Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Haragszik rám, mert kisbabánk...

Haragszik rám, mert kisbabánk lesz. Hogy kezeljem ezt?

Figyelt kérdés

A tesóm 2 évvel idősebb nálam, kettőnk közül mindig ő volt az, aki házias volt, hétvégén anya körül sürgött-forgott, hogy tanítsa főzni, sütni. Anyáék voltak a példaképei, mert ők gimiben jöttek össze, és a mai napig együtt vannak, "igazi lovestory" szerinte ez. Ő már 13-14 évesen a nagy Őt kereste, mert hogy 20 éves korára ő menyasszony akar lenni, és 21 évesen, a diplomája megszerzése után már szülni akar... Szóval neki gimisként már kész terve volt, minden évre valami.


Én nem voltam soha ilyen előre tervezgetős, szórakoztam, buliztam, középiskolásként nem is vágytam komoly kapcsolatra. Emiatt mindig szívta a vérem, hogy miért vagyok ilyen különc, meg hogy akik 30 éves koruk után akarnak szülni, ott általában később sem lesz gyerek, meg hogy neki ciki lenne úgy járni a szülőire, hogy a gyerek nagyanyjának néznék. Folyamatosan le voltam nézve, hogy "nem építem a jövőmet" megfelelelően, de bezzeg ő... Aztán tavaly szakított vele a pasija (pedig már 23 éves a tesóm, így is ki volt borulva, hogy nem akarja még megkérni a kezét 5 év után), a munkája sem olyan, amilyet elképzelt magának, ezért most azt tervezi, hogy szeptembertől elkezd egy új szakot az egyetemen, de közben magával harcol, hogy nem a tanulással kéne már foglalkoznia, meg hogy anya olyan idősen, mint amennyi most ő, már kétgyerekes feleség volt. Aztán ősszel bejelentettük a párommal, hogy kisbabánk lesz, és azóta teljesen eltűnt, kb nem is beszéltünk nagyon, csak a családi összejöveteleken. Erre most kibújt a szög a zsákból, hogy az a baja, hogy terhes vagyok...

Mert hogy én sosem voltam az a típus, aki gyereket akarna, erre beelőzöm őt (!!), és hogy ne tudjam meg mennyire rossz neki, hogy ő már gyerekkora óta arra vágyik, hogy családja legyen, én pedig 2 éve még párkapcsolatot sem akartam, most pedig minden összejön nekem.


Nem értem, hogy mi a baja, mikor nem egy 40 éves vén lány... Sosem voltunk rossz testvérek, nyilván voltak kisebb viták, de ilyen nagy sértődés még soha.



2019. febr. 28. 13:14
1 2 3 4 5 6
 31/54 anonim ***** válasza:
79%
Nem szép ahogy a testvéred viselkedik, de úgy veszem ki a soraidból,hogy te se nagyon próbáltad magad beleélni a helyzetébe. Csalódott magában, úttalan, keresi mit hogyan tovább, nem jöttek be a nagy tervek. Szerintem is hülyeség így takkra eltervezni mindent, de most kapott az élettől pár jó nagy pofont,hogy ez a módszer amit ő kitalált magának nem működik és most azokból lábadozik, illetve tér magához. Szerintem nagyon is érted,hogy mi baja, ha pedig mégsem, akkor nem is voltatok igazán jó testvérek.Eltűnt, nem keres... Sokkal valószínűbb,hogy a sebeit nyalogatja,minthogy téged akar ezzel büntetni. Ezek nagy fájdalmak, valószínűleg ő úgy érzi,hogy mindent a szabálykönyv szerint csinált és mégse jött össze, te pedig tojtál az egészbe, élted az életed és minden összejött, amit ő akart. Nagyon is érted mi a baja, csak hárítasz.
2019. febr. 28. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/54 anonim ***** válasza:
96%

Off: Egy komoly tanulmányt lehetne írni a kérdésekre adott válaszokból.

On: Nagyon sokat nem tudsz tenni. Voltam mindkét oldalon. 41 évesen szültem, de előtte többször is vetéltem. Úgy képzeltem, majd lesz vagy 4 gyerekem, de mindhárom fiatalabb testvéremnek előbb lett és több gyereke. Mikor megint elveteltem és az egyik bejelentette, hogy jön a második gyerek (és meg csak 6 hetes terhes volt), gratuláltam, majd elmentem zokogni. A legnagyobb bajom nem az ő boldogságuk volt, hanem hogy az a saját felelmeimmel és kudarcaimmal szembesitett. Úgyhogy ne sértődj meg, hagyd, hogy feldolgozza.

Aztán mikor terhes lettem, és meg is maradt, a sogornom, aki addig nagyon támogatott szinte gyűlölködőbe ment at, mert neki meg sehogy sem jött össze, ráadásul a férje is lelépett közben. Az is szörnyű volt, hogy szinte éreztem ahogy a rosszindulat áradt belőle. Sajnáltam, de nem akartam carul érezni magam, mert ennyi idősen vegre anya lehettem. Inkább elkerültem.

Neha csak egy kis kapcsolati szünet segit.

