Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Nektek ez nem esne rosszul?...

Nektek ez nem esne rosszul? Hogy álljak ezután a sógoromhoz?

Figyelt kérdés

Tavaly érettségiztem, sajnos nem sikerült a nyelvvizsgám.(eddig kétszer, elsőre felkészületlen voltam, másodjára meg a tanárom javaslata ellenére elkapkodtam)

Eddig tanárhoz jártam, már elég felkészültnek érzem magam, viszont a munkahely, ahová jelentkezni szeretnék nem vesz vizsga nélkül, és amúgy is nehéz bekerülni.

Szomorú voltam,hogy emiatt nem jelentkezhetek idén, de akkor jött a sógorom.

A családjáról tudni kell,hogy a nagyapja politikus volt, mára talán kevesen ismerik, de a befolyása megmaradt.Az apja ugyan ez, ő ugyan nem politikus, de szintén befolyásos ember, az átlag emberhez képest ő gyakran szerepel a tévében is.

A sógorom meg igazából szintén az ő útjukat járja, de ő nem ismert, és bár nem akarok rosszmájú lenni, de a közelében sincs sem az apjának, sem a nagyapjának (rátermettségre)

Minden esetre, ő sem az a "vesztes" típus, és ugyan fele akkora sincs, mint amekkorának gondolja magát, de felajánlotta a segítségét.

Mégpedig azt,hogy nemcsak hogy nyelv vizsga nélkül fognak felvenni, de garantálja,hogy a felvételi eljáráson is biztosan átmegyek (mert ugye a vizsga nem biztosíték,tehát azzal együtt sem biztos a sikeres felvételi)

Természetesen a vizsgát nyárig megcsinálom,hogy legyen -így beszéltük meg-.

Mindezt úgy,hogy neki egy kedves barátja része a felvételiztető bizottságnak, na meg persze egy kis pénz is kell, de én azzal, ne is törődjek, mindent elintéz.

Nem győztem hálálkodni, tényleg nagyon örültem, még a pénzt is kifizettem volna, de nem engedte.

Amikor küldték a felvételi időpontját, szóltam neki, és mondta,hogy ki vannak töltve a papírok,mindent elintézett, csak be kell mennem egy jót beszélgetni, és fel vagyok véve.Ha bármi van hivatkozzak ő rá.

Nos, én be is mentem.Első körben totál hülyének néztek,hogy mit akarok itt nyelvvizsga papír nélkül.Már a kérdésnél is sokkot kaptam, mikor feltették,hogy hol van.

Végül a sógoromra hivatkoztam, amire összenéztek,hogy nem tudják ki az.

Kicsit beszélgettünk, viszonylag kedvesek is voltak, de természetesen elutasították a jelentkezésem.

Oltári nagy csalódás, kész hülyét csináltam magamból.Felhívtam a sógorom, azzal kezdtem,hogy nem úgy alakultak a dolgok, ő meg mondta,hogy most vezet, külföldre megy, hívjam hétfőn.

Tegnap "beteg", ma megint nincs otthon.

Fogalmam sincs mi történt, és bár úgysem változtat semmin, de totálisan átverve érzem magam.Mi a francért kellett ez?Miért csinált belőlem hülyét, minek mondta hogy elintézi, minek szólt bármit is?

Komolyan, péntek óta teljes letargiában vagyok, nagyon rosszul esik.

Totálisan megsemmisültem.

Tudom, lehet mondani,hogy nem lett volna korrekt másokkal szemben, de én úgy gondolom helyt tudnék ott állni, csak el kellett volna intéznem a nyelvvizsgát, na meg azt azért hozzátenném, hogy aki efelől ítélkezik az lenne az első aki a rokona segítségét kérné, ha tehetné, és szerintem ha van valakinek ilyen lehetősége, normális,hogy kihasználja.


A sógoromat meg nem értem, tényleg egy felnőtt, viszonylag komoly ember, komoly családból.Talán azt hitte,hogy ő a mindenható, mint az apjáék, és neki is bárhová elér a keze?Vagy miért nem szólt az apjának?Vagy ha a pénz volt a gond, miért nem fogadta el tőlem?

Hihetetlen, és szánalmas,hogy most meg nem reagál.


