Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Haragszik rám, mert kisbabánk...

Haragszik rám, mert kisbabánk lesz. Hogy kezeljem ezt?

Figyelt kérdés

A tesóm 2 évvel idősebb nálam, kettőnk közül mindig ő volt az, aki házias volt, hétvégén anya körül sürgött-forgott, hogy tanítsa főzni, sütni. Anyáék voltak a példaképei, mert ők gimiben jöttek össze, és a mai napig együtt vannak, "igazi lovestory" szerinte ez. Ő már 13-14 évesen a nagy Őt kereste, mert hogy 20 éves korára ő menyasszony akar lenni, és 21 évesen, a diplomája megszerzése után már szülni akar... Szóval neki gimisként már kész terve volt, minden évre valami.


Én nem voltam soha ilyen előre tervezgetős, szórakoztam, buliztam, középiskolásként nem is vágytam komoly kapcsolatra. Emiatt mindig szívta a vérem, hogy miért vagyok ilyen különc, meg hogy akik 30 éves koruk után akarnak szülni, ott általában később sem lesz gyerek, meg hogy neki ciki lenne úgy járni a szülőire, hogy a gyerek nagyanyjának néznék. Folyamatosan le voltam nézve, hogy "nem építem a jövőmet" megfelelelően, de bezzeg ő... Aztán tavaly szakított vele a pasija (pedig már 23 éves a tesóm, így is ki volt borulva, hogy nem akarja még megkérni a kezét 5 év után), a munkája sem olyan, amilyet elképzelt magának, ezért most azt tervezi, hogy szeptembertől elkezd egy új szakot az egyetemen, de közben magával harcol, hogy nem a tanulással kéne már foglalkoznia, meg hogy anya olyan idősen, mint amennyi most ő, már kétgyerekes feleség volt. Aztán ősszel bejelentettük a párommal, hogy kisbabánk lesz, és azóta teljesen eltűnt, kb nem is beszéltünk nagyon, csak a családi összejöveteleken. Erre most kibújt a szög a zsákból, hogy az a baja, hogy terhes vagyok...

Mert hogy én sosem voltam az a típus, aki gyereket akarna, erre beelőzöm őt (!!), és hogy ne tudjam meg mennyire rossz neki, hogy ő már gyerekkora óta arra vágyik, hogy családja legyen, én pedig 2 éve még párkapcsolatot sem akartam, most pedig minden összejön nekem.


Nem értem, hogy mi a baja, mikor nem egy 40 éves vén lány... Sosem voltunk rossz testvérek, nyilván voltak kisebb viták, de ilyen nagy sértődés még soha.



2019. febr. 28. 13:14
1 2 3 4 5 6
 11/54 anonim ***** válasza:
86%

10 vagyok véletlen elküldte

Na szóval ők másik városban élnek. Mire találkoztunk addig sikerült rendbe tennem magamban a dolgokat.

2019. febr. 28. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/54 anonim ***** válasza:
43%

A tesódnak összedőlt a terve (házasság, gyerek), mert a pasija otthagyta. Az okokat mi nem tudjuk, de Te ismered őt.

Szimplán csak irigy mert neked van férjed/pasid és terhes vagy míg neki momentán semmi. Ne foglalkozz vele! Most a legfontosabb a születendő gyereked (stresszmentes terhesség). A tesód most ne legyen a legfontosabb számodra.


Arról, hogy a tesód élete így alakult részben ő is tehet.

2019. febr. 28. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/54 anonim ***** válasza:
59%

Az egyik kommentelő vagyok. Tanácsot már adtam, viszont..

sosem értettem, hogy a saját testvére az embernek miért nem tud örülni a tesója boldogságának.

Mi 2016. augusztus óta szeretnénk babát, de nem sikerült még. A párom bátyjának nincsen barátnője, viszont ha közölnék pár hónapon belül, hogy babát várnak, akkor én és a párom is nagyon örülnénk neki. Ennyi erővel haragudhatna minden egyes anyukára, kismamára az egész világon. Anyukátokra nem haragszik, mert megelőzte őt, és lett 2 lánya?! Gyerekes a viselkedése.


Te pedig ne stresszeld magad, árt a babának. Könnyű terhességet, boldog babavárást.


(u.i. A húgod idővel elfogadja majd, csak adj neki egy kis időt, hogy tisztázhassa magában ezt az egészet. Majd rá fog jönni, hogy veled együtt kell örülnie, és ha ő furkálódik, attól neki nem lesz jobb)


puszi.