2019. febr. 28. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/54 anonim ***** válasza:
90%
Szerintem viszont a tesójára nézve nem az az igazi veszély hogy megkeseredik és hasonlók, mert még tök tapastalatlan és egy csomó új hlyzetbe kerülhet. Hanem az hogy olyan színben tüntetik fel, ami miatt lehetetlen normálisan barátkoznia és a leendő párjaival felszabadultan lennie. Azért mert kis naivan gimiben a szüleit akarta utánozni, utána meg elmondta őszintén az érzéseit (nem magától tolakodóan hanem kérdezősködésre), hogy az milyen rossz neki ez az érzés hogy beelőzték (ami tök érthető szakítás után 1 évvel) ez nagyon komoly veszély rá nézve. Sajnos túl őszinte volt,ebből s látszik hogy naiv (még). Eleve azért kérdezem miért szakított a párjával, mert ha ilyen meg van lebegtetve hogy á ez a csaj mindig mindent tervez ez olyan élhetetlen meg naiv meg mittudomén nem olyan menő arc, már gimiben a szüleit akarta utánozni, akkor a barátja nem csoda hogy otthagyta... Szerintem érezni ezt a véleményt a húga felől, és még ha tényleg kis tapasztalatlan naiv a 23 éves csaj is (a nővér), akkor se szabadna ilyen rossz színben feltüntetni. Ő majd rájön magától a dolgokra ha hátráltató körülmények nincsenek, pl nem terjeng a környezetében hogy túltervez meg nem olyan jópofa mint a tesója aki mindig tud hümmögni ha szóba kerül,hogy ja ez ilyen hmm,meg ja hát ő már gimiben is és hasonló szövegek. Így nem lehet. Jobb ha saját barátokat talál a nővére és végigjárja ezt az utat, mert amíg a húga ilyen jellemzést ad róla, amiket itt leírt, a gimis éveik miatt, ez mindig hátráltatni fogja a tesóját. Majd ha tud róla lelkendezve beszélni hogy mennyire bírja, milyen jó társaság, milyen jó felfogása van és hasonlók, akkor akarjon jóba lenni vele és hozzásegíteni őt is bármihez, de addig azért ezzel óvatosan, már ha jót akar a tesójának. A kérdező meg legyen boldog és vigyázzon magukra.
2019. febr. 28. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/54 anonim ***** válasza:
51%
Nem értem miért féltékeny rád a tesód... Ne hasonlítsuk már a 20 évvel ezelőtti időket a mostanihoz... Azért nem lennék rá büszke, hogy nulla végzettsèggel, vagy nulla munkatapasztalattal, egy alig két éves kapcsolatba gyereket vállalok.. Lehet, hogy nem így van, de én mégis úgy érzem, bár szereted a tesód, de úgy érzed nyertèl vele szemben, holott folyton beszólogatott neked, hogy nem foglalkozol a jövőddel.
2019. márc. 1. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/54 anonim ***** válasza:
21%
Ne érdekeljen. Ez egy önző dög, nekem nem kellene ilyen testvér, aki a saját testvére boldogságra irigy. Alapból ilyen szöveget meg merne ereszteni velem szemben, az én utcámba egy darabig nem jönne.
2019. márc. 1. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/54 anonim ***** válasza:
43%

Egyébként meg a kérdező jellemzése alapján szinte mindenkinek meg is van a rossz véleménye a tesójáról.... Pl írhatná így a tesója ha ő is itt lenne: szerettem volna fiatalon anya lenni, egyetem után, nem akartam sok kapcsolatot mert anyáéknál ennyire bevált a gimis szerelem, gyorsan be akartam fejezni az egyetemet, utána család.

Nem terveztem túl semmit, de ezt így láttam jónak. Nem vonzott túlzottan a bulizás, főzni szeretek, a tesómnak próbáltam segíteni mert nem akartam hogy hibázzon. A kapcsolatomnak vége, pedig jól megvoltunk, talán valaki rossz színben tüntetett fel előtte, én nem tudtam követni mikor változott meg velem. A tesóm gyereket vár, én meg nem tudom, a barátom miért változott meg, a munka nem jó, nem sok energiám van a tesómmal találkozni. Valami furcsa vele kapcsolatban. Elmondtam neki hogy talán a baba, mert már annyira kérdezgetett. Nem baj, majd lesz valami, a barátaimról veszek példát, akik először dolgozni akarnak 2-3 évet és utána belevágni a családalapításba, majd kialakul.


Pl így írhatna, vagy valahogy úgy ami elsőre nem tűnne olyan negatívnak ahogy a kérdező leírása alapján.

2019. márc. 1. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/54 anonim ***** válasza:
31%

Nagyon gyerekes a testvéred. Elhiszem, hogy fáj neki, hogy máshogy alakult az élete, mint ahogy tervezte.

De ettől függetlenül nem kéne másra haragudni. Nem verseny, hogy kinek lesz elsőre gyereke vagy férje.

Én megmondanàm neki, hogy nagyon bánt ahogy viselkedik. Hogy én örülnék az örömének, akkor is ha nekem még nem jött össze.

23 évesen semmiről nincs lemaradva, ne hisztizzen.

2019. márc. 1. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/54 anonim ***** válasza:
83%
Egyáltalán nem biztos hogy a tesója nem örül az örömének. Itt arról van szó, hogy a kérdező ekézi a tesóját, és megerősítést vár hozzá, és itt összeis gyűlt sok irigyező felszínes buta liba akik bólogatnak neki, és begőzölt fejjel irigyeznek meg szidják a tesóját, gondolom ők már 17 évesen szültek és náluk ez a viselkedés családi vonás, ahogy az agresszió is....
2019. márc. 1. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/54 A kérdező kommentje:
53%-os, te nagyon el vagy tévedve. Kicsit vegyél vissza szerintem.
2019. márc. 1. 11:12
 40/54 anonim ***** válasza:
97%
Kérdező, miért nem szólsz vissza azoknak is akik a tesódat ilyen szinten lehúzzák itt? Ki akarsz békülni vele, vagy felhúzni magad hogy a tesód rossz és irigy?
2019. márc. 1. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!