Egyetemisták szülei? Ti mit csináltok, ha a gyereketeknek nem sikerül egy vizsga?

Istenem, 20 évesen nem vagy már gyerek, nem kell beszálmolni mindenről.

Feleslegesen ne bonyolítsd az életed.

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szüleid elmebetegek.

Így nem lehet embert motiválni, hogy folyton azt vágják a fejéhez, hogy szart se ér. Egyeseknél mint nálad is lehet, hogy kiváltja azt, hogy csak azért is jobban tanul, de a legtöbbeknél pont az ellenkezőjét váltja ki, hogy idegileg ne menjenek tönkre.

Kvázi egy önbeteljesítő jóslatot sulykolnak beléd ilyen roppant intelligens módon.

Van pár ilyen barátom akivel ugyan ezt csinálták a szülei, némelyik belerokkant, némelyik otthagyta az egyetemet, a szüleitől is elköltözött és most boldog középvezető.

Mellesleg a summa cum laude diploma se ér semmit...

Nem egy Elte proginfós summa cum laude végzett diák fordult meg nálunk, és barátaim munkahelyén is, mert hiába végzett szín ötössel, azon kívül, hogy meg tud tanulni dolgokat egy vizsgára, önálló gondolata zéró. Nem a legéletképesebb fajta ez sem...

Az meg, hogy a szüleid idegileg tönkretesznek...

Az én anyám is ilyen volt. Rám erőltetett egy egyetemet, amit a hátam közepére nem kívántam (én már középsuliba mondtam neki, hogy nem akarom oda menni, de kb. meg sem hallotta és ő intézte a jelentkezést is meg minden, én azt sem tudtam milyen iskolákat jelölt meg pontosan, csak apum akkor halt meg és mikor a továbbtanulással foglalkozott úgy tűnt, hogy gyógyszerek nélkül is örül, én hülye meg ráhagytam) főleg úgy, hogy én már középsuliba szereztem szakmát, szóval nem csak egy érettségim volt. Én már az első félév előtt úgy éreztem, hogy jobb lenne meghalni, mert ez így már nem élet (legalább is nem az enyém). Alapból 2 óra volt az út, amég odaértem, külön éltem, vezettem a háztartást mellette, stb. Amúgy nem volt nehéz szak, nem is arról volt szó, csak egyszerűen utáltam az egészet. Anyum meg bele volt szerelmesedve az egész helyzetbe. Másról se lehetett vele beszélni, csak az egyetemről. Előtte is csak a suli érdekelte velem kapcsolatban, de akkor semmi más nem létezett neki. Videóchaten hívogatott, hogy meséljem el milyen, csináljak fotókat, hogy hívják a tanárokat, milyen tárgyak vannak, mi a házi. Tudta a neptun jelszavam és belépkedett nézegetni meg mutogatni az ismerőseinek. Egyszer valami beadandót is megírt, hogy adjam be az övét is, hogy vajon hanyasra sikerült neki. Szóval egyértelmű, hogy ő akarta ezt az egészet én meg csak kínlódok vele, hogy neki legyen mivel hencegni a melóba. Otthagytam az egészet, mert már az egészségem kezdett rámenni a sok fölösleges stresszre. Gondolom vizsgaidőszakban ő is elvárta volna az ötösöket. Akkora balhé volt, hogy utána több, mint egy hónapig nem szólt hozzám, mert tönkretettem a "tervet". Mert mint kiderült ő már eltervezte az életem, hogy lesz 2 diplomám, aztán hazaköltözök hozzá és ott fogok dolgozni, ahonnan őt létszám leépítés miatt elküldték. Csak engem elfelejtett megkérdezni, hogy akarom e ezt az egészet, de azt mondta, hogy nem az a fontos, hogy akarom e, és hogy boldog legyek, hanem, hogy teljesítsem a tervet és ezzel a kijelentésével, csak még jobban megerősített benne, hogy nem kell egyetemre járnom. (Mikor elmondtam neki, hogy én mit szeretnék, családot, gyereket, stb. akkor meg kiröhögött, hogy nem vagyok normális és az ő ötlete jobb, azt valósítsuk meg. Hogy 30 évesen anyámnál éljek és a régi munkahelyén dolgozzak barátok, kapcsolat, stb nélkül.) Életem legjobb döntése volt, hogy otthagytam.

