A te szüleid vettek neked házat/lakást?

Nekem amúgy nem vettek, gyakorlatilag az utolsó fillér is a saját fizetésemből lett összeszedve. Hitelt is annyit vettem fel, amennyit egyedül tudok állni.

Mondhatnám, hogy büszke vagyok magamra, de összességében nem érzek ettől örömöt.

Mondjuk nálam alapból kemény dolog a család.

Régebben kérdeztem, hogy nem-e tudnak kölcsön adni, én mindig adtam nekik, plusz bele fizetek az otthoni ház költségeibe.

Mindig volt rá kitérő válasz. Kedvencem, a "jó az, ha van egy kis tartalék, ki tudja mikor lesz rá szükség". Hát nekem meg épp szükségem lett volna rá...

Meg az volt, hogy nézzek lakást, és meglátják mennyit tudnak kölcsön adni. De nagyságrendet soha nem tudtam meg, hogy 500 ezret vagy 5 milliót. Így hogy nézzek lakást, ha azt sem tudom mennyi az annyi.

Amikor végül vettem lakást, anyám kitalálta, hogy felvesz személyi kölcsönt több milliót. Mondtam, hogy hülyeség, de akkor is azt mondta, hogy ezt eldöntötte és ezzel szeretne segíteni.

Oké, elfogadtam, azt mondta ezzel az X összeggel kalkulálhatok.

Majd amikor már ott tartottam, hogy megvan a kinézett lakás, számoltam fejben mennyi kell majd felújításra, megvolt az önerő kifizetés, szerződés, hitel elbírálás akkor anyám egyik telefonbeszélgetésnél egyszer csak mondja, hogy "ja végül nem vettem fel hitelt".

Aztán úgy pillanatra volt bennem egy "hú b+" érzés, hogy akkor a "kalkulálhatsz vele" összeg az hirtelen nulla lett... :D

És még így is mocskosul örülhetek, hogy egyáltalán tudtam venni, mert úgy érzem, ha most nem veszek, akkor csak kergetem tovább az árakat és idővel kiáraz a piac.

Amúgy engem nem is az "dühít" ha lehet ezt mondani, hogy nem vettek, hanem hogy igazából soha nem is próbáltak pedig lehetőség lett volna rá, még egyetem elején amikor alacsonyan voltak az árak.

Sok ismerősöm kapott valami kis lakást, 6-8 milliókért mentek akkoriban. 1-2 millió önerővel már el lehetett indulni.

Nekem mindig csak a kifogások voltak:

Hátha lentebb mennek az árak (ja, jól lentebb mentek)

Ki tudja Pesten maradsz-e (mintha nem lehetne kiadni/eladni)

Majd meglátjuk mi lesz, majd lesz valahogy.

Sajnos a szüleim mindig is ilyen "majd lesz valahogy" emberek voltak, előre tervezés, előrelátás nélkül. Plusz valahol mintha mindig arra ment volna a játék, hogy ne tudjak önállósodni é előbb utóbb haza kerüljek. Nem így lett.

61-62

Nagyon sajnálom, nagyon ismerős ez a történet nekem is. A párommal is ezt játszotta az anyja (az apja alkoholista, nem is beszélnek). Volt neki saját lakása és örökölt másik kettőt. És hol úgy volt, hogy odaadja a fiának, hol nem. Hol úgy volt, hogy megkapja a haszonélvezetet, ha felújítja, aztán hirtelen le lett fújva... Jó, hogy nem költött rá. Végül nem bírta fenntartani és kiadta albérletbe a saját gyerekének, piaci ár alatt kicsivel (de nem csak a rezsit kellett fizetnie, hanem bérleti díjat is). És mellé folyamatosan járt fel hozzá, amikor épp tetszett neki, bejött kulccsal a lakásba a semmiből. Eleinte toleráltam, mert én voltam a vendég ott, mikor még csak randizgattunk, bár nagyon cink volt kimenni a konyhába egy szál pólóban úgy, hogy ott ült és a párom halkan veszekedett vele, hogy nem törhet csak úgy az életére a semmiből. De egyértelmű volt, hogy a lakással zsarolni akarja. Ez nekem is leesett idővel. Az utolsó kifogás én voltam, hogy nem adja a fiának, mert rátenném a kezem, ha a nevén lenne.

Ez volt az az ominózus beszélgetés, amin lesöpörtem az asztalt, miután le háziprostizott és megmondtam neki, hogy az én anyám szájából ilyen sosem hangzana el senki felé. A válasz az volt, hogy akkor menjek anyámhoz.

Nos, azóta nem ültem vele egy asztalnál és úgy léptem ki az ajtón, hogy megmondtam a páromnak: én most mentem ki innen utoljára és ha te nem jössz hozzám, akkor ez ennyi volt, de én ezt a stílust nem tűröm egy percig sem. Mi szeretettel várunk, az én anyám már rokonnak kezel.

