Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az unoka budai lakást kap,...

Az unoka budai lakást kap, nekünk meg az önerőben nem segítenek? Ez hol igazságos?

Figyelt kérdés

A szüleimmel élünk négyen (a férjem, a két gyerek és én). Nem vagyunk milliomosok,segítség nélkül esélyt nem látok arra, hogy nekünk valaha saját ingatlanunk legyen. Tavaly apám örökölt egy nagyobb összeget, és próbáltunk beszélni velük, hogy legalább kölcsönbe adják, hogy tudjunk venni egy panelt legalább (itt nálunk egy külső területen lévő, 2 szobás lakást már lehet kapni 8-9 millióért). Először úgy indítottunk, hogy vegyenek, ez beismerem, nem volt jó ötlet. Utána hogy kölcsönbe, és visszafizetjük, de már ott tartunk, hogy annak is örülnénk, ha az önerőben segítenének. De nem, mert minek akarunk mi innen elköltözni, meg hogy tartanánk fenn egy házat, a gyerekeket sem bírnánk ellátni a segítségük nélkül. Ebből is rengeteg a vita, mert teljesen magukra kapatták a két gyereket (5 és 8 évesek), másoknak meg azt mesélik, hogy mi nem foglalkozunk velük, és ők nevelik őket szinte. Meg nekem tesznek szemrehányást, hogy milyen anya vagyok, hogy a gyerekeim inkább velük alszanak, mint velem, stb. Minden napra jut valami... Meg hogy ők sosem kértek pénzt itthon semmiért, 44 éves vagyok, ennyi idő alatt összespórolhattam volna egy lakásnak az árát, mire fel segítsenek ők.


Ezzel szemben itt vannak a tesómék, mindketten jól keresnek (télen egzotikus nyaralás, síelés, nyaranta a felesége és a lánya egyáltalán nincs itthon, mert tengerpartoznak, utaznak, mind a hármójuknak új kocsi, stb). Az unokahúgom most érettségizett, Budapestre megy továbbtanulni, és kinézett valami 55 milliós lakást (berendezés nélkül, szóval tuti lesz 60 a vége, ahogy ismerem). Anyámék azonnal mondták, hogy belefizetnek ők is, meg a ballagásra is külföldről vett ékszert kapott ajándékba az unoka, merthogy ezt kért, és persze ők azonnal ugrottak erre.

Rosszul esik, hogy inkább rá költik a pénzt, úgy, hogy nem is szorul rá... Mikor én továbbtanulni mentem, nemhogy lakást nem vettek, de albérletet sem voltak hajlandóak fizetni. Most meg azonnal, és nem jó akármilyen lakás, mert ő külső kerületbe nem költözik, panelba nem megy, legyen mélygarázs, stb. Anyámék meg azonnal ugranak, hogy hát persze, nem is szabad rossz környékre menni... Ráadásul a tesómék rá sem szorulnak a segítségre, mindenük megvan. Mi meg két szobában nyomorgunk négyen az emeleten, konkrétan arra nincs pénzünk, hogy beszereltessünk 1-1 légkondit a szobákba, vagy hogy elmenjünk legalább egy hosszúhétvégére a nyáron valahová.


2019. jún. 20. 09:45
1 2 3 4 5 6 7 8
 11/72 anonim ***** válasza:
96%

Nem teljesen értem, hogy a te és a férjed fizetése mire megy el és miért nem tudtok ebből akar csak egy klímára valót félre tenni? Nem fizettek lakbért, rezsit, ahogy írtad semmit nem kell fizetnetek, akkor mire megy el a pénz?

És igen, ciki, hogy 44 évesen, ugy hogy az egész családodat a szüleid tartják el nincsen félretett pénzed.

2019. jún. 20. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/72 anonim ***** válasza:
94%
Mégis mire lehet elverni havi szinten annyi pénzt, hogy 44 éves korotokra nemhogy az önerőt ne tudjátok összedobni, de két darab kb. 180.000 forintos klímát ne tudjatok beszereltetni? A szüleidnél így is ingyen laktok, a gyerekeiteket is pesztrálják, gondolom ha kell akkor főznek, mosnak, takarítanak is. Pénznyelőbe az ember nem dobálja be a pénzét csak úgy, ti meg azok vagytok, nem csoda, hogy nektek nem segítenek. Az egyetlen kifogásolható az, hogy anno az egyetemi tanulmányaidban nem segítettek, habár fenntartással fogadom az írásod alapján ezt az információt, mert nem csak az albérletfizetés a segítség, attól függetlenül, hogy MOST azt is megengedhetik maguknak, hogy egy lakásba beszálljanak. A család különböző tagjairól ha egy kicsit leakadnál és a rájuk fordított idődet felhasználnád mondjuk arra, hogy kiszámold, hogy mire veritek el a pénzeteket és min kéne változtatni, máris sokkal előrébb tartanátok. Ha más miatt nem is, legalább a gyerekek miatt erőltessétek meg magatokat egy kicsit. Habár valószínűleg a szüleid azért is foglalkoznak annyit a gyerekekkel mert ők még nem veszett ügy. A gyerkőcök elédesgetése meg azért annyira nem egyszerű ügy, mikor kicsi voltam a mamánál mindent szabadott, drága játékokat kaptam, csoki reggeltől estig, kocsikázás össze - vissza, de a szüleimet mindig alig vártam, hogy újra láthassam,úgyhogy valószínűleg nem a gonosz szüleid egyedül a ludasok ebben az ügyben sem.
2019. jún. 20. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/72 anonim ***** válasza:
91%