2016. ápr. 5. 21:43
1 2 3 4 5 6
 41/57 anonim ***** válasza:
66%

Ne haragudj, de tényleg össze-vissza beszélsz!


"Végül a sógoromra hivatkoztam, amire összenéztek,hogy nem tudják ki az."


"A másik meg, ott volt az az ember akit ismer (a facebook csodákra képes, nem csak közös ismerős, közös kép is akad a karakteres arcú úrról,és a sógoromról)."


Most akkor mi a pálya?

2016. ápr. 6. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/57 anonim ***** válasza:
62%

Jó lecke volt, kérdező! Az életről és a sógorod megbízhatóságáról is.


Tudod, amikor én olyan idős voltam, mint te, anyám az egyik elitgimnázium igazgatója volt, apám a főépítész, a fiúm anyja osztályvezető volt egy minisztériumban, az apja pedig közbeszerzési vezető egy kerületi önkónál.


De fura, egyik se ajánlotta, hogy okosba' betolnak engem valahová. Se munkára, se egyetemre, se sehova. Aztán, valahogy mégis lett gimiben 2 nyelvvizsgám, később PhD-ig vittem. Fura, nem, kérdező?


"Ebben az országban még az a jó,

hogy itt minden és mindenki lenyúlható.

Nem számít az intés, nem számít a szó,

csak a mázli mert azzal megúszható."

2016. ápr. 6. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/57 anonim ***** válasza:
36%
Tök mindegy, hogy hebegve.habogva, vagy franc tudja hogy,m a lényeg az, hogy ilyen helyzetben baromira nem vall nagy IQ-ra rá hivatkozni, amikor nem tudhatod, hogy a többiek a bizottságban mit gondolnak, tudnak-e róla... főleg ha látod, hogy igenis problémáznak azon a papíron, szóval már akkor látszott, hogy nem egészen úgy történt a dolog, ahogy elképzelted. Ezzel nem segítesz semmit, mert már akkor látszott, hogy bukó.
2016. ápr. 6. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/57 A kérdező kommentje:

Ha most ennyire kiakarod forgatni, forgasd, csak ne kelljen már minden betűt magyaráznom.

A barátja biztosan tudta, de mivel valami nem jött össze ezért ő nem állt rá a dologra, csak nekem erről elfelejtettek szólni.

Ő például nagyon jól tudta,hogy miről beszélek, a többiek nem, illetve még egy volt akin úgy láttam érti, de nyilván ő már korábban tudomást szerzett a dolgokról, tehát ezért tudta csak.

Természetesen eljátszották,hogy nem értik a szituációt.

Az meg,hogy nem túl magas az IQ-m...szeretnél te ennyire alacsonyat :)

2016. ápr. 6. 16:50
 45/57 anonim ***** válasza:
58%

Ja igen... nem nagy IQ... "Első körben totál hülyének néztek,hogy mit akarok itt nyelvvizsga papír nélkül.Már a kérdésnél is sokkot kaptam, mikor feltették,hogy hol van.

Végül a sógoromra hivatkoztam, amire összenéztek,hogy nem tudják ki az. " Te írtad ezt le. Te kezdted el, mindegy, mennyire virágnyelven, de amikor már láttad, hogy nem fogják elfogadni a jelentkezésed nyelvvizsga nélkül, akkor próbáltad menteni a menthetőt, amikor már TUDTAD, hogy vmi nem stimmel. Vagy, csak megpróbáltad kiugrasztani a nyulat a bokorból, de hát egy tapasztalt felsővezető csak nem fog ilyen miatt elkezdeni hebegni-habogni, hogy jaj, hát tényleg szólt nekem a Gipsz Jakab...


IQ-ról meg... gimi, különórák meg minden egyéb mellett, különtanár NÉLKÜL 10.-es koromban tettem le nyelvből C típusú felsőfokot, nem himi-humi nyelvvizsgán. Szóval inkább te akarnál akkora IQ-t, mint ami nekem van, kiscsillag.

