Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Reggeli hiszti ellen testvéri...

Reggeli hiszti ellen testvéri megoldás?

Figyelt kérdés
10 éves húgom minden reggel levág egy nagyon erős hisztit. Most 4. osztályos és 2. osztály óta ugyanúgy őrjöng. Anyával harcol minden reggel, üti-vágja-harapja-dobálja mindennel, tör-zúz. Ordít, nyávog, sikít, mindent megtesz csak azért, hogy ne mehessen iskolába. Természetesen anya tehetetlen vele. Semmivel sem tud rá hatni, ezért nemrég megkért, hogy én is segítsek neki kirúgni húgomat az ágyból. De lehetetlenség, képtelenség, nem tudok vele mit tenni. Ilyenkor olyan mint a sátán. Anyánál tiltott a testi erőszak bármilyen formája húgom ellen, ezért pofonütni, megcsapni nem lehet, különben kitesz engem otthonról (19 éves vagyok). Iskolát váltott, mert költöztünk, nagyon szereti az új osztályát, őt is szeretik ott de ugyanúgy utál suliba járni. Nem feltétlen a felkeléssel van baj, mert hétvégén reggel 7-kor már a számítógépet nyomja. Hétköznap pedig fél 7-kor kellene kelnie, hogy anya bevigye autóval a suliba. Nem lehet vele erről érdemben beszélni, ha napközben/suli után megkérdezzük mi a baja, ugyanúgy rázendít mintha reggel lenne és megint elkezd őrjöngeni akár órákig amíg le nem nyugszik. Ja és anya ellenzi a szakembert, szóval pszichológus, stb mint olyan kizárva. Nektek mi vált be a legjobban a reggeli "nemakarokiskolábamenni" ellen, ami nem erőszak vagy szakember?

2019. okt. 7. 20:22
1 2 3 4 5 6 7
 31/64 anonim ***** válasza:
91%
Sajnalom akkor egy dolog marad... vagy bevallalod vagy nem, te jelented anyadat a gyamugynel
2019. okt. 7. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/64 anonim ***** válasza:
88%
Tessék, egy kis segítség: Holnap az első dolgod az legyen, hogy szépen felkeresed a húgod iskoláját és megbeszéled az igazgatóval a dolgokat, vagy a legközelebbi családsegítőbe ellátogatsz.
2019. okt. 7. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/64 A kérdező kommentje:
Sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam venné el a gyámügy anyámtól húgomat, és ha kiderülne, soha többé nem állnának velem szóba szüleim, és úgy kitennének, mint macskát kakilni. Be mehetek a sulijába jövőhét hétfőn, előbb sajnos nem tudok mert dolgozathét a mostani és következő egyetemen, 10-17-ig bent vagyok. a hétfő az egyetlen amikor nincs délelőtt órám. Igazgatónak elmondhatom mi történik, de szerintem fixen kelleni fog hozzá anya, nélküle semmit sem ér az egész, de megpróbálhatom, hátha.
2019. okt. 7. 23:23
 34/64 anonim ***** válasza:
79%
huginak pofon, anyádnak pofon és amúgy nem tehet ki ha be vagy jelentve. Tudom mert egyik szülőm, aki alkoholista volt az istennek sem tudtuk kitenni csak azért, mert be volt jelentve. Ha mégis kitesznek, rendőrséget hívod felmutatod a lakcím kártyádat és kénytelenek beengedni.
2019. okt. 7. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/64 anonim ***** válasza:
63%
Én is emlékszem az összes kamusztoridra. Hiába pontoz le, aki szerint ez nem kamu. Hol anyád, hol te írkáltok ide már hónapok óta, volt olyan kérdésed is, hogy a húgod kést rántott már rátok, büdös, nem fürdik, és ez a szokásos őrjöngős kérdés minden hónapban megjelenik. Persze soha, semmi nem használ, semmilyen tanácsot nem fogadsz meg. Mégis mi értelme így a kérdéseknek? Semmi, hiszen nagy kamu az egész.
2019. okt. 8. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/64 anonim ***** válasza:
100%
Nem a te dolgod megnevelni a húgodat.Ha az anyád elkényeztette oldja meg ő.Én bizony ráhúznék néhányat a fenekére,abba még nem halt bele senki.
2019. okt. 8. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/64 anonim ***** válasza:
100%
A gyámügy nem veszi el a húgodat, a családsegítő viszont tud szakembert keresni, illetve anyukádat meggyőzni annak szükségességéről.
2019. okt. 8. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/64 anonim ***** válasza:
73%
Jaj már megint Te... Nem unjátok ezt a sok hugis kamut?
2019. okt. 8. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/64 anonim ***** válasza:
18%

Az eléggé furcsa ha több szemszögből van kiirva ugyanaz a kérdés, szóval lehet kamu, de akkor szeretném ha az én gyerekem nemakarokovibamenni hisztire is kamu legyen.

Ma reggel 2 felnőttként fél órát kinlodtunk hogy fel tudjuk öltöztetni. És csak erőszakos oltoztetes segített.

Mihelyt atlepi a lakás küszöbét viszont azonnal eltunik a hiszti.

2019. okt. 8. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/64 anonim ***** válasza:
100%
Nem te vagy a Martin? :D
2019. okt. 8. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!