Akkor voltunk együtt egy éve és fél órával később hívott, hogy jön utánam kocsival. Akkor ültem le beszélni anyukámmal, hogy ez a helyzet. Azt mondta, hogy ha nem kell finanszíroznia a külön élésemet, szívesen átadja nagymamám házát, de álljak meg a magam lábán. Kerestünk egy albérletet fél évre a párommal, addig én is befejeztem az egyetemet és elkezdtem főállásban dolgozni és a bérlők szerződése is lejárt. Mi így indultunk és azóta sem vagyok hajlandó leülni egy asztalhoz azzal a nővel. És egy hasonló kaliberű kotlóssal sem.

Rá pár hónapra verte a nyálát telefonban, mintha mi sem történt volna, hogy jaaj, hát miújság, hadd látogasson meg minket. Párom először próbálta emlékeztetni, hogy hol hagytuk abba, majd odaadta a telefont, én meg rá raktam azzal, hogy na mi van, jönnél te is enni abból a tálból amit az én anyám rakott elénk? Találkozzon a fiával a putrijában vagy ahol akar, ha egyáltalán akarja látni... Egy bocsánatkérés nélkül csezdmeg meghívatta magát a hülyéje. Azt hitte, elfelejtem, hogy viselkedett, mikor "ő volt a trónon".

Mondtam a páromnak, hogy menjen, ha akar, én megértem, hogy mégis az anyja, csak nekem ne legyen közöm a találkozóikhoz... De nem akart menni. Azt mondta, örül, hogy végre kitéptem ebből a zsarolásból és nincs szüksége semmire onnan.

Nem vettek, de adtak pénzt az első lakásba. Hogy mennyit kellene adniuk az élethelyzet függő.

Szerintem minimum elvárás egy szülővel szemben, hogy úgy éljen, hogy a gyerekének jobb lehetőségei legyenek mint neki.

Vettek. Nem sokkal a születésem után anyukám vett egy lakást befektetésként, tehát nem kifejezetten nekem vette, de gondolt arra is, hogy ha úgy alakul, majd nekem jó lesz. Jó is lett, most ott lakom, nagyon hálás vagyok ezért, szerintem ez az egyik legjobb és leghasznosabb dolog, amivel egy szülő segítheti a gyerekét!

Szerintem ha anyagilag megengedheti magának a család, akkor vegyen a gyereknek/gyerekeknek lakást, amíg nem laknak ott, ki lehet adni, a lakás mindig jó befektetés. Ha nekem lenne gyerekem, én is így tennék.

Szinte minden olyan ismerősünk, aki megteheti, vett vagy bérelt lakást a gyerekének, de pl. anyukám párja hiába gazdag és hiába telne rá, kerek perec kijelentette, hogy ő lakást biztosan nem fog venni egyik fiának sem, de albérletet fizetni sem, mert dolgozzon meg érte a gyerek. Ezzel a felfogással szerintem csak annyi a baj, hogy szerencsétlen fiatal hiába tanul keményen, hiába dolgozza ki a belét, ilyen ingatlanárak mellett, főleg a fővárosban soha a büdös életben nem fog lakást venni teljesen önerőből, de kezdő fizetésből (és sajnos sokszor később is) a bérlés is nehézkes teljesen egyedül.

"de albérletet fizetni sem,"

És mégis miért fizetné a szülő az albérletet a dolgozó gyereknek?

"ilyen ingatlanárak mellett, főleg a fővárosban soha a büdös életben nem fog lakást venni teljesen önerőből, de kezdő fizetésből (és sajnos sokszor később is) a bérlés is nehézkes teljesen egyedül."

Tudod, a szülőknek is ugyanannyiba kerül és ők sem sz.rjak a pénzt.

Esetleg nézd meg a magyar átlagfizetéseket. Átlag család örül, ha a saját lakásuk részletei ki tudják fizetni.

Petrsze, ha van pénz, aki lehet az önerőt kifizetni, de rengeteg családnak nem lapul a számláján felesleges jó pár millió.

Arról nem is beszélve, hogy a saját nyugdíjas éveikre is tartalékolni kell, ha nem akarnka vegetálni.

"Tudod, a szülőknek is ugyanannyiba kerül és ők sem sz.rjak a pénzt"

Így is lehet gondolkodni, csak akkor az ilyen ne fosson világra egy gyereket se...

Kimondottan vásárolni nem.

Olyan viszont volt, hogy a nagyszülői örökségről lemondtak a javamra, hogy ne kelljen duplán illetéket fizetni. (Tisztában vagyok vele, hogy más sok éve nincs ilyen, akkor még volt egyenes ági öröklés esetében is.)