tapasztalható korrupciós botrányok, mivel a csapból is ez folyt és gondoltam, hogy csak van valamilyen valósàg alapja. A vàlasztàsomban az is döntött, hogy ismerős is és családtag is azt mondta, hogy rájuk kell szavazni és hagytam magam befolyásolni. Az LMP-n és a Jobbikon gondolkodtam még, de a belharcok miatt úgy döntöttem, hogy talán majd ha összeszedik magukat akkor valamikor a jövőben. Most viszont úgy érzem, hogy csalódott vagyok, mert a mostani megszorítások, tervezetek és intézkedések nem igazán tetszenek. A kérdésem bevallom kicsit figyelemfelhívó, mivel meg is bántam és nem is, most sem tudom igazàból, hogy mit érzek. Inkább az lenne a kérdésem, hogy legközelebb mire figyeljek, hogy ne érjen csalódás vagy ha újra ez lesz, jobb ha akár el sem megyek szavazni? 34/F

2018. dec. 7. 10:28
1 2 3 4 5 6 7
 21/62 anonim ***** válasza:
100%

Vegyel egy haviberletet a felcsuti kisvasutra...


Vagy gyozzel meg meg 10 fideszest hogy soha tobbet ne szavazzon a fideszre.

2018. dec. 7. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/62 anonim ***** válasza:
78%

Na ez gond.

Fideszre szavazol, az LMP-n és a Jobbikon gondolkodtál még. És ez nem konkrétan a te hibád, de hogy ennyire ne lehessen azonosulni semelyik ideológiájával ténylegesen, az már beteges. És komolyan a belharcok miatt nem szavaztál rájuk? Hát hol nincs belharc? A fideszben? Hát persze, hogy nincs, hiszen nincs min összeveszniük, ha elzárkóznak a nyilvánosságtól.

2018. dec. 7. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/62 anonim ***** válasza:
86%

Kérdező

Igenis menj el szavazni a jövőben is.

Ha nem tetszik a Fidesz politikája, rengeteg ellenzéki párt van, amik nagyjából lefedik a teljes politikai palettát, biztosan tudsz választani olyat, amelyik valamennyire szimpatikus. Személyes véleményem szerint egyik ellenzéki párt se lenne rosszabb a fidesznél kormányon, de ha mondjuk ha te jobboldalibb vagy, még mindig ott van a Jobbik, az LMP-t én őszintén szólva a Fidesz fiókpártjának tartom, főleg így Hadházy és Szél távozása után, ha valami új politikai erőt akarsz támogatni akkor Momentum (a fideszesek habzó szájjal libsizik őket, de ha megnézed a programjukat, leginkább egy centrista pártnak lehetne nevezni őket), nemrég már 5%-ra mérték őket (magasabban mint az LMP-t). A Mi Hazánk nettó náci párt, a Fidesz fiókpártja és a támogatottságuk is minimális (1% körül van), ők nem biztos hogy a legjobb választás lennének. 2022-ig még nagyon sokminden történhet, de jövőre európai parlamenti és önkormányzati választások is lesznek, addig nem hinném hogy jelentős változás állna be. A lényeg hogy ne hagyd magad befolyásolni se családtag, se média által, ahogy te jónak látod, úgy dönts. Ha tanácsolhatok valamit, akkor mégegyszer: menj el szavazni, élj a szavazati jogoddal.

Ui.: Idén kevesebb menekült érkezett Európába, mint 2007-ben, szóval le lehetne már akadni a migránstémáról, bármennyire is ezt nyomatja a fidesz.

2018. dec. 7. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/62 anonim ***** válasza:
96%
#14: 2017-ben már 2,4% volt az infláció (KSH-s kozmetikázás után, pl. a fogyasztói kosárnak nem része az ingatlanárak/albérletárak, tehát az átlag magyar ember szerintük hajléktalan), a 2018-as várhatóan még magasabb lesz.
2018. dec. 7. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/62 anonim ***** válasza:

19/26


Ugye ezt te sem gondolod komolyan?:DDD

Nagy a baj odafent.

