Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Találjátok ki hány éves a...

Találjátok ki hány éves a párom a sztori alapján! Mit tehetnék szakításon kívül, hogy ne így viselkedjen?

Figyelt kérdés
Szombaton megyünk le vidékre az én rokonom esküvőjére, majd mivel apám és a barátnője elmennek nyaralni, ezért lent akartam maradni pár napot a házban, évente párszor megyünk csak haza, a párom többnyire nem is jön velem. Kiderült, hogy apámék nem is most mennek el nyaralni, rosszul mondták nekem, a párom pedig kiakadt, hogy most fölöslegesen vett ki hétfőre szabadnapot, már nem tudja visszacsinálni, most a drága pihenőidejét pazarolhatja az apámékra. Illetve szerinte én teljesen mást magyaráztam neki, ő úgy értelmezte, hogy már vasárnap (esküvő után egyből) elmennek nyaralni, ha tudta volna, hogy csak hétfőn mennek el (én végig hétfőt mondtam neki), akkor lent se maradt volna esküvő után, azt hitte kettesben leszünk, csak azért egyezett bele az egészbe. Nincs túl jó kapcsolatom az apámmal, megtartjuk a pár lépés távolságot, de attól még az apám és én pedig szerettem volna kicsit a környéken kirándulni, bemenni a közeli nagyobb városba, sétálni egyet, enni valami finomat és hazajönni. Tegnap kitakarítottam a lakásunkat, majd estére gondoltam egyet és kisétáltunk kajáért, majd ettünk egy fagyit - én ötletem volt, a barátomat erről is meg kellett győzni. A párom végig morgott, hogy így is az idióta családomat kell majd 3 napig szórakoztatnia, minden perc számít előtte, minek kellett eljönni otthonról, minél többet akar játszani, mielőtt lemegyünk szombaton, mert így is 3 napig nem fog tudni játszani. Próbáltam beláttatni vele, hogy normális, átlagos embereket nem ez élteti, hogy játszhassanak a számítógépen, de szerinte ő teljesen normálisan áll a témához. Most az egész az én nyakamba lett varrva, hogy félretájékoztattam, miattam elpazarol egy szabadnapot, idióta emberekkel kell jópofiznia, ismeretlen emberek esküvőjére visz pénzt (ha járna velem haza, akkor ismerné ezeket az embereket..), 3 napig nem fog tudni játszani és még ő vár engesztelésre. Ugye nem én reagálom túl?

2013. júl. 19. 10:49
1 2 3 4 5 6 7
 41/63 anonim ***** válasza:
85%

Hát az előző válaszod alapján, én otthon hagynám a hétvégére, de nem is mennék többet hozzá vissza. Ha majd hiányzol neki, koslat majd utánad, rájön, hogy üres az élete csak a számítógéppel.

Ha pedig nem, akkor jól döntöttél, hogy elhagyod.

Keress valakit, aki megérdemel téged.

2013. júl. 19. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/63 anonim ***** válasza:
90%

Istenem, ebből is látszik, hogy ez a "férfi" egy önző, nem normális hülye. Amiket leírtál, úgy látom semmibe nem vesz, és kb. olyan lehetsz neki mint egy bejárónő és egy anyuka keveréke, aki moss,főzz, takarít na meg próbálja nevelgetni 30 éves létére. Nagyon szánalmas. Tudod az a legrosszabb,hogy Ő is tisztábban van azzal, hogy úgyse fogod elhagyni, így úgy érzi bármit megtehet.

Neked tényleg ez kell? Ilyen kapcsolatra vágysz?

Szerintem nem. Cselekedj és keress magadnak egy olyat aki szeret, tisztel és BECSÜL.

2013. júl. 19. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/63 anonim ***** válasza:
91%
Én elmennék nélküle egy jó nagy bőrönddel, és elfelejtenék visszamenni hozzá. Amíg ott leszel, keresel egy albérletet. Amikor már nagyon éhes vagy sok a kosz,akkor talán felhív majd, mert feltűnik hogy nem mentél haza. De én akkor már nem is mennék.
2013. júl. 19. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/63 A kérdező kommentje:

Most is zajlik éppen a vita. Szerinte én reagáltam túl az egészet, az ő hisztijét lereagálhattam volna úgyis, hogy kedvesen azt mondom, hogy jó lesz így is, higgadjon már le, menjünk és érezzük jól magunkat. Ehelyett önérzeteskedek már megint és én is hisztivel reagálok az ő hisztijére.


Szerintetek? Tény, hogy reagálhattam volna így is, de szerintem akkor, ha 15 évesek vagyunk. Egy harmincas férfit nehogy már kedvesen noszogassak, hogy figyelj, mások ilyen idősen már nem akadnak ki a szülőkre.. nonszensz...

2013. júl. 19. 12:42
 45/63 anonim ***** válasza:
88%

Ennek az embernek te semmit sem jelentesz, ezt már nem lehet megjavítani.

Szerinted nem egy játszma része az, hogy leépítette az önbizalmadat például?? Dehogynem!! Így nincs olyan, hogy majd elhagyod, mert hidd el, ő tisztában van vele, hogy elviselhetetlen féreg!

2013. júl. 19. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/63 anonim ***** válasza:
93%
Én a helyedben most elmennék apámhoz nélküle. Tudja úgy, hogy csak 3 napra mész, de te menj l egész hétre. (ha van rá lehetőséged persze) Ha jövő vasárnapig nem jelentkezik, hogy hiányzol neki,és miért nem jöttél haza, akkor mehet isten hírével, amerre lát. Ha egy héten belül feltűnik neki, hogy nem vagy otthon, akkor egy nagyon komoly beszélgetés után adnék neki a helyedben egy utolsó utáni lehetőséget, de ha nem változtat a hozzáállásán, akkor itt a vége, és pont. Ne hagyd már magad megalázni, semmibe nézni.
2013. júl. 19. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/63 anonim ***** válasza:
85%
Bizony, a helyedben én azt tenném, amit az utolsó írt.
2013. júl. 19. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/63 anonim ***** válasza:
88%

Mi lesz ha a gyerek?

Gyerek helyett majd jatszik te meg megszakadsz.

Most kapd el vagy dobt ki 6 honap meg semmi.

Ez mar csak rosszab lesz.

Most pedig menj egyedul hagyd a fenebe de aki velem elni akar tiszteli a csaladom

2013. júl. 19. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/63 anonim ***** válasza:
85%
Én is szeretek játszani, meg a net előtt dögleni, de azért ez egy kicsit túlzás, amit a párod művel. Ez már függőség.
2013. júl. 19. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/63 anonim válasza:
68%
Kicsit ismerős a szitu... Én 11 éve élek a párommal. Képtelen alkalmazkodni bárkihez, aki nekem fontos. Ha valaki nem szimpi neki, akkor nem hajlandó kommunikálni vele. (Ránézésre dönti el, meg sem próbálja megismerni azt, aki nem szimpatikus neki). 3 éve játszik online játékkal, és kikészít vele, mert időben kell aratni (Farmerama). Ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Van egy kisfiunk is, akit imádok, de ha nem lenne gyerek, akkor már régen otthagytam volna. Így is nagyon a határon "táncol". Szerintem addig lépj, amíg nincs gyerek! Menj el egyedül, érezd jól magad, majd keress valakit, aki visszaadja az önbecsülésed!!!!
2013. júl. 19. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!