Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Találjátok ki hány éves a...

Találjátok ki hány éves a párom a sztori alapján! Mit tehetnék szakításon kívül, hogy ne így viselkedjen?

Figyelt kérdés
Szombaton megyünk le vidékre az én rokonom esküvőjére, majd mivel apám és a barátnője elmennek nyaralni, ezért lent akartam maradni pár napot a házban, évente párszor megyünk csak haza, a párom többnyire nem is jön velem. Kiderült, hogy apámék nem is most mennek el nyaralni, rosszul mondták nekem, a párom pedig kiakadt, hogy most fölöslegesen vett ki hétfőre szabadnapot, már nem tudja visszacsinálni, most a drága pihenőidejét pazarolhatja az apámékra. Illetve szerinte én teljesen mást magyaráztam neki, ő úgy értelmezte, hogy már vasárnap (esküvő után egyből) elmennek nyaralni, ha tudta volna, hogy csak hétfőn mennek el (én végig hétfőt mondtam neki), akkor lent se maradt volna esküvő után, azt hitte kettesben leszünk, csak azért egyezett bele az egészbe. Nincs túl jó kapcsolatom az apámmal, megtartjuk a pár lépés távolságot, de attól még az apám és én pedig szerettem volna kicsit a környéken kirándulni, bemenni a közeli nagyobb városba, sétálni egyet, enni valami finomat és hazajönni. Tegnap kitakarítottam a lakásunkat, majd estére gondoltam egyet és kisétáltunk kajáért, majd ettünk egy fagyit - én ötletem volt, a barátomat erről is meg kellett győzni. A párom végig morgott, hogy így is az idióta családomat kell majd 3 napig szórakoztatnia, minden perc számít előtte, minek kellett eljönni otthonról, minél többet akar játszani, mielőtt lemegyünk szombaton, mert így is 3 napig nem fog tudni játszani. Próbáltam beláttatni vele, hogy normális, átlagos embereket nem ez élteti, hogy játszhassanak a számítógépen, de szerinte ő teljesen normálisan áll a témához. Most az egész az én nyakamba lett varrva, hogy félretájékoztattam, miattam elpazarol egy szabadnapot, idióta emberekkel kell jópofiznia, ismeretlen emberek esküvőjére visz pénzt (ha járna velem haza, akkor ismerné ezeket az embereket..), 3 napig nem fog tudni játszani és még ő vár engesztelésre. Ugye nem én reagálom túl?

2013. júl. 19. 10:49
1 2 3 4 5 6 7
 21/63 A kérdező kommentje:

Nos, most lesz 30 éves 2 hónap múlva. Két és fél éve vagyunk együtt, ahhoz képest, hogy mennyire idióta volt az elején már elég sok hisztijéről leszoktattam. De maradt ez, hogy munka előtt és munka után játszik. Reggeli kávé mellé egy kis játék, mert meg kell nézni, hogy amire elalvás előtt tétet tett azt vajon megnyerte-e reggelre. Aztán hazajön, gép egyből be, igyekszik mostanában ki-kimászni a gépe elől és besegítget például a vacsorában, vagy ha teregetek ő is jön, meg ha megkérem dolgokra, akkor csinálja. Egyébként diablo-val játszik, nem marioval :)


Mondtam neki ezt is, hogy akkor maradjon itthon, töltse a drága szabadnapját a gépe előtt, én meg maradok lent. Erre persze puffog, hogy utána ezt fogja hallgatni tőlem még évekig. Mostanában kezd nagyon betelni a pohár nálam, tegnap este még ő várta volna, hogy majd "kiengesztelem" a napközbeni hisztimért (!) - persze most még jobban puffog, mert nagy ívben tojtam a fejére, nem hogy még ki is engesztelem..

2013. júl. 19. 11:16
 22/63 anonim ***** válasza:
54%

Most le fogtok pontozni, de akkor is leírom:

Én olyan szinten rühellem az anyósomékat, hogy inkább játszok 3 napig, mintsem velük legyek. Másfél éve nem voltam náluk, de még így szívnám a fogam, ha 3 napot velük kellene lennem, pláne úgy, hogy ebből egy nap munkahelyi szabadnap.

2013. júl. 19. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/63 A kérdező kommentje:
22-es: én nem fogok senkit lepontozni, azért van más véleményed, hogy leírjátok és segítsetek dönteni. De nem tartod bunkónak magad? Szerinted milyen érzés a párodnak, hogy szarsz a szülei fejére? Mintha az ő fejére tojnál.
2013. júl. 19. 11:20
 24/63 anonim ***** válasza:
62%
És neked kérdező milyen érzés?
2013. júl. 19. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/63 anonim ***** válasza:
93%
én ezek után tuti nem vinném magammal. nem ártana végre felnőnie! atya isten.. ja bocsánat, csak az én exem hasonló volt és ilyenkor mindig felhúzom magam.:S
2013. júl. 19. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/63 anonim ***** válasza:
52%

#22 vagyok, és nem rád értettem a lepontozást, hanem a kommentelőkre.

Bunkó lennék? Szerinted minen ok nélkül nem megyek hozzájuk? Nem fogom kiteregtni a szennyest, de tettek ők éppen eleget azért, hogy ne akarjak többet odamenni. A párom tisztában van vele.

2013. júl. 19. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/63 anonim ***** válasza:
19%
Jobb mint ha inna,drogozna és szét verné a lakást.
2013. júl. 19. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/63 anonim ***** válasza:
89%
annál biztosan jobb mintha drogozna stb... de egy ilyen emberrel sajnos nem lehet hosszú távon együtt élni. mert biztos vagyok benne hogy nem ez az egyetlen gyerekes dolga van.. és még ki tudja mi jön még tőle. férfi létére hisztis.. aztán megjátsza a hercegkisasszonyt.. na ne.
2013. júl. 19. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/63 A kérdező kommentje:

20-as: nyaralni még nem voltunk, idén ő szeretne menni, de mindenképpen tengerhez, erre eltett pénzt. Viszont egy percet nem szervezett semmit, tehát szerintem nem is lesz semmi belőle. Tavasszal voltunk a Mátrában egy 3 napos hétvégén, amiből az lett, hogy az egész napot a szobában töltötte, mert összekaptunk azon, hogy a 10.30-ig tartó reggelire ő 10.25-kor akart lemenni, amire én mondtam, hogy szerintem illetlenség, én már nem megyek le enni. Jól összevesztünk, mondtam, hogy én elsétálok a közeli faluba, csak van ott valami bolt. Elsétáltam kajáért 5 km-t, majd vissza, aztán lementem a fürdőrészre, ő estig a szobában maradt és nem szólt hozzám. Másnap pedig 10-kor el kellett hagyni a szobát. Ez volt a "wellness" hétvégénk.


22-es: ha tettek róla anyósék, hogy ne akarj menni hozzájuk, az más tészta. Az én apám semmit nem csinált, öcsém 25 éves, nagyon várja mindig a barátomat, mert nincs túl sok idősebb, értelmesebb fiú a környékén. A barátom azzal érvvel, hogy ő a saját szüleit se látogatja meg ilyen gyakran, akkor miért látogatná többet az én szüleimet. Nincs semmi oka annak, hogy ő nem akar odajönni, egyszerűen lusta, gamer tényleg és az az egyetlen igazi szórakozás számára.


24-es: nyilván szar érzés, különben nem kérdezném.


27-es: a listádból csak inni nem iszik, a többi megtörtént.

2013. júl. 19. 11:29
 30/63 anonim ***** válasza:
88%
Minek vagy még vele?
2013. júl. 19. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!