Mi várható el egy nagyszülőtől?
3 kisgyermekünk van, mind a ketten 8 órában dolgozunk a férjemmel. Átlagos család vagyunk, 4 nagyszülővel. Soha nem kérünk szívességet, mindent megoldunk magunk, inkább mi segítjük a nagyszülőket bevásárlással, fűnyírással stb. Idén nyárra már annyira drágák lettek a táborok, hogy nem szeretnénk és nem is tudunk hetente 120-150 ezreket kifizetni, ügyeletbe adni pedig sajnálnám a gyerekeket. Kértem a mamákat, hogy a nyáron 2-2 hetet bevállalnának- e úgy, hogy itt vannak nálunk, főzök előre, mindent odakészítek, csak hétköznap figyelni kéne a gyerekekre (5, 8, 12 évesek). Önállóak, jólneveltek, tényleg semmi gond nincs velük, tisztelettel vannak a nagyszüleik felé is, tehát nem egy horror munkáról lenne szó, ráadásul kertesházban élünk, van hinta, homokozó, ellehet lenni… kb. 7-16-ig nem vagyunk otthon, addig kéne jobban figyelni, de pl a nagylányunk nagy segítség, megtálal, ebédet melegít, nagyon ügyes.
Ilyen feltételek mellett azt kaptuk, hogy van ügyelet, ott jobb nekik, egy-egy napra, ha muszáj, kijönnek.
Nagyon rosszul esett, azóta is azon agyalunk, hogy oldjuk meg a szünetet, mert idegent nem szívesen engednénk be, de most jött el a pillanat, hogy tanácstalanok vagyunk.
A kérdésre röviden annyit mondanék, hogy semmi sem várható el a nagyszülőktől. Aki gyereket vállal, az soha ne vegye készpénznek a leendő nagyszülők gáláns ígéreteit és örömét, mert bármi történhet, mire valóban hadra kéne őket fogni és akkor már nem akarnak segíteni. Lehet bosszankodni, de követelni semmit sem tudsz.
Elméletben van 4 nagyszülője a gyerekeidnek, de ők nem akarnak feladatot vállalni körülöttük. Maximum elfogadni tudod és fizetsz valakit, hogy felügyelje őket. Erre környékbeli néni, nyugdíjas, volt óvó nénik vagy egyetemista lányok szoktak jelentkezni, ha alaposan körülnézel.
A szüleiteket nem feltétlen büntetném távolmaradással meg elutasítással, ha segítséget kérnek, de nem élveznének már feltétlen elsőbbséget, ha például strandolni terveztem a három gyerekkel, ő meg hív szombatra füvet nyírni. Akkor mennék, ha amúgy nem lett volna más tervem. Ezt te döntöd el, mennyire akarsz betartani nekik.
Én is 2 ovis gyereket kell elhelyezzek nyáron. Vagy egész évben oviba járnak vagy fizetek tábort/felügyeletet melléjük. A szüleinknek szintén nincs kedve két ovishoz, ők kereken megmondták, hogy túl fárasztó. (Az egyiket vinnék, de mire megyek vele, ha a másikkal úgyis szabin kéne lennem. Vagy mi alapján döntsem el, melyik nyaraljon a mamával, míg a másik ügyeletben "senyved"?) A vége az, hogy a legtöbb szabit nyárra kérem és táborokra gyűjtünk. De hétvégén, amikor végre együtt lehetnénk négyen az apjukkal, menjünk már el a mamához... Aha, persze...
3 gyerekre egyszerre vigyázni hetekig 70+-os emberektől nem várható el. Fárasztó, állandó figyelem kell és nagy felelősség.
A mi családunkban bevett zsokás, hogy az unokák a nagyiknál "nyaralnak" 1-2 hetet, de egyrészt fiat5alabbak a nagyik, 60-asok, másrészt szét vannak osztva a gyerekek, egyszerre csak egy gyerek megy egy nagyszülőhöz.
Egyébként ez az egyik hátulütője annak, hogy mostanában (bőven) 30 felett szülnek, így nem lesznek fiatal nagyszülők, akik még energikusabbak, fittebbek.
Le lett pontozva a kérdésem, pedig nem mindegy, hogy ott kell aludniuk a nagyszülőknek vagy este hazamehetnek és az sem mindegy, hogy egy panelt kell 2 hétre ott hagyni vagy egy családi házat, ahol sok ház körüli munka is van. Esetleg állatok is vannak.
Sajnos a kérdező nem válaszol :(
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!