Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Ez tényleg olyan nagy bunkóság...

Ez tényleg olyan nagy bunkóság volt?

Figyelt kérdés
Mamám meglátogatott minket, itt aludt pár napig, és addig főzött ránk. Mondta, hogy csinál rakott krumplit, persze mondtuk hogy jó lesz, mindannyian szeretjük, azt mondta csinál mellé levest is. Vártam már nagyon az ebédet, nem izgatott annyira a leves, úgy terveztem azt majd vacsorára eszek, csak a másodikra tudtam gondolni. Majd mikor kész lett mondtam neki, hogy később ennék csak levest, mert most nem kívánom. Majd elkezdett veszekedni, hogy egyek azt is mert "kell". Hiába mondtam neki hogy vacsorára szeretnék csak, nem értette meg. Kimertem a kaját, elkezdtem volna enni majd elvette, hogy addig nem eszek amíg nem ettem a levesből, mert hogy ő nem potyára főzött. Mondtam neki hogy adja vissza, mert a kettő közül szerintem inkább ez a parasztság, de ő nem adta. Majd mondtam neki, hogy akkor nem eszek, és elmentem a szobámba. Közben hallottam hogy magában morog, hogy én milyen tiszteletlen vagyok, amiért semmibe nézem a munkáját. Azóta meg látom rajta, hogy nem úgy beszél velem ahogy eddig. Ez most tényleg akkora hiba, hogy akkor és azt eszem amit szeretnék, vagy most ennem kellett volna?

2022. máj. 27. 13:33
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
78%

Nem kell megenni legközelebb sem megenni a levest, meg mindenben engedni, egy idős embernek is lehet annyi esze, hogy felfogja a nemet.


Ha 60 év alatt nem sikerült megtanulnia, akkor pont ideje.

2022. máj. 27. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
78%
De milyen más generáció??? Igen, a 80-90 évesek tényleg ilyenek, de a kérdezőt elég fiatalkának nézem, az én szüleim 60-asok és az a korosztály már rég nem ilyen beteg.
2022. máj. 27. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
24%

Mondjuk mikor a mama mondta, hogy csinál levest is, akkor kellett volna szólni, hogy ne fáradjon, mert nem akartok belőle enni, elég lesz a második.

Kicsit gondolj már bele a mamád helyzetébe is. Elmegy hozzátok, még ő tesz szívességet azzal, hogy főz rátok, majd közlöd, hogy nem kell, ezzel semmibe véve a munkáját, fáradozását. Persze, hogy megbántódott rajta.

Ezzel együtt persze nem jól reagált ő sem, nem kellett volna elvennie az ételt.

2022. máj. 27. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
78%

12!


A kérdező ha szerinted fiatalka, mondjuk 16 éves, simán lehet a nagyanyja 70.

2022. máj. 27. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
80%

"Elmegy hozzátok, még ő tesz szívességet azzal, hogy főz rátok, majd közlöd, hogy nem kell, ezzel semmibe véve a munkáját, fáradozását"



??? A kérdező nem azt mondta, hogy nem kell a kaja, hanem hogy a másodikból akár enni.

2022. máj. 27. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
72%
Szerintem sem helyes amit csinált. Viszont gondolom nem most először csinálta ezt, bizonyára tudod, hogy ő ilyen. Szerintem azt kellett volna csinálnod, hogy szedsz magadnak, csak egy kis levest, és eszel egy keveset, hogy ne sértsd meg. Bocsánatot kérned nem kell, igazából nincs miért. De ő így nőtt fel, így gondolkodik, úgyhogy szerintem, ha már ennyi idős, ezt el kéne fogadnod.
2022. máj. 27. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
40%

15, A kulcsszó az volt, hogy próbáld magad a mama helyébe képzelni. Ő így élte meg. Nem azt mondtam, hogy igaza volt, mert rosszul reagálta le, csak hogy érthető, hogy rosszul esett neki.

Tudod, ezt hívják jobb helyeken empátiának.

2022. máj. 27. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
68%
Jaj, hagyjuk már ezt az empátiát meg állandó becsicskulást.... Pont azért olyan sok öreg, amilyen, mert nincsenek hozzászokva, hogy nekik is alkalmazkodni kelljen és elfogadni mások nézeteitm
2022. máj. 27. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
59%

Na álljunk már meg egy szóra! Szóval az ember elszámolhat a bunkósággal az életkorára hivatkozva? Csak azért mert valaki idősebb és régen máshogy volt, az felmentést ad az elfogadhatatlan viselkedésre?

Érdekes, az én nagyszüleim közül többen nőttek fel mélyszegénységben a háború után, meg voltak bántalmazó szüleik, mégsem nyomorították tovább az újabb generációkat. A nagymamámnak az nagyanyja akkora pofont lekevert gyerekkorában a mamámnak, mert meg mert szólalni amikor a felnőttek épp beszélgettek, hogy eleredt a vére és leesett a székről. Akkor ez volt a normális. De gondolom, ha holnap kiírnám a kérdést, hogy normális-e, hogy a nagymamám lekevert egyet a gyerekemnek, mert meg mert szólalni miközben ő épp beszélgetett, gondolom, ki lenne borulva mindenki.

Az a helyzet, hogy régen mosógép sem volt, meg tévé sem, de most a nagyszüleinknek van. Az én nagyszüleimnek Facebookjuk is van. Érdekes, ezekhez megtanulnak alkalmazkodni, de amikor egyesek a generációból szexisták, bunkók vagy bántalmazók, akkor meg jaj, nem lehet mit tenni, mert öregek? Ne már!

2022. máj. 27. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
75%
De az miért lett volna becsicskulás, hogy "mama, ne főzz levest, mert csak krumplit akarok enni"?
2022. máj. 27. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!