Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Össze vagyok törve teljesen,...

Össze vagyok törve teljesen, vajon minden csak hazugság?

Figyelt kérdés

Van egy párom, 10 hónapja vagyunk együtt. Az első 8 hónap nagyon szép volt. Decemberben eljegyzett, boldogok voltunk. De aztán elkezdett romlani minden. Volt kb. 2 hét február közepén, amikor szüneteltünk, mert az életébe újra betoppant az ex barátnője, és időt kért, hogy lezárhassa magában. Közben én megtudtam, hogy ők találkozgattak abban az időben is, és amikor véget akartam vetni a kapcsolatunknak, akkor a párom kérte a bocsánatomat. Azt mondta, hogy lezárta magában, és hogy mindent megtesz azért, hogy megbocsássak, megenyhüljek. Akkor visszaadtam neki a gyűrűt is.

Egy ideig jól is ment minden, de folyton derülnek ki turpisságok, valahogy mindig újra előkerül az ex, hogy elmegy hozzájuk, vagy valami módon kapcsolatba kerül vele. Aztán kiderült, hogy átírta a telefonjában az ex nevét egy másik névre, és ugyan úgy tartották a kapcsolatot. A párom erre azt mondta, hogy csak azért írta át a nevét, mert ha meglátom, hogy beszéltek, akkor féltékeny leszek. Meg hogy csak egy telefonszám miatt sms-eztek.

Ezek után megint majdnem vége lett a kapcsolatunknak, mert a bizalmatlanságomba belefáradt. Megbeszéltük, hogy teszünk még egy próbát. Mondhatjuk, hogy jól elvoltunk. De természetesen az ex továbbra is jelen van, közöttünk már szinte semmi intimitás nincs, és valami betegsége is lett, ami miatt nem szerelmeskedhetünk, kb. 3 hétig. Állítólag valami gyulladás. De papírt nem tud mutatni, mert állítólag nem kapott semmit. 2 alkalommal is volt már orvosnál. Az utóbbi 2 napban fél napokra eltűnik, és nem mondja hová megy.

Teljesen felőröl ez az egész. Valaki kérem segítsen nekem, mert nem tudok józanul gondolkodni.

Kívülállóként mit lehet leszűrni mindebből?


2011. ápr. 9. 11:33
 121/157 A kérdező kommentje:
Mit ad isten, ma láttam őket együtt kézenfogva...
2011. ápr. 18. 13:48
 122/157 anonim ***** válasza:
100%
Megérdemlik egymást. Te meg megérdemled,hogy boldog légy egy normális fiu mellet. :*
2011. ápr. 19. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 123/157 A kérdező kommentje:

Ma ismét összefutottunk... kocsival volt, úgy láttam egyedül.... de már köszönni sem köszön.

De komolyan ez annyira szíven üt. Ennyit jelentett neki ez a 10 hónap? Annyira roncsnak érzem magam.

2011. ápr. 19. 13:06
 124/157 anonim ***** válasza:
100%

Nem Te vagy a roncs, hanem ő az emberileg, amiért becsapott, kihasznált és hitegetett, és két nap alatt visszatalált a drága ex-hez, aki nyilván a kapcsolatotok alatt sem volt ex.

Örülj neki, hogy megszabadultál tőle és nem mérgezi tovább az életedet.

2011. ápr. 19. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 125/157 A kérdező kommentje:
Bárcsak meghalnék inkább :'(
2011. ápr. 19. 13:30
 126/157 anonim ***** válasza:
100%

Hogy hogy ilyen sűrűn összefutsz vele?

Amúgy sztem is,inkább örülj neki hogy legalább nem 3an vagytok a kapcsolatba. Megérdemlik egymást:)

2011. ápr. 19. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 127/157 A kérdező kommentje:
Én sem értem, a 10 hónap alatt nem sűrűn futottam vele össze. Amúgy kb. 2 utcányira lakunk egymástól.
2011. ápr. 19. 13:59
 128/157 A kérdező kommentje:

És most még szerintem én vagyok a rossz, amiért elmesélem miért is szakítottunk (annak aki megkérdezi), hogy történt ez úgy hónapok óta...

Emlékszem, pénteken azt kérte tőlem, hogy váljunk el szépen... szerintem ő alapból megszegte ezt. Ha ő ilyen aljas volt velem, egy kicsit azért szeretnék én is odapirítani neki.

2011. ápr. 19. 14:25
 129/157 A kérdező kommentje:
Nem hiszem el.... a fodrásztól jövet, megint összefutottam velük. Kézenfogva sétáltak az utcán... Mosolyogtam, hangosan rájuk köszöntem... de nem hallottam viszonzást...
2011. ápr. 19. 20:20
 130/157 anonim ***** válasza:
100%

Valószínű azért futsz össze annyiszor vele mert megszaporodott az ideje, mostmár nem kell megossza köztetek, s nem kell bújkáljon már előled. Ne aggódj, jó úton jársz, találsz te ennél normálisabb, jobb embert magadnak.

Ne is mondj (gondolj!) olyant, hogy meghalni, egy ilyen senkiháziért még a boltig se érdemes lemenni, nemhogy meghalni. Vedd elő a barátnőidet s járj el szórakozni, tombold ki magadból a csalódást! :)

2011. ápr. 19. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!