Mi úgy élünk, szülő örökölt egy lakást és élhetünk most itt a férjemmel, mivel nálunk 26-30 milla egy panel, vannak ltp-ink kötve, spórolunk, fizetjük a saját rezsink, ételünk és mindig újítgatunk a lakáson, egyedül lakbért nem kell fizetnünk és akár maradhatnánk örökre is, de mégis szeretnénk sajátot és külön menni! Nos gondolj bele a 30 milla önereje mennyi és mennyi a 9 milliónak, ha itt is annyi lenne már rég el tudtunk volna menni!

Égne a képem, ha a rezsit se fizetnénk meg a kaját, ez is óriási segítség a mai világban, hogy a 100-150ezres lakbért megússzuk!! És akár szülhetnék is ide, de nem nagyon szeretnék!!

2019. jún. 20. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/72 anonim ***** válasza:
92%

Én megértem a szüleidet miért nem vágnak hozzád milliókat, ha amúgy megtehetnék.

Az első gyereket 36 évesen szülted, addig gondolom dolgoztál és otthon éltél. Gyerekek előtt sem tudtál semennyi pénzt összegyűjteni? És a férjed sem? A semmire vállalatok gyereket, kettőt is. És azóta sem változott a helyzet. Lehet, hogy a szülők úgy vannak vele, hogy a házat rád fogják hagyni, ezért próbálják a testvéredet kompenzálni. De lehet az is, hogy úgy gondolják, ha most sincs semmi pénzed, így hogy eltartanak, akkor mi lesz, ha külön költöztök és ott rezsit, hitelt, kaját, mindent magatoknak kell fizetni.

2019. jún. 20. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/72 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem azért nem adnak nektek pénzt, mert okosak, és tudják, h aki nem képes bánni a pénzzel, annak nem szabad adni, mert olyan, mintha egy lukas vödörbe öntenék.

Aki olyan ostoba vagy/és lusta mint ti, hogy nem képes jól fizető munkát szerezni, nincsen megtakarítása, elszórja a pénzét baromságokra, annak kifejezetten káros pénzt adni, mert azt is elszórja, elpocsékolja.

Ez olyan, mint a lottónyeremény. A nincstelen hülye emberek milliárdokat is képesek pár év alatt elszórni, aztán megint nincstelenek lesznek.


A testvéreden meg azt látják, hogy tud bánni a pénzzel, ügyesen építi az életét, ezért segítik.

2019. jún. 20. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/72 anonim ***** válasza:
94%

Ha eddig nem takarítottatok meg semmit, akkor sajnos igazuk van a szüleidnek, nem tudnátok a saját lakást fenntartani, és pluszban még hitelt is törleszteni.

Egyébként is ha csak az önerő hiányozna, arra ott volna a csok, erre találták ki.

2019. jún. 20. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/72 anonim ***** válasza:
92%
44 évesen otthon laksz ingyen. Ki lehet számolni, hogy már milyen sokat segítettek neked. És valóban, ha így nem tudtatok két fizetésből még egy önerőt sem összerakni, akkor miből tartanátok fenn. Az igazságtalan te vagy
2019. jún. 20. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/72 A kérdező kommentje:

Úgy nehéz ám jól fizető munkát vállalni, ha nincsen munka. A tesómék sem a minimálbérből élnek így...


Én 2 éve kezdtem el újra dolgozni (előtte 10 évig nem tudtam elhelyezkedni), de a munkahelyem élhetetlen volt, kekeckedő, mindenben a hibát kereső kollégákkal, elviselhetetlen főnökkel. Most egy saját vállalkozást szeretnék beindítani, ahhoz is kell nem kevés pénz, jelenleg arra teszünk félre, ahogy tudunk. Májusban tönkrement az autónk (2 havonta szerelőhöz hordjuk, újat kéne venni már, mert ez 19 éves és minden baja van), előtte a tv-nk. Áprilisban a gyerekeknek lett szemüveg véve, új cipők, a férjem fogorvoshoz ment. Márciusban beruháztunk egy mosógépre, mert az anyám nehezményezte, hogy én mindig délután-este mosok, és őt az zavarja... Szóval vettünk egyet ide az emeleti fürdőbe magunknak.

2019. jún. 20. 10:32
 19/72 anonim ***** válasza:
8%
Mondjuk én nem olvastam sehol, hogy nem kell beleadniuk a kajába és a rezsibe! De azt is erős túlzásnak tartom, hogy nyomorogtok az emrleten!
2019. jún. 20. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/72 anonim ***** válasza:
70%

Lol, nincs munka... Te vagy csak életképtelen. Én 18 évesen mekiben dolgoztam, hogy tanulhassak, nem szüleim nyakán, aztán már 23-24 évesen bruttó 500 volt a keresetem.

Van munka, csak képzett és értelmes embereknek. Nem neked.

2019. jún. 20. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!