2016. ápr. 6. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/57 anonim ***** válasza:
83%
Hagyni kell a kérdezőt, totál kattant szegény! :D
2016. ápr. 6. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/57 anonim ***** válasza:
35%

mondd meg a sógorodnak, hogy azt se tudták, hogy kicsoda, mikor megemlítetted a nevét, majd úgyis megmagyarázza :D

Am meg aki azt mondja, hogy saját erő, meg ilyenek.. nos.. majd 20 év múlva meglátja.

2016. ápr. 6. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/57 A kérdező kommentje:

Akkor megkérlek,hogy a hatalmas IQ-ddal, értelmezd a kérdést, merthogy válaszolni nem igen sikerült rá, hisz a kérdés nem az volt,hogy ez erkölcsileg helyes e vagy sem.Én meg erre nem lennék büszke,hogy egy ilyen kérdést sem sikerült megfelelően értelmeznem.

De mit értél el a válaszoddal?Például,hogy ha legközelebb lehet valamit "ügyeskedni", akkor nem próbálok meg azzal a lehetőséggel élni?Nem, megnyugtatlak,hogy mint ahogy leírtam, újra, és újra megpróbálok minden lehetőséget kihasználni, ami segíthet abban,hogy előrébb juthassak az életben.

Hogy, mi és hogy zajlott a beszélgetésben?Nem voltál ott, nem tudhatod, idézgethetsz, forgathatod ahogy akarod, én attól még nem hebegtem-habogtam.

Maga a helyzet, és a történtek miatt éreztem magam hülyének, és ....igazából annyira mindegy, mert a falnak beszélek.


A másik, meg,hogy totál kattant vagyok?!Mert nem tudsz a kérdésre válaszolni?Tipikusan az, mikor nem tudok mit írni, mit csináljunk?Áh, lehülyézem, attól nő az igazságérzetem.Nőhet, de nincs mire. :)


A kérdés eredménye az lett,hogy van 31 válasz, immár 3 is válaszol a kérdésre, a korábbi kettővel szemben, a többi meg a "na majd én megmondom".

Mond, de én nem változtam semmit, és holnap ugyan úgy megcsinálnám.

(Ahogy egyébként az álszent válaszolók többsége szintén megtenné, vagy meg is tette, csak az a gerenda a szemekben...)

2016. ápr. 6. 21:04
 49/57 anonim ***** válasza:
60%

Válasz a kérdésedre:


Szerintem csinálj úgy mintha semmi nem történt volna, nyald a sógorod se..ét a "híres" kapcsolatai miatt,hátha megint beajánl egy olyan állásra, amit igazából ku...ra meg sem érdemelnél.Remélhetöleg leközelebb sikerül és elhappolhatod a munkát valaki olyan elöl, aki minden vizsgával rendelkezik és talán még a megérdemelt állásra is nagy szüksége van, mondjuk azért hogy a gyerekét eltartsa.De semmi gond az a lényeg,hogy TE elöre jutthatál az életben, az nem is számít milyen úton módon.komolyan behányok az ilyen önzö, törtetö emberektöl.

2016. ápr. 6. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/57 anonim ***** válasza:
95%
Gondolom, mivel mindig van valaki, aki eggyel feljebb van, aki meg nagyobb kutya mint a tobbiek, ez a valaki ralepett a karakteres arcu ur tokeire hogy "acsika, nem kellenek nyelvvizsgatlan erettsegis csitrik koszike!". Nem nehez kitalalni. A C tipusu nyelvvizsga azert ne legyen mar olyan nehez. Kozepfokon alapbol folyekonyan kellene beszelned, a felsofokon pedig mar azert nincs olyan sok mindent tanulni. Az arrol szol hogy milyen arnyaltan beszelsz, milyen nagy szokinccsel (az mas kerdes hogy neked erre tanar kell... ez nekem nem epp ratermettseget mutat). Ha neked ez nincs meg, akkor nem ertem miert akarsz olyan helyen dolgozni ahol valoszinuleg kiemelkedo nyelvtudast varnak el. Nem erkolcsileg nem ertem mert az pont nem erdekel, hanem hogy hogy jut eszedbe egyaltalan elfogadni ilyet, ahol akkorat eghetsz mint a haz mikor kiderul hogy nem vagy megfelelo. A kovetelmenyek pedig nem veletlen azok...
2016. ápr. 6. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!