Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Ti mit tennétek azzal a...

Ti mit tennétek azzal a személlyel, akiben fiatalon annyira megbíztatok, hogy hitelt vettetek fel neki a saját lakásotokra, saját nevetekre, de ő futamidő felénél kiszáll és cserben hagy?

Figyelt kérdés
A nővéremről van szó, 2008-ban beütött nála a krakk, ezért utolsó mentsvárként megkért, hogy vegyek fel jelzálog hitelt neki a lakásomra, majd ő fizeti. Megsajnáltam, bíztam benne, felvettem a hitelt. Anyukánk hagyta rám a lakást, tőle örököltem némi hitelt is "mellékelve", de az fizethető volt és 2015-re lejárt volna. Emellé a kisebb hitel mellé vettem fel a nővéremnek még plusszban milliókat, így már 8 és fél millió ft terhelte a lákásomat, plussz a kamatok és persze a futamidő indult elölről 2008-ban. Majd jött a svájci Frank növekedés, akkor már havi 180 ezer volt a havi törlesztőrészlet, amit felesben fizettünk, hoozáteszem aránytalanul, hiszen a hitel egy kisebb részben tartalmazza csak anyu hitelét. Azóta a hitel forintosítással valamelyest normalizálódott a helyzet, de még így is havi 105 ezer és persze a futamidő ezzel arányosan megint nőtt, így 2026-ig tart. Jelenleg is felesben fizetjük, de ő közölte, hogy túl sok neki, januártól nem fogja fizetni. Pedig jó állása van, a férje is 300e felett keres, de van két gyerekük és egy hitelük, az én lakásomra felvett hitel megy a levesbe! Nekem is van egy gyerekem, akit egyedül nevelek, eslyem sincs havi 105 ezer plusz rezsit fizetni, ennek a felét is alig köhögöm. Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen? És már nem is veszi fel a telefont nekem, a férjével beszéltem, hogy hasson rá (ő egyébként nagyon rendes ember), de azt mondta, hogy nem tud, ezt nekünk kettőnknek a tesómmal kell elintéznünk. De nem tudom elintzni vele! El fogom veszíteni a lakásom! Hova megyek a gyerekemmel? Más lakásába albérletbe? Jah.. És ha elúszik a lakásom, még korán sincs vége a tartozásnak! Hiszen a lakás értéke még alacsonyabb, mint a rajta lévő hitel kb. másfél millióval, ezt még ki kellene fizetnem, de miből?? Mit kell tenni ilyen helyzetben? Hova forduljak? Vagy hogyan hassak a nővéremre (aki egyébkéntegy önző, érzéketlen, "neki legyen jó, más le van sz@va" típus) Hova, kihez fordulhatok? Várom a szíves javaslatokat, ötleteket.

2017. dec. 6. 12:25
1 2 3 4 5 6
 51/57 anonim ***** válasza:
15%
És ennyire egyszerűek vagytok hogy hagyjátok ezt?
2017. dec. 8. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/57 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó! Mégis mit csinálnánk? Már a markában vagyok/vagyunk! Bármit is teszek, én jövök ki rosszul a dologból, mert fogja magát és nem fizet.
2017. dec. 8. 14:09
 53/57 anonim ***** válasza:
23%
Egyszerű vagy, mint a faék. Rosszabb nem lehet a helyzet, mert a nemfizetésnél lejjebb nincs. Pereld be!
2017. dec. 9. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/57 anonim ***** válasza:
Nem vagyok ügyvéd, mindenképp kérdezz meg egyet, viszont józan paraszti ésszel azt gondolom, hogy nem az a lényeg, kinek vetted fel a hitelt, ez senkit nem fog érdekelni. Amit bizonyítanod kellene, az az, hogy te kölcsönadtál a nővérednek x millió forintot. Ez az, ill. még esetleg ennek méltányos kamatai, amit követelhetsz tőle, levonva belőle azokat az összegeket, amiket befizetett a hiteltörlesztésbe. Minden mást (árfolyamemelkedés, hitelköltség stb) buktál, az a te sarad, mert a te hiteled. Ha banki átutalással adtad oda neki (a bank a te hiteledet 99,99%-ban biztos, hogy nem utalta az ő számlájára, hiszen nincs adásvételi szerződés, semmi, ami indokolta volna ezt), akkor van rá kézzelfogható bizonyíték. Ha készpénzben, papír nélkül adtad oda, azt már sokkal nehezebb bizonyítani, de nem lehetetlen. Tényleg keress ügyvédet, azt is próbáld meg összeszámolni, mennyit fizethetett összesen törlesztésre az évek során, elképzelhető, hogy gyakorlatilag már megkaptad azt a pénzt, amit odaadtál neki, azért is merte kijelenteni, hogy befejezte a fizetést.
2017. dec. 9. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/57 anonim ***** válasza:
0%
Csak hogy értsd: ha 2008-ban adtál neki 7,5 milliót, és azóta felesben fizetitek az összes törlesztőt, az azt jelenti, hogy 108 hónapig cca. átlag 70 ezret kaptál tőle. Ez összesen 7.560.000 Ft, vagyis visszafizette az általad neki nyújtott kölcsönt teljes egészében, plusz még egy kis kamatot is kaptál. Ezért konzultálj ügyvéddel, de őszintén szólva nem biztatnálak semmi jóval, az ugyanis, hogy te svájci frank-hitelből adsz kölcsön pénzt, a te saját döntésed volt.
2017. dec. 9. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/57 A kérdező kommentje:
Igen, már visszanéztem a szerződést, az összeget nekem folyósították, természeesen az ő neve sehol nem szerepel. Ügyvédi tancsadás már folyamatban van. Köszönöm a tanácsokat, vannak köztük jó hasznosíthatók!
2017. dec. 12. 08:39
 57/57 anonim ***** válasza:
Szia! Sikerült visszaszerezni a pénzt?
2020. okt. 16. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!