Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Reggeli hiszti ellen testvéri...

Reggeli hiszti ellen testvéri megoldás?

Figyelt kérdés
10 éves húgom minden reggel levág egy nagyon erős hisztit. Most 4. osztályos és 2. osztály óta ugyanúgy őrjöng. Anyával harcol minden reggel, üti-vágja-harapja-dobálja mindennel, tör-zúz. Ordít, nyávog, sikít, mindent megtesz csak azért, hogy ne mehessen iskolába. Természetesen anya tehetetlen vele. Semmivel sem tud rá hatni, ezért nemrég megkért, hogy én is segítsek neki kirúgni húgomat az ágyból. De lehetetlenség, képtelenség, nem tudok vele mit tenni. Ilyenkor olyan mint a sátán. Anyánál tiltott a testi erőszak bármilyen formája húgom ellen, ezért pofonütni, megcsapni nem lehet, különben kitesz engem otthonról (19 éves vagyok). Iskolát váltott, mert költöztünk, nagyon szereti az új osztályát, őt is szeretik ott de ugyanúgy utál suliba járni. Nem feltétlen a felkeléssel van baj, mert hétvégén reggel 7-kor már a számítógépet nyomja. Hétköznap pedig fél 7-kor kellene kelnie, hogy anya bevigye autóval a suliba. Nem lehet vele erről érdemben beszélni, ha napközben/suli után megkérdezzük mi a baja, ugyanúgy rázendít mintha reggel lenne és megint elkezd őrjöngeni akár órákig amíg le nem nyugszik. Ja és anya ellenzi a szakembert, szóval pszichológus, stb mint olyan kizárva. Nektek mi vált be a legjobban a reggeli "nemakarokiskolábamenni" ellen, ami nem erőszak vagy szakember?

2019. okt. 7. 20:22
1 2 3 4 5 6 7
 41/64 anonim ***** válasza:
82%
Kérdező, Ti aztán nagy gyakoris család vagytok. "Anyud" is kérdezget, "Te" is. "Huginak" nem lesz regje, hogy ő is tudjon ide írni? Olyan jó kis családi kamu történet. Ezt meg kellene filmesíteni. 😊
2019. okt. 8. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/64 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy minden szeglete igaz a történetnek, nem.kellene megfilmesíteni külön. És nem kamu, bármennyire is azt akarjátol hinni, boldog ember lennék ha az lenne.
2019. okt. 8. 17:44
 43/64 anonim ***** válasza:
85%
Tegyél fel vidit a hugi hisztijéről, akkor el fogjuk hinni.
2019. okt. 8. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/64 anonim ***** válasza:
95%
Én mondom,ide Ördög űzés kell,de azonnal! A kislány maga a sátán gyermeke! :/ Röhej az egész,ilyen még a kalendáriumban sincs.
2019. okt. 21. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/64 anonim ***** válasza:
100%
Reggel fél héttől menj el futni. Anyád meg egye meg, amit főzött. Ha nem vagytok képesek szakemberhez fordulni, akkor ne tetszelegjetek abban a szerepben, hogy ti mindent megtesztek. Nem. Egy beteget, pszichológiai esetet nem visztek orvoshoz, szakemberhez, az kiskorú veszélyeztetése.
2019. okt. 22. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/64 anonim ***** válasza:
100%
Kamuságtól függetlenül : én egy rendetlen gyereket úgy meg tudnék ijeszteni hogy jön érte sötétben a mumus,meg szellemek vannak mindenhol,hogy összepisilné magát minden nap,aztán több hiszti nem lenne.Persze ezt megtoldanám jó sok ijesztgetéssel is,fekete lepelt húznék magamra,stb.Az lenne a nagy buli.
2019. okt. 22. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/64 anonim ***** válasza:
100%
Véletlenül nem az a gyerek vagy, akire a húga ráß@szta az üvegajtót?
2019. nov. 11. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/64 A kérdező kommentje:
2019. dec. 13. 17:39
 49/64 anonim ***** válasza:
30%
Ennek a trollnak a dühöngő 10 éves csaj a fétise, erre izgul fel.
2019. dec. 14. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/64 anonim ***** válasza:
62%

Nincsen más megoldás.

Orvosra van szüksége. Kész. Ezt be kell látnod legalább neked! Anyádnak is kellene, hogy szemellenzőt hord, de a húgod még gyérek, rajta lehet segíteni.

Menj el te egyedül egy pszichiáterhez, és mesélj el neki mindent. Kérj tőle segítséget!

2019. dec. 14. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!