Most őszintén, ha egy NYUGTATÓNAK(xanax) ilyen mellékhatásai vannak(kép linkelve) akkor az hogy lehet forgalomban? Mit lehet tenni ha rá vagyunk szokva?
3 éve vagyok rászokva, csak ártatlan módon elkezdtem pár szemet bevenni mert egyszerűen képtelen voltam aludni már(covid, munkahiány, minden összejött)
Aztán pár napból 3 év lett
Sokáig fel sem tűnt hogy dührohamaim vannak, már a szomszédokkal is gond volt emiatt. Ez az egyetlen dolog ami miatt vissza tudom fogni magam.
Mióta szedem ptsd-m van, visszajönnek olyan bántások amiket eddig nem fogtam fel. Pedig nagyon büszke típus vagyok és eddig is szerettem visszavágni.
Volt pl egy munkahelyi fogdosasos ügyem, amit 3 évig nem fogtam fel, ahogy raszoktam a xanaxra MINDEN visszajött, azóta már többször fenyegettem az illetőt, orditottam vele a telefonban…
Volt iskolai zaklatókat felhívtam névtelenül, üzenetben fenyegettem őket… 10 éves sztorik.
Legalább ennyi jó van benne hogy most bosszút állok.
Ha egy NYUGTATÓ ilyen tüneteket okoz, az ellen mit lehet tenni??
Menszesz előtt a legdurvább egy hétig… szomszéd kutyáját pl ki tudnám végezni ilyenkor amikor üvölt.
Hat pedig engem már nem szolgáltak ki… egy ideig ment az hogy kifizettem az ellátás arat aztán mondták hogy már nem szolgálnak ki így sem…
Nem is értem őszintén hogy milyen országban élünk…
Nem tudom egy hajléktalant akkor hagyjak meghalni az utcán?
Most az anyám íratja fel, de vele nagyon rossz a kapcsolatom, zsarolni szokott vele, meg sajnos nem éppen egy eszleny, gonosz is és nem fogja fel hogy rá vagyok szokva és hogy muszáj szednem
Haragszik rám a pánikrohamok miatt de azt nem fogja fel hogy nem direkt csinálom
Sajnos nincs hova mennem, amíg külföldön dolgoztam addig jobb volt, de a vírus óta már nagyon rossz állapotban vagyok
Az tett be végleg, azóta vannak pszichotikus tuneteim és van hogy nem tudom eldönteni hogy ilyen létezhet e a valóságban, ami velem megtörtént…
Tényleg fogalmam sincs mi lesz velem ha elfogy a maradék kis pénzem(most nem adományokat koldulok mielőtt valaki félreértené)
Igazából születésem óta pszichés betegségekre vagyok ítélve mert a családban szó szerint MINDENKI az, talán az egyik nagyapámat kivéve, de ő már rég meghalt.. és nála is voltak rejtett dolgok
Az apámat konkrétan ki lehetne állítani a pszichiátria tanszéken mint a lélegző példa a nárcisztikus borderline infantilis életképtelen antiférfi. Elmebeteg születésem óta
Sajnos ez a karmám.
Munka irányban sem tudom merre kellene mennem… etelkihordo nem akarok lenni őszintén…
Egy irodai meló nekem már alom lenne de sajnos nincs kilátásban
Jah és a segélyhívót egyszer pánikroham közben már hívtam, hat soha többet…
#13 vagyok ismét.
Hátt amiket leírtál az elképesztő. Igazság szerint ezt én is megjártam... Amiket leírtál sokat én is megcsináltam. Pl. Én is zaklattam régi (és jovos) sérelemből embereket.
Amit a másik hoztászóló mond, a depeszonalizáció az biztos, hogy a xanax nem segít rajta. De ha nem lennék én is MÉG függő biztosan nem közösségi oldalaznék. Pszichiáterek is megmondják, hogy káros szarok, és művalóságot teremt.
Én tényleg azt tudom tanácsolni, hogy Trainspotting. Mert a leírtak alapján bayzki, - és ezt jóindulattal mondom - a végén megdöglesz.
Nagyon durva elvonási tinetei vannak. De én a szerencsésebbek közé tartozok. A rombolás és tolerancia ugyan megtörtént, de szerencsére a tolerancia elért valahogy egy olyan szintet, hogy lényegében ha nem szedném - és jelentősen - csökkentettem az adagokat, pár hónnap, vagy hét alatt kitisztulnék.
Idegrendszert, memóriát viszont károsítja. Azt az esetedben már nem biztos, hogy teljesen helyrehozható. Nálam sem.
Sok sikert!
Én tényleg azt tudom tanácsolni, hogy Trainspotting. Mert a leírtak alapján bayzki, - és ezt jóindulattal mondom - a végén megdöglesz.
Ezt várom… nem értem hogy annak aki ilyen állapotban van miért mondja bárki hogy élni akarjon…
Ez amit leírtam meg semmi ahhoz képest ahogy belülről ezt érzed…
Egy sérült anya, melle a sérült nárcisztikus bőgő “apa” és ez lesz az eredmény
Egyszerűen ha belegondolok hogy hogy születtem már szinte epilepsziás rohamot kapok…
És nincs kivel beszélnem, a család nyilván beteg, barátaim sosem voltak, így ide menekultem
Tudom hogy rengeteg ember él nagyon nyomorult életet de ok nem abban nőttek fel hogy meg kell váltaniuk a világot mint én…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!