Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Haragszik rám, mert kisbabánk...

Haragszik rám, mert kisbabánk lesz. Hogy kezeljem ezt?

Figyelt kérdés

A tesóm 2 évvel idősebb nálam, kettőnk közül mindig ő volt az, aki házias volt, hétvégén anya körül sürgött-forgott, hogy tanítsa főzni, sütni. Anyáék voltak a példaképei, mert ők gimiben jöttek össze, és a mai napig együtt vannak, "igazi lovestory" szerinte ez. Ő már 13-14 évesen a nagy Őt kereste, mert hogy 20 éves korára ő menyasszony akar lenni, és 21 évesen, a diplomája megszerzése után már szülni akar... Szóval neki gimisként már kész terve volt, minden évre valami.


Én nem voltam soha ilyen előre tervezgetős, szórakoztam, buliztam, középiskolásként nem is vágytam komoly kapcsolatra. Emiatt mindig szívta a vérem, hogy miért vagyok ilyen különc, meg hogy akik 30 éves koruk után akarnak szülni, ott általában később sem lesz gyerek, meg hogy neki ciki lenne úgy járni a szülőire, hogy a gyerek nagyanyjának néznék. Folyamatosan le voltam nézve, hogy "nem építem a jövőmet" megfelelelően, de bezzeg ő... Aztán tavaly szakított vele a pasija (pedig már 23 éves a tesóm, így is ki volt borulva, hogy nem akarja még megkérni a kezét 5 év után), a munkája sem olyan, amilyet elképzelt magának, ezért most azt tervezi, hogy szeptembertől elkezd egy új szakot az egyetemen, de közben magával harcol, hogy nem a tanulással kéne már foglalkoznia, meg hogy anya olyan idősen, mint amennyi most ő, már kétgyerekes feleség volt. Aztán ősszel bejelentettük a párommal, hogy kisbabánk lesz, és azóta teljesen eltűnt, kb nem is beszéltünk nagyon, csak a családi összejöveteleken. Erre most kibújt a szög a zsákból, hogy az a baja, hogy terhes vagyok...

Mert hogy én sosem voltam az a típus, aki gyereket akarna, erre beelőzöm őt (!!), és hogy ne tudjam meg mennyire rossz neki, hogy ő már gyerekkora óta arra vágyik, hogy családja legyen, én pedig 2 éve még párkapcsolatot sem akartam, most pedig minden összejön nekem.


Nem értem, hogy mi a baja, mikor nem egy 40 éves vén lány... Sosem voltunk rossz testvérek, nyilván voltak kisebb viták, de ilyen nagy sértődés még soha.



2019. febr. 28. 13:14
1 2 3 4 5 6
 51/54 anonim ***** válasza:
100%
Jaj ne idegeskedj már,fúj a szél, mindenki ugrik mindenre, te is hogy beszélsz már. De komolyan ott voltál? Szerencsétlenezed a tesóját, mi van van videófelvételed vagy mégis mi, te szerencsétlen?
2019. márc. 1. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/54 anonim ***** válasza:
67%

43 elolvastad azt is amit utána írtam? Hogy azért jó hogy nem találkozunk sűrűn mert legalább tudtam magamban rendezni a dolgot? És miért lennék irígy? Azóta én is kismama vagyok. És karöltve vásárolunk a testvéremmel.

Mondtam azt is hogy nem is igazán irigy voltam. Nem tudom elmagyarázni. Amikor már lelkileg amúgy is szét vagy csúszva kicsit mert 3 hét késés mellett is negatív teszteket csinálsz. És már azon jár az agyad hogy meddő vagy és soha nem lehet gyereket..... Kívánom soha ne éld át

10 voltam

2019. márc. 1. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/54 anonim ***** válasza:
74%
"napra pontosan megtervezett életéből" és igen, így terjednek a romantikus megjegyzések, éveken, évtizedeken és generációkon át. Szinte tutibiztos hogy kérdező tesója nem tervezte meg napra pontosan az életét, de a kérdező ahogy előadta, a tesójára jó pár ilyet ráaggatott.
2019. márc. 1. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/54 anonim ***** válasza:
84%

Tesód jobban szenved mint te.

Szüleitek eltólták az életét.

2019. márc. 1. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!