2018. dec. 7. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/62 anonim ***** válasza:
78%
Aki 34 évesen ilyen könnyen felül a goebbelsi propagandának azzal nincs mit tenni... Legközelebb majd Gyurcsány kelt ellenségképet a határontúliakból oszt'rájuk szavazol és ugyanott vagyunk
2018. dec. 7. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/62 anonim ***** válasza:
89%

A mi családunk speciel jobban él (ha nem is fényévekkel), mint a szoci kormányok alatt pedig mindenki ugyanott dolgozik, és nem... nem Mészáros Lőrincnek hívnak. :D

Csak szerencsésebb az adósávunk.

Ettől függetlenül én nem szavaztam a fideszre. Én azt csináltam, hogy elolvastam a pártok programját - tudom, hogy nyilván hazudnak benne, de ott legalább az van, amit ők magukról állítanak, és nem a mások szemüvegén át nézem. (TV-t nem nézek egyáltalán.) Illetve érdemes nézni a választási előrejelzéseket. Egyértelműen magasan a fideszt hozták ki nyertesnek idén. És mivel én nem akartam, hogy megint ilyen aránnyal nyerjenek, ezért értelemszerűen inkább másra szavaztam.

"jobb ha akár el sem megyek szavazni?"

Azzal ugyanúgy a fidesz malmára hajtod a vizet. Ha nem üt be valami nagy krach, akkor 4 év múlva kb. ugyanezek az eredmények várhatók. A fidesznek az csak jó lesz, ha minél kevesebben mennek szavazni, mert a biztos szavazóbázisuk megvan. Minél alacsonyabb részvételnél nagyobb esélyük van a 2/3-ra.

2018. dec. 7. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/62 anonim ***** válasza:
25%
Mekkora rollkérdés ! Jót nevettem :)
2018. dec. 7. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/62 A kérdező kommentje:

#28 Nem troll kérdés egyáltalán.


#26 Látom bíràlni könnyű a másikat. Szerintem ez nem korfüggő. Képzeld nem egész nap az M1-et, Hír tv-t, Echo tv-t, Atv-t bújom. Igenis ilyen idősen is van olyan dolog, amihez nem értek és amivel kapcsolatban nehezen hozok döntést. Biztos Te mindenhez értesz, köztük a politikához is. Mégis mit kellett volna tennem? Amikor a csapból is a migràns helyzet folyik, az összes ismerősöm (még egy politológus is) és a legtöbb családtagom Fideszes és mindenkitől azt hallom, hogy hagyni kell őket tovább dolgozni? Amikor látom, hogy az ellenzéki oldalon megy a kapkodás, a marakodàs és az egymásra mutogatás. Nem én tehetek róla, hogy négy év alatt nem tudtak egy erős ellenállást felépíteni. Olyan dolgokkal voltak elfoglalva, mint hogy legyen-e a jó ég tudja mikor a jövőben Olimpia vagy ne. Hogy egy ész érvet nem lehetett hallani, hogy miért szavazzak erre vagy épp inkább arra a pàrtra? Azt is írtam, hogy az utolsó pillanatig vacilàltam, mert nem tudtam elolvasni a Fidesz programját, mert egyszerűen ilyen nem létezett. 2014-ben a Jobbikét A-tól Z-ig végig olvastam, legalább nekik volt. És igen, lehet birkànak, meg agymosottnak titulàlni mert bedőltem. De ezt előre honnan tudtam volna? És most honnan tudhatom, hogy mi folyik a hàttérben? Ja, mert Vona Gábor a csatornájàn azt mondja, hogy az oroszok állnak minden mögött, nem pedig az amerikai honfitársunk? Ti honnan tudtok biztosat, áruljàtok már el? Én legalább őszintén bevallom, hogy attól tartottam, hogy ha nem a Fidesz kerül hatalomra, akkor az ilyen Botka félék képesek és lebontják a kerítést... Az még nagyobb bűntudat lett volna, ha ez miatt Pesten elkezdenek garázdàlkodni a migránsok, és persze máshol is. Én legalább bevallom. Nem tudhatjuk mi lett volna, utóbb már mindig könnyű okosnak lenni.


Az ilyen: "köpjél fel és álljàl alá" tîpusú kommenteket meg abba lehet hagyni!!!

2018. dec. 7. 14:36
 30/62 anonim ***** válasza:
97%
Nebántsátok a kérdezőt! megtévesztette az orbán az alamuszi sunyi szövegével, de mostanra már kiismerte az orbánt és a fideszt. jobb későn mint soha.
2018. dec. 7. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!