2019. febr. 28. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 anonim ***** válasza:
44%
Ha olyan hülye hogy azt hiszi csak kib@$zásból lettél terhes, akkor sok esze nem lehet. Mivel Őt zavarja nem téged, ezért nyugodtan túl is teheted magad a sértődöttségén.
2019. febr. 28. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/54 anonim ***** válasza:
54%

Minden sorodból süt a káröröm meg az elégedettség, hogy végre valamivel "le tudtad őt körözni". Csak a rosszindulatot azzal leplezed, hogy játszod a szentet, mintha annyira aggódnál a testvéredért meg a kettőtök kapcsolatáért. Közben meg kibeszéled őt és azt várod, hogy a többi momzilla biztosítson téged a vélt igazadról, meg minden féltékeny libának elhordják a "szeretett" nővéredet.

Minek az embernek ellenség, ha ilyen cuki kis családtagjai vannak 😂😂😂

Ha igaz amit írtál róla, akkor nem értem, hogy miért vagy meglepődve rajta, hogy kerül téged meg lenéz, hiszen az ő értékrendjébe - komoly kapcsolat, házasság, aztán családalapítás - nem fér bele az, hogy te kevesebb mint 2 éves párkapcsolat után bekaptad a legyet az aktuális pasidtól.

2019. febr. 28. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/54 anonim ***** válasza:
27%
Én meg azt nem értem hogy minek nektek huszonpárevesen gyerek.😂 Én most vagyok 23 és az a legnagyobb problémám hogy 6-án meglesz-e a jogsim vagy sem, meg hogy hány órakor fekszek le aludni, hétvégén hova megyek kajálni. Ilyen fontos kérdésekkel bőven ráér egy normális ember foglalkozni, aztán 40 éves korotokban meg majd sírtok hogy nem sikerült kiélni magatokat. Én gyereket maximum 35- akarok, ha akarok de ha nem lesz az sem a világvége. Addig jól kiélem magam... Szar lesz nektek később. Csak úgy előre jelzem. 23/L
2019. febr. 28. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 A kérdező kommentje:

Pár válaszoló nem tudom, mit képzel magáról, vagy hogy egyáltalán, mit olvastak az általam leírt szöveg helyett, ami ilyen indulatokat szabadított fel bennük.


Semmi káröröm nincsen bennem, nem is értem, hogy miért kéne lennie. Lekörözni sem akartam soha, ugyanis nem egy verseny volt az életünk. Különbözőek vagyunk, míg ő inkább sportos volt világéletében, és diákolimpián vett részt, meg sportversenyeken, addig én elfáradok már attól, ha valahol fel kell sétálnom a 3. emeletre, mert nincsen lift. Én jó vagyok nyelvekben, és a humán tárgyakban, neki viszont szenvedés volt a szavakat magolni, vagy éppen törit tanulni, de a matekot mindig emelt szinten tanulta. Nem értem, miért kellett volna bárhol leköröznöm. :D

Továbbá nem "aktuális pasim" van, hanem vőlegényem.


"Én most vagyok 23 és az a legnagyobb problémám hogy 6-án meglesz-e a jogsim vagy sem" Most őszintén, te erre büszke vagy? 17 éves korom óta van jogosítványom, hidd el, nem akkora teljesítmény, mint te azt gondolod.


Ne rám vetítsétek már ki a komplexusaitokat, köszi.

2019. febr. 28. 18:20
 18/54 anonim ***** válasza:
8%
16 Aha 35 a mindenféle külön vizsgálattal meg a lehetséges genetikai betegségekkel. Mesélj még. Sztem aki ilyet mond az nem igazán van tisztába a dolgokkal.
2019. febr. 28. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 anonim ***** válasza:
43%
35 után sincs nagy esély a rendelenességekre, a főnöknőm most hozott világra egy gyönyörű kislányt 38 évesen. A keresztanyám szintén, 5 éve, közel a negyvenhez. Egyik gyereknek sincs semmi baja, még Czeizel is megmondta hogy ez a 35 után veszélyes egy kamu, valójában nagyon kevés esélye van és az valószínűleg 19 évesen is olyan lett volna. Ja és annyi szűrővizsgálat van. Szeretem én a gyerekeket, csak egyenlőre nem szeretnék sajátot mert élnék és jól felidegesít ha ilyet látok hogy valaki ilyen fiatalon elrontja az életét.
2019. febr. 28. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/54 A kérdező kommentje:

Szerintem MI kicsit jobban tisztában vagyunk a saját életünkkel, körülményeinkkel és lehetőségeinkkel, mint Miss Idegbeteg a gyakorikerdesek.hu oldalon. :)

Ha már ennyitől ideges vagy, tényleg ne vállalj inkább soha gyereket.

2019. febr. 28. 18:37
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!