Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » A nagyszülő kérdés nélkül...

A nagyszülő kérdés nélkül "beosztja" a hétvégi programot az unokának. Másoknál ez megszokott dolog?

Figyelt kérdés

Minden hétvégén fixen visszük a gyereket egy délutánra anyósomékhoz. Ugyanaznap délelőtt az én valamelyik szülőmnél van (elváltak, egyik héten egyikükhöz, másik héten másikukhoz viszem, tehát ők így is jóval kevesebbet látják). A hétvége másik napja a miénk - szeretném hogy legyen. Nekünk is csak hétvégén van szabadidőnk, amit közösen tölthetnénk, és nem csak az evés-fürdés-altatás rutinból áll.


Anyósom pedig a fejem fölött lefoglalózza a gyereket, hogy "jövő hétvégén is gyere, eljössz majd mindkét nap, elmegyünk érted és elhozunk, jó?"

A gyerek abban a korban van, hogy érti is meg nem is, miről van szó, nem igazán jelent semmit az, hogy valamire igent vagy nemet mond. Ért valamit, hogy majd máskor is jön, rádünnyögi az igent.

Felénk, szülők felé kérdés nem hangzik el. Meg semmi. Nem ez az első eset, hogy így beosztják magukhoz a gyereket. Volt, amikor eleget tettünk a furcsa módon kifejezett "kérésnek", volt amikor nem.

Nekem rosszulesik az egész. Eleve az is, hogy beosztja a hétvégénket. Meg most ha szeretném a párommal és a gyermekemmel, mint kis családommal együtt tölteni a hétvége egyik napját, úgy kéne közbeszólnom, és a nélkülem eldöntött programról indoklással "elkérnem"... Másrészt így is náluk van a legtöbbet, de minden plusz időre is igényt tartanának, mintha nekem nem is lennének szüleim. Változó intenzitással és kisebb kihagyásokkal, de szinte folyamatosan megy az ostrom, szinte mindig ebben az ellentmondásra lehetőséget nem adó "majd eljössz", "majd elvisszük" stílusban.

Értem én, hogy szívesen látnák többet is, de mások talán nem? Ugyanolyan nagyszülei ők is.

Nagyon kellemetlen, hogy még csak nem is kérdeznek, nem is hozzánk beszélnek, csak a gyerekhez, ez így olyan, mintha beleszólásunk nem lenne. Néha úgy érzem, tényleg direkt erre megy ki, hogy ne szóljunk bele, és akkor is úgy legyen, ha mi nem akarjuk. De az én családomban nagyon nem így kommunikáltunk, és lehet, hogy csak rosszul értelmezem a stílusukat és többet gondolok bele, mint ami. Nem is tudom, hogyan kéne kezelnem.


Amúgy nem bánnám, ha néha pluszban is odamegy a gyerek egy-egy látogatásra, de az közös, megbeszélt döntés kéne hogy legyen. Meg persze ha nagyobb lesz és önállóan közlekedik, akkor megy, amikor akar, de ez még odébb van.


Másoknál hogy működik? Tényleg olyan tolakodó, határsértő ez a módszer, vagy csak én vagyok nagyon máshoz szokva?



2023. jan. 30. 07:07
1 2 3 4 5
 1/47 anonim ***** válasza:
97%

Nem megszokott dolog, de azt se értem, te minek foglalkozol azzal, mit mond az anyósod.


Ő elmondja, neked meg nem kell úgy csinálnod. Ha ezt mondja, majd a következő héten is viszed csak délutánra, és ha beszól, hogy mondta, hogy vigyétek két napra, akkor meg lehet mondani, hogy de délelött a szüleidnél volt, másnap meg veletek lesz. Ennyi.


Nem kell ezen ennyit rugózni, nem is értem, mi az, hogy ő mond valamit, ti meg mint a gyerekek, azt csináljátok. Egyik füleden be, másikon ki.

2023. jan. 30. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/47 anonim ***** válasza:
13%

Te meg fixen lefoglalod az egyik hétvégi délutánját anyósnak, pedig néha lehet, hogy mást csinálna akkor, és inkább másnap unokázna.


Semmi baj azzal, hogy a gyerekkel beszél arról, hogy mikor jön, a döntés úgyis a tiétek lesz.

2023. jan. 30. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/47 anonim ***** válasza:
99%

Mondjuk én nem fixen nem szívatnám megunkat azzal, hogy egy szabad hétvégénk nincs a családdal, mert a gyerek mindig máshol van.


Felénk, szülők felé kérdés nem hangzik el. Meg semmi. Nem ez az első eset, hogy így beosztják magukhoz a gyereket. - mellesleg TE vagy a szülő, TE döntöd el, mikor megy a gyerek.


NEM anyós vagy anyukád. Ideje lenne felnőni és megtanulni nemet mondani és meghúzni a határokat.


Nálam a hátam mögött megbeszélik a dolgokat az egyenlő a felém tanúsított maximális tiszteletlenséggel, ergo aki így viselkedik velem azzal nem foglalkozom.


A gyerek pedig akkor megy hozzá amikor TŐLEM megkérdezi. Ha ennyi gerinc nincs benne, akkor nem megy.

2023. jan. 30. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/47 anonim ***** válasza:
98%
Én biztos nem vinném minden hétvégén a nagyszülőkhöz hogy barmolják szét minden hétvégét
2023. jan. 30. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/47 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem mi q probléma. Kozlod anyossal, hogy NEM megy a gyerek azon a hétvégén és kész, ennyi
2023. jan. 30. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/47 anonim ***** válasza:
100%
Azt kell mondani, hogy nem. Férjed eközben mit csinál?
2023. jan. 30. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/47 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni. Vidd amikor nektek is jó, ha megjegyzi, hogy ő nem ezt mondta, akkor meg közöld (vagy ha akarod, közöld simán, mikor ilyesmit hallasz), hogy a gyerek programjait veled kell egyeztetni.

Az én anyám is próbálkozott egy időben, ő ha tehetné, minden hétvégét lefoglalna, de gyorsan leköszöntöttem, hogy a gyerekkel ezt nem beszélheti meg.

Egyébként én se vinném így, fixen egy napra minden hétvégén.

2023. jan. 30. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/47 anonim ***** válasza:
90%

Nem ismerjük a konkrét szitut, így lehet, hogy ott állva hallva tényleg durva a dolog - de így leírva én nem érzem "foglalózásnak". Inkább az ilyen áludvariaskodás gyerek verziója, azért mond valamit neki, hogy érezze a gyerek, hogy örülnek neki és várják.

Tudod, mint mikor összefutsz valakivel, hogy jaaaaaaj, igyunk meg egy kávét valamikor, annyira jó lenne összeülni, de valójában mindenki tudja, hogy sose találkoztok többet.

Ezen apropóból én el is engedném a fülem mellett, persze mama, jövünk majd még és ennyi.


Vagy esetleg számon szokta kérni utólag, hogy "megbeszélte" a gyerekkel, miért nem viszitek vasárnap is? Mert ha igen, akkor persze rosszul gondolom a fentit. De ha ő nem kekeckedik külön, akkor én így kezelném.

2023. jan. 30. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/47 anonim ***** válasza:
100%
Én sem mennék minden hétvégén teljesen felesleges.
2023. jan. 30. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/47 anonim ***** válasza:
100%

Valaszom egy ilyen probalkozasra: Kar Mama, hogy nem egyeztettunk korabban, mar programot szerveztem vasarnapra harmunknak. Szombaton delutan, szokas szerint, vihetem Pistiket?


Es ezt minden alkalommal, mosolyogva, amig el nem jut az uzenet.

2023. jan. 30. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!