Persze, ha te szereted, amit tanulsz akkor ne hagyd ott, de ne akarj nekik megfelelni, mert az ilyen szülőknek soha semmi nem lesz elég.

Ne avasd be őket mindenbe. Más megoldás nincsen.

Ki a fenét érdekel, ha nem sikerül az első vizsgán a tárgy?

Majd mész másodjára vagy harmadjára vagy így tovább.És sikerül, túl leszel rajta, közelebb leszel megint egy tárggyal a diplomához.

Én is kemény szakra járok. Az első évben rosszul éreztem magam amikor megbuktam egy vizsgán. Borzasztó volt, hiszen gimnáziumban és általános iskolában gyakorlatilag mindig ötösöket kaptam.

Egyetemen meg jött az arcon csapás, a sok tanulás ellenére is becsúszott 1-1 bukás és sok "rossz" jegy, kettesek, hármasok.

Butának éreztem magam. De nem kell. Kevesen járnak egyetemre és még kevesebben tudják teljesíteni, jutnak el a diplomához.

Nem kell butának érezni magad, vagy feladni, ha valami nem sikerül elsőre.

A tanárok is meg vannak szorongatva, nekem személyesen mondta az egyik professzor, hogy nem engedhet át mindenkit mindig, különben szólnak neki a tanulmányi osztályról. Kell az egyetemnek a bevétel a pótvizsgákból, a kreditbüntetésekből. Meg azért csak egyetem, legyen már egy kis jó híre, ne menjen át mindenki.

Sokszor igazságtalan, de ez van.

Ha a szüleid nem értik meg, akkor ne mondd el nekik, felesleges veszekedni meg bosszankodni rajta.

Nagyon rossz a hozzállásuk egyébként, nagyon sajnálom, hogy ilyen negatív, visszahúzó környezteben kell lenned.

Próbálj minél kevesebbet otthon lenni ilyenkor és ne oszd meg velük a kudarcaidat.

Beszéld meg a csoporttársaiddal az ilyeneket .

Nem ez lenne a normális egy szülő-gyermek kapcsolatban, de ha ilyenek, akkor kár őszintének lenni.

Tanulj a könyvtárban vagy a suli épületében. Ott nem zavar senki.

És ha teheted, akkor szorgalmi időszakban dolgozgass kicsit, hogy valamennyire tudj függetelenedni tőlük anyagilag.

Nagyon gáz, hogy ezzel is visszaélnek és a fejedhez vágták, hogy milyen sokat költöttek rád stb.

A kérdésre válaszolva, az én szüleim sem örülnek ha nem sikerül egy vizsgám. Bíztatnak, hogy tanuljak többet a követekezőre és sikerülni fog. Teljesen támogatnak és bíznak bennem. + büszkék rám, ha sikerül valami, akkor velem együtt örülnek. Ez lenne a normális szerintem.

Egyfel orvosin, jövendőbeli orvosként nagy a felelősséged most is. Mert életekkel fogsz játszani, de ezzel gondolom tisztában vagy és úgy éreztem 2essel te sem elégszel meg.

Másfelől sajnos valami, valaki vagy maguk a Magyarok tönkretették magulat ezzel az idegbeteg mentalitással, hogy ha nem tanul a gyerek akkor el kell verni, idegileg ki kell csinálni és lelki nyomorékká kell tenni.

Ezzel szemben a zsidó mentalitás:

"Egy ilyen okos gyerek mint te miért nem tanul jobban és hoz jobb eredményeket?" - "Egy ilyen jó gyerek mint te miért viselkedik ilyen rendetlenül?"

Ha a gyereknek nem megy valami akkor különóra, külön tanár fogadása. Többet foglalkoznak vele, hogy sikerei legyenek, és ez az életben is meglátszik rajtuk....

Remélem érzitek a különbséget...