Gyereknevelés ütéssel/ fizikai bántalmazással?

A fizikai bántalmazást egy esetben tartom "még elfogadhatónak", ha ez a kisebbik rossz. Ha ütéssel traumatizálom a gyereket, hogy ne fusson ki a forgalomba, akkor igen, pont az volt a cél, hogy félelmet keltsek benne és összekösse a szituációval.

De a fizikai bántalmazás, főleg rendszeresen, szorosan kötődik a lelki bántalmazáshoz. Elhanyagolás, pszichés agresszió. Ezek hagynak nyomot.

Szerencsére még egyikre se volt szükség, de ha a testi épségét veszélyezteti, akkor inkább egy seggrecsapás tőlem, mint közelről megnézni egy lökhárítót.

A bantalmazva felnott embereknek gyakori a stokholm szindroma

Magyarazzak es vedik sot dicserik a helytelen viselkedes es mint szulo maguk is bantalmazok lesznek

Tanult cooping viselkedes

Ugyanez vonatkozik a szexualisan bantalmazott gyerekekre sokszor maguk is bantalmazok lesznek.

Az eroszak eroszakot szul

Én kaptam annak idején pofont is, a fenekemre fakanállal is. Nem sokszor, de mindegyikre emlékszem, mert végtelenül megalázó volt, és most sem tartom indokoltnak egyiket sem. Jó a kapcsolatom a szüleimmel, értékelem mindazt a jót is, amit kaptam tőlük, segítek nekik, amiben tudok, és tudom, hogy én is számíthatok rájuk - viszont csak a legvégső szükség kényszeríthetne arra, hogy bármilyen okból, akár átmenetileg is együtt éljek velük. 18 évesen elmentem egyetemre, kollégiumba, onnan már saját háztartásba költöztem, lassanként felépítettük a férjemmel a saját egzisztenciánkat. Ahányszor elgurult a gyógyszerem (mert a kamaszok azért ki tudják hozni az emberből az állatot), mindig az jutott eszembe, hogy nem akarom, hogy az én gyerekeimben is benne legyen életük végéig az a seb, ami bennem itt van. Borzasztóan nehéz az otthonról hozott mintát leküzdeni, ráadásul úgy, hogy ne ess át a ló túloldalára sem, maradj következetes, és ha kell, szigorú a gyereknevelésben. A szüleimnél - mindkét részről - nemzedékek óta bevett és természetes gyakorlat volt a fizikai fenyítés a gyerekkel szemben, ha úgymond "megérdemelte", nekik nem sikerült ebből kilépni, most, felnőtt fejjel nem hibáztatom őket érte. De nagyon örülök, hogy nekem sikerült.

4-es

Mi 5-en vagyunk testvérek, apám sokszor elvrt minket, akit ahol éppen ért, mert idegbeteg. Illetve most is megtenné, de mivel már idősebbek vagyunk 3en nem velük élünk. Anyánkat is elverte többször, így nőttünk föl, ezt láttuk, tapasztaltuk. És szerintem nagyon nincs ez rendjén, a testi fenyíts semmilyen mrtékben. Én soha nem fogom bántani a gyerekeimet, ha majd lesznek. És ha neadj' Isten olyan szerencsétlenül házasodok mint édesanyám, a férjemnek csak egyszer kell kezet emelnie rám vagy összeverni a gyerekünket, gondolkodás nélül elhagyom. Mert tudom milyen lelki sebeket ejt az, ha ilyen családban nő fel az ember.

20L

"Ha nagyon rossz a gyerek, és más nem segít, kijár neki egy pofon"

"Szerintem olykor igenis kell egy-két pofon hogy tudja a gyerek, hol a helye"

Egészen elképesztő hogy ilyen emberek mászkálnak közöttünk.. Döbbenetes hogy valaki azt gondolja hogy egy kisgyereket fizikai erőszakkal célszerű nevelni.

"csak hogy tudja hol a helye".. atya isten, nagyon remélem hogy te nem vagy és nem is leszel szülő..