Kezdőoldal » Sport, mozgás » Kerékpározás » Milyen szerencsétlen eset...

Milyen szerencsétlen eset (ek) történt veled valaha, bicajozás közben?

Figyelt kérdés

Emlékszem, nekem egyszer az erdő kellős közepén fogta magát és leesett a lánc a fogaskerekek közé, ráadásul beszorult így csak gyalog tudtam hazamenni.


Másik durrdefektet kaptam, külső-belső gumit átszúrta a 65mm szög. Tolhattam megint a biciklit, 3 km-t.


Szintén bicajozás közben történt, hogy haladok nyugis tempóban, hátsó kerék felől, ropogás, kattogás majd egy nagy csattanás és nem lehetett tekerni a biciklit! Szervízben kiderült, hogy a csapágyban az egyik golyó egyik pillanatról a másikra megrepedt és eltört, így akadályozva a többi golyó mozgását. Természetesen megint tolhattam a biciklit.


4. eset: Éppen a zebránál állok, zöld a lámpa indulnék elfele, megugrott a lánc amikor tekerni kezdtem volna a pedált, én meg hirtelen elvesztettem egyensúlyomat és leestem a zebrára.


5: eset: Kanyarban jött velem szembe egy fickó aki hátrafelé integett, előrenézett és nagy nehezen kikerültük egymást.


6: eset erdőben egy lejtőn gyorsulok, jön egy idős bácsi velem szembe biciklivel. Néhány másodpercen belül a szembejövőt elkezdik megelőzni vagy 3-an, rám meg a szívbaj jött, hogy úristen mindjárt nekik megyek 40-nel mi lesz? Végül mind a 2-en vészfékezteünk, így elkerültük a balesetet. Bár hátrafordulva a 2 földbe húzott csík keresztezte egymást!



2014. aug. 3. 20:53
1 2 3 4 5
 31/42 A kérdező kommentje:

Nekem ritkán vannak baleseteim, nagyon ritkán. Többnyire műszaki problémák adódnak. Most is azon vagyok, hogy mitől kattog a hátsó kerék. Tartok tőle, hogy nemsokára a hátsó kerék miatt fogok megállni, olyan helyen ahol gyalogolhatok megint 2-3km-t az ismerősömhöz, hogy telefonálni tudjak! Tényleg! A biciklikben miért nincs egy ilyen S.O.S gomb? Ami ha gáz van, mondjuk műszaki gond, akkor megnyomod, és jelez valakinek, hogy gáz van.


Pukkantam le amiatt, hogy a váltó rosszul váltott! 4-est jelzett a kormányon, de 5-ösben volt. Ezt igen későn vettem észre, így amikor nagy tekerés közeéepette váltottam volna 7-esbe akkor a váltó 8-asba rkta volna magát, de mivel olyan fokozat nem volt, ezért ledobta a láncot! Mondanom sem kell, egyensúlyomat elvesztettem, a vázon "ültem" és szerencsére kisebb kormányrántás után sikerlült egyenesbe hoznom a biciklit.


Aztán volt már olyan balesetem is, amikor megyek egyenesen a bicikliúton, és jön egy kereszteződés (bicikliút keresztetszte egymást.) Lehetett menni balra, meg jobbra. Jobbra kellett mennem, de az nem belátható, mert egy hatalmas téglafal van építve, így ako jobbról jön arról nem látok semmit. Lassítok, 25-re, még el sem kezdtem kanyarodni, de már megvolt a baleset. Jobbról jött egy csávó fixivel igen nagysebességgel, és amikor kikanyarodtam volna elém ért, én meg hiába fékeztem, elkaptam a hátsó kerekét. Ő borult én leestem az ülésről.


Ilyet én még nem láttam, hogy a lánc közelebb húzza a kereket.

2014. aug. 6. 13:39
 32/42 Wadmalac ***** válasza:

#30:

1-es pont, országúti. A leírásod alapján gyanítom, hogy amiken te ültél, azt elég nehéz országúti bringának sorolni, kor és egyéb okokból eredően. :)

Én az enyémet 14 éves korom óta építem, fejlesztem, de soha a leírtaid szerinti "szétesésekhez" nem volt szerencsém.

A jó országúti bringa egy műszer, annyiba is kerül meg úgy is kell használni, mint ahogy laptoppal sem versz be szöget a falba. :)


2-es pont, a váltóbeállítás vagy a tönkrenyúzott, összerohadt lánc lehetett a hunyó.


5-ös pont:

Bizony, hogy a kerékrögzítéssel van a baj. Az alátétezés általában többet ront, mint használ. Egy húzózáras agynál a húzózár fejei és a kónuszok villapapuccsal érintkező felületei élesen recézettek, hogy jól belekapaszkodjanak a fémbe. Az alátét csak egy plusz csúszási lehetőséget ad. A jobb vázaknak ezért van függőlegesen vágott papucsa, ott nincs hova menjen a kerék, még ha rosszul húztad is meg.

