Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Ti mit tennétek azzal a...

Ti mit tennétek azzal a személlyel, akiben fiatalon annyira megbíztatok, hogy hitelt vettetek fel neki a saját lakásotokra, saját nevetekre, de ő futamidő felénél kiszáll és cserben hagy?

Figyelt kérdés
A nővéremről van szó, 2008-ban beütött nála a krakk, ezért utolsó mentsvárként megkért, hogy vegyek fel jelzálog hitelt neki a lakásomra, majd ő fizeti. Megsajnáltam, bíztam benne, felvettem a hitelt. Anyukánk hagyta rám a lakást, tőle örököltem némi hitelt is "mellékelve", de az fizethető volt és 2015-re lejárt volna. Emellé a kisebb hitel mellé vettem fel a nővéremnek még plusszban milliókat, így már 8 és fél millió ft terhelte a lákásomat, plussz a kamatok és persze a futamidő indult elölről 2008-ban. Majd jött a svájci Frank növekedés, akkor már havi 180 ezer volt a havi törlesztőrészlet, amit felesben fizettünk, hoozáteszem aránytalanul, hiszen a hitel egy kisebb részben tartalmazza csak anyu hitelét. Azóta a hitel forintosítással valamelyest normalizálódott a helyzet, de még így is havi 105 ezer és persze a futamidő ezzel arányosan megint nőtt, így 2026-ig tart. Jelenleg is felesben fizetjük, de ő közölte, hogy túl sok neki, januártól nem fogja fizetni. Pedig jó állása van, a férje is 300e felett keres, de van két gyerekük és egy hitelük, az én lakásomra felvett hitel megy a levesbe! Nekem is van egy gyerekem, akit egyedül nevelek, eslyem sincs havi 105 ezer plusz rezsit fizetni, ennek a felét is alig köhögöm. Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen? És már nem is veszi fel a telefont nekem, a férjével beszéltem, hogy hasson rá (ő egyébként nagyon rendes ember), de azt mondta, hogy nem tud, ezt nekünk kettőnknek a tesómmal kell elintéznünk. De nem tudom elintzni vele! El fogom veszíteni a lakásom! Hova megyek a gyerekemmel? Más lakásába albérletbe? Jah.. És ha elúszik a lakásom, még korán sincs vége a tartozásnak! Hiszen a lakás értéke még alacsonyabb, mint a rajta lévő hitel kb. másfél millióval, ezt még ki kellene fizetnem, de miből?? Mit kell tenni ilyen helyzetben? Hova forduljak? Vagy hogyan hassak a nővéremre (aki egyébkéntegy önző, érzéketlen, "neki legyen jó, más le van sz@va" típus) Hova, kihez fordulhatok? Várom a szíves javaslatokat, ötleteket.

2017. dec. 6. 12:25
1 2 3 4 5 6
 21/57 anonim ***** válasza:
95%

Fogadj ügyvédet és jelentsétek fel.

A bankot nem érdekli, hogy ki költötte el a pénzt, de a bíróságon már bizonyítania kell, hogy akkor honnan lett hírtelen több milliója.

Bár nem írtad, hogy a krakk mit jelent, de ha tartozott a banknak és hirtelen törlesztett, akkor bizonyítani kell, honnan vett több millió forintot.

2017. dec. 6. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/57 anonim ***** válasza:
93%

beszélj a férjével

ha nem jön össze, ügyvéd

2017. dec. 6. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/57 A kérdező kommentje:
Természetesen ügyvédet is fogadok, de semmi papír nincs róla, hogy neki kellett a pénz, az ő neve Sehol nem szerepel, csak az enyém, így nem sok esélyt látok, de mindenképpen megprómlom ezt is. Anno arra kellett neki a pénz, hogy kifizesse belőle az exét, mert akkor mentek szét és úgy állapodtak meg, hogy ő marad a lakásban, az ex megy, de kifizeti neki a lakás induló összegét, amit az beleadott anno. De állítólag nem fizette ki az exet se, csak az összeg egy részét, bosszúból mert az elhagyta. A barátnőm az ex mostani feleségének a kolléganője volt, onnan az infó.
2017. dec. 6. 15:25
 24/57 anonim ***** válasza:
83%

18as vagyok.


