A nagyszülő kérdés nélkül "beosztja" a hétvégi programot az unokának. Másoknál ez megszokott dolog?

Hát nem akartam itt a férjemet savazni, de ez a mondat betalált:

"a gyerek apja inkabb passzolná le a gyereket és mikyen jó, hogy az anyjáek erre igényt is tartanak."

Igen, ahhoz képest, hogy hétköznap alig látja, elég hamar meg tudja unni.

Egyébként válaszolva néhány korábbi felvetésre:

- nem, nem az volt a kérdés, hogy ki milyen gyakran viszi az unokát, hanem hogy szokott-e a nagyszülő egyszemélyes döntéssel csettinteni, hogy nála legyen a gyerek kiskedden is, vagy "jobb helyeken" ezt kérdés formájában vezetik fel, és megbeszélik a szülőkkel.

- mások csak havonta viszik nagyszülőzni a gyereket, én minden hétvégéből csak egy napot szeretnék megtartani magunknak, ez alapján nem pont én vagyok az a fajta, aki bele akar halni, ha 2 percig nem vele van a gyerek. Akkor sem érzékenyültem el, mikor óvodába vittem, inkább még én bátorítottam az óvónőket a beszoktatás alatt, hogy hagyjuk már ott délután is.

- nem mindig igaz, hogy a nagymama "mondogatása" nem változtat semmin, mert többször előfordult, hogy ha mondjuk egy ünnepnap miatt hosszúhétvége volt, akkor lecsapott a hétfőre is. Ugyanilyen, beleegyezés felé terelő stílusban ment, hogy "eljössz hétfőn is?", "hozd el hétfőn is, fiam". Ő meg: "jólvan". Így a hosszú hétvégén már megint anyósomék látták, kétszer is, apám meg mondjuk már 2 hete egyszer sem, meg így az sem merülhetett fel, hogy magunknak találjunk ki valami programot, mást csináljunk.

Akkor telt be a pohár, mikor nyáron zsinórban két olyan hétvége is volt, hogy a férjem a "saját napunkon" húzta a száját a gyerekre, és kijelentette, hogy "inkább elviszem anyámékhoz". És persze a másik nap is, mert akkor meg vinni kell, mert akkor szoktuk. Na, akkor "csesztem le", hogy ha már nem bírja heti egy napot elviselni a saját gyerekét, akkor legalább jusson eszébe, hogy nekem is vannak szüleim, ne csak az ő anyjáéknak nyomja oda állandóan, mikor a másik nagyszülei alig látják. Akkor inkább elhúzok én vele, és nem zavarjuk őt, szenvedhet magában. Az anyjáék meg találjanak valami hobbit, a gyereket nem nekik csináltuk, én nem velük akartam közös gyereket, hanem a férjemmel. A férjemre is rá voltak nőve. Kicsit még most is. Valószínűleg ezért nem merül fel bennük, hogy nekünk, mint családnak, más elképzelésünk is van, minthogy minden szabadidőnkben hozzájuk adogassuk a gyereket, és az sem, hogy ennek a gyereknek nem csak ők a nagyszülei, és esetleg kéne hagyni az időből másoknak is.