Meg aztán persze jó áttételt is kell választani, mert túlterheled a láncot, még mindig inkább a kerék menjen el, minthogy a lánc szakadjon el. Én már jártam úgy egyszer, úgy kirúgtam a saját kezemből a kormányt, hogy csak na.


Egyáltalán, nagy általánosan, ahogy itt olvasgattam sorban a történeteket, a legtöbb leírt "leromlásos" baleset bizony a karbantartás és a szakszerű beállítás hiányából, alkatrész öregedésből és spórolásból származott.

nincs mit tenni, a bringát szívvel-lélekkel ápolni kell. Ezt meghálálja, a hiányát viszont csúnyán megbosszulja.

2014. aug. 6. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 A kérdező kommentje:
Kedves wadmaalac, én ápoolom folyamatosan. 2-3 naponta olajozom a láncot, takarítom, de valljuk be ami kopik az kopik. A váltóhibáz megcsinálták, és annyit mondtak rá, hogy a bovden megnyúlt. Én nem spórolok ki belőle semmit, kattogott a hátsó kerék rögtön vittem a szervízbe. Én nem spórolok rajta, mert még gyári rajta minden!
2014. aug. 6. 14:09
 34/42 lcb válasza:
Meghaltan.
2014. aug. 9. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 Alex Fly ***** válasza:

Kb 20 éve történt...

Csákváron voltam. este 10 körül gurultam le a Kálvárián. Hogy pontosan mekkora sebességgel, azt a rosseb tudja; mindenesetre nem lassan. Világítás az csak volt, hogy legyen. Röviden megyek lefele, mint a meszes...

A falu főutcáján csatornáztak, ami azt jelenti, hogy az út közepén hosszában egy árok helyezkedett el. Amihez közöm sem volt, amíg az általam használt út nem keresztezte a főutat. Közvilágítás csak elméletben, így egyszer csak azt vettem észre, hogy egy műanyagszalag feszül a homlokcsőre, majd a következő sodpercben az első kerék meglátogatta az árkot. Pontosabban ezt tette volna, ha befér; így azonban az árok túlpartja megfékezte eme tevékenységét. A felni meglátogstta a kerékagyat, a küllők keresztüljöttek a gumikon, az egész kerék egy szívgörbe alakú sündisznó formáját vette fel -én meg a kormány felett felvettem a döglöttbékapózt, pofára mint a zsiroskenyér.?

A legjobb az egészben a sarki kocsma törzsközönsége volt: a scattanásrs testületileg kivonultak, megtapsoltak, aztán visszamentek...

2014. aug. 12. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 A kérdező kommentje:
:D
2014. aug. 12. 21:00
 37/42 Wadmalac ***** válasza:

Hasonló formában találkoztam egyszer egy sötét utcában éjjel egy métermagas sóderkupaccal. Intenzíven átöleltük egymást. :D

Egyszer meg, szintén koromsötétben a csatornázás számára kiásott méter széles, másfél méter mély gödröt látogattam meg. Közvetlenül a gödör előtt már észrevettem, hogy valamitől ott feketébb a bitumen, mint kéne, húztam egy satuféket, úgyhogy kormányon átfordulva fejeltem a gödörbe, a bringa fennakadt, én meg fejjel lefelé klipszszíjakon lógva vizsgáltam a gödör fenekét. Elég szép freestyle gimnasztika volt kiszabadulni. :)

2014. aug. 13. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim válasza:
Én egyszer jó durvát tapasztaltam.... láttam ahogy egy őrülten száguldó kerékpáros a hegyen egy kanyarban megcsúszott, kiszakadt a korlát és legurult a hegyen felakadt egy fán, a bicikli meg szétment darabokra. Hívtuk a mentőket, szerencsére túlélte
2014. aug. 25. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 A kérdező kommentje:
Én meg éppen megálltam valamiért a múltkor. 7-ben volt a váltó, így induláskor neehéz volt az első 1-2 tekerés. Mivel a járda rossz volt ezért gondoltam, hogy kimegyek az útra! Tekerek egy felet, hirtelen megakad a bicikli, jéé, 10 cm-es padkára, ment rá az első kerék. Ok. Próbálom a hátsó kereket is átsegíteni a padkán, ezért ráállok a pedálra. Balra nézek, látom, hogy egy biciklis vészfékezett, hogy nehogy belém jöjjön. Hirtelen megijedtem és én is behúztam a féket, így egy helyben álltam biciklivel, majd elborultam oldalra! :)
2014. aug. 26. 20:47
 40/42 anonim ***** válasza:
egyszer 40-45-el elvágódtam, agyrázkódás, 2-3 hétig tartó gyógyulós sebek, biciklinek hálisten semmi baja nem lett.
2014. aug. 26. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!