Most őszintén, miért tennéd ki a fészbukra? Bosszúból. Kicsinyességből. Mindenki azért tesz ilyesmit, nem az igazság kedvéért. Az emberek kifröcsögik magukat, bejön pár lájk és ennyi.

A probléma ettől nem oldódik meg, de a helyzetet elmérgesíted.

Az ilyen megoldásokat hagyjuk meg a 15 éveseknek és a hírnévre áhítozó Z kategóriás közszereplőknek.


Igen, ettől tartottam, hogy nincs sehol lepapírozva kié is valójában az adósság. Azért egy ügyvédet kérdezz meg, ő elmondja mik a lehetőségek, reméljük azért van valami számodra pozitív. igazságos kiút a dologból.

Unokatesómnak elég cifra válási ügye volt, ő is ügyvédhez fordult tanácsért, és az általa elmondottakat követte, hogy jól jöjjön ki a dologból.

2017. dec. 6. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/57 A kérdező kommentje:
Igen, én is az ügyvédben bízom, hátha akad egy kiskapu, vagy valamilyen apróság, ami elkerülte a figyelmem, akár valamilyen törvény, ami a javamra szól és azon keresztül megfoghatjuk a nővérem. A facebookot arra az estre tartogatom, ha nem lesz megoldás és elúszik a lakás és ők elzárkóznak előlem, ahelyett hogy megoldanánk. Akkor viszont adok neki, nem csak Facebook "hírnevet", hanem sok minden mást is, csak hogy érezze a törődést! Ha tönkre teszi ezzel az én és a lányom életét, nem állok jót magamért az biztos!
2017. dec. 6. 16:00
 26/57 anonim ***** válasza:
93%

Sajnálom, hogy egy hibás pénzügyi döntést hoztál. Egy életre megtanultad, hogy sosem szabad felvenni hitelt másnak. Én sajnos nem tudok újat mondani csak az előttem szólókat tudom ismételni. Az ügyvéd talán segíthet de nem sok esélyt látok.

Az általad leírt helyzetben remélem fent tudod majd tartani magadat és a gyerekedet!


Az üzletben nincs barátság vagy család.

2017. dec. 6. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/57 anonim ***** válasza:
57%
Ha egyáltalán nem hajlandóak helyt állni és az ügyvéd sem tud segíteni, én "lezúznám" pár tulajdonukat (autó, lakás, bármi) a tartozásuk fejében, akármilyen gyerekesen is hangzik ez.
2017. dec. 6. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/57 anonim ***** válasza:
87%
Lehet már leírtad, de én nem olvastam el, ki mit írt. Ezért kérdezem: A nővéred amikor fizette a hitel felét, hogy fizette? Neked adta készpénzben, vagy ő is átutalta a banknak a pénzt. A kérdés konkrétan az, hogy valahol lehet látni, hogy a nővéred fizette a hitel felét? Ha igen, akkor ezzel az ügyvéd már tud mit kezdeni, mert ez is bizonyítja, hogy a hitel fele a nővéredé. Mindenképpen menj ügyvédhez. Ez nem gyakoris kérdés, itt csak tanácsot kaphatsz (vagy azt sem)
2017. dec. 6. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/57 anonim ***** válasza:
90%

" nincs sehol lepapírozva kié is valójában az adósság"


Ezen némileg lehet segíteni. Elmész hozzájuk -bekapcsolt magnóval a zsebedben- és felteszed a kérdéseidet. A válaszokból ki fog derülni, hogy a szóbeli megállapodási is megállapodás. Utána már lesz némi konkrétum a kezedben, amit a bíróság elfogad(hat).

2017. dec. 6. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/57 A kérdező kommentje:
Igen, már megtanultam, hogy hitelt senki nevére nem szabad felvenni. De olyan nagyon fiatal voltam, semmi élettapasztalat nem volt mögöttem. Szerintem, ha anyukám még élt volna, nem engedte volna, rábeszélte volna a tesómat hogy máshogy oldja meg a dolgát, pl. saját hitellel.
2017. dec. 6. 16:38
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!